Marinette észrevétlenül suhant vissza otthonához, majd be a szobájába. Nem vette figyelembe az idő múlását, így sokáig volt távol. Úgy döntött, hogy korán fog kelni, akár szeretné, akár nem, hisz nagy nap vár rá.

...

- Jóreggelt Mr. és Mrs. Dupain-Cheng! Marinette merre van? - Kezdte Alya, amint a 3 barát belépett az üzlet ajtaján.
- Sziasztok. Még a szobájában van.
Ezt követően Nino integetett, Adrien udvariasan bemutatkozott.
Elindultak Marinette szobája felé. Alya ment elöl, megkérte a két fiút, hogy maradjanak kint amíg csekkolja a helyzetet. Amint belépett a szobába, csak a hangos szuszogást hallotta. Becsukta maga mögött az ajtót, majd gyorsan leszedte Adrien képeit a falról. Kuncogott magában, majd hallkan, szinte némán súgta:
- Jössz nekem eggyel, kislány.
Visszasétált, és Adrienhez fordult.
- Alszik. Tudtam, legalábbis éreztem hogy ez így lesz. Képtelen időben felkelni.
- Vicceljük meg. - kezdte Nino.
- Nem kell, csak keltsük fel. - folytatta a zöldszemű.
- Hajrá, szőkeherceg. - Kezdte Alya. - Elrontod a poént. - Szólt Nino.
Besétáltak a szobába, Alya leült az ágy szélére. Adrien követte, majd kezét a lány vállára tette.
" Marinette egész aranyos, még akkor is, mikor alszik." - gondolta.
Egy két szólítás után Marinette megébredt, és szemét csukva tarva szólalt meg:
- Tikki, hagyj.
- Ki a fene az a Tikki?! - Kérdezte Alya.
Marinette feléledt a lány hangjára, szemeit kinyitva nyugtázta, hogy Adrien meglepően közel ülve értetlen tekintettel figyeli. Ijedtében felült, majd sűrű magyarázatba kezdett.
-  S-Senki!!! E-gyik rokonom, aki itt volt, bocsi. - Miközben beszélt, le se vette a szemét a fiúról.
- Mindegy. Kislány, készülj, nem várunk rád sokat. - Hozta fel barnahajú barátnője.

A lány kipattant az ágyból, mikor ráeszmélt, hogy Adrien a szobájában volt. A lehető leggyorsabb sebességgel pásztázta végig a falat, és nagy sóhajtással nyugtázta, hogy a képei nem voltak ott. Hálásan nézett barátnőjére, aki az ajtóból kacsintott vissza rá.
Ahogy kiürült a szoba, Tikki repült elő.
- Majdnem lebuktunk, Marinette! - Szólt idegesen
- Neharagudj! Tudom! Nem is értem miért mondtam a nevedet. - Kapkodott.
- Ezt később megbeszéljük, most készülj! - Utasította a kis lény, de már lágyabb hangon.
Amilyen gyorsan tudta, összeszedte magát, majd lesétált barátaihoz. Végre elkezdődhetett a nap.

Hűvös délelőtt volt. Enyhén fújt a szél, szürke felhők borították be az eget. Séta közben Marinette némán hallgatta a többiek beszélgetését. Csak a közös nevetésre figyelt fel egyszer-egyszer.

- Itt is vagyunk! - Szólt Nino.

Egy hatalmas kapu tárult eléjük, rengeteg emberrel.
- Mintha egész Párizs itt lenne. - Nézett körbe Alya
- Ki tudja. - Válaszolt Marinette.
A hosszas sorban állás után rögtön az első bodénál megakadtak.
- Először próbálgatunk, aztán kaja, vagy vállaljuk hogy most eszünk? - Vetette fel Nino.
- Én nem kockáztatok. - Adrien válaszolt, amire mindenki más bólintott.
A legelső amit megláttak egy hullámvasút volt, de nem egyszerű, hanem horror.
- Gyerünk! - Fogta karon Marinettet barátnője.
- Ki van zárva! - Torpant meg.
- Gyerünk már kislány! Mind megyünk.
- N-nem. Tudod hogy nem bírom ezeket.
- Ne hagyd ki Marinette. - Adrien a lány hátára tette a kezét. - Én sem szívesen vállalom, de ülök melletted ha gondolod.
Érezte hogy az arca elvörösödik. így lehajtott fejjel, megadóan bólintott, mire a fiú lágyan elmosolyodott. - Gyere.- tette hozzá.

Már bent ültek a kis szerelvényben mikor Marinette mélyen legbelül pánikolni kezdett. Sosem bírta a horror vasutakat. Plusz Adrien ül mellette, nem szúrhatja el. Elindultak, mire a lány megrezdült. Előttük Alya és Nino éljenezni kezdett, majd mindent elborított a sötétség.
Csak a rémes nyikorgó hangokat lehetett hallani. Lassan haladtak, ami mégjobban megrémisztette a kékszeműt. Másodpercek leforgása alatt irányt változtattak, egyenesen lefelé, a semmibe.
* Ez csak egy hullámvasút, mindjárt vége.*
A hirtelen előugró fejek, fény effektek teljesen kikészítették a lányt, így összeszorította szemeit. Nem sokkal később Adrien kezének szorítását érezte az övén. Ő sem volt másképp. Minden az akumákra emlékeztette őt. Nem látták egymást, de a gesztusra mind a ketten kicsit lenyugodtak.
Már látták az ajtót, ami a végét jelentette, így mikor lassítottak, Alya és Nino csak egy nagy sóhajt hallott a hátuk mögül.

- Látod kislány túl lehetett élni. - Kezdte Alya.
- Soha. Többet. - Vágta rá határozottan Marinette. A válasz után összenéztek a szőke fiúval, mintha szavak nélkül mondták volna : "Ez a mi titkunk marad."

Később mindenre sor került. Nem volt olyan amire ne ültek volna fel, kivéve a horrorral kapcsolatos dolgok. Olyankor Adrien és Marinette kint álltak, és először kínosan, majd egyre közvetlenebbül beszélgettek.
Már késő délután volt, a nap lassan ment lefelé, ezzel a narancs és lila különböző árnyalataiba borítva a tisztuló eget. De a társaság nem fáradt. Mikor túl voltak az összes játékon, úgydöntöttek ideje enni.