Alya nagyjából tíz perc után elindult Katica után. Meg kellett valósítani tervét. Mikor a helyszínre ért, a csatának már vége volt. A két szuperhős kimerülten ütötte össze öklét. Katica elrohant, majd Macska az ellenkező irányba. A lány tudta a dolgát. Tisztes távolságból követte a fiút, bár igyekeznie kellett, hogy ne veszítse szem elől. A zöldszemű ismét egy szűk sikátor mögé futott. Egy nagy zöld villanás kíséretében egy kis fekete lèny repült elő, mellette... Adrien. Sejtése beigazolódott, de nem tudta, hogy mit reagáljon. Elbújt a bokor mögött, és csak némán figyelt.
- Ez durva volt. - Kezdte Adrien.
- Mindegyik Akumára ezt mondod. - Válaszolt a kis lény. Alya szemei tágra nyíltak.
- Tudom, mert mindegyik egy kihívás. De Katica elképesztő volt, mint mindig. - Mosolygott magában.
- Persze, persze, szőke herceg. Nem akarnánk indulni? Éhes vagyok. Kimerültem. - Nyávogott Plagg
- Nem kell előadni a drámai halált, mehetünk. - Szólt, amire a Kwami bebújt fehér ingje alá.
Adrien elindult kifelé, Alya hátrált. Úgy tett mintha épp akkor érne oda a helyre.
- Alya! Te mit csinálsz itt? - Kérdezte idegesen.
- Cs-csak most értem ide. Katicával beszéltem, aki erre jött, őt kerestem, de látom lekéstem a harcról. Te mit keresel itt? - Kérdezett vissza.
- Elbújtam a támadás elől. - A lány a csak most döbbent rá, hogy eddig hogy nem vette észre a hasonlóságot közte és Macska között. Még a hangja is ugyan az amikor átváltozik.
- Láttad mi történt? Elmeséled? - Kíváncsiskodott.
- Persze, ha szeretnéd. Addig hazakísérlek. - Ajánlotta fel. Alya bólintott, majd egymás mellett elindultak.
Adrien csak mesélt, és mesélt, feltűnően részletesen. Persze ez a lánynak fel sem tűnt volna ha nem tudja az igazságot.
- ... És akkor Katica a talizmán segítségével megmentett mindenkit! - Fejezte be.
- De Macska segítsége nélkül nem ment volna neki. - Próbálkozott.
- Szerintem meg állja a helyét, sőt, ezerszer jobb mint macska. Okosabb, Gyorsabb. Macska csak segít neki.
- Neked tetszik Katica, nem igaz? - Vetett egy félmosolyt Adrien felé.
- Mi? Nekem? Nem! Mármint, persze, Katica elképesztő, de mindenki hálás lehet neki.
- Adrien. - Mélyült a lány hangja, sugallva: "Tudom az igazat."
- Jó-jó, rendben! De ne terjeszd el kérlek. - Adta meg magát.
- Lakat a számon. *ha tudnád..*- Húzta végig ujjait száján, majd elhajította a láthatatlan kulcsot.
A zöld szempár hálásan nézett vissza rá.
- Apropó! Én ugye beszéltem Katicával. Szivesen találkozik veled, hogy beszéljetek. - Kacsintott rá.
- Alya! - Nevette el magát a fiú, majd enyhén oldalával meglökte a lányt, aki ezt válaszként viszonozta.

Marinette csodálkozva látta az utcából, ahogy Adrien és Alya együtt nevetve sétáltak. Sose látta még így együtt őket. Viccelődtek, és hevesen mutogattak, biztos magyaráztak egymásak valamit. Úrrá lett a lányon a kíváncsiság, majd elgondolkozott.
- Marinette, mibe merültél bele? - Suttogott Tikki.
- Szeretném tudni miről beszélnek. De ha követném őket, biztos lebuknék. Ügyetlen vagyok. Biztos elesnék, vagy megbotlanék, esetleg pont Adrien előtt, vagy épp pont rá! - Arcához emelte kezeit. - És akkor elkőnyvelne kukkolónak, és soha nem lehetnénk jóban, es aztán..
- Marinette! Megint túlreagálod! - Nevetett Tikki csendesen.
- Igen, talán igazad van. - Vallta be.
- Mi lenne, ha mint Katica mennél oda, és kérdeznéd meg?
A lányt elgondolkoztatta a kérdés.
- De mivan ha elkezdek Katicaként dadogni? Az szörnyen kínos lenne, és biztos rájönnének ki vagyok. - Szemével még mindig követte a két barátot, akik már távolabb jártak.
- Katica le tud győzni gonoszokat nap mint nap. Szerintem menne!
- Huh. - Sóhajtott. - Rendben. Tikki, pöttyöket fel!
Erőt kellett vennie magán.

- Szia, Alya. Neharagudj, hogy nem tudtuk befejezni a beszélgetést. - Szeme átkalandozott Adrienre. Nagyot nyelt, majd igyekezett a leg magabiztosabbnak tűnni. - Adrien, igaz?
- Katica! Épp időben! Remek időzítésed van. Adrien szeretne beszélni veled. Mi majd még bepótoljuk! - Szólt, majd odalökte maga elé a fiút, aki rendkívül közel került így Katicához. Érezte, hogy elvörösödött. De nem csak ő.

-De hát.. - Kezdte Adrien, és felemelte kezét.
- Hazatalálok egyedül innen, köszönöm.
Visszafordult, majd gyors léptekkel elindult. Marinette és Adrien csak álltak egymással szemben, a csend kezdett kínos lenni.
- Jobban vagy? Mármint, mivel ellöktelek múltkor. - Kezdte a lány csendesen.
- Minden rendben, köszönettel tartozom érte, ha nem vagy ott, nemhiszem hogy túléltem volna. - Tarkóját vakargatta.
- Ne is gondoljunk erre. - Jutott eszébe az álma, amire összerezzent.
- Gond van? - Kérdezte.
- Nem, viszont most mennem kell, még majd beszélünk. - Szólt.
- Remélem.
Marinette sietősen lendítette a jojót, és eltűnt az épületek felett.
A két fiatal egyszerre vett egy nagy levegőt. Mindkettejük fejében a másik járt. Beszéltek, sikerült.
A lány otthon ágyán fekve áradozott kis barátjának, aki hiába tudta az egészet, széles mosollyal hallgatta.