- Marinette, mi a baj? - Repült ki Tikki a lány táskájából.
- Semmi, csak.. Nagyon nehéz így a suli, hogy folyton ott van Adrien, és Chloe, én meg csak messziről kémlelem az eseményeket. Mindig ez van, ugyan az a forgatókönyv újra, és újra. - A drámai hatást növelve erőteljesen belezuhant az ágyába, majd fejét a párnába fúrta. - Adrient nem nekem szánta a sors. - dünnyögte.

- Ne mondj ilyeneket. - Repült oda a kis lény - Csak idő kell, és egy kis bátorság. Amúgy is, ma beszéltél vele, nem igaz?
- Hát, ha azt annak lehet nevezni...
- Én mindent haladásnak veszek. - mosolygott.
- Ki kéne szellőztetnem a fejem.. De most nem mehetek el. Anya azt gondolja épp a házim írom.
- Katicára is ráférne. A legutóbbi akuma épp hogy nem fogott ki rajtunk. - sóhajtott.
- Rendben. - nézett fel - Tikki, pöttyöket fel!

A lány máris szuperhős formájában állt a szobájában, majd a jojót lendítve a teraszról egy másik háztetőre ugrott. Jót tett neki a friss levegő, érezte hogy máris jobban érzi magát.

Pár házzal arrébb pihent le, és az eget kémlelte.
Szipogás, és suttogás hangjára lett figyelmes. Lassan lenézett, de nem látott senkit a padokon. Felállt, a tetőről körbenézett, majd a hang irányába indult. Egy kis sötét utcában Chloe-t pillantotta meg összekuporodva, és..... sírva. Nagyon megdöbbentette a látvány, először nem is tudta hogy reagáljon. Ahogy egyre közelebb volt hozzá, ki tudta szűrni, hogy mit suttog a lány.

- Chloe, szedd össze magad. Nem találhat meg egy újabb akuma. Szedd össze magad..

Marinette lassú léptekkel elindult felé, majd halkan megszólította.
- Katica?! - Pattant fel Chloe - Megijesztettél.
- Neharagudj, nem állt szándékomban. Mit csinálsz te itt, egyedül?
- Semmit. Jól vagyok. Megyek is. - Letörölte még mindig folyó könnyeit.
- Chloe. - Nézett megértően Marinette. - Hallottam amit suttogtál.
Ebben a percben a szőke lány kimondottan sebezhetőnek tűnt. Ezt az oldalát Marinette még sosem látta. Semmi bunkó megszólalás, csak egy szomorú lány. Kíváncsiság lett úrrá rajta.
- Jól vagyok Katica. Csak... Nem úgy történtek a dolgok ahogy elterveztem.
- Szeretnél beszélni róla?- El se hitte hogy ezt kérdezte.
- Nem akarlak untatni. Gondolom amúgy is valami fontos dolgod van. - szólt csendesen. Igazából nagyon is el akarta mondani Katicának ami történt. Nem azért hogy megvédje, inkább azért, mert addig is vele lehet. Elvégre ő a legnagyobb rajongója.
- Őszintén szólva, én is csak levegőzök. A szuperhősöknek is kell egy kis szünet. - mosolyodott el, majd leült a lány mellé a padra. - Halljuk.
- Hát.. - kezdte. - Van egy fiú. Kiskorunk óta ismerjük egymást. Most egy osztályba járunk, Adrien a neve. Lehet ismered a plakátokról. - Marinettnek Adrien neve hallatán összeszorult a gyomra, de lassan bólintott. - Én őt már rég kedvelem. Nem csak mint barát. De ... Ő ezzel nem így van.
Kis szünet után folytatta, a lány nem szakította meg.
- Épp mentem a fodrászhoz, mikor láttam hogy ő és Nino beszélnek. Gondoltam odamegyek, meglepem, de hallottam hogy rólam beszélnek, és hogy mennyire más lettem. Aztán azt mondta hogy sajnál, mert.. - elhallgatott pár másodperc erejéig.- Mást szeret.

Marinette ledermedt. Mivel pontosan ilyen érzelmeket táplált ő is a fiú iránt, átérezte a lány helyzetét. A szíve mintha összetört volna.
Ráébredt a percek múlásával, hogy néma csend telepedett rájuk. Csak ültek egymás mellett, és hallgattak. Végül Marinette törte meg a csendet.
- Tudod.. Velem pontosan ugyan ez a helyzet. - Chloe meglepetten pillantott fel - Csak én ezt nem hallottam, csak tudom.
- Macska? - Kérdezte reflex szerűen, amire a lány halkan felnevetett.
- Nem, nem Macska. Ő és én társak vagyunk, semmi több.
- Tudjátok hogy ki van az álarc mögött?
- Nem. Ez a szabály. Nem tudhatjuk a másik igazi kilétét.
- És gondolkoztál már azon, hogy ki lehet?       - Erre a kérdésre nem rögtön válaszolt a lány. Úgy igazán ebbe még sose gondolt bele.
- Még sosem találgattam.
- Lehet ismeritek egymást civil formában is.
- Kétlem. Nincs olyan ismerősöm aki ilyen személyiséggel bírna mint Macska. De szerintem nem is érdemes firtatni. Ha érdekelne, csak rosszabb, mert nem tudhatom.
- Ebben van igazság. - Szólt, majd mély levegőt vett. - Köszönöm, Katica.
- Micsodát?
- Hogy szántál időt rám. Már valószínüleg tudod, az akumás incidens óta, de.. Legnagyobb rajongót vagyok. És ez sokat jelent.

Megenyhült a lány szive. Mintha egy teljesen más személlyel töltötte volna az időt. Elmosolyodott, majd észrevette az időt. Két órája elment otthonról.

- Bármikor szívesen beszélek. Viszont most mennem kell. Ne szomorkodj! - Szólt, majd a jojót lendítve elindult haza.