- Megcsináltátok! - Szólt Alya, amint észrevette a két fiatalt. - Melyikőtök találta meg?
- Igazából együ.. - Marinette. - Adrien vágott a mondatba.
Marinette csak meglepett arccal elhallgatott, mire Adrien folytatta:
- Marinette volt, aki megtalálta a lapokat.
- Ezaz kislány! Tudtam, hogy menni fog! - Örvendezett Alya.
- Szerintem lassan indulhatunk is haza. Kezd késő lenni. – Kezdte Nino, amibe mindenki belegyezett, így sétálni kezdtek a kijárat felé.
Marinette és Adrien némán lépegetett egymás mellett, mélyen gondolataikba merülve, míg másik két barátjuk beszélgetett. A pékséghez érve megálltak, hogy elköszönjenek a lánytól.

- Ez egy jó nap volt. Megismételhetnénk valamikor, egy másik helyen esetleg. – Ajánlotta Alya.
- Támogatom. Viszont most bemegyek, anyáék már várnak. Sziasztok! – Reagált Marinette, majd miután megölelte barátnőjét, besétált.

Szülei még ébren voltak, de nem problémáztak azon, hogy lányuk később ért haza. Beszélgettek pár percet, majd a kékszemű úgy döntött megy lefeküdni. Fent elkészült, ledőlt az ágyra, mire kis barátja felrepült.

- Baj van, Marinette?
- Nincs, Tikki. Jól vagyok, csak.. Láttad a tekintetét mikor azt mondtuk „Szép volt"?
- Csak a néma csöndet hallottuk utána.. – Kezdte, majd épp kijavította volna magát, mikor a lánynak feltűnt a hiba a mondatban.
- Hallottuk? – Húzta össze szemeit.
- V- vagyis, hallottam.. hallottam a néma csöndet.
- Tikki, valamit nem mondasz el nekem.
- Ugyan már Marinette!
- Tikki.
- Nem mondhatom el. Nem tehetem.

Marinette habozott.
- Ő az, igaz? – Lesütötte szemeit. A kis lény csak bólintott.

Tikki arra számított, hogy ezek után a lány megbombázza különbözőbbnél különbözőbb kérdésekkel, de ehelyett csak némán magára húzta a takarót, és mély álomba szenderült.

Adrien felfutott szobájába, majd habozás nélkül szólította társát: Plagg, karmokat ki!

Percek után kecsesen ugrott a teraszra, majd némán földet ért. Beszélnie kellett a lánnyal.

Csend uralkodott kint, így el is indult Marinette szobájához. Mikor bepillantott, rögtön meglátta az ágyában fekvő lányt, aki koránt sem tűnt nyugodtnak.
Beosont, szemügyre vette a helyzetet. A lány hevesen kapálódzott álmában, ismételte: „Ne, kérlek! Hagyd őt!"

Adrien nem tudta mit tegyen. Lassan kezét a lány vállára tette, majd elkezdte nyugtatni, szépen lassan. A lány felriadt, tekintetét le sem vette a hirtelen elé kerülő zöld szempárról.
- Macska?! – Zihálta.
- Ne haragudj Marinette.. Gondoltam megnézem hogy érzed magad, és láttam hogy rémálmod van, nem akartam hogy szenvedj miatta.
- Jól vagyok. Nem először fordul elő. – Nézett le.
- Mi volt benne? – Kérdezte, majd leült az ágy szélére, simogatva a lány vállát.
- Semmi különös.. Csak, tipikus rémálmok.

Pár perc csönd vette kezdetét. Mind két fiatal a beszűrődő holdfényt figyelte. Majd Marinette tekintete Macskára terelődött, aki nem láthatta, hogy figyeli, mivel feje el volt fordítva. A halvány fények tökéletesen kiemelték a fiú vonásait. Szőke haja csak úgy csillogott. Nem volt már semmi kétség a kékszeműben.

- Köszönöm, hogy felkeltettél. – Törte meg a csendet.
- Ez a minimum. Viszont lassan vissza kell mennem. – Válaszolt, az utolsó szavakat szinte némán formálva.
Adrien lehajolt, majd egy puszit nyomott a lány arcára. Mielőtt elindult volna, a lány magához ölelte, és úgy tűnt, sosem akarja elengedni. A fiú követte a mozdulatot, és a lány köré fonta karjait. Másodpercek után Marinette halkan szólt:
- Tudom, hogy te vagy.
Macska csak némán bólintott, mire a copfos a vállába fúrta fejét.
- Hogy nem vettük észre, mikor ennyire nyilvánvaló volt? – Adrien hangosan gondolkozott, mire Marinette elhajolt, és egyenesen a szemébe nézett.
- Túlságosan elvakított a szerelmünk... – Kezdte.
- ... Egymás iránt. – Fejezte be Adrien. Marinette érezte, hogy elpirul.
- Pontosan. – Szólt, majd egy könnycsepp folyt le az arcán.

- Mi a gond, hercegnő?
- Semmi.. – Szipogott. – Csak ez az egész. Szinte nevetséges a szituáció, ha végig gondolod.
- Te szereted Adrient, én Katicát. Én vagyok Adrien, te pedig Katica. Egyszerű. – Marinette halk nevetésben tört ki.
- És a lehető leg érdekesebb módon derítettük ki.
- Meg kellett történnie.
- Bár, gondolom nem épp az vagyok, akire számítottál. – Nézett el a lány.
- Mire gondolsz?
- Hát, hogy én vagyok Katica. Katica bátor, eszelős, ügyes. Én meg, hát tudod.
- Ne butáskodj, Marinette! Láttad volna magad ma a kis házban. Senki sem csinálta volna jobban nálad. Ne alacsonyítsd le magad így.

A lány csak mosolygott, szemei még mindig könnyesek voltak. Abban a pillanatban futott végig az agyán, hogy ha Adrien Macska, akkor ők..

- El sem hiszem, hogy téged csókoltalak meg mikor Kimet megszállta az akuma. Mint Marinette, attól is féltem, hogy elküldjek neked egy átkozott levelet, amiben válaszolok a versedre. Katicaként meg..
- Te küldted a levelet?! – Szólt közbe a fiú.
- Én.
- Tudtam! Mármint... mikor elolvastam, egy katica repült rá a levélre. Úgy gondoltam, hogy ez egy jel. És igazam volt. – Kis szünet után folytatta. – Az utóbbi időben.. Felfigyeltem, hogy milyen jófej is vagy. Amióta elkezdtél lazábban viselkedni körülöttem.
- Ez velem is így volt. Ahogy megtudtam Chloe-tól, hogy mást szeretsz.. Vagyis, nem tudtam, hogy Katicáról beszélsz. Szóval miután megtudtam, elkezdtem felfigyelni rád, mint Macskára, és..
- ... Tudom. – Folytatta. – Különben eltoltál volna.
- Pontosan.

A lány feljebb tolta magát ülőhelyzetbe, így pont szemmagasságba került Adriennel. Csak nézték egymást, emésztették az elmúlt percekben elhangzottakat.

Hirtelen felindulásból Adrien a lányhoz hajolt, és először lágyan, majd fokozatosan erősebben csókolta meg. Marinette egyik kezével Adrien nyakát, másikkal mellkasát érintette. A fiú megragadta a derekát, és úgy húzta magához. Pillanatok alatt már a lány az ölében ült.
- Még mindig Macska vagy. – Szólt két csók között.

Adrien először nem értette mire céloz a lány, majd rádöbbent, hogy a ruhára. Egy-két másodperc alatt vissza is változott, ami a lánynak még mindig furcsa volt. Adrien arca került elé, immáron a fekete maszk nélkül.

- Ugh, szerelmesek. Szóljatok, hogy menjek ki. – Kezdte egy hang a lány mellől, amire ijedtében összerezzent. Adrien halkan nevetett, majd válaszolt:
- Plagg! Be sem mutatkozol. Marinette, ő itt a kwamim, Plagg.
- Oh, szia Plagg.
- Plagg! – Repült elő Tikki.
- Szia, régi barátom. -  Szólt.

Pár perces bemutatkozást követően a két kwami elmesélte, hogy ők már régebb találkoztak, az órán. Úgy döntött a két kis lény, hogy kimegy a teraszra, amíg Marinette, és Adrien beszélnek.
Ami úgy tűnt csak egy kifogás, mivel amint kiértek, a két fiatal ismét egymásnak esett. De tudták, hogy nem mehetnek messzire. Az ágyon fekve néztek farkasszemet, míg a lány Adrien szőke tincseivel játszott.
- Nem maradhatok már sokáig. Azt sem tudom mennyi az idő. – Suttogta szemébe lógó tincsei alól a fiú.
- Ne rontsd el ezt a pillanatot. Csak várj még pár percet.
Ő így is tett. Nagyjából tíz perc elteltével nehezen, de elengedték egymást. Adrien visszaváltozott, majd egy búcsúcsókot követve, visszaindult otthonába.