Úristen, 1k megtekintés. Köszönöm, sosem gondoltam volna!💜
-------

- Marinette. Ha megnyered nekem azt a mackót - Mutatott Alya egy bódé ablakához aksztott narancs plüssre - Fizetek neked egy kört amiből csak szeretnéd.
- Vigyázz mit mondasz! - Nevetett Marinette, jelezve: Elfogadja a kihívást.
Adrien és Nino kíváncsian figyelt, követték a lányokat. Marinette elvett három labdát, és koncentrált.
- Ügyetlen lány, tuti nem...- Kezdte súgni Alya a srácoknak, mikor A copfos elhajította a három labdát egymás után. A három oszlop másodpercek alatt omlott le, egy fennmaradt üveget sem hagyva maga után. Adrien meglepve bámult a lányra, de többiek sem leplezték meglepettségüket.
- Ezt meg hogy csináltad?! - Csattant fel Alya.
- Vattacukrot kérek. - Mosolygott Marinette.
Mikor a lányok elindultak, Nino szólalt fel.
- Adrien, Marinette durván alázott minket.
- Ilyet én is tudnék.. - Bökte ki a szőkeség.
- Ó, igen? Lássuk! - Fordult vissza Alya.

Adrien nagy magabiztossággal indult az asztalhoz, reménykedve hogy célzó ösztönei nem hagyják cserben. Egymást gyorsan követően hajította a labdákat, majd egy sóhajjal nyugtázta magában, hogy minden rendben. Az üvegek a földön hevertek.
- Nem tudom hogy csináltátok. - Nézett Alya.
A kékszemű csodálattal figyelte Adrient. Valami ismerőset fedezett fel benne dobás közben. A mozdulatai, az elégedett mosolya emlékeztette valakire.
- Bocsi Marinette, de énis beléptem a rivaldafényed alá.
- Azt csak hiszed. Alya, újabb kihívást kérek.
- Én szivesen adnék, de nincs több pénzem. Nem hittem hogy így tarolsz majd. - Vont vállat Alya, mire barátnője nevetésben tört ki.
- Nem kell fizetni semmit, csak mondj. És ez fájt, hogy nem hiszel bennem. - Kezét lebiggyesztett ajkakkal társítva szívére helyezte.

Alya gondolkodni kellett. Valami nehezet kellett találjon a lánynak. Percek múlva gonosz mosollyal nézett fel.
- Te, és Adrien. Egymás ellen. Ott.

Mondta szakadozottan, mire ujjait egy sötét épületre emelte a távolban.
- Az milyen hely? - Érdeklődött Marinette. Adrien is hasonlóan tudatlan volt, de mint kiderült, Nino és a lány pontosan tudták mi van ott.

- Az ott az elhagyatottt kunyhó. Régen egy része volt a parknak, de mára elzárták. vannak őrök, mivel sokan próbálnak rabolni. Tervezik megnyitni, de még romos. Azt mondtad kihívás kell, na ez tényleg az.  Olvastam, hogy van bent egy régi mappa, tele a vidámpark eredeti tervrajzaival. Amelyikőtök előbb kihozza, nyer.

- Ez kicsit sok, nem? - Kezdte Adrien. - És veszélyes.
- Legfőképp veszélyes. - Helyeselt a lány. - De ez a poén.
- Nem is tudom Al...- Benne vagyok. - Kezdte Marinette, de Adrien szólt közben.
- Hoppá, a szégynlős fiú végre kalandot keres! - Örvendezett Nino.
- Adrien nem tudom hogy ez.. - Kezdte a copfos, de Adrien tekintetére elhallgatott.
*Minden oké* Sugallta.

Együtt indultak, majd lassan Nino, és Alya lemaradtak, és csendben figyelték a csapat többi részét amin a ház - Kunyhó-  felé haladtak.

- Nem tartom jó ötletnek. - Suttogta a lány.
- Megoldjuk. Bemegyünk, kihozzuk, és kész.
- De egymás ellen vagyunk.

Adrien a *kérlek, Marinette, nemár* nézését sosem tudta visszafojtani.
- Szerinted majd hagyom hogy egyedül menj ebben a házban? - Meglepte  a lányt a reakció.
- Én azt hittem.. - Kezdte, mire a fiú átkarolta válla felett. - Megoldjuk.

Mikor az őrök körbeértek, elindultak a legnagyobb némasággal a kunyhó felé. Adrien túlságosan könnyűnek érezte a bejutást, de végül arra jutott, biztos macska öszönei miatt van.
* De ha nekem az öszönök, Marinette hogy ilyen profi lopakodásban? Elképesztően ügyes. Lehet simán leverne, még macska énemet is.*

Nyikorgó padlóra, poros bútorokra számítottak, de a látványnak ami fogadta őket, ezekhez köze sem volt.  Egy nagy előtérnek tűnő helység, ápolt bútorokkal. Egy asztal a szoba szélén, mögötte egy sötét kanapé. Sajnos a nagyobb részleteket nem látták, hisz nem kockáztattak azzal, hogy felkapcsolják a villanyt.

- Szerinted merre lehet? - Suttogta szinte némán a kérdést Marinette.
- Nincs ötletem. Induljunk erre. - Válaszolt a fiú, majd a szoba végén lévő ajtóra mutatott.
Örült volna most macskaképességeinek.
Lassan haladtak, majd az ajtót kinyitva egy még sötétebb szobába érkeztek. Nem volt ablak, sem másik ajtó. Kamrának tűnt. Marinette megköszönte magában, hogy nem nagy a ház. Különben egy örökkévalóságnak tűnne megkeresni a mappát. De ha jobban belegondolt... Örökkévalóság, Adriennel.. Nem tűnt olyan rossznak.

- Pszt! Nézd! - Szólt a szőkeség, majd telefonjával egy érdekes táblára világított a sarokban. Fektetve volt, de így is elérte az egy métert. Egy férfi volt rajta, kurta fekete bajusszal, aki épp egy maga mögött álló futurisztikus parkra mutatott. Csupa robot gép, fehér épület.
Egy szöveg állt rajta: "Látogass el! Soha többé nem akarsz majd a múltban élni!"

- Ilyennek képzelték a parkot? - Csodálkott Adrien.
- Úgylátszik. - Suttogta a lány.
-    Akkor valahol itt kell lennie a mappának is.
-    Remélem, mert a hideg ráz ettől a helytől. Siessünk.

De hiába pakoltak, mappát nem találtak sehol. Kezdtek arra gondolni, hogy az egész csak egy kitaláció. Marinette azért aggódott, hogy talán barátnője átverte annak érdekében, hogy együtt tölthessen egy kis időt Adriennel, de ennek nem volt túl sok értelme, mivel szinte egész nap együtt lógtak.
Átsétáltak a harmadik szobába, egyenesen a korom sötétbe. Épp indultak volna tovább, mikor apró zajt hallottak a szoba elég messze tűnő másik feléből. A lány reflexszerűen kapaszkodott barátja karjába, aki megszorította a kezét.
Újra néma csend vette kezdetét hosszú-hosszú másodperceken át. Aztán csak tap-tap-tap. A két fiatal meg sem moccant, így tisztán hallották az apró léptek moraját.
-Meow- Hallatszott lentről.

Egy nagy sóhajt követve Marinette majdnem elnevette magát. Adrien elővette telefonját ismét, és megvilágította a kis fekete macskát előttük. A fény hatására a kis állat megriadt, és hátatfordítva elbújt.
A két barát akkor döbbent rá, hogy még mindig szorosan simulnak egymáshoz. Marinette elhúzódott, Adrien zavarban volt. De folytatták a keresést.

Kint Alya, és Nino beszélgettek.
-Szerinted tényleg ott van az a mappa?
- Remélem, kezdtem félteni őket. Már nagyon rég bent vannak, és szokatlanul nagy a csend, csodálkozom, hogy nem buktak le.
- Ki tudja. Elég jó párost alkotnak.
- Ebben nem tudok vitatkozni. Lehet jót tesz nekik, hogy egy kis közös időt töltenek el.
- Szerintem nem csak nekik. – Mosolyodott el a fiú.
Alya oldalba öklözte őt, mire nevetésben törtek ki.

-    Adrien, nézd! El sem hiszem! – Szólt halkan Marinette, mire a fiú felé sietett, épp félbehagyva az egyik polc kutatását. A lány egy poros, fekete mappát tartott a kezében, tele iratokkal.
-    Megtaláltad! – Szólt.
-    Tűnjünk el innen. – Már indult volna, mikor a zöldszemű karját fogva megállította.
-    Várj. Ne vidd el az egészet. Csak egy két lapot. Mondjuk azt, hogy csak ennyit találtunk. Ha észreveszik, hogy eltűnt, lehet nem lenne jó vége.
-    Okos gondolat. – Egyezett bele.

Még mielőtt kimentek volna, valami ösztöntől vezérelve öklüket összeérintve szóltak: Szép volt!

Kínos csönd telepedett le rájuk. Zavarában Marinette elindult, a fiú követte. Gondolataik összességét felülmúlta ez az egy kis pillanat.