Hamarosan vége a nyárnak,én pedig most készülök életem legnagyobb lépésére.Eljött a meghallgatás napja is.Semmit sem javultak a dolgok,Aubrey még mindig mérges rám,Harry még azóta sem adta fel,és Eva.............mindennap megjelenik valahol,már az álmaimban is befészkeli magát.A rajzot,amit feltételezem tőle kaptam,még mindig nem fejtettem meg.De ebben a pár napban már nem is érdekelt.Egyszerűen csak kicsit magammal akartam foglalkozni,lehet hogy kicsit egoistának hangzik,de mostanában túl sokat éltem mások árnyékában,és mindig én éreztem rosszul magam amiatt,ami miatt nem is nekem kellett volna.Erre tegnap jöttem rá,amikor szintén álomba sírtam magam.Ma reggelre pedig megerősödve ébredtem fel.Úgy döntöttem nem fogom eldobni a vágyaimat és álmaimat azért mert valakinek nem tetszik,elegem volt!Ki akarok törni,és szabad lenni!

Kipihentem ébredtem,és leginkább annak örültem,hogy ezen a szép reggelen a madarak csicsergésére ébredhettem.Kitártam az ablakot,majd beszívtam a friss levegőt,és oxigén dúsan kiválasztottam a mai ruhámat(lásd a linket).Mivel azért egyik napról a másikra nem tűnik el a paranoiám,ezért inkább visszazártam az ablakot,és csak úgy mentem el anyuékhoz.Mikor a lépcsőn lépkedtem lefelé,már éreztem a friss palacsinta illatát.

-Jó reggelt!-éppen rosszkor léptem be,mert anyu és apu hát,hogy is mondjam,egymás szájában turkáltak....khmm......na nem baj,fogadok apu is kinézett már minket Harry-vel,de mivel ezt nem igazán akarom megtudni,így úgy tettem mint aki nem látott semmit.Rámmosolyogtak.Felvettem a pultról a kávéscsészémet,és mielőtt leültem volna még egy pillantást vetettem anyuékra,akik látszólag elég zavarban voltak.

-Anyu,apu nem kell zavarba lennetek.Ez természetes!-törtem meg a csendet.-Soha nem szoktatok előttem zavarba lenni.

-Ezt hogy érted?Te és Harry is szoktatok?Itt?Nálunk is?-tette fel apu egyfolytában a kérdéseket.Túl sok volt......először is nem akartam elmondani,hogy már mást is csináltunk nem csak csókolóztunk,úgy hogy megpróbáltam elterelni a témát.

-Héé..most rólatok van szó.-azt hiszem sikerült,mert elkezdtünk reggelizni.Szerencsére csak délutánra kellett odaérnem Londonba,így még kicsit tudtam pakolni reggeli után.Mikor már teljesen készen voltam,szóltam apunak hogy segítsen levinni a cuccaimat,amikor meglátta a két bőröndöt,majdnem szívinfarktust kapott.De ezt egy "bocsi lány vagyok" vállvonással elintéztem.Nagyon szórakoztató volt látni ahogy apu majdnem kétszer is ledöglött a lépcsőn,a lényeg az volt,hogy nem nekem kellett vinnem a bőröndöt.Eddig soha nem vállalta el apa ezt a feladatot,de azt mondta ez egy különleges alkalom.Már akkor nevettem magamban.

Anya már kint várt a kocsinál minket.Apának segítettem berakni a cuccokat,és elindultunk a reptér felé.Az út során azon gondolkodtam milyen kár,hogy anyu nem jön velünk.Szerettem volna,hogy ha ő is ott van velem,de sajnos az utóbbi időben a munkája nem engedi,hogy elszabaduljon.

4 óra múlva

Kiérve a reptérről,megpillantottam a csodálatos és egyetlen Londont.Hihetetlen látvány volt,hogy közvetlen láthattam a Big Ben csúcsát még innen is.Esős idő volt,de teljesen más mint ami Californiában szokott lenni.Esett,de mintha meg se lehetett volna érezni.Egyszercsak megjelent egy szivárvány az égen,és egy kicsit a nap is elő bújt.Beszálltunk a taxiba,apu valamit akart mondani,de látta,hogy éppen ámuldozom és inkább hagyott nézelődni.Neki nem volt annyira új,a munkája miatt amikor még nem születtem meg sokszor kellett utazgatnia,és emiatt sokszro járt Londonban.

Beérve a Centrumba megláttam a sok régi épületet,néhány már annyira régi volt,hogy én már újnak láttam.Eddig csak képeim voltak Londonról,de most,hogy itt vagyok,tényleg itt vagyok,sokkal jobb mint képzeltem.Még csak most érkeztem de már is úgy érzem,mintha 1000 éve itt élnék.Gyorsan meg lehet szokni az itt létet.California sem kicsi,de most még emelett az is kicsinek tűnik.Igazán egy nagyvárosi lánynak érzem magam ebben a pillnatban.Nem tudtam abba hagyni a mosolygást főleg nem akkor amikor megláttam London Eye-t és a Tower Bridge-t.Soha nem hittem volna,hogy élet nagyságban láttam őket már nem tűnt olyan hihetetlennek,de még mindig nem tudtam elhinni,hogy itt vagyok,és ezt csak apuéknak köszönhettem.Oda fordultam apuhoz és adtam neki egy hatalmas puszit az arcára.Felmosolygott,és egymást átölelve néztük London látványosságait.

Mindenem meg volt ami csak kellett.Ennél másabb életet el sem tudtam volna képzelni magamnak.Végre nem törődtem senkivel és semmivel,csakis magammal.Úgy éreztem tényleg szabad vagyok.Nem azért sírtam el magam mert London-ban vagyok,hanem azért mert nagyon boldog vagyok.El sem tudom mondani mit érzek most,de hihetetlenül tele vagyok erővel.Felnéztem apára,szintén könnyes volt a szeme.Csak néztük egymást,amikor mind ketten elnevettük magunkat.Hülyeség volt sírni,attól,hogy boldog vagyok nem akarok sírni,inkább nevetni.Letöröltem a könnyeimet,és elraktam a táskám legeslegaljára,mint az eddigi életemet.Megcsörrent a telefonom,pont mikor megállt a taxi a szálloda előtt,ahol meghúztuk magunkat apuval holnapig.Nem akartam vele foglalkozni,így meg se nézve ki hívott,kinyomtam,és már szálltam is ki a taxiból.

Felnéztem a hatalmas épületre,és egy hatalmasat szívtam a Londoni levegőből,amit örökre elraktároztam magamban.Arra az esetre ha nem jöhetek vissza.Tulajdonképpen felvettek,de ezek csak a jegyeim alapján van meghatározva.Minden az elbeszélésen dől el,ez egy olyan feltételes felvétel volt.Minden rajtam múlt.Itt és most,de bíztam magamban,meg tudom csinálni!

-Jó napot!-köszöntünk apuval egyszerre amint beértünk a Hotelba.

-Jó napot!Miben segíthetünk?-kérdezte egy roppant szimpatikus hölgy a púlt mögül.Kedvesen mosolygott,és erre nekem is mosolyognom kellett.

-Smith névre van foglalva egy szoba,1 éjszakára és két főre.-mondta apu.A hölgy azonnal kezdte keresni,és mikor megtalálta átnyújtotta a kulcsokat.Mielőtt felmentünk volna a szobába,még egy kis tájékoztatót adott,hogy mit hol találunk a hotelben,majd egy rövid körbe vezetést tartott,megköszöntük a kedvességét,és felmentünk a szobánkba.A szoba nagyon szép volt.Belépve megcsapott a finom vanília illatt.A falak bézs és a barna árnyalataiban pompáztak ezzel pedig nyugalmat árasztottak.

Apunak az első állomás a vécé volt,mindig azt nézi meg előbb ha egy szállodába megyünk,nem tudom miért,de talán azért mert egyszer összeszedett valamit és meg volt győződve róla,hogy a szállodába,ezért még be is akarta perelni őket,deanyu lebeszéltük róla,vagyis úgy ahogy.Azóta mindig az az első állomás.Aztán megláttam az ágyat,és felröhögtem.

-Apu?-szóltam apunak aki,azonnal odajött.-Azt hiszem úgy gondolták,hogy házasok vagyunk.-mutattam az ágyra,és abban a pillanatban ő is felröhögött.Nem tudom mi volt ezen annyira vicces,hogy egy csomó rózsaszirmot zsórtak a francia ágyra,de mi két órán keresztül nevettünk rajta.Aztán mikor kiláttam a könnyeim közül-amiket röhögés közben szereztem-ránéztem a telefonomra,ami már 3 órát mutatott,hirtelen elment a kedvem a nevetéstől.

-Mi a baj?-kérdezte felülve apu.

-3 óra van!!!!Apu állj már fel,4-re ott kell lennünk!!!!!!!Siess!!!-kiturkáltam a bőröndömből a cuccaimat,amik kelleni fognak,majd aput sietettem aki még mindig a mosdóban volt.Kiderült,hogy gyorsan megborotválkozott,amin nem akadtam volna ki,de jelen helyzetben nagyon is kiborultam,hogy pont most kell borotválkoznia.Gyorsan felkapta a kabátját,majd hívtunk egy taxit,amivel elég gyorsan odaértünk,és még időben is voltam.A sulival szemben volt egy Starbucks,így apu inkább azt mondta ott megvár,és mielőtt elment volna,sok sikert kívánt,majd megvártam míg átér a másik oldalra és bementem hatalmas kapun.A csomó szem rámszegeződött amikor beléptem,de szerencsére nem tartott sokáig.Amikor megláttam ezt a hatalmas tömeget akik mind arra vártak,hogy felvételt nyerjenek,nem tagadom megilyedtem.Aztán.......aztán megpillantottam egy igen ismerős arcot,éppen háttal állt nekem,de még így is felismertem.Boldogan lépkedtem felé,és amikor odaértem hátulról átöleltem.Megpördült a tengelye körül és amikor meglátott elmosolyodott,majd megölelt.

-Hát te hogy kerülsz ide?-kérdezte Dereck,miközben olyan szorosan öleltem,ahogyan csak tudtam.

-Te hogyan kerülsz ide?-engedtem el.

-Hát......gondoltam szerencsét próbálok a világ legjobb iskolájában.És te?-még mindig mosolygott.

-Dettó.-nevettük el magunkat.

Dereck-kel gyorsan végeztünk,így megvártuk egymást és meghívtam egy kávéra.Elfogta a meghívásomat,majd társultunk apuhoz,akinek fogalma sem volt semmiről.Elmondtuk neki,hogy hogyan kötöttünk itt ki,majd megkérdezte hogyan sikerült az elbeszélgetés.

-Szerintem egészen jól.-mondtam mosolyogva.

-Én remekeltem!-mondta Dereck.

-És még szerény is vagy.-néztem Dereck-re,majd mind a hárman elnevettük magunkat.Egy jó kis kávézás után úgy döntöttünk elmegyünk egyet várost nézni és vásárolni.Apu nem volt hajlandó velünk jönni,így megdobott egy kis pénzzel és Dereck-kel felszálltunk a metróra.Egészen jól ismerte Londont,és kiderült,hogy azért mert kiskorában sokat járt itt a szüleivel,meg Harry-vel is voltak már elég sokszor.Furcsa,hogy ezt nekem soha nem említette Harry,de gyorsan elhessegettem a gondolatot,és tovább koncentráltam arra ami most van.Végül az Oxfort Street-en kötöttünk ki.Nagyon jól éreztem magam Dereck-kel és mondanom sem kell,hogy egy csomó ruhát vettem,úgy hogy lehet apu bőröndje is az enyém lesz.Dereck visszakísért Hotelba,amjd egy nagy ölelés után elváltunk egymástól.Apu már aéudt,úgyhogy halkan felvettem az újonnan vásárolt pizsamámat és befeküdtem mellé.Hamar álomba szenderedtem.