Sziasztok!Köszönöm a kommenteket,meg azokat a csillagos izéket :D Örülök,hogy sokaknak tetszik a történet.Ezzel pedig meg is hoztam a 3.részt!Jó olvasást mindenkinek!

Kicsit később keltem,de így is bőven el tudtam készülni.Felöltöztem,meg kávéztam,és boldogan elindultam a suliba.Nem futottam,hanem a gyönyörű tájat néztem ami elém tárult,ez mellett élveztem a friss levegőt.Az utcánk teljesen üres volt,ez pedig rémületet keltett bennem.Apró,halk lépteket hallottam a hátam mögül,de nem mértem megfordulni.Tényleg visszajött.És engem keres,megint engem akar.Félek.De ha megfordulok,akkor könnyebben elkap.Azonban ha nem fordulok meg,és nem nézem meg,egészen a suliig fog követni,meg tudja kik a barátaim,és ezt felhasználhatja.Nem hagyhato,hogy a barátaimat bántsa.Inkább akkor itt vagyok én.Csak őket hagyja békén.Bátorságot vettem,és lassan megfordultam.Nem volt ott senki.Elkedztem futni,közben hátra fele nézegettem.Egyre gyorsabban futottam,mikor valakinek neki csapódtam.

-Hé,hova menekülsz ennyire?-kérdezte karjaimnál fogva Harry!

-Ö...sehova,suliba,és te?-a lábaim remegtek.El tudtam volna ájulni.Annyira féltem,nem akartam megint 8 hónapon át ezt csinálni.De Harry nem tudta mi folyik körülöttem,ezért nem is tudott megvédeni.Mégis biztonságban éreztem magam mellette.Megnyugtatott a puszta tekintetével is.

-Én konkrétan hozzád indultam,gondoltam mehetnénk együtt suliba,de meg előztél.-mosolygott rám.Más körülmények között majd kiugranék a bőrömből,hogy velem akar menni suliba,de ebben az esetben inkább futni szerettem volna.

-Nagyon úgy tűnik.Akkor mehetünk?-kérdeztem sürgető hangon.Bólintott,aztán látta,hogy elég sietősre veszem a figurát,ezért ő is felvette velem a tempót.Nem beszélgettünk,csak egymás mellett sétáltunk,és mind ketten a mellettünk elhaladó autókat.Mióta Harry-vel voltam nem éreztem,hogy bárki is követne.Sikerült megnyugodnom,de talán hogy végleg megnyugodjak fel kellene hívnom Mrs.Hemiltont.Ő többet tudna segíteni.

-El kell mennem vécére,mindjárt jövök!-oda futottam Aubrey-hoz,és berángattam a mosdóba.Muszály volt elmondanám neki,csak ő tud róla.Annyit tud amennyi szükséges a többit csak a rendőrség és a szüleim tudják.Igazából a többit én sem tudtam,az FBI derítette ki,nem mondták el.Körül néztem a mosdóba,nem volt senki.-Valamit el kell mondanom.Amikor elindultam otthonról,valaki követett.Tegnap előtt este,mikor haza értem az FBI-tól Mrs.Hemilton volt nálunk,azt mondta a támadóm kiszabadult a börtönből,és elvileg ide tart,vagyis nem biztos nem tudják pontosan.Szóval hallottam és elkezdtem futni.Harry-be ütköztem,de akkor már nem hallottam semmit.Félek!-ölelték meg Aubrey-t.

-Nyugi!De azt tudod,hogy most,hogy Harry észrevette milyen furcsa vagy,el kell mondanod neki.Ő meg tud védeni.-állított szembe a ténnyel ami igaz volt.El kellett mondanom neki,de nem hiszem,hogy képes lennék rá.Harry-t nem a problémás Tara érdekli,hanem a normális hétköznapi Tara.

-Tudom!-kifújtam a levegőt.Aubrey kihúzott a mosdóból,és együtt oda mentünk Harry-hez.-Harry,beszélnünk kell,suli után találkozzunk a parkba.-néztem bele a szemébe.

-Rendben,most viszont megyek órára.Sziasztok!-eltávozott tőlünk.

*A parkban*

Harry ott ült a padon éppen úgy ahogy megbeszéltük.Izgultam,és az is megfordult a fejemben,hogy visszafordulok,vagy ide sem jövök.De Aubrey-nak igaza volt,csak ő az egyetlen aki meg tud védeni,ha ő vagy a szüleim nem tudnak mellettem lenni.Persze nem vártam el tőle semmit.Legfőképpen azt nem akartam,hogy azért védj én meg mert sajnál,a sajnálkozás nem kell!Megértésre van szükségem.Nem akartam őt elveszíteni,szükségem volt rá.

-Szia!-leültem mellé a padra.-Nézd mielőtt elmondom,szeretném,hogy ígérte meg nem fogsz sajnálni.-fordultam hozzá.Láttam,hogy már kíváncsi mit akarok mondani,de amikor a mondatom elhangzott,feszült lett.

-Megígérem!-mondta rekedt hangon.

-Nem régiben eltűntem.Senki nem tudta hol bújkálhatok,mindenki azt mondta,hogy önszántamból mentem el.De ez nem igaz,engem elraboltak.-úgy mondtam mint a vízfolyás.Sokszor kellett elismételnem,és büszke voltam magamra,hogy sokkal bátrabban tudom elmondani.-8 hónapon keresztül fogságban tartottak.Bekötötték a szemem,a számat leragasztották,és így hagytak egy hétig egy pincében a jéghidegben.Aztán egy férfi jelent meg,először azt hittem csak egy infót akar tőlem,de nem így lett.Elkezdett levetkőztetni,és........-de ez túlságosan sok volt nekem,el sírtam magam.-és 8 hónapon keresztül ugyan azt csinálta mindennap.-bármennyire is próbáltam nem tudtam tartani magam,elkezdtem sírni.-Muszály volt elmemekülnöm!Sok időbe telt,de végül sikerült.2 napig folyamatosan az utcákon kóboroltam,és már Californiában voltam,velem szembe jött egy autó,rendőr autó,és haza vitt.Sokáig depresssziós voltam nem beszéltem senkivel,mèg a szüleimmel sem,de a pszihológusomnak hála,valamennyire meg tudtam küzdeni vele akkor,most már egyre jobban megy.-pásztáztam a földet a tekintetemmel.-Párnapja pedig felkeresett az FBI és azt mondták a rosszakaróm,kiszabadult a börtönből.Nem tudták meg mondani hová tart pontosan,de reggel amikor összefutottunk,előle menekültem,vagyis azt hiszem nem tudom.Azt hiszem követtek,de az is lehet hogy már csak paranóiás vagyok.-Harry-re néztem.Halgatott,és próbálta felfogni a történteket.Szólás helyett erősen magához ölelt.Jól esett az ölelése.

-Köszönöm,hogy megosztottad velem.-suttogta a fülembe.Nem csak azért mondtam el neki,mert Aubrey szerint ez volt a helyes,hanem mert tényleg megbíztam benne.Azt éreztem bármit elmondhatom neki!Sokat jelentett a barátsága,és ezért bármit megtettem volna.

-Azért mondtam el,mert megbízom benned.-suttogtam vissza neki.Arcát ugyan nem láttam,de tudtam,hogy mosolyog.Abból tudtam,hogy én is ezt tettem.Bárcsak tudtam volna Harry most mit érez.Hogy én is ugyan olyan fontos vagyok-e neki,mint nekem ő.Elengedtük egymást,Harry felhúzott a padról,és elkezdtünk sétálni a parkban.Néztük a szökőkutat,aminek a közepében egy gyönyörű szoborból csordogált a víz.A szép virágok mindehol.Egyszerűen gyönyörű volt.Mióta itt laktam még soha nem néztem meg alaposabban ezt a parkot,ám így is imádtam.Most viszont még jobban.Fogalmam sem volt miről beszélhetnénk,ezért csak felhoztam valamit.

-Hol éltél,mielőtt ide jöttél?-néztem rá a könnyeimen keresztül.

-Miamiba.Nem túl nagy de éppen elég volt ahhoz,el tudjak bújni a szüleim elől,mielőtt ide jöttem.-a cipője orrát nézte.-Gondolom most az a kérdés jön,miért jöttem ide.-talált.-Mert,nem akartam ott maradni,nekem már túl kicsi volt.Nem voltak már olyan barátaim,akikben megbízhattam volna.Meguntam egész Miamit,már nem találtam a helyem!-rázta a fejét hihetetlenül.

-Teljesen érthető!Én sem találtam a helyemet,de egy kis segítséggel kezdem vissza nyerni a valódi önmagamat.-mosolyogtam,a kezeimet nézve.

-Nehéz elhinni,hogy mind ezt végig tudtad csinálni,minden tiszteletem a tiéd.-átkarolt a vállamnál.Egy kicsit sem tudtam végig csinálni,muszály volt!Ha ott maradok,akkor,nem élem túl.Rosszul vagyok a gondolattól is,hogy bárhol elkaphat,de akkor már nem lesz erőm elszabadulni.Nem tudnám még egyszer ugyan így végezni.Hiába hiszi Harry,hogy erős vagyok,egyeltalán nem!

Harry haza kísért,a kapuban még egy kicsit-ami azt jelenti fél órát-beszélgettünk,aztán mindketten a magunk útjára mentünk.Apu nem volt itthon,anyu viszont igen.Amint beértek a házba elkezdett kérdezősködni,hogy ki volt az a jóképű fiatal ember.Mindent el kellett mondanom neki,mert különben,ezzel fog zaklatni életem végéig.De ha apu is megtudja akkor végem.Mint minden apa,ő is félti a kislányát.Bármilyen fiút lát a közélemben,a tekintetével a pokolba tudná küldeni.

-Ez a tied.-anya egy levéllel tért vissza a konyhából,átnyújtotta nekem.Nagy kíváncsisággal vettem ki a kezéből,és azonnal fel is nyitottam a borítékot.A borítékban egy gyönyörű medált találtam.Kiemeltem a borítékból,és ámuldozva néztem.Szív alakú volt a lánc része pedig teljesen régimódi hatást keltett bennem,mintha rozsdás lett volna.A szív kis szilrázó kövekkel volt kirakva,amik még különlegesebbé tették.-Csak egy kis apróság!-vonta meg a vállát anyu.

-Nem anyu!Ez.....ez,erre nincsenek szavak,köszönöm!-megöleltem.-Nagyom teszik!-ismét ránéztem a medálra.

-A nagymamádé volt,és azt mondta annak a személynek adjam oda,aki többet jelent nekem mindennél,és mindenkinél.Ez a személy pedig te vagy,nekem!-kicsordultak a könnyei.Egy kezemmel letöröltem őket.A nagyi még nyáron halt meg.Anya soha nem mondta el mi okozta a halálát,de tudom,hogy az-az időszak,szörnyű volt számára.Akkor csak az-az öröm volt neki,hogy legalább én vissza tértek az életükbe.Nem engedte,hogy bemenjek a nagyihoz.Rossz állapotban volt,én pedig akkor még lelki roncs voltam.Teljes depressziós.A temetésre se mentem el,nem tudtam volna elviselni,ha akkor a legkedvesebb mamámat veszítsem el.Mindig jó volt hozzám!Ha bajom volt,vele mindig meg beszélhettem,szerettem őt.Éppen ezért is tartom meg a medált,mert rá emlékeztet,és így tudom,mindig velem lesz akármi is történjék.