-Anya,mi folyik itt?-kérdeztem ilyedten,miközben anyu maga után húzott.Nem válaszolt,ezért egyre feszültebb lettem.Sőt inkább remegtem,és reméltem,hogy nincsen akkora baj amennyit anya kihoz ebből.A folyosóról csak a tévé halk hangját hallottam kiszűrődni.Nem tudtam kivenni a hangokból mi megy a tévében,és mivel anya is egyre jobban szorította a kezemet,már végképp nem tudtam mi lehet az a nagy baj.

De akkor amikor megláttam azt a bizonyos személyt,már tudtam,hogy hatalmas baj van!Hirtelen elgyengültem.Hangokat nem hallottam,csak a szívem dobogását,heves dobogását.Aztán egyszer csak visszatértem.Mrs.Hemilton nyomozó állt előttem az FBI-tól,aki az eltűnésem napján kezdett el nyomozni az ügyben.Az ő jelenléte mindent elálurt.

-Szia Tara,jó látni téged!-mosolygott rám.

-Jó napot Mrs.Hemilton.-Köszöntem halkan.Mosolyogni nem igazán tudtam.Vártam,hogy végre kibökje,miért jött ide.Csak túl akartam esni rajta,tudtam ha itt van csak baj lehet.Most hogy itt volt,már nem éreztem biztonságban magam,már nem!

-Elnézést,hogy megzavartam a nyugalmukat,de van egy fontos dolog amit közölnöm kell magukkal,leginkább hozzád szól Tara.Szóval tudomást szereztünk,hogy a maga bántalmazója szabadlábon van.-lefagytam.-Ahogy azt maguk is tudják miután őn hazatért,elszállítottuk,egy másik börtönbe.Azonban tegnap megszökött és erős a gyanúnk,hogy éppen ide,Californiába tart.Nem tudjuk biztosan,de Tara mostantól nagyon vigyázzon,és ha bármi furcsát észlel,csak szóljon.-nem tudtam mit mondjak,csak lerogytam a székre és egyszerűen már nem tudtam sírni.Túlságosan belefáradtam!Nem kéne feladnom,éppen most,de amiket átéltem,ahhoz nem hiányzott még ez is.Anyu és apu egyből átöleltek,én pedig a karjaik között összeszedték magam,és végre úgy éreztem,meg tudok szólalni.

-Köszönöm szépen,hogy szólt Mrs.Hemilton,ha bármit furcsát észlelek szólok.-próbáltam maga biztos lenni a mondatom erejéig,hát nem igazán ment.Akkor a sírás határán voltam,csak azt akartam,hogy elmenjen innen.

-Szívesen!További szép estét!-apa kikísérte Mrs.Hemilton-t.Anya felé fordultam,aki egyből lépett és oda lépve hozzám megölelt.Nem volt szükségem semmi szóra én is tudtam mekkora bajban vagyok,csak egy szimpla ölelés kellett.Most a szüleimre volt szükségem.Csak ők segíthettek rajtam.De semmiképpen nem adhattam fel,erősnek kellett lennem,és elmondani Aubreynak az egész történetet,mert ha a szüleim nincsenek mellettem,ő az egyetlen aki meg tud védeni.

-Inkább most lefekszem,jó éjt.-kaptam a homlokomra egy puszit,és végre nyugovóra térhettem.

Nem tudtam aludni,egész éjjel Mrs.Hemilton mondatai csengtek a fejemben.Azon kattogott az agyam,hogy most hol lehet,valyon már Californiába van már,vagy egyeltalán biztosan ide tart-e,vagy máshova új áldozakokat keres.Nem tudhattam biztosan,idegesítettek a gondolataim,éppen ezért már korán reggel fent voltam.Kiválasztottam a ruhámat,ami egy lenge egybe ruha volt,virágos motívúmokkal,és hozzá egy hosszú kötött pulcsit.A cipőm,az mindig a szokásos,fekete converse.A hajamat kibontva hagytam,de nem igazán érdekelt.Mire elkészültem,már lentről hallottam hangokat,ami azt jelentette anya fent van.Felvettem a táskámat,és lementem.Anyu már főzte a kávékat.

-Jó reggelt kicsim!Tessék itt a szokásos kávéd.-nyújtotta át a bögrét.Nem kívántam,de annyira fáradt voltam,hogy muszály volt meginnom.Legszívesebben el sem indultam volna,de nem tudnék aludni,szóval inkább két bögre kávét megiszok.Elvettem tőle a csészét,majd beleittam,és egyből a felét le is húztam.Elköszöntem anyuéktól,és elkezdtem rohanni.Egy percig sem mertem 5 percnél tovább az utcán maradni.

-Szia,miért piros az arcod?-kérdezte kíváncsi barátnőm.El kellett mondanom neki.De ha én megilyedtem ettől,akkor ő hogy reagálna rá?

-Nem fontos!-vállat vonva legyintettem rá.

-Okéé!Azt beszélik ma jön egy helyes pasi.-elkezdett tapsikolni.Imádta a fiúkat szóval számomra ez sem volt meglepő.Megforgatva a szemeimet kiröhögtem.-Ja és a legfontosabb egy idős velünk!Úgyhogy ha nagyon kedves leszek átadom neked!Nem volt még egy pasid sem,ideje egy.-jó tanácsok.Még csak most jöttem vissza,és máris pasit akar szerezni nekem.Nekem nincs szükségem pasira.Egy barátra van szükségem!

-Kösz,hogy ilyen nagylelkű vagy!-gúnyos mosolyra húztam a számat,mikor megpillantottam az új fiút.Aubrey egy percig sem hazudott,tényleg helyes volt,nagyon helyes.A göndör fürtjei,amik elegánsan bele lógtak a szemébe,a telt ajkai,és a smaragd zöld szemei,amikben akkor is elvesztem,ha nem is láttam azokat.Aubrey látta,hogy a szemeim csak őt páztázták,ezért gyorsan oldalba lökött,mert sajnos neki is feltűnt.Felénk közeledett.Kétségbe esetten néztem Aubrey-ra,aki egy biztató mosolyt küldött felém.Test közeléből meg szebbek voltak a szemei,annál amit el tudtam képzelni.Elmerültem bennük,csak annyit láttam,hogy mozog a szája,de nem hallottam mit mond!

-Tara!Tara!Szálj le a földre!-lengettek karját a szemem előtt.Megrázva a fejem ismét visszatértem.Mosolyogva nézett rám,gondolom neki is feltűnt.Basszus mekkora hülye vagyok!Nem sokáig tartott boldogságom,eszembe jutott minden.Megint rettegtem,nem akartam furcsának tűnni,de szemeimmel körbe-körbe páztáztam az iskola területét.Aztán rájöttem,hogy itt áll előttem,ezért gyorsan vissza fordultam hozzá.Egy kis mosolyt erőltettem,de nem nagyon ment.

-Minden rendben?-kérdezte összevont szemöldökkel.Meg akadtak a szavak,nem jöttek ki,ezért inkább bólintottam.-Szóval,meg akartam kérdezni,hogy megtudnátok-e mutatni hol van a kémia labor,most költöztem ide,és nem ismerem se a várost se a sulit,ti tűntetek a legnormálisabbaknak.-zsembre dugta a kezét.Aubrey az oldalamba lökött.

-Persze.-mondtam halkan.

-Kösz,akkor......-mutatta a kezével jelezve,hogy menjünk.Ráneztem Aubrey-ra,aki csak mosolygott.

-Tara kísérd el te,én nekem dolgom van.-mondta feltűnően,ettől pedig elég kellemetlenül éreztem magam.Rámosolyogtam a nem tudom mi a nevére,aztán pedig a tekintetemmel megöltek Aubrey-t.De ő csak tűrte,nem zavarta.Remek!

-Akkor menjünk.-indultam utána.A kezeit továbbra is a zsebében tartotta.Én pedig a cipőmorrát néztem a folyosó végéig,mikor megszólalt.Ezért hálát adtam neki,mert ha rajtam múlt volna,akkor nem beszélünk egészen a laborig.

-Mellesleg,Harry Styles!-nyújtotta felém az egyik kezét.Én is oda nyújtottam,aztán kezet ráztunk.

-Tara Smith.-ismét a cipőmorrát néztem.Aztán feltűnt kissé bunkó vagyok,hisz meg sem kérdeztem hogy honnan jött,vagy miért pont ide.-Szóval.....azt mondtad most költöztél ide,hogy-hogy?-kérdeztem felénken.Ő is a cipő orrát kezdet el nézni,aztán oldalról rám pillantott.Elmosolyodott.Én is mosolyogtam,de nem néztem rá.

-A szüleim elhagytak,de előtte elláttak egy csomó pénzel.Én pedig nem akartam ott maradni,ahol ők voltak.Nem bírtam.Nem tudtam elhinni,hogy az igazi szüleim elhagytak.Aztán végig gondoltam hova is mehetnék,rájöttem,hogy van itt Californiába egy rokonom,ezért ide jöttem,vettem egy lakást magamnak abból a pénzből,amit a szüleim adtak.A rokonom egyébként a nagybácsikám,de ő öreg nem akartam a terhére lenni,mivel eddig is önálló életet éltem.-csendesen hallgattam Harry történetét,és ezt hallva elszomorodtam.Neki nem voltak szülei,nekem legalább voltak akik erősen viselték ezt ami történt velem,ellentétben velem,ami azért érthető.Neki viszont,szinte egyedül kellett megtanulni az élet dolgait.

-Sajnálom!-csak ennyit tudtam kinyögni.Sajnálatom jeléül megéritettem a kezét.Rámmosolygott,a kezemre tévedt a tekintetem,amit még mindig Harry kezén tartottam,gyorsan elkaptam.Felröhögött.Nekem nem volt annyira vicces.

-Semmi baj,nem zavart!-gyorsabban kezdtem el sétálni,hogy minél hamarabb ott legyünk,és elköszönhessek tőle.Túl sok ciki dolgot csináltam már,pedig még csak vagy 5 perce voltam vele.

-Itt is vagyunk.Én akkor mentem is.Szia!-indultam a másik irányba,mikor útánam szólt.

-Egyszer megismerhetlek közelebbről is?-Rohamos ütemben vert a szívem.Nem hittem el,hogy ez olyan fiú mint ő meg akar ismerni.Azt amit elmesélt nekem,az életét.Nagyon is érdekelt milyen lehet ő valójában.Visszafordítva a fejemet felé,határozottan bólintottam.Mielőtt bement volna,rám mosolyogott.

-Kösz mindent!-mondta.

-Semmiség máskor is.-mi van?Ha csak egy méterre is vagyok tőle remegnek a lábaim.És úgy érzem el tudnék ájulni.Erre ilyet mondok?Remek,ismét beégtem.Inkáb csak gyorsan elslisszeltem,és pont becsengőre értem be a terembe.

Harry észben tartotta amit mondtam neki,ébrednél oda is ült az asztalunkhoz.Minden lány szeme a mi csapatunkon volt,de annyira jól éreztem magam Harry és Aubrey társaságában,hogy egyeltalán nem érdekelt.Úgy éreztem most először,tudtam elengedni magam.Amíg velük voltam nem gondoltam a rossz dolgokra amik körbe vesznek,csak a jónak éltem.Harry teljesen más mint képzeltem,neki is megvannak a maga bajai,de mégis ő tűnik köztünk a legboldogabbnak.Nem voltak szülei,de ő mégis meg tudott ezzel birkózni,és legyűrte a fájdalmait.Sok mindent elmondott magáról,bízott bennünk/bennem.És ez által én is azt éreztem mindent meg tudnék vele osztani.

Suli után megmutattam Harry-nek a várost.Közben nevettünk,és kikapcsolódtam.Mióta visszatértem most először tudtam ilyen jól érezni magam.Hála Harry-nek,és persze Aubrey-nak is.Kiderült,hogy Harry imádja Californiát.Sokat járt ide,de még a várost soha nem járta körbe.Azt mondta inkább bulizni jött.Én viszont itt születtem,imádtam a várost.Egyedül is képes voltam bejárni egy délután alatt,és közben gondolkodtam.Álmodoztam,azt akartam,hogy soha ne legyen vége ennek az időszaknak.De sajnos egyszer mindennek vége szakad.Gondolataim végét az jelentette,hogy haza értünk.

-Köszi,hogy megmutattad a várost,tényleg csodaszép.-mosolygott.És én még mindig nem mondtam neki semmit magamról.

-Nincs mit,ha bármire szükséged van csak szólj!-néztem a ház felé.Zavarban voltam.-És köszönöm,hogy haza kísértél!-néztem rá.

-Nincs mit!-ő is rám nézett.

-Hát most mennem kell,de holnap találkozunk!Szia!-rá mosolyogtam,aztán bementem a házba.Lépteket hallottam,ez csak anya lehetett.Már vagy 20-szőr hívott hol vagyok és mit csinálok.Gondolom nem nyugtatta meg az egyszerű "jól vagyok" válaszom.

-Végre hogy haza értél,minden rendben van?Nem esett semmi bajod?-ölelt magához.

-Anyu egyben vagyok mint látod,mondtam hogy jól,vagyok.Ha nem így lett volna akkor hívlak,tudom hogy félsz,én is félek de nem bújok el a világ elől,mert az a szociopata visszajött.Végre úgy érzem megint normális lehetek,mióta visszajöttem ez volt a legjobb napom,nem csak mert új barátot szereztem,hanem mert teljesen normálisan viselkedhettem.Félek,igen,de nem érdekel,nem akarok tovább félni.-Fogtam meg anyu kezeit,amik remegtek.

-Igazad van!Csak nem akarlak újra elveszíteni,mert nagyon szeretlek!-rajaiba vetődtem.

-Én is szeretlek!