three
A sulipadban ültem és azon gondolkodtam, hogy Harry-nek mi baja van a székkel, ugyanis egyfolytában helyezkedett és össze-vissza forgolódott. Meg káromkodott.
Mikor ki csöngettek akkor felálltam és kimentem megnézni milyen órám jön.
Tesi.
-Hát ez remek.-indultam le a tesi teremhez.
Bementem az öltözőbe, és öltözni kezdtem.
***
Most kidobózunk és én még bent vagyok!
Mikor ki dobták a mellettem lévő lányt akkor megnéztem ki van velem szemben és csak egy vigyorgó Harry-t láttam. Ő a francba! És nála volt a labda. Ráadásul egyedül voltam.
Dobott mire legugogoltam. Így nem talált
Mi a fene? Én rohadt szar vagyok tesiből. Vagyis kidobóból.
A csapatom elkezdett szurkolni.
Megfogta a labdát majd célzott de nem talált. Mikor kB már 5 percre próbált kidobni meguntam és úgy döntöttem, hogy megpróbálom kidobni.
Megfogtam a labdát amit idő közben sikerült megszereznem isten tudja hogyan és lendítettem ami el találta Harry-t. A csapatom elkezdett sikoltozni az örömtől. A másik csapat meg kiröhögte Harry-t amiért pont én dobtam ki.
-Ügyes.-kapott fel Liam.
-Kösz.-vigyorogtam. Mikor lerakott akkor Niall kapott fel.
-Ügyes voltál.-dobott fel majd elkapott.
-Jézusom, Niall. Le fogsz ejteni.-nevettem tovább. Mire nevetve lerakott.
-Jó voltál.-lépett mellém Harry.
-Tudom.-vigyorogtam.
***
Megrezzent a telefonom.
Ismeretlen: Gyere ki a ház elé.
Me: Szerintem nem nekem szántad ezt az üzenetet.
Ismeretlen: De. Te vagy Ariana Grande nem?
Me: ...
Nem tudom miért de kimentem és láttam egy ismeretlen fekete kocsit. Lehet elakarnak rabolni. Ú baszki.
Vissza fordultam mikor kiszállt belőle egy nő és egy fekete öltönyös férfi. Majd a hátsó ülésről egy festett hajú fiú.
Lassan ide lépdeltek hozzám. A férfi végig nézett rajtam. Majd megnéztem hogy mit néz ennyire és láttam hogy mackó nadrágban és trikóba vagyok kint. Hajam pár tincse copfba fogva a többi pedig kiengedve. Ráadásul esett az eső. Ezt hogy nem vettem észre?
-Jó napot.-mondta a nő.
-Jó napot.-köszöntem.
-Ön Ariana Grande?-kérdezte a férfi.
-Igen. Ön írt nekem?-kérdeztem.
-Nem. Ő volt.-mondta az ismeretlen férfi a másik férfira utalva. Mire bólintottam.
-Na szóval rátérnék a lényegre. Ön ugyebár árva és kiderült hogy van egy bátyja.-közölte a férfi.
Mire ámúltam néztem a fiúra.
-És mivel megszűnt az árva ház ezért kutakodtunk egy kicsit és mint kiderült van egy húga. Ön. Ezért megkérdeznénk, hogy elválallja? Hogy magánál lakjon. Egyebek.-folytatta a nő.
-Ha nem vállalom el akkor hova viszik?-kérdeztem kíváncsian.
-Azt inkább ne tudja meg.-mondta a férfi.
-Elvállalom.-mondtam. Mégis csak a testvérem. Mint kiderült.
-Rendben.-mondta a nő.-Hozd a cuccaid.-folytatta a férfi. Mire a fiú bólintott.
Kivett két nagy karton dobozt és ide sétált hozzám.
-Viszlát.-mondták egyszerre.
(FIGYELEM ARIANA GRANDE ÉS BÁTYJA FRANKIE GRANDE KÖZÖTT 10 ÉV VAN! MOST DIREKT KEVESEBB LESZ ÍRVA.)
-Ömm. Szia. Gyere be. Ne ázzunk el.-mondtam. Mire biccentett. Lehet hogy néma?
Bementünk. A fiúk körül nézett majd rám. Aztán a dobozokra.
-Nyugottan rakd le oda ahova szeretnéd.-mondtam mosolyogva a dobozokra utalva. Ő le is rakta. Majd ide jött hozzám és kezet nyújtott.
-Frankie Grande.-rázott kezét velem. Legalább tudom hogy nem néma.
-Ariana Grande.-mondtam.
-Tudom.-mosolygott.
-Hány éves vagy?-kérdeztem.
-21-mondta.-Te?
-17.-nevettem el magam.
-Hol aludthatok?-kérdezte.
-Gyere. Hozd nyugottan a dobozokat is.-mondtam.
Felmentünk a lépcsőn.
-Ez az én szobám. Itt stúdió. És itt egy szoba mellettem. Bevan rendezve. Úgy vettem.-mondtam.
Benyitottunk. Fekete fehér szoba volt. De a bútorok inkább a fekete szín dominánsai voltak. A fal meg majdnem fehér. Ehez a szobához is volt külön fürdő.
-Tetszik?-kérdeztem.
-Igen. Köszönöm Ari.-ölelt meg. Mire rögtön vissza öleltem. Jó érzés volt.
-Hát akkor rendezkedj be. Vagy segítsek?-kérdeztem.
-Igen. Jó lenne.-mondta.
***
Be vittem az egyik dobozt amit Frankie mondott a fürdőbe és kinyitottam. Láttam hogy tele van sminkkel. Lehet hogy összekeverték.
-Frankie.-szóltam a szobába. Mire ide jött.
-Igen?-kérdezte.
-Összekeverték szerintem a dobozokat.-mondtam.
-Miért keverték volna össze?-kérdezte a dobozba piallantva.-Ó értem.-folytatta.-Ari az az enyém.-mondta.
-Dehát miért?-kérdztem.
-Mindegy.-legyintett.
***
-Szereted a spagettit?-szóltam ki a konyhából.
-Imádom.-kiabálta a nappaliból.
Éppen valami tehetség kutatót nézett mikor kimentem hozzá. Ugyanis a spagetti tűz forró volt. Hallottam hogy Katy Perry-től a ,,Firework" megy. Néha néha bele éneklgetett. Így a refrénnél én is kiengettem a hangom. Frankie meg ledöbbenve nézett.
-Ari neked olyan jó hangod van hogy wow.-mondta.
-Köszi.-kuncogtam.
-Neked is itt kéne énekelned.-mutatott a tehetség kutatóra a tv-ben.
-Lehet.-húztam el a szám.-Viszont készen van a vacsi szóval gyere.
***
Miután megvettük azután mindenki ment a dolgára. Éppen lefekvéshez készülődtem.
Befeküdtem az ágyba. Magamra húzva a takarót.
Mikor kopogásra lettem figylemes. Felültem és minden figyelmemet az ajtónak szenteltem.
-Búj be!-kiáltottam.
-Szia. Csak én vagyok.-jött ide majd leült mellém az ágyra.
-Szia. Miben segíthetek?-vontam fel a szemöldököm.
-Tudod nem bírtam úgy elaludni hogy el ne mondjak valamit.-folytatta.
-Igen? Mi lenne az?
-Kérlek ne ítélj el.-erre a mondatra már ráncoltam a homlokom.-Emlékszel mikor láttad a sminkeket? Meg a többi dolgot?-kérdezte.
-Igen.
-Hát én meleg vagyok.-mondta majd lehajtotta a fejét. Na erre nem számítottam. Arra igen hogy pl táncol modell vagy nem tudom de erre nem.
-Nem ítéllek el.-mondtam. Mire felkapta a fejét.
-Tényleg? Biztos hogy jól hallottad?-kérdezte újra.
-Igen és igen. Nincs semmi bajom a melegekkel. Nincs homofóbiám.-mondtam nyugodtan.-Csak egy kicsit meglepődtem.-fejeztem be.
-Köszönöm.-mosolygott.-Viszont hagylak aludni mert tudtommal neked holnap sulid lesz.
-Igen. Jó éjt!-köszöntem mikor kiment.
-Neked is Ari!-kiabált vissza.
Majd nem sokkal később magával ragadott az álmok világa.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro