Nemsokára Hanji-san és Levi hadnagy lejött a pincébe. Eren már nem tartózkodott a helyiségben. A két személy leült elém, én pedig összeszedtem minden emléket, amit csak tudtam.

-Eszedbe jutott a neved?-kezdte habozás nélkül az alacsony, acélkék szempárú férfi.

-Igen, [T/N] vagyok.

-Kinek dolgozol?-kérdezett újfent.

-Nem dolgozom senkinek.-feleltem határozottan. félek, hogy még miket fog kérdezni... Van egy olyan érzésem, hogyha nem azt válaszolom, amit ő elvár, akkor eléggé pórul járok...

-Honnan jöttél?-zúdította rám kérdéseit.

-Azt hiszem...-erősen gondolkodtam, de nem igazán jutott eszembe semmilyen név. Még csak országot se tudtam megnevezni... Baszki, ez szívás... Csupán a táj van a fejemben, úgyhogy ebből kell összeraknom egy választ.-Egy kis faluból... De nevekre nem emlékszem.-próbáltam jobban törni a fejem, viszont hirtelen elviselhetetlenül sajogni kezdett. Ezt szerencsére a gesztenyebarna hajú és szemű, szemüveges lány is észrevette.

-Elég lesz Levi.-állította le a hadnagy kérdezgetését-Kérlek mondj el mindent, amit tudsz.-pár perc hallgatás után összeszedtem a gondolataim, és újrakezdtem a történetet.

-A nevem [T/N]. Egy kis faluból származom...-

-Milyen deja vu érzésem van...-szakított közbe Levi hadnagy. Látszott rajta, hogy időpocsékolásnak tartja a kikérdezésem, ugyanakkor kételkedik bennem. Mintha meg sem hallottam volna megjegyzését, folytattam.

-22 éves vagyok. Édesapám és édesanyám életben van... vagy volt.... Van egy öcsém és egy barátom.

-Nevek?-faggatott ismét hadnagy.

-Elnézést, de nem emlékszem. 730-ban jelentkeztem a katonai kiképzésre, hogy megvédjem a barátaim és a családom a háború elől. De nem vettek fel, mivel túl gyengének véltek.

-Várj csak, mit mondtál? 730? Háború? Miről beszélsz?-kérdezte Hanji-san.

-Lehet kicsit hihetetlen lesz amit mondok, de azt hiszem, hogy én egy óriás voltam... Közel 120 évig... És valahogy most visszaalakultam.-A lány ledöbbent, majd pedig hatalmas izgatottsággal nézett rám. Jesszus, azért nem fog megerőszakolni, ugye? A férfi szintén meglepődött, viszont pillanatok alatt visszaállt a #mindentleszarok tekintete.

-K-komolyan mondod??-ordibált Hanji, úgy, mintha most nyerte volna meg a lottót.

-I-igen... azt hiszem...-válaszoltam bátortalanul.

-Hát, akkor ezt tesztelnünk kell...-sóhajtott Levi hadnagy, közben pedig felállt a székről, közelebb jött a cellámhoz, majd kinyitotta az ajtót.-Gyere kölyök, még a végn éhen halsz. Eszünk, aztán mindent megbeszélünk.

-Már nem is kételkedik bennem?

-Nincs olyan ember, akiben nem kételkednék.-válaszolt, miközben felmentünk a lépcsőn.-Reggeli után leülsz velem az irodában beszélgetni, és szépen mindent elmondasz, amit tudsz.

-Nyaaaa~ Miért te csinálod?? Miért nem hallgathatom ki én?-nézett Hanji-san kiskutyaszemekkel a hadnagyra.

-Azért, mert te végig fangirlködnéd az egészet!

-Elnézést, ha szabad közbeszólnom...-szakítottam közbe a két személy közti veszekedést, amit a férfi egy gyilkos tekintettel díjazott.-Elég hosszú lenne elmesélnem az egészet...

-Miért, nem azt mondtad, hogy nem emlékszel túl sok dologra?-cáfolta meg előző kijelentésem Levi hadnagy.

-Ami azt illeti...-vakartam meg idegesen a nyakam-az emberi múltamra nem emlékszem olyan jól, de aarra igen, hogy mi történt, amikor titán voltam... Mind a 120 évre emlékszem percről percre... Mind a 265 ember arcára, akit felfaltam...-ezekre a "mesés" emlékekre a gyomrom hányással reagált.

-Hanji, hozz vizet!-utasította a férfi a lányt, miközben leguggolt mellém-Kölyök, nyugi.-wow, köszönöm hadnagy, most már sokkal jobban vagyok! Ettől a kijelentésétől minden undor elszállt belőlem! Na ja... persze...-Jól vagy? Tudok valahogy segíteni?-megráztam a fejem. Egy kicsit bekönnyeztem, de valószínű csak a sok hányástól volt.-Figyelj rám jól, oké?-bólintottam. Olyan közel hajolt hozzám, hogy az egyetlen dolog, amit teljes egészben láttam, az a hadnagy gyönyörű szeme volt, melyben aggodalmat véltem felfedezni... Aggódik értem...?-Bízok benned jó? El tudod nekem mondani, hogy mire emlékszel?

-Oké, de az tényleg hosszú lesz.-nevettem fel kissé erőtlenül.

-Tch. Majd elnapoljuk a kísérletet, ne idegeskedj már ennyit!-utasított a férfi. Közben Hanji-san is megérkezett egy pohár vízzel, megköszöntem, majd belekortyoltam. Isteni volt, mintha ezer éve nem ittam volna... Vagyis inkább 100 éve. -Szeretnél megreggelizni, mielőtt belekezdünk?-akaratlanul is perverz gondolatok jutottak eszembe, ami miatt rohadtul elpirultam. Bár valószínűleg Hanji-san és Levi hadnagy betudta az öklendezésnek.

-Egy falatot se tudnék lenyomni a torkomon.-nevettem kínosan.

-Rendben, akkor menjünk! Hanji, ügyelj Jaegerre, és semmi kísérlet, amíg nem vagyok itt!

-Oké, oké...-sóhajtott Hanji-san.

-Várjon, Ön nem akar megreggelizni?-kérdeztem a hadnagyot.

-Nem azt mondtad, hogy sok mesélni valód van? Nincs vesztegetni való időnk!-mondta kedves hangsúllyal, a tekintetét rám szegezve a férfi, amitől én ismét fülig pirultam-Na, ahogy látom visszatért a színed, kölyök. Kell valamilyen gyógyszer? A pápaszemes itt tartja néhány cuccát, mert "az én irodámban nincsen hely, de te meg mindent mindig olyan szép rendben tartasz! Naaaa~ légyszi shortyyy~"-utánozta Hanji-sant a hadnagy, amivel sikerült engem megnevettetnie. Időközben beértünk az irodába, rendezett volt, egy kisebb helyiség, benne egy íróasztallal, két szekrénnyel és egy ággyal.

-Nem köszönöm.

-Nos, akkor kezdjünk bele.

---------------------------------------------------------------------------

Sziasztok Puffancskák!

Itt az új rész! ^^

Mit is kéne még hozzáfűznöm... hm...

Véget ért a verseny, de közeledik az év vége, viszont most először semmilyen tantárgyból nem kell hajtanom a jobb jegyért, ezért ha nem íratnak minden 2. nap a tanárok, akkor akár szaporodhatnak is a részek :)

Bár még a jövő hét eléggé hajtós lesz, de utána talán lesz időm írogatni :3

Remélem tetszett a rész, jövő héten ugyanekkor tali :D

Bye-bye!