Peter

Az ablakon kinézve, már látom az égen, hogy hamarosan havazni fog. Talán egy kis segítség most is jól jönne, mint anno, amikor még fiatalabbak voltunk. A gondolatra hatalmas mosoly terül el az arcomon, s a szívemet is megmelengeti, ahogy visszagondolok arra a napra...

-Legyen hó, legyen hó! – énekli kissé hamisan a jól ismert dalt Líviusz. Lisa pedig boldogan mosolyog, és ha nem lenne a füle, talán még körbe is szaladna a szája. Arcát már kicsípte a hideg, de ő még szüntelenül énekel, várja, hogy megtörténjen a csoda.

-Líviusz énekelj, hangosabban! – magasba emeli a kis kezeit a kislány, ő pedig nagyot sóhajtva újra kezdi a dalt. Érdekes látványt nyújtott, ahogy egy srác Elza jelmezben énekel és táncol. De, ha valakinek van egy édes pici hugicája, aki jégvarázs mániás és mellesleg alig várja, hogy végre havazzon, akkor bizony áldozatot hoz... Hangos kuncogásom nem bírom visszatartani, mire Líviusz felém kapja fejét, és meglát engem, ahogy a kerítésen leskelődöm éppen...

-Ahogy látom nem vagy elég hatékony. Lehet azért nem esik a hó, mert túl hamis vagy? - mondom zavaromban.

-Mert gondolod te jobb lennél?

- Minden bizonnyal!

- Adott a lehetőség, gyere! De ne feledd, ha beteszed a lábad ide, akkor neked is be kell öltöznöd!

-Ez az! – sikítja Lisa – te leszel Olaf!

Azonnal átugrom, és határozott léptekkel haladok Líviusz felé, amint előtte állok, meg hajolok, és jobb kezem, mint egy gáláns lovag, nyújtom felé.

-Hercegnő, szabad egy táncra? – vigyorogva mondom, a szemmel láthatólag puffogó fiúnak. És ha nincs Lisa hangosabban is szidalmazott volna, nem csak sziszeg szép ajkai között. Bár fintorgott, elfogadta invitálásom, és tovább játszott velem. Én is rázendítettem, hangomtól a szája is tartva maradt.

-Legyen hó, legyen hó, még sosem volt hasonló! – kezdek bele először én, majd folytatja ő.

-Legyen hó, legyen hó, olyan lelket mozdító! Bár tudnám....

Mélyen néz a szemembe, mellyel zavarba hoz, szorosan ölel, és...bár tudnám, hogy mire gondolsz, hogy ugyanazt érzed-e, mint én! S mintha gondolat olvasó lenne, egyre közelebb hajol, orrunk már összeér, s már érezni vélem puha ajkát a számon, de...

-Sikerült! Havazik! – szakít félbe egy csilingelő hang.

És tényleg! Még szorosan tartva egymást, nézünk az ég felé, ahonnan hatalmas, sűrű pelyhekben hullt a hó.

S bár a csók akkor nem valósult meg, de a varázslat mégis megmaradt közöttünk...

S ez azóta is töretlen, immáron öt éve. Halkan a háta mögé osonok, és átölelem.

-Jó reggelt kicsim!

-Hm...

-Kialudtad magad?

-Igen.

-Van már terved mára? Mert lenne ötletem...

-Mi? Mond el, ha már elkezdted!

-Mi lenne, ha elővennéd az Elza jelmezt? Egy tánc, egy csók...és talán ki is csomagollak utána...

Édes kuncogásából már tudom, hogy nyert ügyem van, ami neki sincs ellenére, s a kellemes délután végeztével, a hó is el kezdett esni végre. 

Írta: NSMara