Gábor

Olyan gyorsan telnek a napok, hogy már csak azt vettük észre, hogy advent utolsó napja van. Persze voltak nehéz napjaink, de összességében Andrisom tartotta magát az ígéretéhez. Bár, ha nem sikerült volna neki, én akkor is mellette lettem volna, és támogatom őt! Lelkesen készülődött minden nap, tervezgetett, és sok, kézzel készített ajándékkal készültünk, a szerinte már családunknak. Jó gondolat! Én sem lennék ellene, ha a barátaimmal és párjaikkal több időt tölthetnénk el! Ráadásul Peti és szerelmem szinte elválaszthatatlanok lettek az utóbbi hetekben! Én hálás vagyok a fiúnak, amiért nem engedte, hogy Andrisom depressziós legyen, azonfelül jó érzékkel tudta, mikor kell neki az ajtóban valami ötlettel megjelennie! Ráadásul az ötleteit úgy időzítette, hogy akkor foglalja le a párom, amikor én nem vagyok itthon. Nem a fiúval van gondom, félre ne értsetek! De amikor hazajövök délután, nekem csakis a férjemre van szükségem...

Mivel mindennel készen vagyunk, így a mai napra csak az égősor maradt, estére pedig az utolsó gyertya a koszorún, amit tudunk jól, hogy mi követ majd, tartva magunkat az új hagyományokhoz.

Újra arra ébredtem, hogy üres és hideg az ágy mellettem, így én sem lustálkodtam, kimásztam a meleg vackomból, és szerelmem keresésére indultam. Nem is kellett messzire mennem a negyven négyzetméteren, mert amint átléptem a hálószobánk küszöbét, meg is láttam őt, ahogy a laptopja előtt ül. Gondolom írt éppen.

– Jó reggelt, szívem! – a nyakába bújva köszöntöm, amitől egy cseppet meg is rezzent a drága.

Gondolom, nem számított rám! Majd egyből a reggeli csókom követeltem. 

– Reggelt? Mindjárt dél van, szívem! – kuncogott ő rajtam, majd amint megcsókolta epekedő ajkam, én a fürdő felé mentem. – A mikróban a bundás kenyér! – kiáltotta még utánam. 

Gyors mosdás, miegymás, közben már a napirenden agyalok. A reggelim mellé telepedve faltam be, közben azt néztem, ahogy fürgén jár az ujja a billentyűzeten. Boldogsággal tölt el, hogy jól van, és alkot újra, ezért is döntöttem úgy, hogy inkább békén hagyom. A tányérom elmostam, persze próbáltam minél halkabb lenni, majd a gardróbhoz léptem, és kihalásztam az égősort a szekrény mélyéről. 

Egy régi, kopott doboz, tele szigetelőszalaggal, ugyanis nem mai darab, még Eszti néni vette anno Andrisomnak. Tudtam, hogy amint előkerül, ő szomorú lesz újra, ezért inkább elvonultam a hálószobánkba, hogy kibogozzam. Más dolgom úgysem volt, mert mindent elintéztünk már, hogy az ünnep zökkenőmentesen teljen. Beágyaztam, majd a szőnyegre telepedtem le, és belekezdtem a türelemjátékba! Minden izzó egy emléket elevenített fel bennem, ahogy kiszabadítottam, ezért bárgyú vigyor költözött a képemre.

Hogy én mennyire utálom ezt! – morogtam magamban, mert a monoton, unalmas dolgokat sohasem bírtam. 

– Miért bújtál el, szívem? – zavarta meg az égősorral űzött harcomat Andris. 

Én azonnal rákaptam tekintetem, hiszen ismerem, és épp emiatt féltettem! Ő leült mellém, és szó nélkül nézte, ahogy ügyetlenkedek! 

– Szeretem nézni, hogy egy égősor kifog rajtad! – kuncogott, de én nem haragszom érte, majd pár perc csend után így folytatta – Idén élő fát szeretnék, és az égősorból sem ártana már egy újabb!

Megleptek Andrisom szavai, nem is kicsit, ugyanis mindig ő ragaszkodott ahhoz, hogy ne élő fát vegyünk, védjük ezzel a természetet, meg a fákat, vagy tudom is én, miket szokott mondani! Az égősorhoz pedig azért ragaszkodott eddig, mert az az ő gyerekkori emléke, amit az utolsó filléréből vásárolt neki húsz évvel ezelőtt Eszti néni. 

Akkor most mégis miért ez az ötlet?

– Tudod jól, szívem, hogy én bármit megveszek neked, csak kérned kell! Nekem megfelel a műfenyő és ez a régi égősor is, mert tudom, hogy mennyire szereted!

– Ahhoz, hogy jobban legyek, változtatnom kell, és ehhez ez is hozzátartozik! Hiába imádom nézni, ahogy szenvedsz az égők kibogozásával, jobb lesz, ha egy egyszerűbbet, újat veszünk! Az élőfenyőt pedig hirtelen találtam ki, mert arról írtam épp. – miközben beszélt hozzám, szemeit végig az égősoron tartotta, és tudtam, hogy nehéz, komoly döntést kellett neki most meghoznia! Agyaltam, hogy mit tegyek, persze a kedvében fogok járni, de aztán hirtelen eszembe jutott egy ötlet.

– Legyen, Andris! Holnap elmegyek, és veszek neked egy karácsonyfát! De most... – óvatosan visszapakoltam a dobozba az égősort, hogy véletlenül se bogozódjon össze, ha már ennyit szenvedtem vele, majd felálltam, és a szekrény felé indultam – elszaladok gyorsan a boltba, eszembe jutott valami!

– Menjek veled? Úgysincs semmi dolgom! – pattant fel gyönyörű férjem is, és mellém lépett.

– Maradj nyugodtan, és írjál szívem, láttam, hogy ihletet kaptál! Én addig elmegyek, és elintézem, amit szeretnék! Délután pedig elmegyünk megint sétálni!

Csúnya dolog, tudom, amiért leráztam őt, de kitaláltam valamit, és ahhoz egyedül kellett mennem vásárolni!

Sikeresen bevásároltam, és meg is csináltam azt, amit szerelmemnek szántam. Sétálni is elmentünk a körútra, és a karácsony fényeiben gyönyörködtünk, majd forraltborospohárral a kezünkben hazasétáltunk, hogy meggyújtsuk a negyedik gyertyát a koszorún. Na, meg a hagyományainknak megfelelően, hogy egymásnak essünk!

Ahogy beléptünk a lakásba, és a kabát, cipő lekerült rólunk, egyből a nappaliba, a kis asztalhoz lépünk, ahol tartottuk a koszorút, vagyis korábban így volt. De most Andrisomat direkt előreengedtem, hogy észrevegye a meglepetésem, amit neki csináltam. Pár másodperc csupán, és már hallottam is férjem megilletődött, elérzékenyült hangját:

– Gábor, ez gyönyörű! 

Már délután, amikor eszembe jutott ez az ötlet, tudtam, hogy örülni fog neki, azonban a kép, amely elém tárult, amikor beléptem a nappaliba, felülírta minden képzeletemet! A komód előtt állt, ujjai között a hatalmas befőttesüveg, amelyben az anyukájától örökölt égősor ragyogott neki! Bevallom, én is meghatódtam, és már könnyeztem, amikor mögé léptem, finoman átkaroltam a csípőjét, és vállán nyugtattam a fejem.

– Attól, hogy új kerül az életünkbe... a régit sem kell elengedni! 

Andrisom nem szólt semmit, de hallottam, hogy szipog, mert meghatódott. Pár percig álltunk némán, egymás karjában, és az égősort néztük. Biztos vagyok benne, hogy ugyanarra gondoltunk, ugyanazokra a karácsonyokra, melyeket együtt tölthettünk az égősor fényében!

– A negyedik gyertya Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. Ez a gyertya a SZERETET jelképe. 

Életem párja elmondta a jól megtanult szöveget, meggyújtotta a gyertyát, majd percekig csendben álltunk, és gyönyörködtünk az adventi koszorúban. 

Ez alkalommal nem rohantuk le egymást, hiszen sebeket szakítottunk fel egy egyszerű tárggyal, és a hatása alá kerültünk mind a ketten! Azonban pár órával később, megadtuk magunkat egymásnak, na, meg a már bevezetett hagyományunknak, és az égősor fényében forrt egybe a testünk.

Írta: Mamzi75