Líviusz

Hó...hó...hó! – csak ez zakatol fejemben, amióta haza értem. A bennem lakozó gyermeki énem már alig várja, hogy Peter haza érjen, ezért izgatottan ülök az ablak előtt és lesem, hogy mikor bukkan fel magas termete. És amint meglátom, már rohanok is felvenni a bakancsomat, nem feledkezve meg a kabátról, sapkáról na meg a kesztyűről sem. Már kint toporgok az ajtó előtt indulásra készen, és amikor észrevesz, hatalmas hahótázásba kezd.

- Édesem... ezt most nem mondod komolyan! - nevet tovább párom. - úgy be vagy öltözve, mint aki az északi sarkra készül!

- Hideg van és én hóangyalt akarok készíteni! - makacsul tartom magam elképzelésemhez. - naaa, Peter menjünk!

- Legalább a táskámat, hagy tegyem le, oké? - adja meg magát.

Mi tart ilyen sokáig?! Oda fagyok az aszfalthoz! Amint nyílik az ajtó, már kapom is el kezét, épp, hogy be tudja zárni az ajtót. Mint egy bakkecske, úgy ugrálok a komótosan sétáló párom mellett, bár arról neki nem kell tudnia, hogy nem is a helyzetnek köszönhetően vagyok ilyen, sokkal inkább az hideg idő miatt. De legalább együtt vagyunk, s ez minden egyes napnak a legjobb pillanata. Amint meglátom a parkot, már neki is iramodok, nézem a szűz területeket, hiszen imádom az érintetlen csillogó fehérséget. Egy kis eldugott, bokros területet célzok meg, ahol csak magunk lehetünk, majd, mint egy krumpliszsák, úgy dőlök el és kacagva készítem az én saját angyalomat. Peter meg csak áll és néz, le se veszi szemét rólam. Szeretem, hogy ilyenkor, amikor csak kettesben vagyunk, minden érzelmet, gondolatot látok az arcán. Nem palástolja és nem titkolja, bár más előtt sem, de mégis ezek az alkalmak mások. Ilyenkor érzem igazán szerencsésnek magam.

- Gyönyörű vagy, mint egy igazi angyal. Egy földre szállt angyal, aki ilyenkor megmutatja a szárnyait! – suttogja szerelmesen.

- Ilyennek látsz? – ámulok el meghatottan, hiszen a szép szavak megmelengetik a szívemet.

- Igen...a földre szállt angyal különleges, gyönyörű, érzékeny, pont, mint te! Hallgat a megérzéseire, segít mindenkinek, akinek csak tud. Te ilyen vagy... Számodra fontosabb, hogy boldog lehess, és másokat is elégedettnek, boldognak láthass. 

Könny szökik a szemembe, és nyoma sincs a gyermeki énemnek, már csak egy szerelmes férfi vagyok, aki a hóban fekszik és a hideg ellenére is sütkérezik a szeretet tüzében.

- Kellj fel Édesem mert, megfázol.

- Segíts kérlek, nem akarom, hogy tönkre menjen a szárnyam – pillantok körbe.

- Semmi pénzért nem hagynám! De tudd, hogy még ha nem is látszik, én tudom, hogy ott van.

Kezem megfogva húz fel, majd szoros ölelésbe von, s úgy nézzük még pár percig a művem, majd haza indulunk az otthonunkba, hogy fagyott testemet felmelegítse. 

Írta: NSMara