Az udvaron mindenfelé boldog családok ölelkeztek. Színpompás virágcsokrok virítottak a kezekben, lufik hada lebegett a fejek felett. Az én kezem is roskadásig volt virággal, a családom magukat büszkén kihúzva állt körbe, valami mégis hiányzott. Nem is valami, hanem inkább valaki. Körbenéztem hátha felbukkan, mert azért reménykedtem benne, hogy eljön a diplomaosztómra. Lassan három éve dolgozom az ügyvédi irodájában, és hát szerelem volt egy első látásra a miénk. Emlékszem amikor először léptem be az irodába. Ott állt Ő, szürke öltönyét mintha ráöntötték volna. Arányosan kidolgozott testét csodásan emelte ki a szűkre szabott ruha, csokoládébarna haja divatosra volt vágatva, a hangja pedig olyan dolgokat mozgatott meg bennem, amiről nem is sejtettem, hogy létezhet.

- David, David! - édesanyám hangja cibált vissza a valóságba. - Gyere már fotózkodni!
A többiek mellől integetett nekem, szóval nagyot sóhajtva lépkedtem oda, és hagytam, hogy csináljanak, amit akarnak. A talárom már kezdett nehéz lenni, meg hát a tűző napsütés se segített abban, hogy jobban érezzem magam benne. Alig vártam, hogy vége legyen ennek az egész cirkusznak és hazamehessek. De addig van még egy vacsora, ahol folytatnom kell a jópofizást a családomnak mondott emberekkel.
Titkon reméltem, hogy eljön. Szerettem volna legalább egy közös képet vele, még akkor is, ha csak úgy áll itt, mint a főnököm.

- David! - szólt megvetően a bátyám.
Nem nagyon szívlel mióta elmondtam a családnak, hogy meleg vagyok. Az első döbbenet után a reakciók széles skálája zúdult a nyakamba. Összegezve végül is ugyanaz volt az eredmény: mélységesen kussoljak erről, akkor talán megtűrnek a családban. Bezzeg a külvilág felé mi voltunk a csodálatos család. Most is mosoly mindenkin, büszkén fogadják a gratulációkat, és úgy tesznek mintha számítanék nekik.
- Úgy látom jókor érkeztem. - suttogott egy bársonyos mély hang a fülembe, amire a testem egyből reagált.
Döbbenten pördültem meg. Nem hittem a szememnek, amikor tudatosult bennem, hogy nem csak képzelem az egészet. Hamuszürke öltönyében Spencer úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki egy show műsorból. Szemében a büszkeség keveredett a vággyal, és egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém.
- El se hiszem, hogy itt vagy. Én... én tényleg... - elcsuklott a hangom.
Közelebb hajolt, hogy a válaszát csak én halljam.
- Kihagytam volna a világ legszexisebb pasijának a diplomaosztóját? - mondta miközben végig a szemembe nézett. A pír pillanatok alatt beterítette az arcom, és szemlesütve hajtottam le a fejem.
- David, mégis mit ácsorogsz ott? - sipítozta anyám a többiek mellől, viszont amikor látta, hogy nem vagyok egyedül gyorsan odasietett.
- Mr. Miles! Micsoda megtiszteltetés! - köszöntötte nyálasan a főnököm. - Önnek is most ballagott a rokona? Remélem nem tartotta fel ez a mihaszna fiú.
Összeszorított szájjal néztem fel a kedvesemre, akinek az arca kezdett elborulni, és elkezdte körbelengni egy fenyegető aura. Leginkább a tárgyalások alatt szoktam látni ezt az arcát.
- Tudja, Mrs. Linch...ez a fiú a legszorgalmasabb, legfigyelmesebb és a legtehetségesebb ügyvédbojtár, akivel valaha is találkoztam. Örülnék, ha nem sértegetné a beosztottam. Az ajándékát jöttem átadni, ezért, ha megbocsájt. - mondta ezt olyan hideg és kimért hangon, hogy még engem is kirázott kicsit a hideg.
Visszafordult hozzám, majd egy kis díszes csomagot nyomott a kezembe. Meghatottan vettem át, majd mohón letéptem róla a csomagolást. Egy gyönyörű bőrtokot rejtett a csomagolópapír, amit lelkesen nyitottam ki. A tokban egy gyönyörű töltőtoll volt, amire rá volt gravírozva a nevem: Dr. David Miles. Miles...a lélegzetem is elakadt a név láttán. Párás szemekkel néztem fel rá, amikor rájöttem, hogy mit is akart ezzel némán kérdezni. A könnycseppek kifordultak a szememből és szánkóztak végig az arcomon. Spencer csak gyengéden mosolygott rám, nem tett semmi félreérthető mozdulatot. Újra lenéztem a tollra, végighúztam rajta az ujjam, és döntöttem.
- Igen! - mondtam ki hangosan.
- Tessék? - kérdezte Spencer, és hallottam a hangján, hogy most rajta volt a megdöbbenés sora.
- Leszek a férjed! - mondtam ki hangosan, hogy mindenki hallja, miközben letöröltem a könnyeket a szememből.
Spencer arcán a döbbenetet felváltotta az öröm és csodálat. Kitárta a karját és boldogan ugrottam közéjük. Ajkaink forró csókban forrtak össze, miközben úgy szorított magához,mintha nem lenne holnap. Körülöttünk egyre hangosabb lett a tapsvihar, mire én az ölelő karjaiban kerestem menedéket. Mélyen magamba szívtam az illatát és éreztem, hazatértem. 

Írta: ancsacsa85