Tudom, hogy erre kell jönni! Az eszem megáll! Amerre csak a szem ellát, semmi más nincs csak a pusztaság, kietlenség. Legalább negyedórája kocsikázok, még sincs se egy tábla, se egy leágazás. Amint az első lehetőséget észreveszem, már húzódok is le az út szélére, és kezembe veszem a térképet, ami eddig az anyós ülésen pihent. Forgatom jobbra, balra, de azt se tudom mit kell néznem rajta.

-A fene esne ebbe a papírba! – csapok rá a kormányra, majd telefonomat veszem kezembe.

Az első ember, aki eszembe jut Lisa, de tudom, hogy ő kinevetne, arra pedig most semmi szükségem. Így kénytelen vagyok a másik barátomat hívni, bár ő se jobb, ha szivatni kell engem.

-Lelkisegély szolgálat miben segíthetek? – szól bele egyből Rob és nekem már kezd fájni a fejem.

-Nagyon vicces vagy mondhatom.

-Fogadjunk, hogy eltévedtél!

-Ne merészelj nevetni Robert Michael Smith!

-Ajaj, rohadt nagy bajban vagy, ha a teljes nevemen hívsz. Na lökjed, ne kímélj.

-Talán, de mondom csak talán rossz irányba mentem.

-Szóval eltévedtél! – röhög fel az aljas.

-Nem! Csak éppen nem tudom hol vagyok! – kezd síróssá válni hangom.

-Nathan kapcsold be a telefonodon a navigációt.

-De útálom! Az őrületbe tud kergetni az a nő!

-Lehet, de húsz perced van, hogy oda érj a randidra. Mi a fontos?! Ne most kezdd el a hülyeségedet. Szedd össze magad! – ezzel rám is nyomta a telefont.

Minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak!

Erőt véve magamon, gyorsan írtam egy SMS-t, majd bekapcsoltam azt a förtelmet. Ahogy meghallottam azt az idegesítő monoton hangot, már futkosott is a hideg a hátamon.

'Az első lehetőségnél forduljon vissza, majd négy kilóméter múlva hajtson be a körforgalomba, majd hagyja el az első kijáraton!'

Bassza meg, akkor ott hibáztam, hamarabb fordultam le! Remélem Jason meg vár! Az első randin ekkora bakit véteni...

Követem az utasítást, de így is rengeteg idő míg a kávézó elé érek. Hatalmasat fékezek, amikor végre meglátok egy parkolót, ám mielőtt betolatnék, egy seggfej beáll előttem.

-Ó, hogy jönne rád a szapora a legfontosabb pillanatban! Remélem nem találsz majd szabad vécét! – mérgelődök, s ezzel még inkább rontva a kedvemen.

Fél óra, ennyit késtem...kocsimból kiszállva, szaporán szedem a lábamat a kávézó felé, közben szemem idegesen és egyben csalódottan pásztázza az embereket. Azonban nem látom sehol sem őt. Hiába kértem, magyaráztam meg a helyzetet, úgy tűnik nem érek ennyit.

Nem csodálkozom, ki várna rám!

Fejemet leszegve, búsan indulok vissza, nem nézek semerre, nem érdekel semmi, mikor hangos duda és fékcsikorgást hallok. Ijedten nézek a hang irányába és lefagyok, amikor látom, hogy egy autó alig pár centire állt meg tőlem... Hirtelen egy kar kapja el derekamat és ölel magához erősen. Fejem mellkasához szorítja, s nyugtató szavakat mormol nekem. Fejemet felemelve nézek a megmentőmre, és annak meleg barna szemeibe, majd a felismeréstől könny árasztja el arcomat.

-Jason!...

-Nath, miért rohantál el, ha már egy regényes utat bejárva, eljutottál hozzám? – kérdezi, de egy pillanatra sem enged el.

-Azt, hittem elkéstem... Mindenért a térkép a hibás...

-Ne hibáztasd, hiszen megtaláltál. De majd én navigálok neked ezek után!

Írta: NSMara