Szex shop
A nevem Adam! És igencsak szerencsétlen csillagzat alatt születtem. Vagy mondhatnám úgy is, hogy Murphy és én együtt járunk karöltve. Ha valami elromolhat, na az el is romlik, épp nálam. A vizet pont akkor zárják el, amikor én hajat mosok. És áramszünet is akkor van, amikor én a Márió maratonom végén járok... Sorolhatnám, de nem fogom, az már túl uncsi lenne, és én magam már csak jót nevetek ezeken. Mégis volt egy nagyobb bakim, aminek a szerelmem és a már teljes életem köszönhetem.
A sok rossz dolog miatt, csak online ismerkedtem, és randira is akkor szándékoztam el menni, ha a fiút nem zavarta a szerencsétlenségem. Sorra kiestek a jelöltek, mígnem beszélgetni nem kezdtem Robyval, aki fél évig nem is tágított mellőlem. Sokáig húztam a beszélgetést, ismerkedést mert elővigyázatosnak kellet lennem. Féltettem a fiút, hiszen, ha aktus közben valami történne... Őt azonban ez sem zavarta, így belementem egy randiba. Nagyon vágytam már egy társra, aki elfogad így ilyen nyomorultul engem.
Amikor eljött a nap, én indulás előtt imádkoztam. Kiöltöztem, kávét, teát mindent nagyívben kerültem, nehogy az ingemen lássam viszont. Nem léptem kutya szarba sem, ami bár szerencsét jelent, mégsem jelenhettem meg büdösen az első randimon. A taxi sem robbant le, és jóval idő előtt meg is érkeztem a címre, amit én magam mondtam be a sofőrnek. Úgy örültem, mint majom a farkának, amikor tisztán, illatosan, kicsípve az üzlet elé álltam. A járókelők furcsán nézték engem, és ez zavarni kezdett. – Mi a franc van már? – morgolódtam magamban, majd hirtelen ötlettől vezérelve a sliccemhez nyúltam. Újabb furcsa, megbotránkoztató tekintettel néztek rám, de ez leperget már rólam. Viszont a nadrágom rendben volt, és ekkor néztem körül. Amint megláttam a fejem felett virító neon betűs táblát, tudtam a karma mégis megtalált. A kurva diszlexiám miatt, Erotikus – Szex Shop címét mondtam be az Ezotéria Shop helyett. Térdemre hajolva kacagtam, pedig inkább sírni lett volna kedvem, amiért ezt is elcsesztem.
-Adam!? – zavarta meg egyszemélyes örömködésem egy kellemes férfihang, de egyből tudtam, hogy csakis Roby lehet. – Örülök, hogy ilyen jól szórakozol, de én két sarokkal feljebb vártalak az Ezotéria Shop előtt! – újra kitört belőlem a nevetés, közben hadonászva magyaráztam el, hogy mi történt.
- Mondtam neked, hogy a karma üldöz engem!
- Engem nem érdekel Adam!
- És ha te is...
- Az sem érdekel! – szakított félbe és végre magához ölelt. – Nincs olyan, hogy szerencsés vagy szerencsétlen, csak véletlen! Mint az is, hogy erre jöttem. Valamiért úgy éreztem, hogy a Szex Shop környékén kell keresselek. – már ő is nevetett. Én pedig szorosabban bújtam hozzá, hiszen nagyon jól esett.
A mi sorsunk akkor, ott azelőtt a bizonyos üzlet előtt dőlt el. És hogy ez szerencse - e vagy véletlen? Döntsd el te!
Írta: Mamzi75
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro