A hűs hegyi levegőt beszívni maga volt az álom. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok az Alpok csodás lankáira. A reggeliig még volt fél óra, ezért úgy döntöttem, hogy járok egyet a szálloda körül. Tegnap már kilestem, hogy a szálloda mögött egy kis ösvény húzódik. Reggeli sétának pont tökéletes volt, hogy felfedezzem merre is visz. Az út végig enyhén emelkedett, viszont végig csodás kilátás nyílt a környező hegyekre. A hófödte hegycsúcsok úgy csillogtak a napfényben, mintha millió gyémántot szórtak volna szét rajtuk. Madárcsicsergés töltötte be a levegőt, és én a gondolataimban elveszve meneteltem előre. Az ösvény végén egy kis kilátó állt. Megörültem, hiszen nem számítottam rá, hogy bármit is fogok az ösvény végén találni. Amint még közelebb értem, egy érdekes látvány tárult a szemem elé. A kilátó előtti padon sok kis porcelán tárgy sorakozott, és egy bundás kabátba öltözött férfi fotózta éppen őket. Elég szürreális látványt nyújtott, elképzelni se tudtam, hogy miért pont itt fotózza őket.
- O, hallo! Kannst du mir helfen? - kérdezett valamit.
Ha jól tippelem akkor németül. Ilyenkor átkoztam magam, hogy az angol mellett az olaszt választottam és nem a németet. Gondoltam megpróbálkozom az angollal, hátha beszéli a nyelvet.
- Sorry, but I don't speak German. I came here... francba mi a vakáció angolul... - kezdtem el idegeskedni.
- Ááá, te is magyar vagy? - csillant fel a szeme.
- Ezek szerint te is. -nevettem fel idegesen.
A fotós is megeresztett egy mosolyt, kivillantva csodás fogsorát. A szívem nagyot dobbant, és egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni.
- Mit kérdeztél az előbb? - kérdeztem kicsit rekedten, majd zavartan megköszörültem a torkom.
- Azt, hogy tudnál-e nekem segíteni. Ott van a táskám a kilátó mellett. Benne felejtettem egy porcelán sószórót, de olyan jó pozíciót találtam, hogy nem akarok megmozdulni. - magyarázta egy szuszra.
Odasétáltam az említett táskához, és kivettem belőle a kért holmit. A fotóshoz érve átnyújtottam a sószórót. Ő úgy vette el tőlem, hogy ujjaival kicsit tovább időzött az enyémen, mint ahogy egy idegentől elvárható lett volna. Visszafordult a pad felé, miközben a kezében forgatta a kis porcelánedényt.
-Be tudnád rakni, a csésze és a szalvétatartó közé? - fordult újra felém. Miközben átadta a tárgyat, a szemében különös láng villant, én pedig zavartan kaptam el a tekintetem. Óvatosan odahelyeztem a többi közé, majd szó nélkül elsétáltam mellette, és felmentem a kilátó tetejébe. A kilátás csodálatos volt. Az egész környéket be lehetett látni. A kis faluból magasztosan emelkedett ki a templomtorony, csúcsán megcsillantak a reggeli nap sugarai. Valahogy mégsem tudott lekötni, mert a tekintetem folyton a kilátó előtti fotóst kereste. Az egyik ilyen lopott pillantásnál viszont találkozott a tekintetünk. Éreztem, hogy elvesztem, ezért megfogadtam, hogy kerül, amibe kerül, meg fogom szerezni. Mosolyogva néztem újra a távolba, hálát adva a sorsnak, hogy a fotós elfelejtette a sószórót. 

Írta: ancsacsa85