A mai napom se indul jól. Láztól csillogó szemekkel nézem magam a tükörben, és bevallom ijesztő a látvány. Ennyire ramatyul már régen voltam, de se erőm, se kedvem nincs most retusálni magam. Indulnom kell dolgozni, bár legszívesebben bekuckóznék az ágyba egy bögre forró tea társaságában. De ez lehetetlen, mert sajnos minden fillérre szükségem van, hisz így is nehezen jövök ki a hónap végéig. Még egy utolsót pillantok a tükörre, majd fogom a kabátom és kilépek az éjszakába. Szemerkél az eső, fúj a szél, még az időjárás is ellenem van, így mire beérek a bárba, már kegyetlenül fázok. Gyorsan átöltözök és már rohanok is a pult mögé. Rohanok, mint egy lajhár, de legalább megyek. A lengő ajtón belépve bele ütközök az egyetlen kollégámba, aki megdobogtatja a szívemet. Peter magas, jóképű és még a szíve is a helyén van. Mindenkihez van egy jó szava, még sose találkoztam ilyen sráccal.

-Líviusz jól vagy? Nagyon rosszul nézel ki! – szól hozzám, aggodalommal a hangjában.

-Nincs semmi gond, jól vagyok, csak egy kis nátha.

-Nem úgy tűnik, de ha te mondod...

Szó nélkül megy a dolgára, de egész este érzem a pillantását magamon. Már nem is tudom eldönteni, hogy a betegségtől van melegem, vagy azért, mert zavarban vagyok tőle. Nem sokkal a műszak vége előtt megindul felém egy bögre teával. Már a gondolattól, hogy gondolt rám, pír szökik az arcomba. Ám ahogy fordulok felé, hirtelen elkezdek szédülni, sötét foltok jelennek meg a szemem előtt és már csak egy elfojtott kiáltást hallok. Sötét van, mégis biztonságba érzem magam. Mintha, valaki beszélne hozzám, és néha hűsítő érzést érzek. Most épp az arcomon, így igyekszem belesimulni az érintésbe, mert iszonyat jól esik.

-Liv hallasz?

Ez a hang, bárhol felismerném, ahogy az illatát is. Peter...Szemem lassan nyitom ki, rettegve, nehogy megint csak egy álom, egy képzelgés legyen. De nem! Peter ott ül mellettem, arcán tisztán látható az aggodalom, szemében pedig valami olyasmit látok, amire mindig is vágytam!

-Még, hogy egy kis nátha! Negyven fokos lázad volt, alig tudtam lejjebb húzni! Hogy gondoltad, hogy bejössz így dolgozni?!

-Sajnálom, én...

-Ha segítség kell szólj, de soha többet ne ijessz rám!

Elszégyelve hajtottam a fejem le, és csak akkor tudatosul bennem, hogy csak egy boxer takarja testemet.

-Ez?!- zavarban vagyok, így egy értelmes mondatot sem tudok kinyögni.

Ő is zavarba jön, még el is fordul úgy túr kissé hosszabb hajába.

-Elájultál, nem tudtam gyógyszert adni neked, így a vizes borogatás maradt az egyetlen megoldás. Ne haragudj...

-Semmi gond – fogom meg a kezét- hálás vagyok, hogy gondoskodtál rólam.

-Nem éppen hálát várok érte...

-Hanem?

-Csak ugyan annyi figyelmet, amennyit én is adtam.

-Talán vetkőztesselek én is le? – próbáltam viccelődni vele.

-Akár azt is, de csak ha meggyógyultál – kacsint rám.

Így történt, hogy bár egy pocsék napnak indultam neki, de annál szebb lett a vége.  

Írta: NSMara