-A lávalámpa nem használható világításra fiam! – oktat ki anyám, de én hajthatatlan vagyok mert komoly terveim vannak vele.

-Nekem akkor is kell! És meg is veszem! – nem tágítok elhatározásomtól, majd leemelem a polcról és a kosárba teszem.

-Megint egy felesleges hülyeség, amit értékelsz majd három napig... – sorolja ellenérveit, de nem hat meg.

-A kollégiumba kell, nem otthonra veszem meg... – nyugtatom, mert már mindenki minket figyel.

- Szóval ezzel akarod a csajokat levenni a lábukról!? – szegény anyám, most sajnálom csak igazán. Ugyanis, ha tudná, hogy nem csajokkal szoktam pajzánkodni, és ezt a lámpát is egy másik fiúval készülök együttléteink alatt használni...

-Valami olyasmi. – rázom le gyorsan ezzel, majd a pénztár felé igyekszem. Ő rohan utánam, pont úgy ahogy számítottam is rá, próbál kihúzni belőlem valami infót, egyszerűen faggat tovább. Hallom, hogy cipője kopog a kövön, mint azt is, hogy továbbra is magyaráz nekem valamit. De én egy igazán szemtelen, hálátlan gyerek vagyok, így nem figyelek rá, és meg sem várom. A szalagon pihen a lávalámpa, nézem ahogy araszol a pénztáros felé. Közben pedig elképzeltem ahogy Aidennel mit fogunk e lámpa fényében művelni... Szemem előtt hibátlan teste, az arca amikor elélvez, és eszembe jut mennyire szégyenlős, csakis sötétben hajlandó szeretkezni velem. Na ez a tényleg randa lámpa is csak emiatt kell. Remélem, hogy mégis lesz annyi fénye, hogy zavartalanul legeltethetem rajta szemem, amikor benne vagyok éppen.

-Három dollár tizenöt cent. – zavarja meg gondolataim a pénztáros, arca unott, merev. Felé nyújtanám a kártyám, amikor is valaki megelőz engem. Automatikusan fordulok anyám felé, hogy hárítsam, de nem ő az, aki fizetett helyettem.

-Aiden!? - nézek le a nálam alacsonyabb páromra. Ő csak mosolyog rám, majd ki indul az üzletből hóna alatt a lávalámpával.

-Tolvaj! – anyám sipákolása állít meg, mielőtt még párom után szaladhattam volna – Kevin az a fiú elvitte a lámpádat! Menj utána! – parancsol rám, és taszít is rajtam egyet. Abszurd egy helyzet, hiszen szülőm nem tudja, hogy egy szem fia meleg. Mégis úgy érzem eljött az ideje, hogy beismerjem.

- Neki vettem anya! – vigyorgok rá, közben Aident figyelem.

- Hogy? – kérdez vissza, és látom arcán, hogy nem jut szóhoz. Okos nő, így pillanatok alatt összerakta a képet. – Akkor mutasd be nekem!

-Ennyi? Nem szidsz meg? Nem pofozol fel, vagy csinálsz jelenetet? – kérdezem, közben már a kijárat felé megyünk egymás mellett.

- Már általánosban tudtam, hogy meleg vagy fiam! Különben ki áradozna a barátja alsónadrágjáról? – kuncog, karomra simít közben. Én pedig hálás vagyok amiért ő az én anyám, és tényleg ennyire szeret engem.

- Szeretlek anya! – ölelem magamhoz, és már hallom is ahogy szipog. – Gyere bemutatom neked a fiút, akibe szerelmes vagyok!

- Ismerem Aident! – jelenti ki lazán, amire én újra ledöbbennek. – Szerinted miért küldök mindig annyi ételt? De most menjetek! Nekem dolgoznom kell. – egy puszit nyomott arcomra, amit máskor sohasem engedek. Vagy ha mégis, azonnal le is törlöm a kezemmel. Most mégsem tettem.

- Köszönöm anya! – szóltam még utána, majd a szerelmemhez mentem.

- Anyukád nagyon jó fej!

- A legjobb!

- Miért vagy akkor most mégis letört? Vettem lámpát, hogy a kedvedben járjak! – kuncog és megragadja ujjaimat.

- Köszönöm neked is szívem!  

Írta: Mamzi75