Ezen a hétvégén nekem kell vinnem a húgomat a lovardába, pedig tudják a szüleim, hogy mennyire félek azoktól a fenevadaktól, mégis rákényszerülök. Pedig jobb dolgom is lenne, mint pesztrálni azt a kis pisist. Laura boldogan készülődik, én meg rettegek az előttem álló óráktól. Ahogy gondoltam, rengeteg kisgyerek valamilyen egyenruhában futkározott, meg körbeugrálták a lovakat. Sehol egy értelmes ember, akivel elüthetném az időt, ezért jobb időtöltés hiányában sétálni indulok. A nap tűz, olyan meleg van, hogy szívesen csobbannék inkább a tóban, amit nem is olyan messze innen láttam. Végül is miért ne tehetném? Meg is indultam arra, amerre a hűsítő vizet sejtettem, és amint megleltem, a tavat, már szabadultam is meg ruháimtól és futottam be, merültem el nyakig. Egy ideje már áztattam magam, mikor nyerítésre figyeltem fel. Egy ló vágtatott felém, lovasa büszkén ült a hátán. Be kell látnom csodálatos látvány volt. Közelebb érve, leugrott a fűbe, majd hagyta, hogy a ló a vízbe gázoljon. Ahogy jött beljebb a ló, én úgy estem pánikba, s ennek hangot is adtam egy sikkantás formájában.

- Ó, csak nem egy tavi tündér?

- Inkább leszek fúria, ha nem viszed innen azt a dögöt! – fújtatok mérgesen.

- Hé, a lovamról beszélsz! Több tiszteletet felé.

- Jó, csak vidd innen, kérlek!

- Ez esetben...- füttyentett egyet és már el is indult a hang irányába.

Meg kell hagyni okos állat.

Az ismeretlen nem zavartatva magát, ült a földön és zöld szemeivel méregetett. Ha nem lennék eleve meztelen, most biztos levetkőztetne a szemeivel.

-Nem hideg a víz?

- Nem! -pedig, de, csak neki ezt nem fogom mondani.

- Nem láttalak még itt, esetleg eltévedtél?

- A húgomnak van órája a lovardában, s addig...

- Órája? Nem hiszem.

- Pedig de!

Biztos nem, különben én sem lennék itt. – világosított fel. - Már negyedórája vége van. Ó,! Akkor te lehetsz Laura bátyja!

- A fenébe! Tuti, hogy végem van!

- Az lehet, már hívtam a szüleiteket. Talán már ide is értek.

- Halott vagyok. Elfordulnál? Ki szeretnék menni.

- Csak nyugodtan engem nem zavar!

Bosszantott a magabiztossága, de vagy hagyom, hogy végig nézze amint felöltözök, vagy még nagyobb bajban leszek. Így mit sem törődve vele, felálltam a vízből és a ruháimhoz mentem. Éreztem a perzselő pillantását a testemen, szívesebben léptem volna elé, de nem lehet. Fejem megrázva indultam el egy irányba, de hangja megállított.

-Rossz irányba mész, gyere elviszlek.

-Na biztos, hogy nem én arra...arra a....sose ülök fel.

-Ne butáskodj, nem bánt ő. És ígérem, hogy nem fogsz leesni. Gyere! – nyújtja felém kezét, és esküszöm nem tudom mi ütött belém, de belementem.

Amint elindultunk, szorosan kapaszkodtam derekába, testünk összeért, és én újból éreztem a vonzást. Még mielőtt egy újabb kínos szituációban találnám magam, inkább elkezdtem figyelni a lovat és lovasát. Tökéletes összhang volt közöttük. Míg nem a szemem ki nem szúrt egy ismerős tárgyat.

- Ó, az egy korbács?!

- Nem éppen. - neveti el magát. - Az egy ostor, a ló irányítására használjuk. Bár a korbácsot is irányításra használják, csak másképp.

- Ennyire jártas vagy benne? – kérdezem meg, bár ahogy elhagyják a szavak a számat, már érzem, hogy ingatag talajra tévedtem. Megint.

- Mondhatjuk. Talán kíváncsi vagy rá?

- Mii...neeem én...

- Pedig megmutathatom, hogyan is kell használni! Mármint az ostort!

- Hát persze mi mást, én is arra gondoltam.

- De nekem az se baj, ha a másikra gondoltál. Abban is segíthetek! - vigyorgott rám, én pedig magam sem értem miért, de bele mentem. Ma már más szemmel nézek a lovakra, mióta ő meg mutatta nekem milyen egy igazi fenevad, korbáccsal a kezében. Ja nem! Az az ostor... De nem is ez a lényeg!  

Írta: NSMara