A vastag függönyön nem jut át sok fény, épp csak a szélénél szűrődik be egy vékony vonalban, de ez sem segít a helyzeten. Vak sötét van, a szemem még nem szokott hozzá, amikor egy halvány, piros éjjeli lámpa fénye távpontot ad nekem. Körbe pillantok, igyekszem feltérképezni, megismerni a helyet, de semmi se ismerős. Hol vagyok?! Fejem még kóvályog, ahogy megmozdítom, már hasít is bele a fájdalom. Azt hiszem, sokat ittam...megint! Az ágyat végig tapogatva, csak a szatén lepedőt érzem és a kispárnát, ami a fejem alatt van. A szatén tapintására végig kúszik a hideg a gerincemen, megremegek, ám egy halk neszezést hallok, ami eltereli a figyelmem. Keresem a hang forrását, de nem igazán találom, míg nem egy alig észrevehető mozgást látok a sarokban álló fotelből. Meresztem a szemem, próbálom kivenni a körvonalakat, de nem mozdul, mintha várná, hogy mit fogok tenni.

-Ki van ott? – remeg meg hangom, és nem tudom eldönteni, hogy a félelemtől vagy az izgatottságtól.

Újból mozdul, előre dől épp annyira, hogy karjával rá tudjon könyökölni a lábára. Nem szól, csak némán néz, és ez már kezd kétségbe ejteni. Vajon ki ő? Ismerem vagy egy idegen? Látom ahogy meggyújtja a cigarettát, s ahogy szívja, a tűz fénye megvilágítja markáns arcát, amit borosta borít, csillogó szeme mereven, csakis engem néz, s amint végig ég a cigaretta, csak annyira fordul el, amíg eloltja azt a bűz rudat. Feláll a helyéről és közelebb lép, a vörös fény most körbe vonja hatalmas, arányos testét. Fehér ingje ki van gombolva így látom izmos hasát, mellkasát, és ettől a nyál összefut a számban. Megbabonáz a látvány és már nem érdekelnek a körülmények, csak érinteni, érezni akarom.

-Te tényleg ilyen izmos vagy, vagy csak hallucinálok? – kérdezem elcsukló hangon.

Végig néz rajtam, majd csökkenti a távolságot, megáll előttem, melytől én zavarba jövök.

-Próbáld meg kitalálni. – megfogja kezem, majd hasára teszi.

Hatalmasat nyelek, szemem behunyom és csak az érzékeimre hagyatkozok. Óvatosan siklik a kezem a testén, tenyerem alatt érzek minden kockát, és minden apró remegést, amit az érintésem vált ki. Felbátorodva csúztatom egyre feljebb, megtalálom mellbimbóját, s ennek már hangot is ad egy apró sóhaj kíséretében. Ilyen nem létezik, ez csak a képzeletem szüleménye lehet. Többet akarok belőle! Válláról leszaggatom a zavaró ruhát és kezem útvonalát a számmal váltom fel. Kitapogatom az övet a derekán, de csuklómra fog, s egy egyszerű mozdulattal az ágyra dönt. Kitágult szemekkel figyelem lassú, már- már ragadozóként mozgó alakját.

-Khérlek...- nézek mélyen íriszeibe.

S hogy mit kérek, magam se tudom pontosan, de azt azonnal. Hogy kezével bebarangolja testem minden centiméterét, hogy érintsen, szeressen, bemocskoljon, majd a mennybe repítsen. S ő érti a ki nem mondott szavakat. Érintése perzseli a bőröm, egyre csak sodor a szenvedélyek birodalmába. A néma csendet csak a sóhajaim törik meg, s mikor merevedésemre markol, már nem tudok csendben maradni sem. Csak játszik velem, kínoz, az őrületbe kerget, de én mégis élvezem. Hagyom, hogy azt tegyen, amit csak akar. Lábamat megemeli és mellkasomhoz tolja, én meg ficánkolok, mint a partra vetett hal. Tudom mi következik, testem már csak a gondolatra is megremeg a vágytól, és én szégyentelenül emelem fenekem közelebb az arcához. Partnerem körbe néz, majd fejemnél megpillantja a kis párnát, amit végül alám helyez. Percek telnek el tétlenül, mire megérzem, ahogy lassan nyal végig a vájatomon, s amint nyelvét és ujját megérzem pulzáló nyílásomnál, önkéntelenül túrok bele hajába és húzom közelebb. Óvatosan tör előre, felszisszenek a hirtelen nyomástól, mire ő csókot lehel makkomra. Hátam ívbe feszül, mikor leenged torkára és ezt a pillanatot használja ki, hogy még egy ujját csatlakoztassa a másikhoz. Nem hagy időt a gondolkodásra, ütemesen dolgozik rajtam és bennem is, én meg már csillagokat látok, ahogy gyűlik a görcs az alhasamban.

-Khérlek...- hangzik el már megint a számból, s ő most is érti a célzást.

Kihúzza ujjait, én meg felsóhajtok a megkönnyebbüléstől, ami addig tart míg meg nem érzem makkját a fenekemnél. Hatalmas és kőkemény, ahogy nyomul előre, átérve a gyűrűmön, úgy érzem szétszakadok, s mindkettőnkből feltőr egy kéjes hang. Nem finomkodik már, csak törtet előre, keresve a prosztatámat, s mikor hangomból rájön, hogy meg van, csak azt sorozza tovább.

-Meg vagy Líviusz!

Ismerem... biztos vagyok benne, de agyamat annyira elhomályosítja a kéj, hogy képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Körmeimet karjába vájom, mire ő válaszként bele mar a csípőmbe és még jobban magára húz. Egy apró mozdulat, mely mindkettőnket a véghez sodor, majd kielégülve fekszik mellém és húz magához. Érzéki csókot nyom a számra, s úgy suttogja nevem. Szemem lecsukódik a kimerültségtől, de mielőtt még elaludnék, beugrik egy név. Egy név, ami a hanghoz társítható, s akit sose tudtam elfeledni...

Peter, az első szerelmem! 

Írta: NSMara