Napok óta érzem, hogy valami nem stimmel. Néha csak egy nyilalás, vagy csak gyenge fájdalom, de van, hogy kaparni tudnám a falat. Sorra veszem be a fájdalomcsillapítót, de ha piros hó esne sem, szólnék senkinek, mert utálom az orvosokat, a fogorvosokat meg pláne. Nekem senki ne turkáljon a számba, max, ha a nyelvét akarja ledugni, esetleg egy jó szopást akar, de ennyi, más nem fér bele.

Teltek múltak a napok, hol jobb, hol rosszabb lett a helyzet, de én tartottam magam az elhatározásomhoz. Míg nem egy reggel álmosan battyogtam ki a konyhába, ahol anyám elképedt arcával találtam szembe magam.

-Jason, te, hogy nézel ki?

-Honnan tudjam, most ébredtem! – motyogtam, majd fáradtan oldalra pillantottam az előszobatükörre. Bár ne tettem volna...

Arcom duplájára volt dagadva, úgy néztem ki, mint egy lufi, én pedig szó szerint sírva fakadtam a látványtól.

Az a qva fog csak áthúzza a számításomat! Most már nem menekülhetek.

Persze anyámat nem hatotta meg a hisztim, s kíméletlenül elrángatott a kivégző osztag elé. A fertőtlenítős, tipikus kórház szag, a fehér falak és a folyamatosan kiszűrődő gépek cincogása elérte, hogy még jobban befossak, mint amennyire amúgy is voltam. Az öreg fószer épp csak bele kukkantot a számba, már is küldött a röntgenre, ahonnan visszatérve, egyenesen láttam az elégedettséget az arcán.

-Két hírem is van fiatalember. Azt a tejfogat időszerű kihúzni, a gyulladást pedig gyógyszerrel kezelni. De ez a kisebbik gond. A baj az, hogy nincs alatta maradandó fog, így vagy foghíjas maradsz, vagy fogszabályzós! – láttam az élvezetet rajta, esküszöm, hogy élvezte a nyomorúságomat.

Fogszabályzó!? Tizenhét évesen drótokkal a számba rohadt kínos lesz. Inkább ragasztok egy tiktakot a fogam helyére!

-Dr. Kim már várja a másik rendelőben – hoz vissza a dörmögése a való világba.

Teljesen megsemmisülve mentem át a másik helységbe, ahol ugyanaz a berendezés, a közeg, még a félelem sem változott. Csak az a személy, aki fölém hajolt. A maszktól nem láttam a teljes képet, de a gyönyörű mandula vágású barna szem és a homlokába hulló barna haj teljesen megbabonázott. Vonásai alapján nem lehet sokkal idősebb nálam, talán még gyakornok? -amitől idegesebbnek kellene lennem, de nem vagyok az. Sőt! Egyre inkább kezdek megnyugodni.

-Jason, ugye?

Még a hangja is varázslatos! Megszólalni nem tudtam, így csak bólintottam. Bármit megtennék, hogy minél tovább itt feküdhessek előtte, tátott szájjal...

-Gyorsan kiszedem azt kis piszkot, ami így elcsúfította az arcod, aztán megbeszéljük a továbbiakat.

Szavaitól elpirultam, bár tudom, hogy ő nem úgy értette, ahogy én. Semmi másra nem vágytam, csak hogy túl esünk ezen és végre levegye azt a fránya maszkot magáról. Amikor végre megtörtént, újra tátva maradt a szám, amit ő nevetve figyelt.

-Látom, szereted nagyra nyitni a szád – és persze én megint olyan vörös lettem, mint a paradicsom. – A jövőben ez kelleni is fog, mert a fogszabályzót csak úgy tudom, felhelyezni.

-Te csinálod?

-Na végre, azt hittem soha nem fogsz megszólalni – hajol közelebb vigyorogva – Én fogom igen, és ez azt jelenti, hogy nagyon sok időt fogunk együtt tölteni!

Ahogy ígérte, tényleg sokat jártam hozzá, eleinte csak, mint a betege, majd idővel már úgy, mint a párja. Már nem zavart a fém sem a számban, hisz ennek köszönhetem a saját, külön bejáratú dokimat.

Írta: NSMara