- Nem. Én ezt nem. -kezdtem el hátrálni.
A több tonnás állatot akkor vezették oda elénk, és én halálra váltan figyeltem minden lépését. Colin utánam nyúlt és bátorítóan megszorította a kezem. Én még mindig hátráltam, mire szerelmem utánam nyúlt és magához ölelt.
- Sajnálom! - suttogta bele a nyakamba. - Én csak remek ötletnek találtam, hátha ezzel kicsit segítünk a tériszonyodon.
Én remegve öleltem vissza, de a szememet nem vettem le a több tonnás állatról. Állatkertben láttam már elefántokat, de sose jöttek közel a kerítéshez. Ilyen közelről, bevallom őszintén, félelmetes látványt nyújtottak számomra. Colin felegyenesedett, és aggódóan simított végig az arcomon.
- Nem muszáj, ha nem akarod. - mosolygott rám, de láttam szemében a szomorúságot.
Biztos vagyok benne, hogy sokat készült a mai napra, ahogy minden más alkalomra, amiket ki szokott találni. Annyi szeretet van benne, hogy néha úgy érzem, nem is tudom viszonozni. Emlékszem az első találkozásunkra. Kinek nem maradna meg a pillanat, amikor éppen egy fának támaszkodva zihál, mint egy őrült, és próbál nem elájulni, mert meglátott egy bohócot. Akkor jelent meg ő, és a hátam simogatva próbált megnyugtatni. Nem emlékszem miket mondott, csak a bársonyos hang maradt meg az emlékeimben, és az érzés, ahogy egyre jobban megnyugszom. Utána ott maradt velem, és addig beszélgettünk amíg a bátyám rám nem talált. Búcsúzóul a kezembe nyomta a névjegykártyáját, a többi pedig már történelem. Lassan hat éve boldogítjuk egymást, és ő minden percben ott van és támogat, hogy a félelmeimet legyőzzem. Pont ezért nem hagyhatom cserben, ha már ennyi energiát beleölt egy ilyen meglepetésbe. Ráfogtam az arcomat simító kezére és belepusziltam a tenyerébe.
- Végig ott leszel, ugye? - néztem mélyen a szemébe. Láttam ahogy ellágyul az arca, majd határozottan bólint.
- Akkor menjünk! - húztam ki magam, és Colin kezét erősen szorítva, elindultam az idomár felé.
Egy rövid beszélgetés után, felsegített minket az elefánt hátán lévő utazókosárba, majd ellenőrizte minden stabil-e. Ezután néztem ahogy megsimogatja az elefántot és kedves szavakat duruzsol neki, majd pár jutalomgyümölcs után a nyakába ül. Pár másodperc múlva az elefánt felállt, én pedig csukott szemmel, Colinhoz simulva próbáltam nem elájulni, ahogy mozgott alattam az állat. A kezei védelmezően karoltak át, miközben szerelmes csókokkal árasztotta el az arcom.
- Sammy drágám, most már kinyithatod a szemed. Itt vagyok, megvédelek, ha kell. - suttogta bele a füleimbe.
Először csak az egyiket nyitottam ki, majd szép fokozatosan a másikat is, és a látvány teljesen megbabonázott. A naplemente csodás színkombinációja valami eszméletlen aurát adott Colinnak. Elöntöttek az érzelmek. Éreztem, hogy szinte újra beleszerettem ebbe a csodálatos férfiba. Megérezhette, hogy figyelem, mert felém fordult és bíztatóan rám mosolygott. Óvatosan a nyakára csúsztattam a kezem és csókra hívtam telt ajkait. Finom volt és gyengéd. Éreztette velem, hogy amíg világ a világ ő itt lesz nekem. Mikor elváltak ajkaink, elhelyezkedtem úgy, hogy a hátamat a mellkasának tudjam dönteni. Legeltettem a szemem a narancssárga tájon, meg sem érezve, hogy milyen magasan vagyok, és hogy pontosan mit is csinálunk. Nem beszélgettünk, csak élveztük az együtt töltött idő minden másodpercét. Nem tudom mennyi idő telhetett el, csak arra lettem figyelmes, hogy valami hideg szánkázik végig az ujjamon, aztán ahogy Colin a kezemre kulcsolta a sajátját, valamilyen fémes koccanást hallottam. Letekintve szinte a lélegzetem is elállt, ahogy a páros ezüstgyűrűk megcsillantak a lemenő nap fényében.
- Remélem elfogadod... - suttogta kedvesem.
A könnyeim szinte maguktól indultak meg, és folytak végig az arcomon. Nem tudtam levenni a szemem a kezeinkről, csak némán sírtam a boldogságtól. Ekkor maga felé fordította az arcomat, gyengéden letörölte a könnyeimet, majd remegve kérdezte meg:
- Samuel Jeffrey Peterson! Megtisztelsz azzal, hogy a férjem leszel?
Egy hang nem jött ki a számon, ezért magamhoz vontam. A csókomba adtam bele minden szeretetem és tiszteletem, amit iránta éreztem, bizakodva abba, hogy érti, ez egy igen tőlem. Most már neki is folytak a könnyei, végül összebújva, egy elefánt hátán sétáltunk bele a naplementébe. 

Írta: @ancsacsa85 🩷