Cseléd
Mindig is sejtettem, hogy biszexuális vagyok. Hiszen a lovászunk testét látva még a nyálam is folyt. Minden alkalommal amikor megláttam kerítenem kellett egy nőt, ahogy apám hívta, egy cselédet, hogy frusztráltságom levezessem. Persze ezek a véletlenek, hogy Frank napbarnított, kigyúrt testét nézhettem, mégsem volt annyira véletlen... Mindig tudtam mikor és hol találom meg. Gondolkodtam rajta, hogy becserkészem mivel én vagyok a főnöke fia, amolyan úrfi féle, hát nekem csak nem mond nemet. Azonban ő a hetero pasik dísz példánya volt. Ugyanis a kastélyba ugyanúgy, mint én is minden nőt, legyen az fiatal, idős szőke, barna, vörös maga alá gyűrt. Oké én az idősebbeket kihagytam azért ennyire kiéhezett mégsem voltam, főleg mert tudtam, hogy ezt a kielégítetlen vágyaim miatt csinálom. Végül Frank mégiscsak talált magának valót, a szomszédos farmon dolgozó lány személyében, majd össze is házasodtak. Rosszul esett a dolog hiszen rajta kívül már csak idősebbek dolgoztak a farmon, így nem volt ki után leskelődnöm. Az interneten meg nem böngészhettem az oldalakat, ugyanis a családdal közös volt az internet. Bár, ha apám újra kioszt valamiért, lehet, hogy megtehettem volna, csak azért, hogy idegeskedjen... Így hát újra magamba zárva minden érzésem tiltott vágyaim mondhatnám, hogy nyugodtan éltem napjaim, bár egyre kevesebb nő volt az, akit magam alá gyűrtem. Egészen addig amíg öcsém haza nem hozta egyik évfolyamtársát, Jürgent... A srác Osztrák, tipikus szőke, igéző kék szemekkel markáns erős arcvonásai egyedül az alkata nem volt tipikus, hiszen ő egy törékeny fiú volt. Már ahogy megláttam tudtam, hogy nekem ez a fiú kell, és akkor már teljesen biztos voltam benne, hogy én Christopher Golden korábban rossz lyukakban keresgéltem. Majd anyám elújságolta, hogy a fiú nem vendég, hanem dolgozni jött, és újra apám szavaival élve ő lesz a legújabb cselédünk. De az sem véletlen ám, hogy anyám választása az oly szép fiúra esett! Ugyanis szülőm megunta, hogy apám mindent cseléddel összeszűrte a levet. Ezért úgy gondolta, ha egy fiú lesz a cseléd abban senki se veszi majd örömét. Ó, és mekkorát tévedett...
Én örültem, mégis ott volt a nagy kérdés! Hogy hódítsa meg, hogy adjam a tudtára azt, hogy én mit szeretnék tőle. Végül nagy igyekezetemben megtanultam korán kelni, csakis azért, hogy őt nézhessem a konyhában ahogy tálal majd ahogy az étkezőbe hordja az asztalra nekünk a reggelit. Megtanultam pontban időben az asztalnál ülni délben, hogy szintén Jürgen, tökéletes arcát és idomait figyelmesen. És ezáltal, hogy megtanultam azt, ami alap lenne, onnantól fogva én lettem a család példaképe. Jót is röhögtem magamon gondoltam, ha tudnátok, hogy miért, és mire hajtok vagy épp kire... Na akkor biztos nem mondanátok ezt. Teltek a hetek és én még mindig tanácstalan voltam egész addig amíg az éves szüreti bálon fel nem kért engem egy táncra.
- Táncolsz velem Christopher. - kérdezett félénken. Amire szívem szerint egyből rávágtam volna, hogy IGEN...de mégsem tettem. Körülnéztem gyorsan a szórakozó társaság között, akiknek a háromnegyedét ismerem, és láttam, hogy senki sem figyel minket. Jürgen felém nyújtott keze után nyúltam és kirángattam magam után a sátron kívülre.
-Itt igen! -kikerekedett szemekkel nézett rám az a szépség. Eleinte azt hittem nem is érti, hogy mit mondtam korábban. Azonban a következő pillanatban, ahogy a nyakam köré fonta karját már tudtam, hogy ez a fiú okosabb, mint látszik, és számomra a legjobb választás.
Akkor jártuk első táncunk, amit azóta is ismételtük már vagy százszor. Hiszen a fiú, aki a karjaimba simult akkor ott, olyan ajtókat nyitott meg nekem, amiről nem is gondoltam, hogy léteznek, és én átléphetem egyszer. Azóta ő már nem a cselédem, sőt már nem is élünk a farmon. Mert apámék ahogy megtudták a kapcsolatunkat először Jürgent rúgták ki, én pedig még szép, hogy vele tartottam. Így már ketten élünk Dallasban egy kétszemélyes kis garzonban, de igazi szerelemben megértésben. Már nem lesem a férfiakat, és nőket sem gyűrök magam alá, hiszen itt van nekem Jürgen, aki számomra tökéletes.
Írta: Mamzi75
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro