Előszó

Néhány dolog magyarázatra szorul, ezeket igyekszem röviden megadni.

A történet fiktív, bizonyos múltbeli változtatások miatt nem követi szorosan a Jujutsu Kaisen történet jelen idejét. Ezt figyelembe véve olvassátok. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy viselkedett Sukuna Yorozuval és hogy vélekedik a szeretetről, de a történet valamivel azelőtt játszódik, minden erre vonatkozót igyekeztem érzékeltetni.)

A korszakkal kapcsolatban:

Japán fővárosa Heiankyo, mai nevén Kiotó.

A nők házasság után a szülői házban maradtak, a férjük csak alkalmanként, éjszakára látogatta meg őket, a később születő gyerekeket is a nő szülei házában nevelte fel az anya és családja. Általánosan elfogadott volt a felsőbb körökben a poligámia: férfiaknak lehetett több felesége, akiket külön-külön látogatott, nőknek azonban csak egy férjük lehetett - azonban az afférok engedélyezettek voltak. Magyarázat arra, Sei miért él anya nélkül a nagyapja házában, és miért nem az apja nevelte őt.

A korszak jellemző női nemesi viselete a hosszú, kibontott haj és a tizenkét rétegű kimonó volt, aminek színei is külön jelentést hordoztak. Sei jobb módúnak számított, így bátorkodtam ennek egy enyhébb módja szerint öltöztetni.

Keveset kellett a korszak nyelvi sajátosságaival törődnöm, de a shujin-sama, ahogy Sei szólította Sukunát, valamint az egyoldalú magázódása ezek közé tartozik.

Sei neve az egyik leggyakoribb női név a Heian korból, ami a 靖 kanjival írva a következő jelentésekkel bír: békés, nyugodt, csendes, higgadt. Csak a történet befejeztével néztem utána a jelentésének, viszont a viselkedés és Sukuna néhány észrevétele összhangba került a nevével, érdemes rá odafigyelni.

Általában:
Sukuna hímsoviniszta megjegyzései valódiak, a manga bizonyos fordításaiban láthatóak (például ittel hivatkozik Nobarára she helyett), ez magyarul nem olyan erős, így másképp érzékeltettem.

A jujutsushi kifejezést használtam jujutsu sorcerer/jujutsu sámán/jujutsu varázsló helyett, mert egyiket sem éreztem helytállónak, de a jelentése ugyanaz.

Mind Sei, mind Ookawa Fuyumi a képzeletem szüleménye, jelenlétük kismértékben befolyásolja a Jujutsu Kaisen kánonját.

A legfontosabb:
Minden szexjelenet erőszaknak minősül, ezért körültekintően, magatoktól elvonatkoztatva olvassátok.

Szeretettel (nem) ajánlom Racketnak, mert inspirált. Köszönöm. Kenjakut nem vettem bele végül, de gondoljunk rá.

N. D.

2024. 01. 21.

*

Heian kor, 1017 körül

A férfi, akit Ryomen Sukunának neveztek, minden falusiban félelmet keltett. Korábban elkerülte a főváros környékét, de a falu, ami három napi járásra feküdt Heiankyótól, rettegett a közeledéséről szóló hír miatt. A szomszédos település lángokban állt, amit a jujutsushi pusztítása okozott, és nem sok túlélőt hagyott hátra. A menekülőket csak azért nem ölte meg, mert elveszítette az érdeklődését irántuk.

Nem teljesen lehetett embernek nevezni, de a vidéket elpusztító és a lakosokat megtizedelő átkoktól is különbözött. A jujutsushi sosem látott átmenetet képzett az átkokkal harcolni képes átokerőt birtoklók és maguk az átkok között. A testét a megszerzett hatalom kezdte eltorzítani és csak nyomokban emlékeztetett egykori önmagára. Fenyegetés volt, amit védelem nélkül az útjába kerülők próbáltak megbékíteni, ha képtelen voltak menekülni előle.

A falusiak kétségbeesett megoldáshoz folyamodtak az átkok királyaként ismert jujutsushival szemben – mivel senki sem volt köztük, aki megállíthatta volna, igyekeztek elnyerni a kegyeit, hogy legalább az életüket megkímélje. Áldozatot ajánlottak neki, és a lánynak, aki minden szempontból a legjobbnak ítéltetett, hiába sírt és tiltakozott, nem volt más választása.

Kereskedő lánya volt, gazdag nagyapja házában. Nem kellett a földeken dolgoznia, így a bőre tiszta és fehér maradt, ruháit, haját tekintve is messze a legelőkelőbbnek számított. Anyja már nem élt, így egyedüli nőként felelt az egész háztartásért, nem mehetett a fővárosi nemesi udvarba. Ha ott van, talán megmenekül, azonban, mint a vidék egyetlen értékelhető hajadonját, a közösség védelme érdekében, felajánlották őt Sukunának.

*

A legszebb ruháját viselte, hosszú, kibontott haja szinte földig ért és a tenger hullámzását idézve siklott utána. Négy férfi fogta közre, kettő a karját tartotta, ahogy végigvezették a házak közötti porzó földúton.

A lány némán sírt. A könnyek halvány csíkokat hagytak festett arcán, ami legalább olyan gondosan, ám feleslegesen volt kikészítve, mint egy menyasszonynak. Az apja rég nem volt a faluban, nagyapja pedig nem nézte végig, hogy viszik megszégyenülés, majd a halál felé őt. Az öregember másképp látta: a lány kiválasztott volt, mint a közösség megmentője. Büszkeség dagaszthatta volna a mellkasát, és felemelhette volna a fejét, hogy mindenki lássa az újdonsült kis istennőt a szentsége felé vezető úton, de ő, az öreg, mégsem akarta végignézni, hogy veszíti el őt is a leánya után.

A lányt letérdeltették az úton, amint Sukuna közeledte bizonyos volt, és alakja feltűnt a távolban. Még ekkor is sírt, de arcát megtörölte a ruhaujjában és földig hajtotta magát a férfiakkal együtt, így percek múltán csak egy pár getát és Sukuna fekete tabiját látta. A jujutsushi kisugárzása dermesztő volt, minden jelenlévő számára nehézzé tette a lélegzetvételt. A lány egészen mozdulatlanná dermedt, csak a szeme cikázott ide-oda az arcát két oldalról elfedő fekete haja alatt.

Mindabból a reszketeg, halk könyörgésből, amit a kísérete intézett Sukunához, kevés hatolt el a lány agyáig. A félelem és kétségbeesés már korábban megbénította: nem tudta felfogni a körülötte történteket, és amikor Sukuna megragadta a karját és erősen, egyetlen rántással talpra állította, újra könnyezni kezdett.

– Ezt az egyet ajánljátok nekem? – kérdezte, úgy tartva a lányt, mint egy rongybabát. A lába nem tartotta meg a súlyát, így ha Sukuna nem fogta volna olyan erősen, ismét összecsuklott volna előtte. – Minden nő az enyém! Adjátok elő őket! – Rövid, gúnyos nevetést hallatott. Az ajka lusta vigyorra húzódott, beszéd közben sem tűnt el egészen.

Eközben is szorította a lány karját, és maga mellé állította. Ő reszketett az oldalán, és amikor Sukuna eleresztette, térdre rogyott, egészen bepiszkolódott a ruhája.

– Süket vagy talán? – A férfi lassan, de erősen megragadta az egyik falusi haját és felrántotta a földről, hogy szemközt legyen vele. – Nők. Gyerekek. Ide velük.

A markában tartott ember hebegett valamit, de Sukuna nem volt megelégedve a válasszal.

– Hogy nincs semmi? – ismételte. – Rendben, akkor én fogom megkeresni.

Fenyegetéstől mentes, már-már kedves hangja senkit nem tévesztett meg: amit mondott, pusztítás és passzióból elkövetett gyilkosságok ígéretét hordozta. Amit hallott, viszont igaz volt; csupán a kereskedő lányát kínálhatták neki, minden más, számára értékes dolgot megpróbáltak eltünteti a szeme elől. A kísérlet persze mit sem ért. Sukuna, ha igazán akarta, előkeríthette az erődben rejtőzködő nőket és gyerekeket, de a követként érkezett négy szerencsétlen állhatatosan könyörgött a falu és önnön életük megkíméléséért a jujutsushi mögött reszkető ajándék fejében – mintha nem lett volna épp elég sértő, hogy megpróbálták megvásárolni a jóindulatát egy ilyen hitvány, hétköznapi dologgal.

A jujutsushi számára tényleg nem volt különleges, csak valamivel szebb köntösbe bújtatott az addig látott vidéki lányoknál. Sosem törődött sokat a csomagolással: ha akart valakit, hamar megszabadította a ruhájától, mint bosszantó rétegtől, ami a szórakozása útját állta.

A kezdetektől fogva nem fordított különösebb figyeltem a markában vergődő férfi szavaira, de valami megütötte a fülét, ami kizökkentette a közönyből.

– Hogy feleséget ajánlasz? – Sukuna újra, hosszabban elnevette magát, és vetett egy sanda pillantást a háta mögött térdeplő, kitágult szemű lányra. – Mégis mit kezdjek egy feleséggel? Egy asszony csak nyűg – tette hozzá –, semmi olyat nem nyújt, amiért megérné vele hosszasan bajlódni.

Amit mondott, komolyan gondolta. Nem érzett ragaszkodást, vonzalmat, érdeklődést az őt körülvevő emberi lények iránt. Sokszor látott sémák szerint beszéltek, cselekedtek vagy gondolkodtak, ha képesek voltak gondolkozni egyáltalán, és Sukunával szemben is korlátozott volt, amire képesek voltak. Vagy rettegtek tőle, vagy hízelgéssel és megalázkodással próbálták a jóindulatát elérni, ahogy ez a néhány ostoba tette, aki akkor került az útjába. Esetleg, ahogy más jujutsushik tették, megvetést és gyűlöletet éreztek iránta az egészséges félelem helyett, és megpróbáltak ellene fordulni. Erejük meg sem közelítette az övét, ami az átkokra is igaz volt. Addig bármivel és bárkivel nézett szembe, Sukuna mindig olyan elsöprő fölénnyel diadalmaskodott, hogy előbb belefáradt, utóbb pedig egészen elunta magát. Csak kedvtelésből pusztított, hátha egyszer végre, legalább néhány pillanatra visszahozza az elveszített örömet és izgalmat.

Vágyta és habzsolta az élvezeteket, de ez is kezdett kiüresedni számára. Kínozni, erőszakolni, sírást és sikoltást hallgatni nem gyönyörködtette, a megadás pedig még annyira sem vonzotta.

Egy-egy nő, aki valami kívánatosat vagy izgatót talált benne, rövid ideig felkeltette az érdeklődését, de végül ők is unalmasnak és egészen hasonlónak bizonyultak, és Sukuna bosszankodni kezdett. Ha eltávolodott a vörös ajkak és ölelésre nyújtott karok csábításától, az egész jelenetet hamisnak és visszataszítónak találta. Épeszű nő semmit sem akarhatott tőle, a bolondokat pedig undorodva tartotta távol magától.

Néhány esetben önként, látszólag boldogan vetették magukat a karjába, de Sukuna arra jutott, csupán a túlélési ösztön, a hataloméhség, vagy ostoba, megfontolatlan gyilkossági kísérletek céljából akarnak mellette lenni. Mindegyik érthető volt, de mindegyiket nevetségesnek találta.

Okosabb, erősebb és függetlenebb volt annál, hogy bármilyen egyszerű vágy igába hajtsa – elvette, amit akart, majd eldobta, amint nem volt rá szüksége, akár tárgy, akár ember volt. Egyre ment, mert a nőket sosem vette emberszámba. A földre rogyott faluszépe sem számított többnek egyszeri időtöltésnél, és nevetnie kellett, hogy azok a férfiak komolyan értéket láttak benne. Nem olyasmi volt, amivel megválthatták a szabadságukat, de annyira makacsul ragaszkodtak ehhez az ideához, hogy Sukunát elszórakoztatta.

Ledobta a férfit és megfordult, újra szemügyre véve a lányt a háta mögött.

– Leány, jól figyelj. Rajtad múlik a falu sorsa. Mutass fel bármit, ami elég értékes, hogy megkíméljem, és megteszem. Ha nem, a szemed láttára fogom elégetni. – Olyan szélesen mosolygott, hogy az összes foga kilátszott. – Beszélj, bátran. – Mintha kedveskedni akart volna, de a kisugárzása még fenyegetőbb lett, és a lány, aki hevesen gondolkozott, képtelenné vált az összpontosításra. – Ez az ember azt mondta, hogy a feleségem leszel és rendelkezésemre állsz, ha életben hagyom őket. Igaz?

Sukuna visszatért és lenézett a lányra, aki lehajtott fejjel épp csak a térdéig ért.

– Tudod, hogy azt teszek veled, amit akarok, akkor is, ha azonnal elpusztítom őket, ugye?

Nem válaszolt, de Sukuna nem bánta. Érezte a félelmet, ami, ha tovább fokozódik, az eszét veszi, ez időnként még mindig szórakoztatta. Várta, képes lesz-e legalább a saját életéért könyörögni, de nem tette, csak hatalmasra nyílt szemét meresztette a kimonójára.

Sukuna lehajolt és megfogta a lány állát. Felemelte és maga felé fordított a fejét. Alaposan, minden oldalról megnézte őt. Szorosan tartotta, hosszú körmű ujjait mélyen a kifehérített arcbőrbe nyomta, ami ettől foltokban kipirosodott.

– Tetszel nekem, szóval eleget teszek a kérésnek – mondta inkább magának, mint a lánynak vagy a közelben nyöszörgő, halálra vált négy férfinak.

Eleresztette a lány arcát, majd felkapta a félelemtől gyenge testet, és a vállára dobta. Akkor először hallotta a hangját: halkan, meglepetten felnyögött, amikor Sukuna felvette, mint egy rizseszsákot. A haja és hosszú ruhája fél oldalt eltakarta Sukuna kimonóját, de a férfi nem lett tőle kevésbé fenyegető. A szorítása erős volt, és a lány, a korábban markában tartott férfival együtt tisztában volt vele, hogy csak egy kicsit kell fokoznia a nyomást, hogy összeroppantsa a csontjait.

– Elszórakozunk egy kicsit – mondta halkan a jujutsushi és megmarkolta a lány combját, amit több réteg ruha választott el tőle. A markában csúszkáló selymet váratlanul izgatónak találta. – Ezt elviszem – emelte fel a hangját, földig hajolt hallgatóságának címezve, ahogy ellépett közöttük –, több értéket úgysem találnék itt. Te pedig megmutatod nekem a vezető házát – rúgta meg getája orrával az egyik férfi oldalát, hogy talpra állásra ösztökélje. Amikor feltápászkodott, Sukuna egyenesen a szemébe nézett. Vizelet kellemetlen szagát érezte; a falusi magánkívült volt a félelemtől.

A lány minden portát felismert, ami mellett elhaladtak, pedig csak a kerítések tövét és a házak alapzatát látta. A saját udvaruknál össze sem rezzent, mintha ideiglenesen megszűntek volna az érzései. Amióta Sukuna a vállára vette őt, az agya kikapcsolt, és hagyta, hogy újdonsült ura azt tegyen vele, amit csak akar. Ha Sukuna helyben meggyilkolta volna, legfeljebb a halál pillanatában vette volna észre.

*

A jujutsushinak jó oka volt legalább a település egy részét érintetlenül hagyni, nem a könyörgés vagy az áldozat bemutatása térítette hirtelen jobb belátásra. Szüksége volt egy állandó helyre a következő rövid időszakban, amíg a szolgája, Uraume érkezését várta, és amit bázisként használhatott további kísérletei ideje alatt- Sukuna behatóan vizsgálta a jujutsut, hogy a tudását még magasabb szintre emelhesse, és testben és képességekben egyaránt elérje a korábban nem ismert tökéletességet. Kora legerősebb jujutsushijának számított, de még többet akart. Legyőzhetetlen, halhatatlan örökkévaló létre vágyott és nagyon közel járt hozzá; hatalmasabb volt a legtöbb ismert átoknál, a tudása és ereje meghaladta egy tucat más jujutsushiét, akik vagy behódoltak neki, vagy bosszút esküdtek ellene. Az átokerő nélküliek féltek tőle és sokan egyfajta istenként tisztelték. Nem állt messze az isteni léttől, és hajlandó volt eljátszani egy kicsit azoknak a koszos falusiaknak is, akik a házaikba visszahúzódva, rettegve nézték végig, ahogy végigsétál az utcán.

Ahogy számított rá, a vezető háza tágasabb és szebb volt minden más, addig látott épületnél. Apró vidéki palota, amit Sukuna ideiglenes otthonának nevezhetett, miután minden bent tartózkodót száműzött, és bezárta maga után az ajtót. A birtok kicsi, de jól körülhatárolt volt. Kíváncsi szemek nem tudtak belátni az udvarra, Sukuna viszont az épület belsejébe ment, és a legbelső félhomályos, nagy szobában is behúzta a tolóajtót.

A padlóra ejtette terhét. A kereskedőlány zilált, zaklatott, ám változatlanul szépséges volt. A legfelső réteg ruha lecsúszott a válláról, a köpenyeket összetartó selyemöv meglazult a derekán, a haja pedig szétterült körülötte a tatamin, még egy embernyi helyet elfoglalva a szobából.

Szájához emelte egyik kezét, mintha egy hangot szeretett volna visszafojtani, és maga elé nézett, amikor Sukuna elindult felé. Fehér kimonója ragyogó folt volt a homályban, a lány csak ezt a fehérséget láthatta tisztán belőle.

– Nem kell sokáig feleségnek lenned – hajolt le hozzá –, de addig csináld jól és ne kerülj az utamba.

Megragadta és kétszer lazán a csuklója köré csavarta a lány sűrű haját, majd hátrahúzta vele a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Ő újra, halkan nyöszörgött.

– Mi a neved, leány?

A jujutsushi üres, sötét szempárt látott. Hátrébb feszítette a fejét és adott neki egy gyenge, saját mércéje szerint szelíd pofont, hogy magához térítse. A fájdalom hatott és a lány tekintete megrebbent; hevesebben kezdett lélegezni, ahogy közelről pillantotta meg Sukuna arcát.

– Hogy hívnak? – ismételte meg Sukuna fogyatkozó türelemmel.

– Sei. – Akkor először hallotta újdonsült asszonya hangját. Halk, gyenge és reszketeg volt, de szépen csengett. Sukuna figyelmét nem kerülte el, hogy a pofon pírja mellett a másik orcája is sötétebbnek tűnt, mintha a beszéd zavarba hozta volna.

– Nos, Sei – csavart még egyet a haján Sukuna –, vetkőzz. Lássuk, értékesebb vagy-e a kimonódnál.

Miután többé nem akart egyenesen ránézni, Sukuna eleresztette a haját, majd leült és várt. Nem volt olyan sötét, hogy ne lásson épp eleget a feleségéből, ha az engedelmeskedik, de Sei idegesítően lassú felfogásúnak bizonyult.

– Nem hallottad? Vetkőzz. – Sukuna megmozgatta az ujjait, a szoba csendjében ízületek pattanása hallatszott.

*

Sei túl fiatal és ijedt volt, hogy felfogja, mit várnak tőle, amikor a jujutsushinak vetették. Kislánykora óta felügyelte a háztartást, de egy-egy apró feladat vagy nagyapja öregedő cselédjének utasítása nem merítette ki egészen, mi lett volna az anyja, vagyis egy feleség dolga. Sukuna is ellentmondásos gesztusokat tett. A hangja türelmetlen volt, mégis hiányzott belőle a vágy és az éhség, ami ilyenkor egy férfit vezérelt volna; kíváncsi sem volt igazán, csak kettejük közös idejét igyekezett a leghasznosabb módon elütni.

Szeretett szüzekkel lenni. A testük birtokba vétele, akaratuk és szellemük betörése olykor egészen nagy élvezetet jelentett Sukunának. Sosem bánt velük gyengéden vagy türelmesen; a bizonytalanságtól való félelmük, a helyzet hirtelensége és váratlansága csak fokozta a jó érzést, és néhány panaszos hang vagy könnyek miatt nem fosztotta meg magát tőle.

Szerette a Seihez hasonló fiatal lányokat, sokkal inkább, mint az idősebb, elhasznált testeket, de ritkán kaparintott meg hozzá hasonlót. A parasztlányok vagy egy-egy udvari cseléd, de még a hercegnők sem mindig értek fel az elvárásaihoz, az utóbbiak tették mindig igazán csalódottá.

Sei nem tanúsított ellenállást, de nem is volt azonnal készséges, Sukuna pedig elvesztette a türelmét. Megragadta és egy rántással letépte fél válláról a ruhát, egészen a legalsó rétegig szakítva a kimonót, és szabaddá tette Sei sápadt mellkasát. Bal melle egészen, jobb csak félig bukott ki a ruhából, de egy szempillantás múlva szinte teljesen meztelenül hanyatt feküdt a tatamin, Sukuna pedig hamar kitöltötte azt a foltot, amit Sei megrebbenő szeme befogadott a plafon látványából.

Sukuna szétfeszítette a lány combjait és közé térdelt. Lassan bontotta szét saját kimonóját, több figyelmet fordítva a cselekedetre, mint az alatta fekvő Seire, mégis végignyalta a száját újdonsült felesége teste láttán. Nemcsak egy kifestett kis szajha módján, hanem tényleg szép volt. A pofontól és a sírástól megkopott sminkje nélkül is felkeltette az érdeklődését, mivel Sei meg sem próbálta lehunyni a szemét vagy félrenézni. Tekintete Sukuna arcán függött, olyan értetlenül és rémülten, mintha még mindig bízna benne, hogy megmenekülhet a fájdalomtól.

Sokkal fiatalabbnak tűnt a koránál, amit Sukuna odakint tizenöt évesnek mondott volna. Nem érdekelte, igaza volt-e. Sei nem jelentett neki sokat, a testét azonban minden pillanattal jobban akarta. Édes, rég nem tapasztalt érzés volt a tiltakozásra képtelen, gyenge lányt maga alá gyűrni és újra, ezúttal zavartalanul megszorítani a combját.

Sei vörös ajka szétnyílt, ami mocskos, kellemes gondolatokat juttatott Sukuna eszébe. Amint végzett, szívesen áttért volna rájuk, de magát is meglepte, mert rég nem fordult meg a fejében.

Akkor azonban türelmetlenebb volt annál, hogy megértesse Seijel, milyen gondolatokra ragadtatta az ajka. Erősebben fogta a combját és felemelte a lábát, hagyta, hogy ellenállás nélkül megérkezzen a vállára. A lány fölé hajolt, és anélkül, hogy figyelmeztette vagy felkészítette volna a következőkre, belé hatolt, Seit fájdalmas nyögésre késztetve.

Sukuna rövid időre megállt. Sei forró, szűk, de kellemetlenül száraz volt, mintha a teste, ami engedelmességgel tartozott neki, kivetette volna magából. Enyhe szorítása és a fokozódó melegség mégis felülírta a nehézséget, és Sukuna mélyebbre lökte magát, közben lejjebb hajolt, a fejét a lány vállára hajtotta. Beszívta a bőre illatát. Ideges verejték ült meg Sei vállgödrében. Erős, de édes volt, amit a férfi kellemesnek talált és újabb lökésre ösztönözte, miközben előbb megnyalta, majd megharapta Sei vállát. Többet és intenzívebben érzett a lányból, aki egészen hozzá tartozott, amíg csak kedvét lelte benne.

Minden, amit tett, letaglózta Seit. Sukuna nagy, erős és kérlelhetetlen volt, teste a testének feszült. Egészen a tatamira szorította és moccanni sem tudott alatta. Furcsán kicsavarta; a vállán nyugvó lába remegett, a csípője kissé elemelkedett a talajtól, amikor Sukuna a derekára, majd a fenekére markolt és közelebb húzta magához.

Sei tehetetlen volt, a férfi pedig úgy mozgatta őt, ahogy csak akarta. Egyre gyorsabb tempóban mozgott, amitől Seit fájdalmasan, végletekig irritálóan dörzsölte az öléhez feszülő ágyéka. A szemét továbbra sem csukta be, de a testében robbanó sokféle, kibírhatatlanul heves érzéstől fennakadt a szeme és csak szemhéja belsejét és a lökések ritmusára pulzáló vöröses fényeket, a hajszálerek játékát látta.

Halk, nyöszörgést hallott, és sok idő telt el, mire felfogta, hogy a hangot ő adja ki, Sukuna mozgásával egyszerre, amit mintha biztatásnak vett volna. Nem érezte vagy nem érdekelte, mennyi fájdalmat okoz ezzel Seinek.

Nem szállt ki belőle, csak a lábát engedte el, amikor oldalra feltette őt. Hátulról, a derekát átölelve a korábbinál is mélyebbre merült benne, keresve az örömöt és hiányzó jó érzést, amit nélkülözött a legutolsó néhány aktusnál.

Sukuna a kezébe vette Sei fél mellét, ujjnyomokat hagyva az erős szorítással. Magához húzta a lányt, és heves, fájdalmas csókokkal borította el a vállát és a nyaka hátsó részét, ahol a hosszú haj épp nem gátolta. Csókjai inkább harapások voltak, és egyre sűrűsödtek, ahogy a lökések mélyebbek és gyorsabbak lettek. Sei érezte, hogy a férfi lüktet és megfeszül benne. Forró, addig ismeretlen tompaságot tapasztalt, amitől elködlött az agya, különbözve a félelemtől.

Sukuna magához szorította, magára rántotta és egészen kitöltötte őt. Sei megtelt vele, mielőtt kihúzódott, és a férfi nedvei az övével összekeveredve folytak a combjára. A teste gyenge volt, és amint Sukuna eleresztette, arra is képtelen volt, hogy megmozdítsa a fejét és kiszabaduljon az arcát elfátyolozó fekete haj alól.

Sukuna végignézett a kiszolgáltatott, mozdulatlan testen: még mindig tetszett neki, pedig az összes addigi felgyülemlett feszültségét kitöltötte rajta.

A hátára fordította Seit és kisöpörte a hajat az arcából, megkönnyítve számára a lélegzetvételt. Ahogy tátva maradt vöröslő száját nézte, a férfi érezte, hogy a vér visszatér teste alsó részébe, mintha az addigi csak bemelegítés lett volna.

Szerette kiélvezni a testiséget és szerette beteljesíteni a vágyait, ha lehetősége volt rá, Sei pedig meg sem próbált tiltakozni. Halk pihegése, hullámzó mellkasa és továbbra is befelé fordult szeme a jujutsushinak kellemes látvány volt. Megsimogatta az arcát, amitől Sei feje engedelmesen a tenyerébe fordult. Önkéntelen mozdulat volt, Sukunát mosolygásra késztette. Éhség tűnt fel a szemében, amit le sem vett a lányról.

– Ne harapj – szólt rá, amikor megfogta az állát és két ujja enyhe szorításával még nagyobbra nyittatta a száját. Sei fennakadt szeme visszafordult a helyére és nagyra nyílt, amikor Sukuna a figyelmeztetés után a falnak támasztotta a hátát és az ajkai közé nyomakodott.

Olyan mélyen volt, hogy Sei könnyezni kezdett, és igyekezett visszafojtani az öklendezését. Sukuna szorosan fogta az állát és nem engedte, hogy ráharapjon, de amint megbizonyosodott, hogy a lány nyugton marad, a haját kezdte simogatni, majd belemarkolva közelebb húzta a fejét. Mozgatni kezdte magán, mivel Sei lefagyott és fogalma sem volt, mit vár tőle.

A jujutsushi úgy töltötte kedvét Seijel, ahogy csak akarta. Miután birtokba vette a száját és megtapasztalta a várt jó érzést, eleresztette őt és hagyta lecsúszni a fal tövébe.

– Jó kislány – mondta szelíden, de az arca rezzenéstelen maradt, amíg a kába lány haját simogatta. Puha volt, de a sok tépéstől összekócolódott és ápolatlan benyomást keltett, még obszcénebbé téve a földön heverő testet.

Sukuna felvette a földre dobott kimonóját és öltözködni kezdett. Mivel Sei nem mozdult és az érintésre sem reagált, nem törődött vele, de mielőtt kiment a szobából, visszafordult hozzá:

– Szedd össze magad. Amíg Uraume megérkezik, te fogsz szolgálni.

Nem mondta meg, hová megy, csak behúzta maga mögött a tolóajtót, és otthagyta a feleségét a szobában. Délután volt, a süllyedő nap sugarai utat találtak a félig behúzott ablaktáblák között és fényt vetettek a házba.

*

Sei mozdulatlanul hevert, amíg a fénycsík felfutott a mennyezetre, végül egészen besötétedett. Elaludt a testét elöntő hirtelen fáradtság és a rémület okozta szellemi kimerültség miatt. Igyekezett eltávolodni a történtektől, így amikor megrezzent és magához tért a sötétben, még mindig egyedül, rövid ideig fogalma sem volt róla, hogy hol van, miért meztelen, és miért fáj úgy a teste, mintha lándzsákkal szurkálnák – végül azonban minden eszébe jutott és felsikoltott, majd sírva fakadt.

– Olyan hangos vagy, kislány – hallatszott a szoba ajtajából. – Jobban szerettem, amíg csendes és engedelmes voltál. Nem akarsz már az én rendes, jó feleségem lenni?

Sukuna egy lámpással a kezében állt a nyitott ajtóban, egy lépéssel a küszöb előtt. Ugyanazt a kimonót viselte és széles mosollyal nézett le a ruhája maradványait magához szorító Seire. A lány zokogott és próbált hátrálni előle, de falnak ütközött.

– Na, ne bőgj már. Gyere! – Sukuna várta, hogy engedelmeskedjen, ám Sei a fejét rázta. A mosoly lehervadt az arcáról. – Állj fel!

Sukuna egy szempillantás alatt átvágott a szobán és felrántotta síró feleségét a földről. Erősen tartotta a csuklóját és ellentmondást nem tűrően elindult vele a folyosóra. Sei meztelenül, mezítláb botladozott a nyomában és továbbra is keservesen zokogott.

– Ha nem hagyod abba, kitépem a nyelvedet – sziszegte a férfi, és ez végre hatott. Sei annyira megijedt, hogy elhallgatott, csak halk szipogás hallatszott felőle. – Látod, megy ez – mondta könnyedén és tovább vitte Seit a ház széles, hideg központi folyosóján az udvar felé. – Most megfürdünk, utána felöltözhetsz, találtam pár rongyot egy asszony hálószobájában.

Sukuna a vezető egyik ágyasáról beszélt, aki mindent hátrahagyva kénytelen volt távozni az érkezésük hírére. Több más asszony is élt abban a házban, amit Sukuna az eltelt időben tüzetesen átvizsgált, a rongyok pedig az ők ruhatárát jelentették. Szép darabok voltak, Sukunának azonban mindegy volt, a nőket nem a ruhájuk miatt szerette.

Amíg beszélt, kiértek a házból egy fedett, de minden oldalról nyitott, udvari folyosóra, ami a fürdőhelyiségbe vezetett. Bent forróság és pára volt, távolabb egy felfüggesztett, nagy edény alatt még parázslott egy félig leégett fahasáb. Sukuna a helyiség közepén álló, feltöltött fürdődézsához ment és a szélének támaszkodott; csak ott eresztette el Sei karját.

A lányt túl sok inger érte, így nem volt ideje elgondolkodni, mégis ki készítette el a fürdővizet, vagy mióta állt ott, Sukunát pedig nem kérdezhette. Ennél jelentősebb dolgok miatt sem merte volna megszólítani, és a feje annyira üres volt, hogy nem is jutott ilyesmi eszébe.

– Vetkőztess le, leány – mondta a jujutsushi, vöröslő szemét ismét Sei arcára szegezve. Ingerült volt, hogy az ostoba lány még ennyit sem tud magától. Legalapvetőbb dolga volt mindenben rendelkezésére állni és szolgálni őt, de fel sem ötlött benne, hogy megszabadítsa a férjét a kimonótól.

Sei szipogva, remegő kézzel bontotta ki Sukuna övét és húzta le róla a köntöst. Meztelen teste lenyűgöző volt, és mert a közelben álló lámpás erős lánggal égett, Sei a vibráló fényben a férfi minden izmát és tetoválását ki tudta venni. A szobában nagyon keveset észlelt belőle, így az első alkalom igen hatásos volt. Sei illetlenül nyíltan és sokáig bámulta őt. Se a félelem, se a döbbenet nem engedte, hogy másfelé forduljon, de Sukuna imponálónak tartotta a pillantását.

Miután a lány levetkőztette, beszállt a dézsába és hátradőlt a forró vízben. Lehunyta a szemét és hanyagul felkönyökölt. Sei tanácstalanul, Sukuna kimonójával a kezében állt mellette és meg se moccant, amióta a férfi magára hagyta. Sukuna ezt észlelve lassan kinyitotta fél szemét és a feleségére nézett.

– Szállj be – mondta, és az addigiak után a hangja végre elégnek bizonyult, hogy a lány azonnal engedelmeskedjen.

Hosszú haja, amit a férfi szépnek tartott, de addig csak meggátolta mindenben, amit tenni készült vele, a dézsán kívül pihent, és csigákba tekeredett a földön, ahogy Sei leült és felhúzta a térdét, hogy véletlenül se érjen Sukunához. Nem maradt sok hely kettejük között, de elfértek együtt a hosszúkás fakádban.

Sei Sukunával szemközt ült és a térdére hajtotta a fejét. Fogalma sem volt, hogy a férfinak mi a célja vele. Hányszor akarta még azt tenni vele, amit a homályos szobában? Egy tucatszor, mire megunja, vagy akár százszor is? Túl nagy borzalomnak bizonyult, hogy egy pillanatnál hosszabban gondoljon erre. Mocskosnak, szentségtelennek, használtnak érezte magát. A forró víz segített kissé, oldotta az altestében maradt, égő fájdalmat, és az izmait is ellazította, de az arca a melegtől újra megfájdult a pofon és a szorító ujjak nyomán.

Sukuna, aki csendben, várakozóan figyelte a lányt, végül újra lehunyta a szemét. Mégsem volt olyan izgalmas, mint gondolta. Az első fenyegetésre megszelídült és lemondott minden tiltakozásról, pedig egy nyelv igazán nem számított sokat, különösen nem egy asszonynak, akinek erény, minél csendesebb. Sukunát efféle asszonyi erények nem mozgatták meg, a nőket inkább tárgynak, mint embernek tartotta. Nem szerette őket: az erőn és tudáson kívül semmihez nem vonzódott.

Seit azért tartotta maga mellett, mert szórakoztatta, hogy átnyújtották neki, mint egy ajándékot – mint egy tárgyat, gondolta, és mosolygott –, eképp is bánt vele: érdeklődést mutatott iránta és utolsó morzsájáig kiélvezte, amit adni tudott, úgyis eldobja majd, amint kimerítette. Azonban, amíg egyedül volt, gyakorlatiasan nézve is jó szolgálatot tehetett neki. Feleségként, cselédként tarthatta, aki a mindennapi, mind jelentéktelenebbnek számító szükségleteit kielégíthette a testiségen kívül: öltöztethette és vetkőztethette, elkészíthette az ételét, gondoskodhatott a környezetéről, amikor Sukuna a külvilágban, és nem saját, belső világában tartózkodott.

Talán akkor is kezdhetett volna vele valamit, ha bevonja Seit ebbe a belső tartományba, de a lány a rá nehezedő hatalmas nyomástól, amit a jujutsu technika jelentett, valószínűleg összeroppant és megtébolyodott volna. Sukuna saját közelsége azonban nem törte össze, így a férfi gyanította, hogy nincs híján minden átokerőnek. Nőknél ez persze ritka volt, ő legalábbis sosem találkozott női jujutsushival – nem mintha joguk vagy tehetségük lett volna ehhez, már a felvetés is különös volt, de egészen mégsem utasíthatta el –, de a képesség, hogy eddig ilyen épen kibírta mellette, a nyilvánvaló testi gyengeségét leszámítva, vagy hatalmas akaraterőt, vagy némi átokenergiát feltételezett. Ha az utóbbi, az olyan jelentéktelen volt Sukuna saját ereje mellett, hogy észre sem tudta venni, ha csak igazán nem koncentrál rá.

Elhatározta, hogy ilyen szempontból is foglalkozik a nyakába varrt feleséggel, miután egyéb, sürgetőbb vágyait unalomig ismételte vele.Hogy mit szólt Sei, nem számított: Sukuna úgy gondolta, igazán hálás lehet az addigi kíméletes és gyengéd bánásmódért. Megkínozhatta és meg is ölhette volna, mert nem tett érte semmit, hogy ennél többre legyen érdemes a szemében. Azonban jókedvében volt, mikor a falusiak megzavarták ezzel az arcátlan ajánlattal, és csak a játék kedvéért, hajlandó volt elfogadni.

Sei nem zavarta őt, és amikor észlelte, hogy régóta mozdulatlan, kinyújtott lábával enyhén meglökte a csípőjét és felé fordult. A lámpás az ő háta mögött égett, így Sei arcát árnyékoktól mentesen, egészen tisztán látta. Kipirult a fürdő melegétől és a pára a smink maradékát is feloldotta. Az ajka többé nem vöröslött olyan kívánatosan, csak egy, harapás okozta véraláfutás miatt sötétlett; Sukuna nem volt benne biztos, melyikük foga okozta.

A lány szeme sötétebbnek és nagyobbnak tűnt, ettől tovább fiatalodott. Sukunának rövid időre úgy tűnt, nem is nő, csak valami kölyök ül vele szemben. A hátradobott hajköteg Sei meztelen válla fölött látszott, mintha egy rövidre nyírt hajú parasztlányka lett volna.

Gyerek vagy sem, a férfinak nem számított. A teste kellemes, mondhatni otthonos volt számára, és szívesen érezte volna még néhány alkalommal ezt a nyugalmat.

Ez látszólag összeegyeztethetetlen volt a türelmetlen, egyre hevesebb mozdulatokkal, ahogy birtokba vette őt, a férfi belül mégis valamiféle megnyugvást érzett, mert Sei átmenetileg kitöltötte az űrt, amit egyszerűbb volt unalomnak nevezni. Mindig rövid ideig tartott, de ezeket a békés, unalomtól mentes pillanatokat kereste, akármit csinált pusztán szórakozásképp vagy a vágyai kielégítése miatt.

Ha belegondolt, mindent vissza tudott vezetni a sivárság elleni küzdelemre, amit évek óta folytatott, mert minél erősebb, jobb és kiemelkedőbb volt, annál inkább eltávolodott az őt körülvevő, hitvány valóságtól, és többé nem találta a helyét benne. Minden, amit addig tapasztalt, feleslegesnek és laposnak bizonyult, a szeretet is ilyen papírfrázisnak számított.

Mivel hátráltatta a ragaszkodás, régóta csak hasznosság szerint rangsorolta a kapcsolatait, és ritkán bizonyult bárki hasznosnak számára. Uraume kivételt képezett, aki hűséges és alázatos szolgája volt, és lényegesen könnyebbé tett mindent, hogy maga mellett tudhatta. Ő nem vár érte semmi különöset. Nem áhítozott a szeretetéért vagy a megbecsüléséért, nem akarta erővel vagy csellel elvenni a hatalmát, mert okosabb volt annál, hogy elárulja.

Jó szövetségesnek számított, Sukuna ennél nem vágyott többre. Sei távol állt attól, hogy Uraumét pótolja, de szexre legalább jó volt – a szolgája ebben nem kelhetett vele versenyre.

Miután testi vágyait csillapította, kevésbé érdeklődött a lány iránt. Még egyszer, gyengéden meglökte az oldalát, hogy magához térítse, majd ő is felült, és megfordult.

– Mosd meg a hátam.

Érzelemmentes volt a hangja, de a lány parancsnak vette, és feltérdelt mögötte. Nem tudta, hogy valójában nincs rá szüksége, mert Sukuna megtette korábban, és csak pihenni akart a forró vízben. Az érintés csak felette gyakorolt hatalmát erősítette, enyhébben pedig jólesett számára. Ő sok mindent tett Seijel, de a lány önként nem ért hozzá, mintha félt volna. Jól tette, gondolta Sukuna, és újra lehunyta a szemét, amikor a lány vizet folyatott a vállára. Csodálkozott, hogy képes engedelmeskedni, mikor a legtöbb embert megbénított a rémület a közelében, de talán Sei úgy érezte, ha megtagadja a parancsot, tényleg kitépi a nyelvét, vagy valami annál is rosszabbat tesz vele.

Nem szerette, hogy sír. A hangját irritálónak tartotta, mégis zavarni kezdte a csend.

– Megszólalhatsz, kislány – mondta, bár semmi konkrétat nem akart hallani tőle.

– Visszatérhetek valaha a nagyapámhoz? – Hiába adták áldozatképp Sukunának, ha ő feleségként akarta kezelni, ahogy hivatkozni kezdett rá, természetes lett volna, hogy nem tartja maga mellett, csak éjszaka látogatja meg, hogy a korábbi szentségtelenségeihez való jogát gyakorolja rajta. Mindeközben ismételgette a korábbi mozdulatot, vízzel öntözte Sukuna vállát és hátát.

– Mégis mit képzelsz? Hozzám tartozol. Olyan, mintha azt kérdeznéd, otthagyom-e valahol a karom vagy a lábam. – Sukuna felvonta a szemöldökét. Nem szándékozott magyarázkodni a tetteiért egy tárgynak, de a felvetés ostobaságát nem tudta figyelmen kívül hagyni. – Ha nem mondok mást, a lábadat sem teheted ki ebből a házból.

Hátradőlt a vízben, így közelebb került Seihez, lapockáján érezte felhúzott térdét. Sukuna Sei mellkasára hajtotta a fejét, mintha párna lett volna, a haja a lány vizes bőréhez tapadt.

– Folytasd – mondta oda sem figyelve, Sei pedig vizet csurgatott a karjára. Összezárt ujjai Sukuna bőréhez értek, amitől a férfi kellemesen felsóhajtott.

Nem fárasztotta magát további beszéddel, csak megfogta Sei sokat sanyargatott, addigra lilás színű csuklóját, és magára húzta a kezét. Azt akarta, hogy a lány megérintse őt, nem számított, hogy hol. Sei keze most a felkarján pihent, de meg sem mozdult. A testük jelentős része egymáshoz simult, de hiányzott belőle a melegség és az intimitás.

Sukuna nézegette az őt átfogó kéz vékony ujjait. Egy rossz mozdulat elég lenne, hogy eltörjön közülük néhányat vagy a lány egész csuklóját. Biztosan fájt neki, ahol korábban megszorongatta, pedig igazán kis erőt fejtett ki magához képest. Sei látványosan gyenge volt és kényszerítette a férfit, hogy körültekintően bánjon vele, ha nem akarja nyomban összetörni.

– Shujin-sama – kezdte rövid hallgatás után Sei. Sukuna összerezzent, majd kifújta a levegőt és újra, nyugodtabban dőlt a lány lábának.

– Ne éld bele magad nagyon ebbe a házasságba, kislány. – A korábbi meglepetés után kevésen múlt, hogy ne kezdjen nevetni, amiért Sei a legudvariasabb formában a férjének nevezte. – A Sukuna-sama is megteszi, ha meg akarsz szólítani. – Elvigyorodott. Az ajánlat valahogy mocskosnak tűnt, ettől Sukuna még jobban élvezte.

Sei hallhatóan nyelt egyet.

– Sukuna-sama... mi a célja velem?

Nemcsak a félelem, hanem a nevelése miatt beszélt annyira udvarias alázattal, ami gyengédebben simogatta a férfi önérzetét Sei bármilyen érintésénél.

A lány biztosan valamilyen nagyszabású magyarázatot várt, amiben szerepet szán neki, és tényleg úgy érezheti, tett valamit, amivel megóvta az őt körülvevő két tucat haszontalan átokerőt nélkülözőt a pusztulástól. Sukuna meg volt győződve róla, hogy igaza van, és Sei jelentőséget tulajdonít magának, őt pedig cseppet sem zavarta, hogy le kell törnie a képzelődését.

– Már mondtam, szórakozunk egy kicsit. Mégis mi mást várhatsz ebben a helyzetben? Azonban, ha jó leszel, talán nem lesz olyan rossz számodra. Tekintsd megtiszteltetésnek, ami történik, más meghalna érte. – És meg is halt, tette hozzá magában, sötét mosollyal az ajkán, amit Sei a háta mögött nem láthatott.

Sukuna súlya nagyrészt ránehezedett, ami megnehezítette a lélegzetvételt, de, mert nem volt annyira nehéz, mint korábban, amikor a futonba préselte a testét, megfeszítette magát, és kiegyenesedett, hogy megtartsa. Sukuna megérezte, hirtelen milyen váratlan erő szabadult ki abból a kis testből. Hozzá képest még mindig jelentéktelen volt, de Sei önmagához képest hatalmas fejlődést mutatott. Összeszedettebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt, és a testi ereje maradéka is megmutatkozott, miután a szellemi elhagyta.

– Hálás vagyok, amiért megkímélte őket – mondta végül a lány, közel Sukuna füléhez. Lehunyta a szemét és lehajtotta a fejét, álla így a férfi fejének ütközött.

– Azt hittem, a saját életedért fogsz hálálkodni. – Sukuna meglepődött. Ismét kinyitotta fél szemét, mert a fejére nehezedő enyhe nyomást sem egészen hitte el.

– Az nem ér sokat, csak amíg szüksége van rá – suttogta Sei. Úgy hangzott, ő már lemondott mindenről; egészen alávetette magát Sukuna akaratának, ami váratlanul nagy örömet jelentett a jujutsushinak.

– Okosabb vagy, mint gondoltam – dicsérte meg. Megfogta a kezét, ami továbbra is jobb felkarján nyugodott és a víz alatt a hasára simította. – Sok minden hiányzik belőled, de legalább nem vagy teljesen ostoba. Nem szeretem az ostoba lényeket a közelemben.

Nem jelentette azt, hogy a lány közelsége kívánatosabb volt számára, de az érintése mindenesetre annak bizonyult. Ott, a vízben azonban több mindent nem csinált vele.

Sukuna megunta a fürdést, és hamarosan kiszállt a kádból: Sei hasán nyugvó, mozdulatlan keze kezdte feszültté tenni. Túl közel, mégis bosszantóan távol volt az ágyékától, és nem akarta magát tovább ingerelni vele, amikor a gondolatai korábban egészen más irányban jártak.

A kád mellett állva sürgető pillantást vetett Seire, aki valahogy szavak nélkül is rájött: azt akarja, segítsen neki megszárítkozni, végül a kimonóját is ráadta. Sei didergett, ahogy a víz apránként felszáradt a bőréről. Meztelen volt, amíg Sukuna egy törölközésre használt lepelbe csavarta, és egészen kihűlt: rájuk esteledett és a parázs is kialudt az utolsó fahasáb alatt.

*

A lámpás imbolygó fényében tértek vissza a főépületbe. Sukuna ment elöl, Sei csendben, egy lépéssel lemaradva követte. Lehajtotta a fejét, a férfi lábát nézte, de még így sem állt meg elég gyorsan, amikor Sukuna hirtelen lefékezett előtte. A sarkában volt, kifújt lélegzete melengette a jujutsushi hátát.

– Menj be és öltözz fel – intett fejével Sukuna a félig nyitott tolóajtó felé, aminél megálltak. A ház egy másik szárnyában volt, mint ahová először vezette, az ágyas hálószobája lehetett.

Sukuna átadta a lámpást és keresztbe tett kézzel várta, hogy a lány bemenjen. Sei tétova pillantást vetett rá, de Sukuna nem mozdult. Az ajtóban állt, néhány lépés múltán kívül kerülve a lámpa fénykörén, és a sötétből figyelte, ahogy Sei letérdel a szekrény előtt, a földre teszi a lámpást, és imbolygó árnyékát a falra vetve öltözködni kezd.

Amikor a maga köré csavart fehér lepel a földre hullott, Sukuna nyelt egyet. Nem volt kihívás a mozdulatban, Sei teste, amit bearanyozott a lámpafény, mégis figyelemreméltó volt, mielőtt eltűnt egy világos alsóruha alatt.

Sei remegő kézzel kötötte össze a köntöst és kutatott egy kimonó után a szekrényben, amit fölé vehet. Találomra húzott ki egyet a ruhák közül; mindegyik díszesebb és finomabb volt, mint amit valaha viselt, még annál is, amit Sukuna olyan könyörtelenül letépett róla. Félig belebújt egy köntösbe, amikor a férfi türelmét vesztve rászólt:

– Ne fáradj vele, úgysem fogod most sokáig viselni.

Sei összerezzent és elengedte a kimonó ujját. Eszébe jutott a korábbi együttlét és vér szökött az arcába. Máris meg akarja ismételni? Összeszorította a száját és oldalra kapta a tekintetét, remélve, hogy a férfi nem látja. Nem állt rá készen. Amikor engedelmeskedett, tompán, saját akaratától megfosztva tette, de még maradt némi józansága, ami abban a pillanatban kétségbeesetten tiltakozni kezdett.

Viszont félreértette őt: Sukuna nem akarta ismét magáévá tenni. Aludni akart és a lányt ott tartani maga mellett a takarón, hogy kartávolságon belül legyen, bár nem félt, hogy szökni akarna. Érezte, hogy tart tőle, és jó volt így. Sukunának eszébe sem jutott dédelgetni őt, ellenben mindent elvárt, amit csak adhatott, és az érintései, mint a fürdőben megtapasztalta, nem voltak ellenére.

Sokat szorított jobb csuklóját akkor igazán finoman kulcsolta át az ujjaival, ahogy Seit két szobával távolabb vezette. Sukuna felmérte, milyen tehetetlen és önállótlan az új cselédje, így kénytelen volt magának elintéznie a legtöbb dolgot aznap éjszakára. A szobában középen leterítve egy tiszta futon állt, oda indult, és a lányt is húzta magával.

Nem talált kivetnivalót abban, hogy közvetlenül maga mellé fektesse, de Sei vonakodott bebújni a takaró alá. A futon elég nagy volt, hogy lefekhessen a férfi oldalára anélkül, hogy szorosan hozzá kellett volna simulnia, de Sukuna, aki megelégelte a várakozást. Magához húzta, a karját a derekára tette, és enyhén lenyomta, épp annyira nehezedve Seire, hogy képtelen legyen megmozdulni.

A lány hozzá képest kicsi és vékony volt, és mint Sukuna megállapította, egészen megtört az ellenállása. Ha nem parancsolt rá, kevés dolgot tett önállóan a lélegzetvételen kívül, és ez kezdett egyhangúvá válni. Tűrhette egy darabig, de csalódott volt. Első ránézésre több izgalomra számított a lánytól, és azt hitte, hosszabb ideig is képes lesz elszórakoztatni.

Tett még egy kísérletet, miután eloltott a lámpást és újra egymás mellett feküdtek a sötétben:

– Csókolj meg, Sei – mondta közömbösen, a karját továbbra is a lány derekán tartva.

Nem először szólította a nevén, de mégis hatásosabb volt, mint az első alkalommal. Sei összerezzent, mintha magához tért volna a bódulatból és megmoccant a férfi karja alatt. Forróságot érzett a testében, mintha az, ahogy a jujutsushi a nevét mondta, különleges hatással bírt volna.

Zavarodott volt, mert az aznap történtek rémálomba illőek voltak, mégis, bizonyos pillanatai nem vetekedtek a pokollal, ahogy azt először gondolta. Az együttlét fájdalmas és erőszakos volt, de nem nélkülözött minden jó érzést: utólag kénytelen volt beismerni magának, amikor az öle égett és túlfeszített ingerektől sajgott, miután Sukuna egyedül hagyta a szobában. A félelem és fájdalom hamar tompította, de az érzés határozottan létezett, és minél több ellentétes dolgot tapasztalt (Sukuna, bár sosem gondolta komolyan, Sei állapota miatt olykor egészen kedvesnek és gyengédnek tűnt), annál közelebb került az összeomláshoz.

Tudta, hogy a túlélése, és minden általa ismert ember élete múlik azon, hogy a férfi mennyire van vele megelégedve, de amikor mocorogni kezdett a szorításában, nem csak ez sarkallta azonnal teljesíteni a kérést. Az állkapcsa még sajgott, de az ajka és a szája belseje fellángolt. Érintésre érzékennyé vált és az is maradt, a csók pedig a korábbinál kellemesebb tapasztalatot rejtett magában.

Sei a takaró alatt felkönyökölt, kezével óvatosan, félve simított végig Sukuna mellkasán a nyaka felé. Csak ujjbeggyel, a lehető legfinomabban érintette meg őt, a férfi mégis hallhatóan felnyögött. Az arcát kereste, majd amikor kitapintotta az ajkát, lehajolt és szájon csókolta.

Nem tudta, pontosan mit kellene tennie. Ugyanolyan passzív volt, mint amikor a jujutsushi az ajkai közé lökte magát, de Sukuna szájának melege és a saját ajka zsibbadása vezetni kezdte. Alig észrevehetően megmozdította a száját, majd folytatta, amikor érezte, hogy a férfi ajkai szétnyílnak, és a várakozást megelégelve átvette a kezdeményezést. Sukuna keze ismét a derekán volt, közelebb húzta magához, Sei pedig hagyta, hogy uralja a csókot, és előbb az alsó, majd a felső ajkát nyalja végig, mielőtt a nyelve az övéhez érjen, halk sóhajra késztesse őt.

Sei nehezen tartotta magát félig Sukuna mellett, félig fölötte könyökölve, miután a férfi egészen közel húzta magához, és egy pillanatra sem szakította meg a csókot. Ritkán tette ezt, de Sei gyenge próbálkozásai nyomán vágyni kezdett rá, és mélyebben viszonozta, újabb hangot kicsalva az ajkai közül.

Seijel csókolózni határozottan élvezetes volt. Sukuna magára húzta őt, két kézzel átölelte, és hagyta, hogy az ölébe csússzon, de eközben se az ajkát, se a derekát nem engedte el.

Sei levegő után kapkodott, de csak pillanatokra hagyta lélegzethez jutni. Sukuna hosszan, talán negyedórán át csókolózott vele, mielőtt hirtelen eltolta magától: Sei ekkorra remegett és a férfi kezdődő merevedését érezte maga alatt.

A lány feje kiürült, mint a korábbi, álomszerű állapotban. Nem tudta, hol van, nem tudta, mi történt vele, egy pillanatra csak arra vágyott, hogy az érzés folytatódjon, ami fájdalmas hiányként lüktetett duzzadt ajkán és az alhasában.

Lehajolt. Sukuna a köréjük omló haj súlyát érezte a vállán, és Sei megcsókolta őt. Az ölében maradt, remegő combja a férfi csípőjéhez feszült, és folytatta, amit elkezdtek; gondolkodás nélkül, csak azért, hogy a belső forrósága csillapodjon.

Sukuna nem ezt várta. Azért fordult el tőle, mert nem akart ismét lefeküdni a lánnyal, de Sei minden öntudatlan tette könyörgött érte, legalábbis az ő szempontjából. Közelsége és érintése nem hagyta hidegen. Sukuna kemény volt, és a lány alatt szétnyílt vékony kimonó nem állt az útjába, csupán saját ruhái gátolták.

Még tartotta magát. Hagyta, hogy Sei megcsókolja őt, de nem viszonozta olyan hevesen, mint egy perccel korábban: volt ideje gondolkozni, miért teszi. Kétségbeesett volt, azonban különbözött az addigi, félelem szülte kétségbeeséstől. Sukuna bármilyen durva volt vele, kinyitott egy ajtót Sei előtt az addig nem ismert élvezetek felé, és egyetlen egy cseppje után is vágyni kezdett a folytatásra.

Talán elment az esze, és könnyebb volt pillanatnyi kellemes benyomásokba kapaszkodnia, mint szembenéznie a valósággal, mégis, önként ült mélyen a férfi ölébe, vágyakozva puszilgatta az ajkát és végül, magáról megfeledkezve az arcához ért, ujjait előbb az állára, majd a nyakát érintve a vállára simította. Alig érezte, miután keze a ruhára siklott és az elválasztotta tőle, de Sukuna bőre bizsergett ott, ahol közvetlenül tapasztalta a simogatását.

Megragadta Sei derekát és mélyebben ültette magára. Oldalra döntötte a fejét, ajka kisiklott a csókra éhes, puha száj alól, és rekedten megszólalt:

– Nem hagysz nyugton, amíg képes vagy mozogni, ugye? – A hangja fenyegetőnek hatott, de a férfi mosolygott beszéd közben.

A lány halkan, tiltakozva felnyögött. Nem akarta, hogy bántsa, és nem tudta azt sem, mi lenne a helyes válasz vagy tett, amit Sukuna elvárt tőle. Megpróbált felemelkedni az öléből, de Sukuna nem eresztette.

– Jó helyen vagy – mormolta, egyik kezével még mindig a derekát fogva. Másik keze lassan a csípőjére, majd a lány fenekére tért át. Megmarkolta, végül kihúzta a ruhát alóla, hogy szabadon hozzáférhessen. – Maradj – szólt rá, amikor Sei fel akart ülni. Visszanyomta a fejét a vállára, közel a füléhez, így a lány minden szapora lélegzetvételét jól hallotta.

Erősen tartotta magán a takaró alatt, és lefogta, amikor a hátsóján lévő keze végül Sei széttett lábai közé ért. Nemcsak forrónak, hanem a hosszas csókolózás után nedvesnek is érezte, ami kellemes meglepetés volt.

Kis szajha, mosolygott Sukuna, ahogy megérezte a nedvességet az ujjain, a szó kedveskedésként hangzott a fejében. Várt rá, vágyott rá, akár akarta, akár nem; a testnek nehéz volt parancsolni.

Ha tudta volna, hogy csak egy kis csókolózás kell, hogy megtörje, hamarabb megteszi. Sok sivalkodást és tiltakozást elkerült volna vele korábban, Sukuna azonban a kemény módszereket jobban szerette. Mégis szinte gyengéd volt, ahogy egy ujja eltűnt benne. Sei most nem próbálta megnehezíteni a dolgát, nagyon könnyen csúszott belé, és azonnal érezte, hogy szorul az ujja köré a bensője, és milyen finoman reszket körülötte, amint a kezét megmozdította.

– Ezt akartad, ugye? – suttogta a feje felett a férfi. – Tessék.

Mozgatni kezdte az ujját, Seit egészen mély ponton érintve. A lány a vállára omlott és akkor sem mozdult volna, ha nem fogja olyan szorosan. Sukuna az eszét vette, és ahogy fokozta a tempót, Sei összeszorított szemmel, hangosan nyögött. A hangja édes és gyönyörűséges volt a férfinak és rövidesen még egy ujjával folytatta. Meg sem közelítette a méreteit, de Sei így is szoros volt körülötte és egy pillanatra nehezére esett mozdítani a kezét.

Sukuna egészen mélyre hatolt, tenyerét a lány ölére simította és nem is eresztette el többé. Nedvesség borította a kezét, Sei finoman csúszkált rajta, és tovább, folyamatosan nyögött, pedig néhány hangot leszámítva egészen csendben volt korábban. Az aktus más volt. Nyilvánvaló volt Sukunának, hogy most nem szenved attól, ami történik vele, és az élvezet kifejeződése őt is tovább izgatta. Miután Sei egészen hangosan, közönségesen felnyögött, hirtelen kihúzta az ujjait és kiszabadította a kezét a reszkető lány alól.

Nem hagyta, hogy magához térjen. Ledobta a takarót, ami zavarni kezdte a mozgásban, szétbontotta a kimonóját, és Seit magára ültette. Sukuna jólesően felszisszent, ahogy elmerült benne, Sei pedig magas hangon, röviden sóhajtott és visszahanyatlott a vállára.

– Ülj fel – sziszegte Sukuna és segített feltolni a lányt, aki vele szemközt, reszkető combján támaszkodva ült az ölében. Sukuna még mélyebbre csúszott benne, Seit a végletekig feszítette, majd lökött rajta egyet, amitől a lány előre bukott, de szorosan tartotta őt, így nem esett ismét össze.

Arra hiába várt, hogy magától mozogjon, így Sukuna a csípőjébe markolt és mozgatni kezdte, olyan ritmusban, amit akkor a legjobban élvezett. Végig Seit nézte. A szeme már hozzászokott a sötéthez és sokszorosan jobban látott egy átlagos embernél, így jól ki tudta venni a körvonalát. Érezte megfeszülő izmait a keze alatt, és a teste belsejét, ami másodszor még kellemesebb volt ahelyett, hogy közönyössé tette volna.

Sei kiverte az álmot a szeméből, de nem bánta. Élvezte vele az együttlétet, és még többet akart belőle. Türelmetlenül megemelte a csípőjét, még közelebb kerülve a lányhoz. Sei megadta magát a testük hullámzásának és együtt mozgott a férfival, apránként a keze segítsége nélkül, ami intenzívebbé tette az élményt mindkettejüknek. Mivel akkor fel volt készítve a behatolásra, nem volt olyan fájdalmas és durva, mint korábban, és Sei hamar talált valami mocskos élvezetet a bensőjét kitöltő tagban.

Feleségnek lenni nem volt olyan rossz, mint képzelte. Sukuna feleségének lenni sem lehetett olyan nagy kihívás. Gondolatai azonban egy pillanat alatt széttörtek és megsemmisültek, ahogy az érzések átvették az uralmat az esze felett. Sei kezdett elkülönülni a testétől: a hangos, szapora pihegés nem lehetett a sajátja, a Sukuna hasán támaszkodó vékony kéz is valaki máshoz tartozott.

Minden tette túl bátor és túl obszcén volt, egy nappal korábbi önmagát lehetetlen volt valaha is elképzelni egy ilyen helyzetben. Sei azonban már egy másik ember volt. Tíz évet öregedett, mióta együtt volt Sukunával, és a síró, ostoba gyereket, aki volt, otthagyta a fürdőházban.

Nagyon gyorsan fel kellett nőnie a feladathoz, amit a falusiak rátestáltak, és amint megtapasztalta, mi vár rá, alkalmazkodott hozzá. Vitatható volt, hogy gyengeségből vagy épp mérhetetlen belső erő tanúságaként tette: elzárkózott az eseményektől, felhúzott egy perszónát, ami tökéletes volt Sukunának, így még egy pillanatig képes volt életben maradni, és ennek árán a falusiakat is életben tartotta. Arról fogalma sem volt, hogy másnapra a település kiürült, és rajta kívül egyetlen ember sem maradt a környéken. Többé nem számított. Sei szerepét nem befolyásolta, amíg ragaszkodni tudott az általa ismert valósághoz, akkor azonban csak Ryomen Sukuna töltötte ki a világát.

A mozgás tovább fokozta a kibírhatatlannak tűnő belső forróságát. Sei úgy érezte, lángolni kezd, ahogy visszacsúszott Sukunára és leszegett állal, mélyről jövő nyögéssel megtámaszkodott az alhasán. Az érzések összecsaptak felette. Az élvezete betetőzött, szorosan fonódott a férfi köré, aki ismét képtelen volt megmozdulni Seiben, és ez őt is beteljesüléshez juttatta.

Hagyta, hogy a lány ismét a mellkasára zuhanjon. Heves lélegzete csillapodott, Sukuna egy perc múlva már alig érezte addig szapora szívverését. Lassan kicsúszott Seiből, és fél kézzel még mindig a lány derekát tartva magukra húzta a takarót. Nem érdekelte, hogy verejtékes, nedves bőrük összetapadt vagy hogy a lány szájából vékony nyálcsík folyt le a vállára, ahol a fejét nyugtatta.

Sukuna átölelte őt, elrendezte magán az élettelennek tetsző testet, hogy második takaróként melegítse az éjszaka hidegével megtelt szobában, és lehunyta a szemét. Egy kezén meg tudta volna számolni, hogy élete során hányszor szórakozott ilyen jól.

*

Csupán egy évet töltött Seijel, de magához képest ez is hihetetlenül sok időnek számított. A lány felnőtt a feleség léthez. Sukunának nem volt szüksége állandó hálótársra, és továbbra sem mondott le más nőkről, ha az útjába kerültek, de Sei mindig a rendelkezésére állt, ha kívánta, és a nappal türelmes és szelíd teremtés soha nem adta jelét, hogy a férjével kapcsolatban bármi is zavarja. Sem helyzete, sem ereje nem tette lehetővé, hogy szembeszegüljön az átkok királyával, de oka sem volt rá, Sukuna, mivel nem telt benne öröme, Seit sosem bántotta.

Keveset voltak együtt, mert Sukuna és Uraume végül továbbállt, Sei pedig ott maradt egyedül a faluban. Nem ment vissza az emberek közé. Nem akart szembeszegülni Sukunával vagy átélni a kiközösítést, ami egy hozzá hasonló tisztátalan személynek járt volna.

Istennőt akartak csinálni belőle, de csak egy átkozott szajhának számított. Azonban méltósággal és némi büszkeséggel viselte a magányát, mert Sukuna időnkénti látogatása kárpótolta – a vele töltött estéken valódi, értékes asszony lett belőle.

Az eltelt időben hét magzatot vesztett el, amiket Sukuna gyilkolt meg, miután nyilvánvaló lett a várandóssága. Sei a második után beletörődött és átkozta a méhét, amiért ilyen termékeny. Nem volt szabad gyereket szülnie egy ilyen embernek, anélkül is nyilvánvaló volt, hogy Sukuna kimondta volna.

Sei tizenhét éves volt, amikor utoljára látta őt, Sukuna ezek után látszólag megfeledkezett róla. Csak sokára tudta meg, hogy a férfi, akit szeretett, eltűnt: Ryomen Sukuna nem számított embernek többé, végül nagy küzdelmek árán egy maroknyi jujutsushi megölte őt. Túl nagy veszélyt jelentett az emberiségre, amit, mint hatalommal bírónak, oltalmaznia kellett volna, a halálával azonban a világ fellélegezhetett. Sem átok, sem ember nem maradt rajta kívül, aki gyászolta volna.

Sei huszonöt éves kora előtt meghalt. Miután megszűnt az egyetlen oka az életben maradásra, lassan elemésztette magát. Három év körüli piszkos gyerek maradt utána az elhagyatott faluban, akit két idegen talált meg a halála után és vitt el az asszony teste mellől.

*

2018 július

Sukuna több mint egy hónapja figyelhette meg a világot Itadori Yuuji szemén át – már amikor épp vette a fáradtságot erre. Azt a néhány pillanatot leszámítva, amikor uralhatta a testét, vagy legalább részben átvehette felette a hatalmat, nem törődött sokat a fiú mindennapjaival, sőt, amikor Yuuji vagy bárki más kapcsolatba próbált lépni vele, gyakran oda sem figyelt rá.

Az időt Yuuji fejében, a saját belső birodalmában töltötte és unatkozott. Régóta várt a megfelelő alkalomra, hogy újjáéledése apró mozzanatait elősegítse. Eközben a valóság megismerése jelentette számára az egyetlen tevékenységet, de mindent, amit Yuuji nyújthatott neki, sekélyesnek és egyhangúnak talált. A fiú nem csinált semmit, ami őt boldoggá tette volna, és esélyt sem adott neki, hogy szórakozni tudjon, Sukuna mégis megtalálta a kiskapukat, hogy legalább időnként bosszantsa őt, vagy a körülötte lévők fejében okozzon egy kis zavart.

Ismét erre készült, amikor Yuujihoz valami végtelenül hosszú és látszólag eredménytelen kiképzés végén (Sukuna nehezen nevezhette kiképzésnek például azt, hogy a világ legpocsékabb filmjeit nézte DVD-n a Jujutsu Szakközépiskola alagsorában és emiatt ő is kénytelen volt elszenvedni) Gojo Satoru egy addig nem látott nővel a háta mögött tért vissza. Ő és Yuuji beszélgettek valamiről, amiből Sukuna néhány másodperc alatt leszűrte, hogy nem érdemes odafigyelnie, helyette a csendben álló, alacsony nőt figyelte a szeme sarkából.

Fekete szeme volt, amit végig Gojón tartott, de amikor a pillantása Yuujiéval találkozott, rámosolygott, ettől az arca szelídebb és fiatalabb lett, mintha a fiú és ő egyidősek lettek volna. Azonban nem viselte az iskola egyenruháját, és Yuuji is tiszteletteljesen Ookawa-sannak szólította, amikor elbúcsúzott, és a nő Gojóval együtt kiment a szobából.

– Gyere át teára – mondta Ookawa búcsúzóul és Yuuji látható örömmel fogadta a meghívást. Ez felkeltette Sukuna érdeklődését, és amikor a fiú egyedül maradt, megszólította.

– Ki volt az Gojo Satoruval? – kérdezte. Yuuji a kézfején megjelenő szájra csapott, hogy elhallgattassa, de Sukuna arrébb siklott a keze elől, és megismételte.

– Gojo-sensei barátnője. Eszedbe se jusson valamit csinálni vele, hallod?

Sukuna elgondolkodva a kezébe támasztotta az állát. Belső világa csonthalmán ült, a végtelenbe nyúló fekete ég felé fordította a tekintetét. Lassan elmosolyodott.

– Eddig nem is gondoltam rá – mondta pimaszul, hogy kicsit hergelje a kölyköt. Szórakoztató volt, hogy milyen könnyen tudta felhúzni Yuujit a hozzátartozói fenyegetésével, mert tudta, hogy ilyen tekintetben komolyan kell vennie a fenyegetéseit.

– Ezután se, világos? Se én, se Gojo-sensei nem fogjuk hagyni, hogy árts neki!

– Mintha annyira érdekelne. – Sukuna a szemét forgatta, bár Yuuji nem láthatta az arcát. A további megjegyzéseire nem válaszolt, lezárta az elméjét Yuuji elől, de a hallottakat nem felejtette el.

Csendben várakozott néhány napig, de körbenézett Yuuji révén, amikor a fiú elment a kollégiumból és eleget tett Ookawa Fuyumi teameghívásának. Nemcsak ő, hanem a két másik elsőéves, Fushiguro Megumi és Kugisaki Nobara is ott ültek a Gojo birtok főházának nagy fogadószobájában, és az apró termetű nő, aki legutóbb szoknyát és bő fekete dzsekit viselt, akkor házikimonóban lépett be a vendégekhez.

Csak egy percre ment oda a gyerekekhez, amíg üdvözölte őket, aztán félrevonult elkészíteni a teát. Hagyományos viselete, kifinomult mozdulatai összhangban voltak a ház belsejével és teljes disszonanciában a belépő Gojo Satoruval, aki a Jujutsu Szakközépiskola fekete egyenruháját viselte és két nagy papírszatyor volt a kezében, amit kiborított a gyerekek elé a teaasztalra.

Rengeteg édességet hozott, kiváltva a lány és Yuuji lelkesedését, Megumi azonban látszólag közönyösen fogadta az ajándékokat – ő nem először részesült ebben a bánásmódban. Fuyumi, aki közben elkészítette és tálcára tette a teát, arcon csókolta az érkezőt, de utána haja alól kilátszó fél szeme szigorúan összehúzódott.

– Jaj, Satoru – sóhajtott –, legalább tedd ezeket egy tálba. Elfoglalja az egész asztalt.

Mivel nem volt valódi szidás, Gojo nem vette magára, és akkor egyszer nem aggódott, hogy odalesz a tekintélye az úgynevezett aranyos diákjai előtt. Megsimogatta Fuyumi kezét, ahogy egy mozdulattal mindent félresöpört, hogy letehesse a tálcát (megelőzte Yuujit és Nobarát, akik már a nő segítségére siettek volna), és amilyen sebesen jött, úgy ki is ment, hogy kérésének eleget téve hozzon egy tálat az édességnek.

Sukuna csendben volt. Pontosan tudta, hogy Yuuji a legutóbbi beszélgetésük óta feszült volt és ugrásra készen várta, milyen bajt akar keverni Ookawa Fuyumival kapcsolatban. Azonban az egész uzsonna alatt nem történt semmi. Fuyumi, aki közel tizenkét éve ismerte Gojót, emiatt Megumit is, hamar összebarátkozott a másik két gyerekkel, és mosolyogva belement még azokba a hitetlenkedő kérdésekbe is, hogy mégis mit eszik Gojo-senseien, ami miatt annyira régóta képes volt mellette maradni.

A légkör megváltozását talán csak maga Gojo Satoru vette észre, amikor a beszélgetés a múltjukra terelődött. Fuyumi tapintatos volt, de épp eléggé kielégítette az elsőévesek kíváncsiságát, hogy ne akarjanak mélyebbre ásni. Elfogadták az enyhe átokenergiával bíró nőt, mint a senseiük szigorúan titkos barátnőjét (Gojo mondta így meglepően komolyan, majd rövidesen a kifejezést jövendőbeli feleségre módosította, amitől a kölyöknek csillagok repkedtek a feje körül), és mert a nő kedves volt hozzájuk, Gojo pedig őszintén boldognak tűnt vele, még maguk között sem kérdőjelezték meg a kapcsolatot.

Ez a családi idill nem érdekelte Sukunát, viszont amíg tehette, folyamatosan Fuyumi arcát bámulta. Csípőig érő fekete haja volt széles hercegnő frufruval, ami a fél szemét eltakarta. A másik nagy, mandulavágású szeme sokszor érzelemmentesen sötétlett, de sejteni lehetett, hogy mindenre odafigyel, ami körülötte történik, csupán gondolatait tanulta meg megtartani magának.

Keveset beszélt, de a hangja kedves és szeretettel teli volt, és amikor úgy hitte, nem feltűnő, egészen játékosan viselkedett Gojóval, mint akinek még nem ért egészen véget a gyerekkora. Sukunát azonban az a gyenge átokenergia érdekelte a legjobban, ami mindenhol megült, amerre járt, mint egy kellemes, lágy parfüm maradéka. Hasonló volt a feleségééhez, akit több mint ezer éve látott utoljára.

Gondoskodott róla, hogy ne legyen leszármazottai, de Fuyumiban látott egy keveset Seiből, és arról sosem tudott megbizonyosodni, hogy miután végleg elhagyta őt és a létezése olyan szomorú véget ért, Sei nem akadt-e bármilyen más férfi útjába. Még akkor is nagyon fiatal volt, amikor utoljára látta, és csak még vonzóbb lett az évek múlásával, pedig Sukuna azt képzelte, hamar kiábrándul majd a külsejéből. Sei azonban az emlékeiben ragyogó volt – régóta eszébe sem jutott, de egészen sosem feledkezett meg róla.

Ookawa Fuyumi hasonlított rá. Nem külsőségekben, hanem apró gesztusokban, de egyszer, amikor az arcélén ragyogó sárgás fényben látta, megszólalásig hasonlított a régi feleségére.

Nem lehetett benne biztos, de abból, amire készült, akár ki is deríthette. Ha nem, néhány percig akkor is elszórakoztatja majd Gojo arca, gondolta, és halkan nevetett Yuuji fejében.

Megvárta a következő alkalmat, amikor a kölyök kettesben maradt Gojóval, és a beszélgetésük egy váratlan pontján megszólalt:

– Tudod, Gojo – mondta pimaszul, magára vonva mindkettejük figyelmét –, nagyon jó volt megdugni a barátnődet.