A fekete fellegek befedték a kék eget. Senki nem mondta volna meg, hogy most kel fel a nap. Sűrűn kezdett hullani a víz, nem volt köd, mégis alig lehetett ellátni az orrán túl az embernek.

- Edea, drága lányom - szólalt meg egy kedves, idősödő férfihang. Szeretettel teli pillantása nem hatol a nő velejéig.

- Jó atyám, hagy magamra - fordult meg a szólított. Tekintete üveges volt és halott. Szemeiből pont olyan sűrűn és apadhatatlanul folytak a könnyek, mint a felhőkből az esőcseppek.

- Ezt hajtogatod már mióta.

- Csak tegnap este óta - javította ki az Istent, ugyanis akkor tért ide vissza.

- Ne feleselj, velem nem teheted-

- Azt teszek, amit akarok - hördült fel. Semmi nem érdekelte, csak Lucifer körül forogtak a gondolatai.

- Kinek képzeled magad? Örülj, hogy visszaengedtelek az angyalok mennyei sorába, hálátlan!- villantak vészjóslóan szemei a férfinak.

Edea fájdalmas mosolyra húzta ajkait. Ez még annál is vérfagyasztóbb volt, mint mikor Lucifer a Pokolba szállt.

- Mindig kimutatod a fogad fehérét, atyám. Körbe járom újra-újra ezt az utat, pont emiatt. Mindig rájövök, mennyire utálom, ha így képmutatózol, de a végén: önszántamból térek vissza - kezdte csendesen a falnak vetve hátát. A szíve jobban sajgott, mint bárki másnak valaha. - Sose vagyok annyit egyikőtöknél sem, mint előtte, azonban most már nem akarok visszamenni hozzá - suttogta elkeseredetten. Lassan csúszott le a padlóra. Ha hideg is volt, nem tudta érdekelni. Valahogy minden eltörpült a fájdalom és a magány mellett. Úgy érezte az üresség egy egészen új, kínzóbb formájával ismerkedhetett meg, amit mindig is el szeretett volna kerülni.

- Szóval végre rájöttél, hogy itt a helyed? - kíváncsiskodott az Úr, hangjából túlzott elégedettség sugárzott. A „hozzá" szócskát észre se vette. Megszokta, hogy maguk között, így beszél a volt fő angyalról. - Végre benőtt a fejed lágya, lányom?

- Nem. Egyszerűen csak ki akarok belőle szeretni. Viszont ez, ha hozzá vagyok kötve nem megy, tehát itt vagyok - mondta érzéketlen tekintettel. Rühellte ezt a fennhéjázó személyiségét Istennek, mégis tisztelte a tudása miatt.

- Ostoba! Ki szeretnéd használni a jóindulatomat, hogy még visszafogadlak?

- Fogalmazzunk úgy: meguntam, hogy körbe-körbe rohangálok újra és újra - felelte hűvösen. A könnyek még ott csillogtak a szemeiben. - Lucifer mellett többé nem lehetek, csak atyám mellett.

- Rendben. Akkor előre szólok, ha mégis visszamész hozzá és újra körbe szeretnéd járni az utat: többé nem foglak visszafogadni, hiába viselkedtél angyalian a Pokolban - közölte ridegen az Úr.

Edea lefagyott, alig hitt a fülének. Ő pont arról volt híres, hogy nagyon nehezen döntött, viszont tényleg hűséges volt mindkettőhöz. Soha nem árulta el egyikőjüket sem. Ez a szívébe szúrta az utolsó tőrt.

- Jó atyám... döntés elé állít? - kérdezte elakadó lélegzettel.

- Fogalmazzunk inkább úgy: megkönnyítem a döntésed - mosolygott kedvesen a férfi. Nem várt reakciót, azt már kapott. Egy hang nélkül tűnt el. Magára hagyva a gondolataiba merülő gyermekét.

Edea a falnak vetett háttal ült a földön, a csöndes és sötét folyosót vizslatva. Sokkal jobban állt neki a sötét oldal, amit Lucifer kínált, a szíve is inkább hozzá húzott. De az esze... az mindig vacillált. Döntésképtelen volt, mind ezidáig.

- Körbe-körbejártam az utamat, a szívem egy oldalra szavazott, a fejem a másikra... így lettem hulló álom. Most mégis döntöttem. Lucifer, többé nem látsz - határozta el magát.

Az arcán végig folytak hideg könnyei. A szíve pedig kettétört.

***
- Körbe-körbe, édesem. Úgyis visszatérsz hozzám, és akkor örökké velem leszel - vigyorodott el a Sátán. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy veszi rá az Urat, hogy elűzze a Hullócsillagot.