J O S I E

"Harry, kelj fel."

Semmi.

Nem hiszem el, hogy ilyen mélyen tud aludni. De a leghihetetlenebb az az, hogy engedtem, hogy nálam aludjon el. Még nem ismerem annyira jól, lehet gyilkos is, vagy akár nőket erőszakol. Tudom, tudom, paranoiás vagyok, blabla, de bármi megtörténhet. "Gyerünk Harry, egy óra múlva indulnom kell. Harry!" Rákiáltottam.

"Fogd már be." A fejére húzta a párnámat.

"Harry, tizenegy óra lesz, és készülődnöm kell." Morogva nyújtózkodni kezdett, majd nagy nehezen felült. Végre.

"Szétreped a fejem." Ráncolta a homlokát.

"A szájszag miatt jobban aggódnék." Felé nyújtottam egy pohár vizet és egy  fájdalomcsillapítót. "Vedd ezt be."

"Kösz." Ajkaihoz emelte a tablettát, majd leöntötte egy korty vízzel. A szemei alatt hatalmas karikák voltak, a haja pedig össze-vissza meredezett mindenfelé. A tegnapi fehér pólóján egy hatalmas sárga folt volt, amit nem is akarom tudni, hol szerzett, fekete csőnadrágja pedig kiszakadt a térdén.

"Mit bámulsz?"

"Egy hajléktalant?"

"Vicces vagy ma , Bourbon."  Megforgatta szemeit, majd a bakancsa után kezdett kutatni. Rá is talált az ágyam alatt. Te vetted le rólam a ruháim?" Húzogatta a szemöldökét.

"Ne gondolj bele sokat, Styles. Csak a kabátodat és a cipődet erőszakoltam le rólad." Megfordultam és visszaültem a kényelmes fotelba, amelyen az éjszakát töltöttem. Hogy miért nem April ágyán aludtam? Egyszerűen nem tudok más ágyán huzamosabb időt tölteni. Fura, tudok róla, de fontos nekem az ágyneműm, illetve a saját illatom, mert egyszerűen megnyugtat. Ezért is voltak kényelmetlenek nekem az ottalvós bulik, illetve az első alkalom az akkori pasimmal. Oké, tényleg fura vagyok.

"Mi történt tegnap?" Tettem fel a kérdést, ami már álmomban is fúrta az oldalamat.

Egy röpke pillanatig hezitált és gondolom az emlékei közt kutatott. "Részeg lettem és valami csaj felszedett az út széléről, egészen a szobájáig cipelt és az ágyában ébredtem és azt hiszem," közelebb hajolt, és suttogni kezdett," kihasznált." Kuncogni kezdtem.

"Nagyon vicces, de engem az érdekel, hogy miért ittad le magad ennyire? April miatt?" Feszülten a hajába túrt és kerülte a szemkontaktust. Hmm, érdekes.

"Szakított velem." Motyogta.

"Oh." Kissé meglepődtem? Azt hiszem. Logikus lépés volt Apriltől, ugyanis három hónap külön egyértelműen nem tesz egy jót egy párkapcsolatnak. Így legalább lehet egy kis szabadságuk és mikor visszajön, talán újra egymásra találnak. Már nem mintha szakértő lennék. "Még csak két hónapja voltatok együtt, nehogy belehalj." Az empátia mindig is az erősségem volt.

"Nem mondtam, hogy ezért ittam."

"Akkor?"

"Miért kéne ok arra, hogy 22 éves létemre leigyam magam?"

"Mert dühös voltál és bunkó. De mindegy, ennyire nem érdekel." Felpattantam és bementem a kis fürdőszobába. Éreztem a bennem tomboló feszültséget, de nem akartam komolyabb veszekedésbe elegyedni Harryvel, mert nincs rá se időm, se igényem.

"Hé, nem láttad a telefonom?" Kérdezte, amint megjelent az ajtóban.

"Éjjeli szekrény. Van pár nem fogadott hívásod anyukádtól." Amint ezek a szavak elhagyták a szám, elfehéredett.

"Te kutakodtál?"

"Nem? A csörgésre keltem. Csodálkozom, hogy te nem." Fogkrémet nyomtam a fogkefémre és mosni kezdtem a fogaim. Harry még pár másodpercig az ajtóban állt, majd hirtelen eltűnt. Az ajtó csapódását hallottam, tehát lelépett. Remek.

"Ms Bourbon, repesve köszöntöm újra köreinkben!" A professzor idegesítően cinikus volt, mint általában.

"Elnézést a késésért!" Az előadásról sikeresen késtem teljes öt percet köszönhetően a nagylelkű gesztusomnak, miszerint befogadtam Harryt. Akárhányszor valami jót teszek, a karmám visszaüt.

Ha már Harryről beszélünk, azon a helyen ült, ahol először beszéltünk. Tehát, ahol először sértegetett. Célirányosan a másik oldalon kerestem helyet magamnak. Amint leültem Harry szólongatására lettem figyelmes.

"Joe! Joe! Bourbon!" Suttogva kiabált, aminek semmi értelme nem volt, mivel mindenki felfigyelt rá. Ügyes, Styles.

"Kérem, Ms Bourbon, üljön át Mr Styles mellé, hogy folytathassam a monológom. Egyértelműen, valami életbevágóan fontos dologról van szó." Miért kell mindig leégetnie? Vörös fejjel pakoltam össze a cuccom, majd az ülőket morgásra késztetve tolakodtam egészen Harry-ig.

"Idegesítő vagy." Forgattam meg a szemeim. Ledobtam a táskám az asztal tetejére és nagyot huppantam a székre.

"Tudom."

"Mit akartál mondani?"

"Semmit."

"Akkor miért szólongattál?" Igen, megint kezdtem ideges lenni. Harry egyszer a sírba tesz.

"Nem akartam egyedül ülni." Vállat vont.

Seggfej. Akkora seggfej. Nem hiszem el.

"Hé," Bökte meg az oldalam vigyorogva. " van egy tollad?" Valóban roppant vicces. De nem fogok belemenni a kis játékába.

"Nincs." Ezzel a lendülettel visszafordultam a professzor felé, habár a téma, amiről beszélt, már nem igen lehetett volna unalmasabb.

Amint kicsöngettek felkaptam a táskám és kiviharoztam a teremből. Egészen a kávéautomatáig siettem, még mielőtt mindenki körbe vette volna és a végén nem lenne időm meginni. Mert igen, valamelyik nagyokos a vezetőségnél csak egy automatát engedélyeztetett az egész egyetem épületében és elvárják, hogy a földszinten lévő minikávézóban költse el mindenki a maradék pénzét, három font-os, kiváló minőségű, olasz kávéra. Köszönöm, nem.

Ahogy kész lett a cappuccinom, azonnal felkaptam és nagy lendülettel megfordultam a tengelyem körül, de nem számítottam arra, hogy valaki áll mögöttem. A kávém ráborult az illetőre, mire az felszisszent.

"Te jó ég, annyira sajnálom!" A táskámban azonnal zsebkendő után kezdtem kutatni.

"Áh, hagyd csak, ez eddig a napom fénypontja." Egy pillanatra az arcára néztem. Hát, nem lehet rá azt mondani, hogy nem egy hűha. Mosolygott, ezzel megvillantva tökéletesen fehér fogait és gödröcskéit. Egy biztos, Harryéi mélyebbek. Oh, fogd be másik énem.

"Tényleg nagyon sajnálom, ha kell kifizetem a pólód." Lejjebb vándorolt a tekintetem. "És a nadrágod." Istenem, olyan kínos vagyok.

"Nem szükséges." Kuncogott. Remek, úgy sincs pénzem, haha. Nem haha, tényleg munkára lenne szükségem. "Bocs a kávédért. Én voltam a hibás, túl közel álltam hozzád. Talán kiengesztelhetnélek egy Starbucksos, túlértékelt latte macchiatoval?" Jézusom. Igen! Igen! Hónapok óta az első ember, aki randira hív. Igen, szánalmas vagyok, de hát azta! "Egyébként, Caleb vagyok."

"Josie. És szív-" Kezdtem bele a mondatomba, de valaki félbeszakított. Vajon ki?

"Josie, már mindenhol kerestelek! Jaj ne haragudj, Caleb, a húgomnak dühkezelési problémái vannak." Hadarta Harry, majd karját átdobta a vállamon. Én pedig csak ott álltam, lefagyva, teljesen megsemmisülve. Mi az, hogy a húgomnak?! "A tisztító számláját nyugodtan küldd el majd nekem, még beszélünk, szia!" Erősen tolni kezdett a vállamnál fogva, de még mindig nem tudtam megszólalni, illetve reagálni. Mikor tisztes távolba kerültünk Calebtől, kimásztam Harry szorításából és megpróbáltam visszafogni magam, hogy ne vágjam nyakon.

Mély levegő, Josie, mély levegő.

"Mire volt ez jó?"

"Ismerem Calebet. Még meg fogod köszönni."

"Miért érdekel egyáltalán?"

"Nem érdekel." Morogta, majd a hajába túrt.

"Aha." Válaszoltam cinikusan.

"A barátok ilyeneket csinálnak, nem?" Azonnal felkaptam a fejem. Ez tényleg megőrült. És én is.

"Nem vagyunk barátok."

"De igen."

"Nem."

"De igen."

"Oh fogd be, Styles!" Forgattam a szemeim, de végül elmosolyodtam. Egy pszichopata vagyok.

"Gyere, Bourbon, meghívlak egy kávéra." Ő is mosolygott, majd fejével a kapu felé intett.

heeey

meghalok a kommentjeitektől

imádom őket egytől-egyig, és titeket is!!!

kérdésem:

melyik a kedvenc sorozatod?

írjatok majd kérdéseket nekem is, ha szeretnétek!!

rólam vagy a blogról egyaránt

luv❤️❤️❤️