J O S I E

Mit mondasz a legjobb barátnődnek, mikor rajtakap a pasijával az ágyadban, teljesen félreérthető helyzetben? Szép, összefüggő mondatokban megmagyarázod a történteket. Na, én nem így tettem.

"Hát, izé, mi csak, mármint ő meg én csak, öhm, filmeztünk?" Egyre lejjebb süllyedek.

"Értem." April arcáról pontosan leolvasható volt, hogy kételkedik.

Harry reakcióját is látni akartam, de nem volt merszem ránézni. Idegesen tördeltem az ujjaim és vártam a következményekre. Abszolút megérteném, ha April dühös lenne. Illetve majdnem. Én tudom, hogy nem történt semmi, de ő nem.

"Hol voltál egész nap, bébi?" Harry mozgolódott mellettem, kiszállt az ágyamból és megfogta April kezét.

"El kellett intéznem pár dolgot, semmi különös." Mosolygott rá ártatlanul. Hirtelen Harry magához rántotta és hevesen megcsókolta. Én pedig ott ültem kikerekedett szemekkel előttük és megpróbáltam mindenfelé nézni, csak rájuk nem.

Mikor percekkel később végre elszakadtak egymástól, hála az égnek, April nagyot sóhajtott. "Ez azért hiányozni fog."

Harryvel mindketten értetlenül meredtünk rá. Miről beszél? Most komolyan szakítani akar Harryvel. Nem mintha bánnám, de akkor egyértelműen rám is haragszik.

"Miről beszélsz, April?" Kérdezte Harry, talán ijedten?

"Igazából, jó is hogy mindketten itt vagytok, legalább nem kell külön-külön elmondanom még egyszer." Szemei megteltek könnyekkel, ami arra engedett következtetni, hogy nem rólam és Harryről van szó.

"Mondd már." Kérleltem.

April lassan az ágyam végéhez sétált, majd pityeregve leült rá. Harry azonnal mellé pattant és biztatóan fogta a vállát. Én is ugyanígy tettem, csak a másik oldalán. A feszültség egyre nőtt, míg vártunk April magyarázatára.

"Itt hagyom a kampuszt."

"Mi?" Sikítottam.

"Három hónapra." Kész, eltört a mécses. Zokogva borult Harry nyakába, míg én ott hüledeztem, egyedül.

"Miért?" Ez volt Harry egyetlen kérdése.

"Anya nagyon megbetegedett és megfogják műteni."  A hangja remegett. "Két hónapig segítenem kell neki mindenben."

"Mi van az apáddal?" Kérdezte Harry feszülten.

"Dolgoznia kell, különben nem lesz pénzünk. Muszáj mennem."

Újra csend telepedett a szobára, csak April szipogását lehetett hallani. Mindenki a gondolataiba merülve bámult maga elé. Azontúl, hogy rettenetesen sajnáltam April anyját, azt hiszem érthető módon, az elkövetkező három hónapon járt az eszem. Mit fogok csinálni April nélkül? Kivel fogok beszélgetni? Kinek fogok panaszkodni? Tudom, hogy három hónap nem a világ vége, de sajnos bénán alakítottam a baráti kapcsolataim.

**

"Nagyon fogsz hiányozni!" Szorosan magamhoz öleltem.

"Azta, Jojo." Nevetett. "Még soha nem voltál ilyen... nyálas?"

"Csak fogd be és ígérd meg, hogy mindennap felhívsz." Én is elnevettem magam.

"Ígérem."

Egy hét telt el azóta, hogy April bejelentette a távozását. Sok időt töltöttünk együtt ez idő alatt, mégis nem velem, hanem Harryvel foglalkozott a legtöbbet. Nem mintha ez engem zavarna(de), csak kissé rosszul esett, ezt persze soha nem mondanám meg neki, főleg most, hogy elmegy. Egyébként is, Harry a barátja és ezt el kell fogadnom. Még akkor is, ha nehéz.

És most itt tartunk. Egymást ölelve állunk a kollégium parkolójában és várjuk a taxit. A legfurcsább az egészben, hogy Harry nincs itt. Furdal a kíváncsiság vajon miért, de inkább tartom a szám.

"Jobbulást anyukádnak." Ebben a pillanatban leparkolt előttünk a taxi. A sofőr kipattant, udvariasan üdvözölt minket, majd megragadta April bőröndjeit és a csomagtartóba pakolta őket. Még utoljára megöleltük egymást, majd bepattant a kocsiba és már el is hajtottak.

Lassan sétáltam vissza a félig üres szobába. Egy ideig sorozatot néztem és csak ettem és ettem. Mikor meguntam, hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam az egyik csoporttársam, hátha ráér.

Nem.

Oké.

Felhívtam egy másikat, de ő is lerázott, 'tanulnom kell' címszóval.

Ez egészen addig ment így, míg meg nem pillantottam Harry nevét a kontaktjaim között.

Nem, őt semmiképpen nem hívom fel.

Viszont Louis. Ő nem lenne rossz. Gyorsan a hívás gombra nyomtam és vártam, hogy felvegye. Mikor már kezdtem feladni, végül beleszólt.

"Haló?"

"Szia Lou, Josie vagyok. Azon gondolkoztam, hogy nincs-e kedved meginni valamit vagy sétálni, vagy beszélgetni vagy bármit?"

"Öhm, te most épp randira hívsz engem?" Hoppá.

"Nem, dehogyis, csak megöl az unalom és senki nem ér rá. Segíts rajtam, kérlek."

"Szeretnék, de nem megy." Sejtettem. Egyszer hívok el bárkit is valahova, senki nem ér rá. "Ne haragudj, de tanulnom kell."

"Semmi baj, Lou, akkor majd beszélünk. Szia." Emeltem el a fülemtől a telefont.

"Várj!"

"Igen?" Izgatottan kaptam a telefont az előbbi helyére.

"Ha már ennyire unatkozol, szóval, lenne itt valami."

"Hallgatlak."

"Aggódom Harryért." Remek. "Feszült volt, mikor legutóbb láttam, és azóta nem érem el. Megkeresném, de ha a holnapi vizsgán megbukom, elvesztem az ösztöndíjam. Tudom, hogy most épp nem vagytok puszipajtások, de sokat segítene, ha megkeresnéd."

Azonnal vissza akartam utasítani, de hirtelen beugrott a szülinapom estéjének képe. Harry ott volt nekem, mikor kellett, szóval jövök neki eggyel.

"Rendben." Frusztráltan sóhajtottam egyet.

"Köszi, Josie, de tényleg. Egyébként itt kell lennie a környéken, mivel a kocsija még a helyén és túl lusta ahhoz, hogy sokáig sétáljon." Woah, az első közös tulajdonságunk.

"Megoldom, Lou. Szia."

"Szia."

  A telefont az ágyra dobtam és gondolkozni kezdtem, vajon hol lehet Harry? Louis szerint feszült volt, tehát két opciót tartok valószínűnek.

Felkaptam a kabátom és a telefonom, majd gondosan bezártam magam mögött a szobám ajtaját. Legelőször Margarethez mentem, mivel az utóbbi időben Harry is sok időt töltött a teaházban.

"Szia, Margaret!" Léptem be az ajtón.

"Josie! Olyan rég láttalak, drágám. Hogy vagy?"

"Jól, és te?" Mosolyogtam rá kedvesen.

"Megvagyok. Mit készíthetek neked?"

"Ami azt illeti, kivételesen nem ezért jöttem. Nem láttad Harryt?"

"Már legalább két hete nem. Valami baj van?"

"Nem tudom, de most inkább megyek. Ígérem, benézek a jövőhéten valamikor. Szia!"

"Oké, szia!"

Kissé reméltem, hogy Harry itt van.Nem csak azért, mert megkönnyítette volna az életem, de egyre rosszabb érzés kerített hatalmába. Még nem nevezném aggodalomnak, de mindenesetre minél előbb meg akartam találni.

Hat pub és négy romkocsma végigjárása után, kissé pánikolni kezdtem. Legalább ötvenszer próbáltam felhívni, rengeteg üzenetet hagytam neki, de semmi válasz. Egyéb lehetőségek híján az elhagyatott hátsó úthoz mentem. A Nap már rég lement, ezért az idő is lehűlt, ráadásul az utcai lámpák gyéren világították meg az utat. A hideg rázott ki tőle. Már épp visszafelé akartam indulni, mikor a távolban egy dülöngélő alakot pillantottam meg. Nem voltam benne biztos, hogy Harry az, ezért lassan és óvatosan közelítettem meg.

"Harry?" Kérdeztem félénken. Igen, félénken. Mi van, ha egy kanos, elvált férfi?

"Joe?" Nem, nem. Ez biztosan Harry.

"Na végre. Már mindenhol kerestelek." Közelebb léptem hozzá, de megtorpantam, amint eszembe jutott, hogy nem kedvelem őt.

"Minek?"

"Louis aggódott érted, nekem meg nem volt jobb dolgom."

"Remek, akkor vissza is mehetsz a szobádba, ugyanis nincs szükségem a segítségedre." Ideges volt és még mindig egy seggfej.

"Mi a bajod, Harry?" Sziszegtem.

"Semmi közöd hozzá. Nyugodtan lekophatsz."

"Egy seggfej vagy, ugye tudod?" Kikaptam a kezéből a majdnem teljesen üres whiskys üveget.

"Add azt vissza."

"Nem."

"Gyűlöllek." Morgott.

"Az érzés kölcsönös, Styles." Vigyorogtam. Megindult felém, de majdnem elesett. Megragadtam a karját és átvetettem a vállamon. Hagytam, hogy rám nehezedjen, még akkor is, ha majd' megszakadtam.

"Miért segítesz nekem?"
"Komolyan nem tudom már." Sóhajtottam. "Hányas szobában laksz?"

"Fogalmam sincs."

"Ne szórakozz, Harry. Még nekem is haza kell mennem. Csak mondd el."

"Mondom, hogy nem tudom." Nyafogott. Megforgattam a szemem, majd kiműtöttem a telefonomat a zsebemből, azzal a céllal, hogy felhívom Louist. Megnyomtam a középső gombot rajta, de nem reagált. Remek. Lemerült.

"Kérem a telefonod."

"Már ki is akarsz rabolni?" Kuncogott. Mindjárt fejfájást kapok tőle. Persze, nem a kuncogásától, hanem a hirtelen hangulatingadozásaitól.

"Csak add ide."

"Nem."

"Elegem van belőled." Sikerült felidegesítenie. Megint.

A szobámba cipeltem. Az volt a tervem, hogy felteszem a telefonom töltőre és felhívom Louist, hogy jöjjön érte, de amint elengedtem Harryt, tehetetlenül az ágyamra esett és már el is aludt. Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos.

Elfáradtam.

Kierőszakoltam Harry alól a pokrócom és leültem az ággyal szemben lévő fotelre. Egy ideig Harryt bámultam, ahogy békésen szuszog és párnámra nyáladzik, de lassan-lassan lecsukódtak a szemeim.

"Josie." Összerezzentem.

"Hmm?"

"Kaphatok egy pohár vizet?"

"Persze." Alig bírtam kinyitni a szemeimet. A fürdőszobába csoszogtam, felkapcsoltam a villanyt, amitől azonnal kiégett a retinám, töltöttem egy pohár vizet és odavittem Harrynek.

"Köszönöm."

"Nincs mit." Ásítottam, majd visszatelepedtem a fotelbe.

"Sajnálom."

"Mit, Harry?" Motyogtam csukott szemmel.

"Hogy elfoglaltam az ágyadat." Kuncogott.

Én is elmosolyodtam. "Semmi baj."

Már alig érzékeltem a körülöttem történő dolgokat, egyszóval Harryt. Habár tetszett, hogy Harry kedves velem, túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy kiélvezzem.

"Sajnálom, hogy így viselkedem veled." Képtelen voltam reagálni. Újra elaludtam.

heeey

csak el szeretném mondani(megint), hogy mennyire sokat jelent nekem a véleményetek, a kommentjeitek és a szavazaitok.❤️❤️

nem egyszer sírtam el magam vagy könnyezett a szemem egy-két kedves szó miatt

imádlak titeket

kérdés:
Melyik a kedvenc ünnepetek?

luv❤️❤️