'Never gonna change' by Broods

J O S I E

 Mint kiderült, mégsem olyan borzalmas Harryvel kávézni. Még a figyelmemet is képes volt elterelni a telefonomról, ami folyamatosan pittyegett. Különböző témájú és hangvételű üzenetek érkeztek a bátyámtól, de a napom további részét semmiképpen sem akartam elrontani, ezért abszolút ignoráltam. Szerencsére, Harry sem piszkált ezzel, pedig biztosan hallotta és észrevette, hogy valaki keres engem. 

 Miközben néhány gyerekkori emlékéről mesélt, rájöttem, hogy gyerekesen viselkedtünk. Mindketten. Természetesen, nem én kezdtem, de Harry alá adtam a lovat. Pedig, a mostani helyzetünket figyelembe véve, tényleg nem vagyunk puszta ismerősök. Barátok lettünk, a tudtom nélkül.

"Kezd sötétedni." Bámult ki az ablakon. "Megígértem Louisnak, hogy este megünnepeljük, hogy túljutott a vizsgán."

"És ha nem ment át?" Belekortyoltam  a már igencsak langyos kávéba.

"A lényeg a pia, Bourbon. A pia." 

"Ohó, azt hiszem te már eleget ittál erre a szemeszterre. És a következőre." Megforgatta szemeit.

"Ugyan, anya. Van kedved jönni?" Meglepett Harry kérdése, sőt, egyenesen görcsbe rándult tőle a gyomrom.

"Hát, nem tudom, hogy jó ötlet-e ez." Kínosan a fülem mögé tűrtem egy tincset és óvakodtam Harry tekintetétől. Magam sem tudom pontosan, hogy miért.

"Ahogy gondolod." 

 Zavart, hogy nem erőltette tovább? 

Igen.

Nem értem magam. Eddig teljesen határozott (majdnem) voltam, most mégis Harry noszogatására vártam. Talán, csak kíváncsi voltam, hogy tényleg akarja-e, hogy menjek. Nála ez kiszámíthatatlan. 

"Khm." Köhintett egyet. "Indulnom kéne."

"Mi tart vissza?" Ez az, Josie. Légy még bunkóbb, hátha megutál. Sajnos képtelen vagyok kontrollálni magam. Igazi orvosi eset vagyok. "Mármint, oké, persze. Menj nyugodtan. Én még megiszom ezt." Jaj, olyan kínos vagyok.

"Oké." Felkapta a kabátját és szimplán elsétált mellettem. Nem mintha azt vártam volna, hogy búcsúcsókot váltsunk, de egy baráti tarkón csapás, esetleg egy pacsi jó lett volna. Vagyis, mégsem. 

 Miközben a maradék kávét kavargattam, egy kérdés motoszkált a  fejemben, és úgy tűnt nem hagy nyugodni.

Miért vagyunk Harryvel barátok?

Ha csak végig gondolom, hogy hogyan ismerkedtünk meg és miként alakult a kapcsolatunk, egyetlen egy észérvet sem találok. Én bunkó vagyok vele, ő bunkó velem. Vagy legalábbis az volt. Be kell valljam, az utóbbi időben nem tett konfrontáló megjegyzést rám vagy inzultált. Igazából, kedves volt velem, még akkor is, amikor én nem igazán. És emiatt akaratlanul is bűntudatot érzek. A fenébe is, Styles.

 Miután elhagytam a kávézót, egyenesen a szobámba indultam. Az utóbbi időben nem volt sok időm tanulni, pedig hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak. Habár egy leheletnyi motivációt sem éreztem ahhoz, hogy órákon keresztül bújjam a jegyzeteimet, jobb dogom úgysem volt. 

 Ledobtam a táskám April ágyára, ami mostantól kitűnő ruhakupac tartó lesz, majd átöltöztem otthoni viseletbe. Megragadtam az egyik random füzetem és az aktuális anyaghoz lapoztam. Átolvasgattam, tanulmányozgattam, de valahogy nem akart megmaradni a fejemben semmi. Folyton elkalandoztak a gondolataim.

Fel kellene hívnom Aprilt vagy ő fog jelentkezni, ha akar?

Mit vegyek fel holnap?

Miért nincsenek ruháim?

Hova tűnt a pénzem?

Harry vajon holtrészeg már?

Miért gondolok Harryre?

 Éppen mikor fejbe akartam csapni magam, rezegni kezdett a telefonom. A kijelzőn egy régi kép jelent meg Kyleról, ahogy önfeledten nevet, velem együtt. Imádom ezt a képet rólunk, a régi kapcsolatunkra emlékeztet. 

 Vonakodva, de a zöld gombra nyomtam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. "Igen?" A legkevésbé sem volt magabiztos a hangom.

"Josie, hála az égnek! Azt hittem, nem fogod felvenni. Csomó üzenetet küldtem, nem láttad őket?"  Gyorsan beszélt, alig érthetően. A nyelve párszor megbotlott. Kezdek rájönni, miért is keresett ennyire.

"Elfoglalt voltam." Nagyot nyeltem. "Mit szeretnél?"

"Először is, nagyon sajnálom a múltkorit. És bocsánatot kérnék élőben, de így egyszerűbb nekem. Tudom, hogy csalódtál bennem, megint. Pedig esküszöm járok az elvonóra, de nem olyan egyszerű. Meg kell értened." Annyira, de annyira szerettem volna hinni neki, de már ismerem ezt a szöveget. Eleget hallottam már ahhoz, hogy tudjam, ez csak a körítés. 

"Nem ezért hívtál fel, igaz?" A könnyek szúrták a szemem.

"Dehogynem! Illetve, nem csak emiatt." Közel voltam hozzá, hogy rácsapjam a telefont, de tudnom kellett, hogy igaz-e a teóriám. "Kéne egy kis pénz."

Igaz.

"Nem tudok adni, sajnálom." Elcsuklott a hangom a mondat végén. 

"Tudom, hogy neked anyáék több pénzt küldenek. Ne játszd a hülyét!" Hallottam a hangján, hogy egyre idegesebb lesz. "Mi a faszért nem tudsz adni? Ha? Mire költenéd? Nem jársz el sehova! Soha nem veszel magadnak semmi újat. Egy unalmas élettelen senki vagy! Csak a löttyedt fenekedet tudod növeszteni! Szükségem van pénzre, most!" Képtelen voltam letenni a telefont. Ott ültem az ágyamon, lefagyva. Próbáltam felfogni Kyle szavait, és egy kicsit megérteni a helyzetét. De képtelen voltam. Képtelen voltam mondani bármit is, vagy tenni. "Válaszolj már, a kurva életbe!" Megrezzentem az üvöltésére és feleszméltem. 

"Nem lehet." Remegett a hangom, akárcsak mindenem. Féltem tőle és egyben féltettem is őt. Nem akartam, hogy kárt tegyen magában, mert tudom, hogy képes rá. Sajnos túlságosan rákattant a drogokra. 

"Gyűlöllek." Ez volt az utolsó szó, amit mondott nekem, majd bontotta a vonalat. Kiengedtem a bent tartott feszültséget és hangosan felsírtam. Nem szerettem sírni, és nem is fordult sokszor elő velem, de most képtelen voltam visszafogni magam. Ahogy voltam, koszos utcai ruhával, bebújtam az ágyamba, a nyakamig húztam a takaróm és megpróbáltam lenyugtatni magam. 

 Két órával később, még mindig ugyanabban a pózban kucorogtam a takaróm alatt. Minden szempontból kimerültnek éreztem magam, de nem tudtam elaludni. Azon gondolkoztam, hogy mire jók az emberi kapcsolatok. Persze, jó, hogyha van kiben megbízni és elmondani a gondjaink, de sajnos a saját tapasztalataim alapján, mindig csalódás a vége. Vagy te okozol csalódást, vagy a másik fél. Teljesen mindegy. De már rettenetesen elegem van ebből.

 A gondolatmenetemet heves kopogtatás zavarta meg. Rögtön görcsbe rándult a gyomrom és elfogott a félelem. Mi van, ha Kyle az és a pénzért jött? Nem leszek képes visszatartani attól, hogy el is vegye. Remegve a mamuszomba bújtam és a takarómmal a hátamon az ajtóig csoszogtam. Lassan elfordítottam benne a kulcsot és még lassabban nyitottam ki. Először csak kikukucskáltam, és mikor kellően nyugtáztam magam, hogy nem Kyle az, teljesen kitártam az ajtót.

"Mit keresel itt?"

"Szörnyen nézel ki." Tetőtől talpig végig mért, majd lesajnálóan a szemembe nézett.

"Ezt már mondtad párszor." Megforgattam a szemem, majd szipogni kezdtem. Tudom, nem túl nőies, de jobb mintha kifolyna a takony az orromból. Oké, fúj. "Miért vagy itt?"

"Louis erőltette, hogy rángassalak el abba az új klubba lent a parton, de ahogy látom nem alkalmas."

"Tényleg nem az." 

"Akarsz róla, izé, beszélni?" Igazából, jól esett, hogy megkérdezte, annak ellenére, hogy eszem ágában sem volt ezt vele megtárgyalni. Senkivel sem.

"Nem."

"Szakítottál a képzeletbeli pasiddal vagy meghalt a kedvenc szereplőd a sorozatban, esetleg a macskád halt meg vagy-"

"Nem, Harry, csak tűnj már el!" Értem én, hogy próbált felvidítani, de teljesen felesleges. Tökéletesen megvagyok a nyomoromban. "Fejezd be ezt a színjátékot és térjünk vissza oda, hogy nem kedveljük egymást. Emlékszel még?"

"Szóval, most azért vagyok rossz, mert nem voltam veled bunkó? Hallod egyáltalán magad?" A feszültség köztünk minden egyes kimondott szóval növekedett.

"Nem értem, hogy ez miért változott meg eleve. Te nem kedveltél engem, ahogy én sem téged. És ez így pont jó volt. De te hirtelen kedves lettél és ezzel minden egyes bunkó szavam hozzád rosszá tett engem. Nincs szükségem a kedvességedre, nincs szükségem a barátságodra, de főleg rád nincs. Csak fogd ezt fel!" Valószínűleg az egész kollégium hallott engem, de már hozzászokhattak ehhez. 

 Meg sem várva Harry válaszát, pedig már épp meg akart szólalni, rácsaptam az ajtót. Persze, nem hagyta annyiban, azonnal benyitott és idegesen a szoba közepéig trappolt. 

"Még nem fejeztem be!"

"Észrevettem." Keresztbe fontam magam előtt a karjaim, így a takaróm a földre esett. 

"Kedves voltam, mert megsajnáltalak!" Oké, kicsit meglepődtem. "Miután egyszer veszekedtünk és te elszaladtál, a kabátod pedig ott hagytad a teaházban. Utánad vittem. Ott ültél a földön és sírtál. Megsajnáltalak, mert nálad szánalomra méltóbb emberrel még nem találkoztam, de még nem is foglalkoztam ezzel ennyire. Elmondtam Aprilnek, mire persze kiakadt és megígértette velem, hogy kedves leszek veled. És akkor lefekszik velem." Az egész kis monológját rezzenéstelen arccal vágta a képembe, de az utolsó mondatot suttogta, mégis tisztán hallottam. 

 Ki akartam kaparni a szemét és a képébe üvölteni, hogy mennyire gyűlölöm, de megint csak, képtelen voltam rá. Ennél rosszabb napom már úgysem lehet. 

"Szóval, nem is kedveltél meg?" A padlót bámultam, nem akartam ránézni. 

"Nem." 

 Egy kissé reménykedtem, hogy nem így van. Ugyanis én megkedveltem őt, bármennyire bénán is fejeztem ki ezt. És azt is tudom, hogy most én viselkedtem úgy, mint egy idegbajos picsa, de legalább kibújt a szög a zsákból. 

 Aprót bólintottam, majd félre álltam az útból, hogy kimehessen az ajtón. "Akkor jó."

 Egy pillanat erejéig hezitált, majd minden szó nélkül kivonult a szobából. 

OKÉ OKÉ

tudom, hogy ti már azt várjátok, hogy mikor jönnek össze

és igen, nem most fog ez megtörténni

de persze ez nem azt jelenti, hogy soha nem fog

csak még várni kell rá, lehet, hogy sokat, de lehet, hogy nem (mindentudó emoji)

imádlak titeket!!! tudom, mindig elmondom, de nekem fontos, hogy tudjátok!! <3

még mindig várok kérdéseket, rólam vagy a blogról, tényleg bármit (még talán pár spoilert is elárulok, hihi)

kérdésem:

A történetben, melyik karaktert kedveled a legkevésbé?

luv

btw, már legalább két része írtam, hogy kiteszem majd, hogy melyik zene inspirált írás közben és csak most jutott eszembe lol