J O S I E

Szörnyen éreztem magam. A borzalmasabbnál is borzalmasabban. Melegem volt, de egyúttal fáztam is, szomjas voltam, de ha még egy kortyot ittam volna valószínűleg felrobbantam volna. A tomboló éhségről már ne is beszéljünk. Hamburger hegyeket és turmix folyókat hallucináltam, miközben még mindig a teraszon szenvedtem az egyik korhadt faszéken ülve. De a legrosszabb, a minden gondolatom felemésztő bűntudat volt.

Harry szavai mintha fejbe vágtak volna, és úgy éreztem, mintha most ébredtem volna fel egy álomból, ahol semmit nem én irányítottam, csupán csak sodródtam az árral.

Tényleg szarul éreztem magam. Úgy ítélkeztem, hogy közben nem néztem magamba, pedig én voltam az, aki seggfejként viselkedett.

És ő mit csinált? Amint azt vette észre, hogy te nem érdeklődsz iránta, keresett magának mást. Ezt teszi az, akit nagyon érdekelsz?

Nem várhat rám örökké. Én csesztem el, nem szükséges meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Jeleznem kellett volna valahogy, hogy kedvelem őt, jobban, mint egy barátot.

Mit kellett volna tenned? Elhívni egy randira, aztán megkérni a kezét? Régimódi vagy, ha igazán tetszel neki, tepernie kell utánad.

Harry szerintem soha nem tepert senki után. Csak rá kell nézni. Ki lenne az a hülye, aki ne kapna az alkalmon?

Te.

Mondtam, hogy én vagyok a hibás.

Nem egészen.

Elegem van magamból.

Feltápászkodtam a kényelmetlen faszékről és elindultam befelé. Hogy mit akartam tenni?

Fogalmam sem volt. Úgy gondoltam, rá bízok mindent a spontaneitás elvére, ezert lesz, ami lesz alapon, Harry keresésére indultam. A folyosó már kevésbé volt olyan, mint egy mókuskerék, ebből látszott, hogy kezdtem kijózanodni.

A lépcsőn szép lassan lépkedtem le, egyrészt féltem, hogy orra esek, másrészt húztam az időt. Tudtam, hogy nem halogathatom örökké azt a bizonyos kínos, de őszinte beszélgetést Harryvel, mégis akárhányszor erre gondoltam, a gyomrom a padlóig süllyedt.

"Josie!" A hang irányába kaptam a fejem. És a gyomrom megint a padlóig süllyedt.

"Kyle? Te mit csinálsz itt?" A lépcső tetején állt, zsebre dugott kezekkel, bűnbánó arckifejezéssel.

"Téged kereslek. Beszélnünk kellene." Elindult felém. Ha pénzt akar, tökön rúgom.

"Muszáj most? Épp keresek valakit."

"Anyáék meg fognak látogatni minket jövőhéten."

"Mi?" Ledöbbentem. Mit keresnének egyáltalán az országban? "Afrikában vannak, miért jönnének ide?"

"Apa ételmérgezést kapott valami fura levestől, ezért hamarabb hazajöttek. Konkrétan tegnap. Anya pedig kitalálta, hogy kiengesztelésképp, amiért nem voltunk együtt karácsonykor, meglátogatnak minket és elmegyünk valami puccos étterembe."

"Mióta szeretik anyáék a puccos éttermeket?" Keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt és lomhán a falnak dőltem.

"Amióta anya kedvenc sorozata a Pokol konyhája lett." Kuncogott Kyle, akárcsak én. "És, egyébként, hogy vagy?"

"Egyértelműen túl sokat ittam, ezért is vagyok képes beszélni veled." Újra elnevette magát, habár ezúttal keserédesen.
"És te?"

"Jól, azt hiszem. Szereztem munkát, a főúton egy kis kávézóban. Ha gondolod, gyere el valamikor. 5% kedvezményem van minden italra, a sütikre meg 10."

"Hmm, elég jól hangzik." Elmosolyodtam. Örülök, hogy talált munkát, és remélem, hogy most már tényleg összeszedi magát. A kételyeim vele kapcsolatban azonban még mindig nem szűntek meg.

"Na, akkor nem is tartalak fel tovább. Beszélj azzal, akivel akartál. Nekem pedig 10 perc alatt le kell részegednem, hogy ne legyek józan pont éjfélkor. Boldog újévet, törpe!" Összeborzolta a hajamat, majd el is tűnt a tömegben. Egy kis ideig szótlanul álltam. Jól esett beszélni Kyleval, elvégre a testvérem. És sajnos képtelenség lenne megszabadulnom tőle. Vagy nem sajnos.

"Hát itt vagy. Már mindenhol kerestelek." Liz libbent mellém egy pohárral a kezében. "Csak nem Harryvel beszéltél odafenn? Mit mondott? Megint összevesztetek?"

"Lassíts le, Liz. Vele beszéltem, és nem, azt hiszem nem vesztünk össze. Csak fura volt. De most meg kell találnom. Nem láttad valahol?"

"De, láttam. Viszont, valamiről tudnod kéne. Beszélgettem Kaylaval, és pontban éjfélkor, meg akarja csókolni Harryt."

"Hát, ez igazán nyálas, és nem nagyon tudok, mit kezdeni vele." Felgyújthatnám Kaylat igazából, de valószínűleg börtönbe kerülnék. Pedig jól hangzik.

"Nem tudom, kapd el a hajánál fogva, vagy küldd el a fenébe, mit tudom én, de ne hagyd, hogy lesmárolja a pasid. Légy tökösebb."

Gyerünk, Josie! Légy tökösebb.

Lány vagyok, nem akarok tökös lenni.

Muszáj lesz, különben az az éjszakai pillangó lecsap a pasidra.

Harry nem a pasim.

De még lehet, kivéve ha hagyod, hogy mások rámásszanak.

Ha Harry hagyja, hogy Kayla lesmárolja, akkor nincs is miről beszélnünk.

Megint azt várod el, hogy csak Harry tegyen valamit.

Elegem lett a magammal való vitából. Nem csak ijesztő volt, de értelmetlen is. Ha biztos lettem volna benne, hogy mit is akarok, a saját idegesítő énem nem kötekedett volna velem.

Így hát a veszélyesebb utat választottam. Egyetlen szó nélkül otthagytam Lizt és az udvarig verekedtem magam a tömegben. Az emberek időközben már elkezdtek visszafelé számolni.

5; Megpillantottam Harryt. És Kaylat.

4; Valakit rendesen oldalba könyököltem, miközben utat törtem feléjük.

3; Megbotlottam és kis híján közelebbről szagoltam meg a szőnyeget. Jellemző.

2; Kayla megragadta Harry gallérját és közelebb húzta magához.

1; Kayla megcsókolta Harryt. Megtorpantam.

Mindenki üvöltözött, a pezsgős üvegek kupakjai nagy cuppanással repültek a levegőbe, a párok smároltak, a szinglik nagyokat húztak a piás üvegekből.

És ott álltam én, a félbolond, féljózan zsigerszingli, remegő lábakkal, tomboló féltékenységgel.

Kayla még mindig Harryre volt tapadva, az arckifejezése alapján élete legjobb másodperceit élte át. Ezzel szemben Harry háttal állt nekem, és fogalmam sem volt épp mit gondol vagy érez, csak annyit láttam, hogy dermedve hagyja, hogy történjen, aminek történnie kell.

Egészen addig így volt ez, míg határozottan el nem tolta magától Kaylat és mondott neki valamit.

Zárójelben megjegyezném, én még mindig őket bámultam, mint egy kuka, a tömeg közepén.

Kayla arckifejezését vizsgáltam, ami gyorsan változott. A mérhetetlen boldogsága először értetlenséggé alakult át, majd a másodperc töredéke alatt rám kapta a fejét, mintha csak megérezte volna a jelenlétem, és undorral mért végig. Ezután mondott még valamit Harrynek, megsimította a karját, és elindult felém.

Furán meredtem rá, nem tudtam kiszámítani, épp mire készül. Talán, meg akar verni vagy lehordani a sárgaföldig, de az is lehet, hogy a hajamnál fogva akar végig húzni az egész házon, majd a verandán ünnepélyesen eléget a megtisztulás máglyáján.

Na jó, ezt talán nem.

Már csak két lépésre volt tőlem, mikor utoljára rám pillantott, átdobta a haját a vállán és kissé meglökve engem, elhaladt mellettem.

Túléltem.

Kifújtam a bent tartott levegőm, lehunytam a szemem és megpróbáltam felfogni, hogy mi is történt az elmúlt öt percben.

Harry megcsókolta Kaylat. Nem. Kayla csókolta meg Harryt. Én pedig, mint egy ijesztő kukkoló, végig néztem.

Csodás.

"Láttad." Kipattantak a szemeim Harry közelről érkező hangjára. Nagyon is közel állt.

"Öhm, igen. De, semmi baj. Mármint érted, csak barátok vagyunk, meg egyébként is. Na, szóval érted." Kínosan elnevettem magam.

"Ja, azt hiszem." Megvakarta a tarkóját. "Sikerült, izé, gondolkoznod?"

"Ja, azt hiszem. Beszélni is akartam veled, csak lehet, hogy mégsem most kéne."

"Kayla miatt?"

"Nem, hanem mert most túl jól nézel ki, és nem tudok tisztán gondolkozni. Belehalnál, ha csak egy kicsit is rondább lennél?" El sem hiszem, hogy kimondtam ezeket.

"Oh, Bourbon." Drámaian a mellkasához kapott. "Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen jól bókolsz."

"Hát, gimiben nemhiába hívtak pasifalónak." Vigyorogtam büszkén.

"Tényleg?"

"Nem." Mindketten nevettünk ezen a borzalmas viccen, de végülis nem a poén volt a lényeg. Hanem az, hogy végre újra együtt nevettünk. Nyálas, tudom.

Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó lenne most megcsókolni Harryt, ahogy az egyik kezével megfogná a derekam, a másikkal az arcomat, és másodpercek alatt elfeledtetné velem, hogy jövőhéten fontos vizsgáim lesznek. Mindig ezt teszi. Eltereli a figyelmem, leköt és egyszerűen jól érzem magam vele, még akkor is, mikor veszekszünk. Kétségkívül az egyik legösszezavaróbb tényező az életemben, de már régen vágytam erre.

"Tudod, most megcsókolnálak." Vallottam be őszintén. Ledöbbent, ez láthatóvá vált számomra is. "De Kayla szájfénye ott csillog a szádon. Fúj." A szájához kapott és a lehető legszexibb módon letörölte.

"Hmm, epres. Megkóstolod?"

"Hát, kösz nem?" Nem igazán érdekelte a válaszom. Megindult felém, megragadta az arcom és csücsörítve hajolt közelebb. "Ne, Harry ne!" Elfordítottam a fejem, ezért nem a számat találta el, hanem az arcomat. "Fúj!" Mikor elengedett, letöröltem a csillámos masszát az arcomról és a ruhába kentem. Aztán eszembe jutott, hogy ez Liz ruhája, ezért megpróbáltam onnan is letörölni, miközben az orrom alatt különféle szidalmazó szavakkal illettem magam, de csak azt értem el vele, hogy a folt még nagyobb lett.

És Harry megint csak páholyból nézte végig a bénázásom.

Mire feladtam a ruha ostromlását, Harry már nem állt velem szemben. Értetlenül kapkodtam a fejem össze-vissza, és meg is pillantottam két piros pohárral a kezében. Egyenesen odajött hozzám, átnyújtotta az egyiket és rám mosolygott.

"Tudod mi ez?"

"A szaga alapján ítélve valami erős." Fintorogtam.

"Bourbon whiskey. Most végre megkóstolhatod magad."

"Egész életedben arra vártál, hogy elsüthesd ezt a poént."

"Igen." Vigyorgott továbbra is, majd átkarolta a vállam és egy társasághoz vezetett, beszélgetni.

heeeeey

visszaaaaatééértem

nagyon köszönöm az előző poszthoz érkezett kedves szavakat, plusz az üzeneteket, nagyon édesek voltatok, habár páran lehet, hogy kicsit félreértettétek

csak hogy tisztázzam, az eset nem velem történt, hanem egy hozzám közel álló személlyel

itt ezt most lezártam, csak ennyi

köszönöm annak, aki velem maradt

imádlak!!!!!!!!!!!!

luv

#unedited