'Crazy' by Kat Dahlia

J O S I E

"Zöld tea, sok citrommal, egy kocka cukorral." Épp meg akartam szólalni, mikor Margaret közbevágott. "Bele se kezdj, nem forró, csak épphogy meleg. Három hete voltál itt utoljára, nem három éve."

Elmosolyodtam. "Köszönöm."

"Na, és mi újság? Hogy teltek az ünnepek?" Leült a pult mögötti kis székre, a szemüvegét levette, és belekortyolt a teájába. Istenem, de hiányzott már ez a hely.

"Szokatlanul, de nem mondom, hogy nem jól."

"Miért, mi történt?"

"Hosszú, a lényeg annyi, hogy nem tudtam hazamenni, de Harry és Louis segített elkapni az ünnepi hangulatot." Eszembe jutott az a bizonyos este, mikor Harry megcsókolt. Kétségtelenül sokat dobott a kedvemen.

"De édesek! Melyik szerelmes beléd?" Húzogatta a szemöldökét. Félrenyeltem a számban lévő teát és vad prüszkölésbe kezdtem. Jellemző.

"Egyik sem?" Nyögtem ki két köhintés között.

"Jaj, ne szórakozz velem, öreg vagyok, nem hülye. Melyik az?" Megveregette hátam, ami semmin nem segített, de értékeltem a gesztust.

"Harry." Krákogtam. Bájos.

"Tudtam!"

"A szerelmes szó erős. Nem használnám a mi helyzetünkre. Inkább azt mondanám, kölcsönösen kedveljük egymást. Eléggé."

"Rizsa. Hol van most?" Esküszöm Margaret izgatottabb volt, mint én, mikor megtudtam, hogy lehet kutyám. Egyébként, nem lett. Szólni is fogok anyának.

"Fogalmam sincs. Gondolom tanul, mint mindenki." Vállat vontam, miközben a táskámban kezdtem kutatni a jegyzeteim után, ugyanis eszembe jutott, hogy nekem is a könyveimet kéne bújnom.

"Te vagy a barátnője és nem tudod hol van?"

"Nem igazán mondtuk ki, hogy barát és barátnő." Ez a beszélgetés kezdett egyre kényelmetlenebbé válni. Számomra legalábbis biztosan.

"Akkor ezt most tényleg nem értem. Az előbb mondtad, hogy eléggé kedvelitek egymást. És tudjátok is egymásról. Tehát? Hol a probléma?"

Légyszi, Margaret, eddig tudtad, miről szeretek beszélni és miről nem. Még mielőtt válaszolhattam volna, isteni jelként, megrezzent a telefonom. Egy üzenet volt, Harrytől.

'Gyere a parkolóba. Most. És hozz valami kaját. H'

Boldogan felsóhajtottam. Boldogan, mert elmenekülhetek Margaret és a kérdései elől, és persze, kíváncsi is vagyok, hogy Harry miért akarja, hogy a parkolóban találkozzunk.

"Sajnálom, de mennem kell." Rámosolyogtam kedvesen, lekaptam az asztalról a táskám és az ajtó felé indultam.

"Mi?! Most nem mehetsz el! Még csak a kérdésre sem válaszoltál!" A hangja drámaian kétségbeesett volt. Mióta találkoztam Harryvel úgy érzem, az életem egy argentin szappanopera sorozattá változott. Olyanná, amilyet kiskoromban néztem a nagyimmal, mikor délutánonként ő hozott el a suliból. 

"Majd visszajövök, de most Harryvel kell találkoznom." Az aduász. Margaret arca drasztikus változások során a teljes kétségbeesés állapotától egészen a megvilágosult boldogságig jutott.

"Ja, hogy épp hozzá mész. Mit állsz még itt, indulj!" Halkan elnevettem magam és már majdnem ki is léptem az ajtón, mikor eszembe jutott Harry kérése. Megpördültem a saját tengelyem körül.

"Margaret, van még abból a csokis kekszből, amit a múltkor vettem?"

"Végre! Azt hittem, sosem érsz ide." Neked is szia Harry, köszönöm, megvagyok és te?

"Három perce tettük le a telefont. Itt a kajád." A mellkasához nyomtam a kekszes zacskót, remélve, hogy veszi az adást és megfogja, de az agya teljesen máshol járt, ezért a földre esett. Mármint a zacskó.  "Szép volt."

"Bocsi." Rögtön lehajolt érte és felvette, majd kibontotta és enni kezdett belőle. "Hmm, te vagy a legjobb, köszi!"

"Mi volt olyan fontos, hogy ott kellett hagynom Margaretet?" Amit egyébként kivételesen nem bántam. A kérdéseivel majdnem kikergetett a világból.

"Éhes vagyok." Megforgattam a szemeim és nagyon reméltem, hogy nem emiatt loholtam idáig. "És mutatni is akarok neked valamit." Helyes.

Megragadta a kezem és egészen egy fekete terepjáróig vezetett. Nem ismerem az autó típusokat, ezért csak azt tudtam megállapítani róla, hogy szép és hatalmas. Mármint tényleg hatalmas. A mellette parkoló autók jelentősen eltörpültek mellette. A feneke kikandikált a sorból a nyitott platónak hála.

"Voilá!" Széttárta karjait, miközben még mindig a csokis kekszet ropogtatta. Remélem, nekem is hagy.

"Egy autó?"

"Az én autóm!" Kiáltotta vigyorogva, miközben az arca tele volt morzsával. Cuki.

"Komolyan? Azta, ez rohadt jó!" Örültem neki, tényleg, mert tudom, hogy milyen régóta gyűjtött már erre. Gondolkozás nélkül öleltem át, nem törődve az agyam legmélyebb bugyrában motoszkáló fura érzéssel. Nem azért volt fura, mert fúj Harry. Épp ellenkezőleg. Még mindig görcsbe rándul a gyomrom, akárhányszor hozzám ér.

"Tetszik?"

"Igen, nagyon szép!"

"Gyere, nézd meg belülről." Az anyósülés ajtajáig kísért, kinyitotta nekem azt és megvárta, amíg beülök.

"Köszi." Ha továbbra is ilyen cuki lesz, meg fog ölni.

Átkocogott a másik oldalra és beült mellém. A fenyő alakú illatosító miatt, úgy éreztem magam, mintha egy erdőben lennénk , az ülés puha és kényelmes volt, szinte magába szippantott, ahogy jobban elhelyezkedtem. A műszerfal faborítással volt lefedve, ami különösképpen tetszett, egy szóval az egész kocsi tökéletes volt.

"Szerelmes vagyok." Végig simítottam a műszerfalon az ujjaimat. Sima, mint a babapopsi.

"Én is." Átölelte a kormányt, csukott szemmel, mosolyogva. "Jut eszembe!" Letette az öléből a kekszes zacskót közénk, majd felém fordult. "Mit csinálsz, úgy egy óra múlva?"

Megnéztem az időt a műszerfalon. 17:54. "Valószínűleg amit eddig, tanulok. Kivéve, ha idegösszeroppanást kapok. Akkor a padlón fetrengve fogok bőgni. Miért?"

"Oké, legyél kész hétre."

Ez most randi?

Eléggé valószínű.

Oké, Josie nyugalom, ne kezdj el sikoltozni. Válaszolj szép nyugodtan.

"Jó." Elcsuklott a hangom. Fenébe. Szerencsére, Harryt túlságosan lefoglalta a beépített rádió birizgálása, ezért nem vette észre, hogy mennyire ideges lettem.

"Csak egy pohár tartó van, de pár fontért lehet venni még egyet." Értetlenül meredtem rá egy ideig, és mikor ezt észrevette, kicsit el is pirult. "Gondolom, te sem a kezedben akarod majd szorongatni a forró kávédat." Saját pohártartót kapok az ő kocsijába? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Nem érdekelt semmi, odahajoltam és szájon pusziltam.

"Nem." Mosolyogtam, mint egy idióta, de a tény, hogy gondolt rám, ha még csak egy ilyen jelentéktelen dolog kapcsán is, egyszerűen megőrjített. Abszolút jó értelemben.

Végtelennek tűnő ideig bámultunk egymás szemeibe, ami egyébként kényelmetlenül érintett volna, ugyanis képtelen vagyok huzamosabb ideig szemkontaktust tartani az emberekkel, most kellemes volt. Mintha szavak nélkül  kommunikáltunk volna. (Igen, én is hallom a nyálcsöpögést.) De ahogy minden jó, ennek is véget kellett érnie.

"Még elő kell készítenem pár dolgot. Egy óra múlva akkor ugyanitt." Egy puszit nyomott az arcomra, ezzel halványan  jelezve, hogy húzzak el. Bólintottam, majd nagy nehezen kikászálódtam a hatalmas kocsiból.  Sietve indultam a szobámba, majdnem el is estem, de a csodálatos állóképességemnek hála, két lábon maradtam. Hátrafordultam, hogy leellenőrizzem, Harry látta-e ezt a csodás produkciót. Természetesen, igen, sőt, vigyorogva rázta a fejét.

folyt. köv.

sajnálom, nem tudtam, hogy lezárni

egyébként heeey

mi újság?

boldog húsvétot!!

én már fulladásig teleettem sonkával és nem szégyellem

egy kicsit sem

köszönöm annak, aki még olvas

tudom, hogy egy seggfej vagyok éééés ennyi

kérdésem:

Ki a kedvenc youtubered? (talán így kell írni)

megígérem, lesz jobb rész is, hosszabb is és talán sűrűbben is lesznek

kisujjeskü 

luv

#unedited