'Habits of my heart' by Jaymes Young

J O S I E

A ruhatáram, nos, igencsak hiányos. Ezzel már régóta tisztában vagyok, de csak most realizálódott bennem, hogy mennyire. Ha rendet raknék, saccolva két polcot kitöltene a birtokomban lévő pár kopott fekete farmer és agyonhordott pulóver. Anyám mindig is unszolt, hogy menjünk el vásárolni együtt, hogy még erősebb köteléket építsünk ki és volt olyan eset, hogy beadtam a derekam, de ha tehettem, inkább félretettem a pénzem koncert-és fesztiváljegyekre.

És most iszom meg a levét.

Miután már a tizenharmadik elnyűtt pulóvert dobtam April ágyára, valaki kopogott.

Kicsit remélem, hogy Harry az.

Már régóta nem ültünk le rendesen beszélgetni vagy filmezni vagy enni vagy bármit, amit eddig csináltunk együtt.

Talán rám unt vagy talált jobbat (a ribanc) vagy rám unt. Annyi lehetőség van.

Hamis ábrándokba kergettem magam, ez ilyen egyszerű. Sokszor előfordult már és ahogy magamat ismerem még sokszor elő is fog fordulni. Kicsit, de csak tényleg egy kicsit, azt hittem Harry szándékai kezdenek komolyak lenni irántam. Ezt a következtetést természetesen alapos testbeszéd elemzés útján vontam le.

Az ajtónál azonban nem ő volt, hanem Liz. Csíkos felsőt és sötét kék szoknyát viselt egy ugyanolyan színű harisnyával. Igen, éppen a ruháit elemeztem, szükségem van valamiféle inspirációra, ha vásárolni akarok.

"Szia, Josie. Nem tudnád kölcsön adni egy kicsit a töltőd. Az enyém elszakadt." Minden további nélkül már bent is volt a szobában és az említett tárgy után kezdett kutakodni. Már nem is zavar.

"Szerintem az ágy alatt van." Visszatértem a pakoláshoz, ugyanazzal a fáradt arckifejezéssel. A rendrakás és rendszerezés sosem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé.

"Mit csinálsz?" Kérdezte Liz.

"Próbálom kitalálni, hogy mit vegyek fel ma estére." Egy újabb rongyos pulcsival a kezemben rogytam le az ágyra. Utálom az életem.

"Áh, te is Chace bulijába jössz?"

"Elvileg."

"Tökéletes!" Tapsikolt. "Készülődhetünk együtt ugyanis az állítólagos legjobb barátnőm lelépett a pasijával Londonba, ezért nincs aki begöndörítheti hátul a hajam. Cserébe adok valami viselhetőt az unalmas pulcsijaidon kívül."

"Nem is unalmasak, csak régiek." Kontráztam, habár én is teljesen tisztában voltam vele, hogy Liznek igaza van.

"Persze, persze. Akkor jössz?" Már az ajtóban állt a töltőmmel a kezében.

Spontaneitás.

Gyerünk Josie!

"Aha."

"Ezt biztosan nem veszem fel!" Elszörnyedtem, amint megpillantottam magam a tükörben.

"De hát miért?"

"Mert kint van a fenekem! Látom a hájvonalat, hogyha lehajolok!" OKé, fúj. De igaz. "Nem a testemet megyek árulni!"

"Jól van, nyugodj le! Keresek mást." Frusztráltan a hajába túrt és újra a szekrénye felé fordult. Valószínűleg már a föld alá kívánt engem. Körülbelül másfél órája próbáltunk ruhát találni nekem, de mindegyikben találtam valami kivetni valót, ezért kicsit bűntudatom is volt. Elvégre, a ruháit kritizáltam, de néhány darab tényleg kiakasztott.

Liz már teljesen kész volt. A rövid, fekete koktélruha nem sokat bízott a fantáziára, de hát akinek jó alakja van az büszke is lehet rá. Egyenesen csodálom azokat, akik órákat töltenek a konditeremben. Engem már maga a szó is lefáraszt.

"Ezt próbáld meg. Ennél hosszabb ruhám nincs, szóval utolsó esély." Egy halvány rózsaszín szatén ruhát nyomott a kezembe. A színhez nem voltam hozzászokva, de az igazat megvallva, tetszett. Már csak az a kérdés, hogy a habtestem mely hibáit fogja kiemelni.

Gyorsan felkaptam magamra, az első benyomásom pedig az, hogy kifejezetten kényelmes viselet. Nem szorít sehol, éppen elég hosszú ahhoz, hogy a fenekem takarva legyen minden pózban (na jó, csak majdnem) és a felső részén lévő csipke sem irritál. Közel jár a tökéleteshez.

"Na?" Kérdezte Liz, kissé türelmetlenül.

"Tetszik." Bólintottam, továbbra is a tükörben méregetve magam.

"Hallelujah! Na gyere, hagy sminkeljelek ki." Felém fordította az asztala előtt lévő széket.

"Muszáj?"

"Igen."

"Nem elég a korrektor és a szempillaspirál?"

"Nem." Megrázta a széket, ezzel furán jelezve, hogy üljek már le a rohadt életbe. Végül, beadtam a derekam.

Miután csomó fura szagú és állagú cuccot kent a fejemre, már nagyon kíváncsi voltam a végeredményre. Kissé tartottam tőle, hogy úgy fogok kinézni, mint egy bohóc, de igyekeztem megbízni Lizben és a sminkelési tudásában.

"Szóval, te jártál sminktanfolyamra?" Kérdeztem, miközben feltehetőleg a szemöldökömet erősítette meg. Illetve, éppen azon a környéken kínzott.

"Dehogy! A YouTube tele van ilyen videókkal. Ha gondolod, majd ellinkelek párat." Mosolygott. Olyan kedves volt, ezt soha nem gondoltam volna. Viszonoztam a mosolyt, és igyekeztem nem megmozdítani a fejem, ahogy kérte.

"Tudod, sokáig nem kedveltelek." Motyogtam.

"Tudom."

"Mi? Honnan?" Megmozdítottam a fejem, cserébe kicsit erélyesebben lökte vissza az eredeti helyére. "Bocsi."

"Nem éppen vagy a legjobb az érzéseid elrejtésében. Most is látom az arcodon a kételyt, de ne aggódj. Sok mindent kentem rád, viszont az összhatás szép lesz. Egyébként meg, April is említett valamit." Jó tudni, hogy ennyire lehet megbízni Aprilben.

"Csak azt akartam mondani, hogy köszönö-"

"Ne merj nekem ledarálni egy érzelmes monológot pont most, Bourbon! Ennek a sminknek még ki kell tartania holnap reggelig." Dorgált meg teljesen komolyan, de a szája széle felfelé görbült. "Szívesen."

Pár perc múlva egy tükröt nyomott a kezembe. Vonakodva, de az arcom elé emeltem, és meg kell mondjam; azta!

Rengeteg krém és egyéb nyalánkság volt az arcomra kenve, mégis olyan természetesnek tűnt az egész, leszámítva a vékony tusvonalat, ami pontosan a szempillám vonalán helyezkedett el.

"Húha."

"Tetszik?"

"Eléggé. Köszönöm!"

"Nincs mit. Harry biztosan a lábaid előtt fog heverni." Vigyorgott.

"Tessék?" A mosoly rögtön lefagyott az arcomról. Miért kell mindennek Harryről szólnia?

Mert fontos neked.

Nem.

De igen.

Fogd be!

"Jól hallottad. Nem vagyok vak. Eddig nem érdekelt téged, hogy miben mész el egy buliba és sosem egyeztél volna bele, hogy kisminkeljelek. Ne legyél ilyen hülye!" Hű.

"Nem érdekel Harry." Olyan sokszor hazudok, bruh.

"Na megint miért?" Fonta össze karjait a mellkasa előtt. Igazából, örültem, hogy megkérdezte. Annyira vágytam arra, hogy kiönthessem a lelkem valakinek, aki nem Harry, nem Louis és nem a tükörképem.

"Azt hiszem, lecserélt." A szám szélét harapdáltam, újabb rossz szokás.

"Leszeded a rúzst." Csapott a kezemre Liz. Ijedten engedtem le az oldalam mellé, ugyanis Liz szemei szinte égtek a hirtelen jött haragtól. De ez csak egy pillanat volt. "Szóval, hogy érted, hogy lecserélt?"

"Hát, most már nem töltünk olyan sok időt együtt, mint régen. Inkább Kaylaval van." Undorral az arcomon említettem meg az ördög nevét. Igaz, hogy nem ismerem és konkrétan semmit nem tudok róla, mégis legszívesebben bezárnám egy vihar pincébe és soha nem engedném ki. Beteges.

"Kayla? Kayla Richardson?" Kérdezte, igen csak lepetten.

"Nem tudom a vezetéknevét."

"Szőke haj, kék szem és fura szemöldök."

"Bingó."

"Ismerem őt. Együtt van társadalom ismeret előadásunk és néha szoktunk beszélgetni. Már régóta odavan Harryért." Nem túl meglepő. De ettől csak még jobban 'nem kedvelem'. "Ne aggódj, nem vetélytárs. De most már induljunk."

Rob várt minket a kollégium előtti parkolóban, az autójának dőlve, mint egy igazi macsó. Amint Liz megpillantotta őt, sebesen átszelte a köztük lévő távolságot és boldogan a nyakába ugrott. Egy ideig aranyosak voltak, ahogy szorosan összebújtak és kedves dolgokat suttogtak egymásnak, de egy bizonyos idő után kezdtem kínosan érezni magam.

"Helló!" Köszöntem kínosan Robnak.

"Oh, szia Josie!" Rám mosolygott, majd újra Liz felé fordult és még utoljára ledugta a nyelvét a torkán (fúj), mielőtt elindultunk.

Liz az anyósülésre ült, én pedig leghátra, amitől kicsit olyan érzésem támadt, mintha a gyerekük lennék. El is képzeltem milyen lenne. Liz biztosan egy elfoglalt üzletasszony lenne, akinek soha nincs ideje semmire, főleg rám, a gyerekére (?) és folyton telefonálna. Rob a papucs férj, aki vagy a háztartást vezeti otthon vagy egy kis zöldséges boltot üzemeltet. Én pedig a gyerek, aki utálja az életét és a nap minden egyes percében egy szökési terven gondolkozik, de sosem teszi meg, mert túlságosan fél, hogy éhezni fog. Szép élet lenne.

Pár perc múlva szerencsére megérkeztünk, mielőtt végig gondolhattam volna, hogy milyen lenne a közös nyaralásunk.

Egyáltalán miért gondolkozom ilyeneken?

A zene olyan hangos volt, hogy már az utcáról éreztem a hasamban a basszust. Soha nem szerettem ezt az érzést,mert mindig ideges lettem tőle. Ahogy elképzeltem, hogy a házban alig van hely és más emberekhez kell simulnom, felforgatta a gyomrom. Plusz egy lapáttal rátett a tudat, hogy valószínűleg Harry már bent van.

"Josie gyere már!" Szólt Liz, immár az autó előtt állva. Mindig elbambulok.

Kiszálltam a kocsiból és mint egy hűséges pincsi, szorosan Liz és Rob mögött vonultam be a házba. Együtt mentünk be a konyhába és együtt gurítottuk le az első adag alkoholt.

Mint egy boldog család.

Istenem, mit tettem magammal.

"Nézd csak, ki van ott!" Bökte meg Liz az oldalam és ujjával a szemközti szoba felé mutatott.

Harry, mint mindig, tökéletesen nézett ki. Barna csizma, fekete csőnadrággal, felül pedig egy cifra mintás inget viselt, ami láttatni engedte a mellkasát. Egyik kezével folyton a haját igazgatta, mint mindig, miközben a csoporttársával beszélgetett, a másik kezében pedig egy pohár volt, aminek a tartalmát, mikor épp nem beszélt, szívesen kortyolgatta.

Mintha csak megérezte volna, hogy bámulom, rám emelte zöld szemeit és elmosolyodott.

Elolvadtam.

Biccentett a beszélgetőpartnerének, majd egyenesen elindult felém. Úgy értem, felénk.

"Sziasztok." Lepacsizott Robbal, rámosolygott Lizre, majd felém fordult.

"Olyan máshogy nézel ki. Mi az ott az arcodon?" Kérdezte zavarodottan. Rögtön odakaptam a kezem, hátha valami kajafolt vagy kosz, de nem ettem semmit és mióta Liz kisminkelt, nem is értem az arcomhoz.

"Smink." Válaszolta dühösen Liz helyettem.

Szóval, Harry egy kicsit sem volt elájulva tőlem. Nem mintha ez lett volna a célom, de azért mégis ennél többre számítottam. Egyszer az életben értékelhetne valamiért.

"Jobb vagy enélkül." Utalt az arcomat borító rétegre. Jó tudni.

Gyorsan témát akartam váltani és már beszélgetésbe is elegyedtem volna vele, de az ördög közbeszólt. Szó szerint.

"Harry, nem akarsz táncolni?" Kérdezte kéjes hangon. Hagyjuk a jelzőket.

"Talán később." Leintette.

Leintette!

"Kérlek!" Nyafogott Kayla és Harry karját is megfogta nyomatékosításképpen.

Harry rám nézett, mintha magában vívódna, hogy melyik sütit válassza. Az egyszerű piskótaszeletet, ami felragad a szájpadlásodra, vagy a díszes cupcaket.

"Később beszélünk, jó?" Fordult felém. Hamisan elmosolyodtam és bólintottam, pedig legbelül káromkodtam és sikítoztam.

De hát, a cupcake mindig nyer.

hát hello

sajnálom, hogy sokáig kellett várni, igyekszem sűrűbben frissíteni (mindig ezt mondom, tudom)

SZERETEK MINDENKIT

NAGYON

kérdésem:

Melyik a kedvenc sütid? (hehe)

és tegnap

végre

felkerült a prológus a hbtd-ből, istenem

patacska oldalán keressétek!!!

légyszi

egyébként, ezt a részt tegnap akartam feltölteni, de ez a szar megint szarakodott

SZAR

NYUGODT VAGYOK

luv

#unedited