'Buzzcut Season' by Lorde

J O S I E

Karácsonyig már csak egy hét van hátra. Bevallom, jobban várom, mint valaha. Hónapok óta nem láttam a szüleim, lévén hogy Anglia másik végében laknak, ezért már igencsak hiányoznak. Ami azért is fura, mert korábban szinte menekültem a túlzott szeretetrohamaik elől. Anya és apa hasonló személyiségek, egyaránt gondoskodóak és állandóan vidámak, amitől már néha kiütéseim lettek, de ahogy külön töltöttünk egy kis időt, valahogy hiányozni kezdett ez. Még a bátyám miatt sem aggódom, hisz ha anyáék ott vannak, nincs mitől tartanom. Talán, még be is mártom, hogy mekkora szemét volt velem. Bár az előzményeket tekintve, ez talán mégsem a legjobb ötlet.

Már mindenkinek megvettem az ajándékát, be is csomagoltam őket, igaz, nem a legszebben, de a szándék a fontos, nem? De, szerintem is. Legalábbis, ezzel nyugtatom magam, mielőtt idegrohamot kapok.

Sokáig vacilláltam, hogy vegyek-e valamit Harrynek vagy ne. Tudom, buta gondolat, de mikor épp anyának kerestem ajándékot, az egyik ékszerüzletben megakadt a szemem egy különleges nyakláncon. Félreértés ne essék, nem voltak rajta milliókat érő gyémántok, és még csak nem is aranyból van, csak egy egyszerű lánc egy papírrepülő alakú medállal rajta, de tökéletesen látom magam előtt Harryt. A mellkasán lévő két madár közé belógó nyaklánc egyszerűen csodásan művészi lenne.

Ezzel a probléma az, hogy nem tudom, megvegyem-e. Mi lesz, ha félreérti? Mi lesz, ha azt hiszi, hogy futok utána?

De eközben, szeretném valahogy kimutatni a hálámat, amiért nem hagy egyedül. Szívás lenne, ha a nap 24 órájában csak magammal beszélgetnék, és persze, bele is őrülnék. Ráadásul, Harry igazán nem rossz társaság. Egyenesen szórakoztató.

Plusz, imádok másoknak ajándékot vásárolni. Szerintem a karácsony egyik legjobb része, mikor meglátod a személy arcát, amint szétszakítja a csomagolást (ami ronda). A másik kedvenc részem a sok kaja, na meg persze, hogy együtt a család blablabla.

Talán, ha Louisnak is veszek valamit, nem fog úgy tűnni, mintha Harry megszállottja lennék. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mit, de most ez a legkisebb problémám. Meg kell szereznem Harrynek a nyakláncot, mielőtt valaki más megveszi.

Felkaptam a csizmám és a kabátom, majd szinte futva kivetődtem az ajtón. Gyors léptekkel szeltem át a kollégium előtt lévő parkot, és próbáltam nem figyelembe venni a kabátom alá kúszó hideget. Az ékszerüzlet szerencsére a sarkon volt.

Amint beléptem, megszólalt a kis csengő az ajtó felett. Egy idős bácsi sietett azonnal a segítségemre, nem úgy, mint legutóbb, mikor egy nagyképű nő ült a pult mögött és figyelte minden mozdulatom.

Miután sikeresen elmagyaráztam, hogy melyik nyakláncot keresem, pár idegtépő másodperc után egy szürke dobozkában a kezembe nyomta. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd kifizettem. A dobozkát szorongatva léptem ki újra a hidegbe, de most még kevésbé érdekelt, mint korábban. Boldog és elégedett voltam, amiért sikerült Harrynek is megvennem az ajándékát. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki, különben megfojtom vele. Na jó, nem karácsonykor, legfeljebb utána.

Miközben hazafelé tartottam végig a nyakláncot vizsgáltam, hibákat keresve rajta, de szerencsére tökéletes volt. Abban a pillanatban minden tökéletesnek tűnt. Szinte

Miközben a szobám zárával bajlódtam, megint, megcsörrent a telefonom. Ügyetlenkedve kikaptam a zsebemből, anya képe villogott a kijelzőn. Mosolyogva felvettem.

"Josie!!!" Sipított a készülékbe. Azonnal elkaptam a fülem közeléből, szerintem, kiszakadt a dobhártyám.

"Mi a baj, anya?" Megijedtem.

"Josie!!! Ezt nem hiszem el!" Kiáltozott továbbra is, de képtelen voltam eldönteni, hogy öröméből, vagy épp egy medvecsapda fogja közre a lábát.

"Mondd már, mi az!" Kiabáltam én is a kollégium folyosóján. Tipikus.

"Apád!! Apád!!"

"Mi van apával?" Megőrülök, komolyan felgyújtom magam.

"Vett nekem! Vett nekem..." A telefonba zihált. Na de anya.

"Mély levegő. Mit vett neked?" Amint megbizonyosodtam róla, hogy semmi komoly baj nincs, tovább folytattam a zárral való babrálást.

"Oké, megpróbálom elmondani nyugodtan, de nem biztos, hogy menni fog. Tudod, hogy mennyire szerettem volna eljutni Afrikába."

"Igen?"

"Apád befizetett kettőnket egy afrikai körutazásra! Josie, istenem!" Újra sipákolni kezdett, míg én keserűen elmosolyodtam. Ezt a karácsonyt ajándék szempontjából egyértelműen apa nyerte. Fenébe, apa.

"Azta! Ez nagyon jó!" Végszóra a zár is végre kinyílt, így lepakolhattam a cuccomat, majd az ágyra huppantam.

"Annyira izgatott vagyok, nem tudom felfogni. Ez volt életem álma és most teljesülni fog, el tudod ezt hinni?" Elmosolyodtam.

"Nagyon örülök neked, anya. Na és, mikor indultok?"

"Hétfőn." Kikerekedtek a szemeim. Imádkozom, annyira imádkozom, hogy rosszul hallottam.

"Melyik hétfőn?" Nyeltem egy nagyot.

"Hát most!" Nevetgélt. Nekem ne nevetgéljen itt.

"De anya, mi lesz a karácsonnyal? Mármint csütörtökön lesz karácsony. Hogy ünnepeljük meg?"

"Tudom, szívem. Sajnálom, de idén egy hónappal később tudjuk csak megünnepelni. És tudom, hogy ez a kedvenc ünneped, de azért remélem, most az egyszer megérted."

A karácsonyt nem lehet elhónapolni. Ez nem egy egyszerű születésnap, ez a karácsony! Azt hiszem, ebben a percben romlott el a napom. Helyesbítek, az évem.

"Kyle már megvette a vonatjegyét, tehát hazajön. Megvegyem a tiéd?" Hogy otthon legyek a szeretet ünnepén a bátyámmal, aki elsőbbségben részesíti a hülye szereit, helyettem. Kösz, nem.

"Inkább itt maradok, a kollégiumban." Morogtam. Együtt kéne örülnöm anyával, de épp most tudtam meg, hogy teljesen egyedül fogom tölteni a karácsonyt. Ez egy igazi katasztrófa.

"Biztos vagy benne? Kyle mégis csak a bátyád, együtt kéne lennetek?" Anya még nem is tudja, hogy Kyle megint drogozik. Remek.

"Megleszek, anya, ne aggódj. De most mennem kell, mert kezdődik az előadásom. Majd még beszélünk. Szeretlek."

"Én is szeretlek, szívem." Ezzel letette.

Lehuppantam az ágyamra, megragadtam a párnám és beleordítottam. Instant stressz levezetés.

Nem akarok elhinni. Hogy hagyhatnak egyedül, ráadásul karácsonykor? Tudom, hogy ez anya álma és most rettentően önzőnek hangzom, de egyszerűen megijeszt a magány tudata.

Bebújtam volna a takaróm alá és boldogan kisírtam volna magam, de tényleg kezdődik az előadásom. Egy-egy könnycseppnek utat engedtem, míg összepakoltam a cuccom, de a végén már megállíthatatlanul folytak le az arcomon. Gyorsan letöröltem őket, de újabbak léptek a helyükre. Nem tudtam volna pontosan meghatározni, miért sírok, csak volt pár ötletem. Azt mondják alkalomadtán jó kisírni magad, de ezek nem az én elveim. Ha sírsz, elismered, hogy bánt az a dolog, de magad előtt is tagadod, olyan, mintha nem is lenne a probléma.

Hülyeség?

Tudom.

Miután az előadóterembe értem, már teljesen megnyugodtam. Amint megpillantottam Harryt elmosolyodtam. Éppen nagyon koncentrált a telefonjára, így csak akkor vett észre, mikor már lepakoltam mellé a cuccom.

"Szia." Vigyorgott. Köszönésképp biccentettem, majd leültem. "Visszahoztam a könyved, és nem, még mindig nem győztél meg. Emily Bronte még mindig ezerszer jobb író, Anne Brontenél."

Normális esetben azonnal vitába szállnék ezzel kapcsolatban, de se energiám, se idegem nincs hozzá. Csak azon jár az agyam, hogy mit fogok csinálni egyedül este, mikor mindenki a családjával fog ünnepelni. A kollégium az ünnepek idején üres, csak néhányan maradnak itt a nagy távolság vagy más miatt. Ezeket az embereket mindig is sajnáltam, mert nincs is jobb annál, mint hogy otthon töltöd a karácsonyt a rég nem látott családoddal. Milyen ironikus.

Lehajtottam a fejem a padra és azt kívántam, bárcsak egy álom lenne ez az egész. Harry megbökte az oldalam, mire felugrottam és jól bevertem a lábam az asztalba.

"Aú." Dörzsölgettem a fájó pontot.

"Vége van az előadásnak." Hitetlenül körbenéztem. Igaza van. Már csak ketten voltunk bent. Sőt, az órámra pillantva konstatáltam, hogy már legalább 5 perce befejezte a professzor.

"Miért nem szóltál hamarabb?"

"Aranyosan aludtál." Vállat vont.

"Nem aludtam. Gondolkoztam."

Sóhajtva felrakta a lábát az asztalra, majd karjait a mellkasa előtt keresztezte. "Mesélj."

El akarom mondani?

El akarom mondani.

"Nem megyek haza a szünetben." És igen, megint folyni kezdtek a könnyeim.

"Miért?" Harry csak a homlokát ráncolta. Mikor észrevette, hogy sírok, kivett a farzsebéből egy zsebkendőt. "Tessék."

"Köszi." Elvettem tőle és kifújtam az orrom. "Anya egy afrikai körutat kapott anyától. Hétfőn indulnak."

"És akkor mit fogsz csinálni? A szobádban maradsz, egyedül?"

"Igen. Kylenak már megvan a vonatjegye. Én csak, csak haza akartam menni." Újra elsírtam magam, de ezúttal Harry is cselekedett. A magához húzott, az állát a fejemen pihentette.

Ha nem érezném magam ilyen szarul, valószínűleg elolvadnék, vagy eltolnám, ki tudja, de a helyzetből adódóan csak simán kitöröm a derekam a kitekeredett póz miatt.

"Nem akarok egyedül lenni." Szipogtam. Harry pulcsija már vizes volt a könnyeimtől, majd kimosom neki.

"Megoldjuk." Egy puszit nyomott a fejemre.

heeey

shitty, i know

de mindenkinek hatalmas ölelést küldök!!

karácsony előtt még várható rész, akár kettő is, de ezt nem ígérem biztosra

ja, és egyébként nem kell aggódni, nem lesz itt senkinek szomorú karácsonya

olyan sokszor leírtam már a karácsony szót

megint

hahaha befejeztem

kérdésem:

Hogy néz ki Josie a fejedben?

gondolok itt színésznőkre, énekesekre, egyszóval ismert emberekre

és elnézést, hogy már nagyon régóta nem válaszoltam a kommentjeitekre, de kb. semmire nincs időm, mivel egész héten vásároltam, vagy tanultam, vagy sorozatot néztem. szóval sajnálom, de a közeljövőben sort kerítek rá, mert egyes kommentek akkora endorfin löketet adnak, mint például egy új rész a kedvenc sorozatomból (az sok-sok endorfin ám!!)

millió puszi

baiii