-Sosem könyörögtem annyit König. És tudod mi volt a legrosszabb? Aki ezt tette velem, az ölte meg a vőlegényemet is. Nem tudtam mit kezdeni a tudattal. Majdnem beleőrültem. Eddig a percig is félek a szűk helyektől, sokkot kapok ha egyedül kell lennem huzamosabb ideig. Öt éve a sürgősségin próbáltak megmenteni, mert fejbelőttem magamat. Belefáradtam, és nem akartam együtt élni a terhekkel. Nem ment. 

-Katarina..Mondhattad volna korábban is.-néztem a nőre, aki félig kihajolt, hogy a cigaretta füstje ne szálljon be. 

-Vettetek energiát arra, hogy megismerjetek? 

-Hát..Őszintén..

-Nem, pontosan. Jól mondod. Nem vagyok valami érdekes, mert nincsenek vicces sztorik a hátam mögött, gyerekes is vagyok, mert senki sem kérdezett tőlem annyit se, hogy élek e még? Persze, az égési sebeket hamar elláttuk, meg probléma sem lesz belőle...De honvágyam van. Haza akarok menni a hegyekbe és élni.

Nem tudtam mit mondani neki, csak tétován álltam mögötte.

-Hiába az a szép kis pofikám, ha egyébként rengeteg gyötrelem van bennem. Törött emberekkel nem éri meg foglalkozni, mert téged is összetörnek. 

Nem hittem volna, hogy az erős megjelenéssel társul egy törött nő. 

-Menj aludni König, megyek papírmunkát csinálni. 

-De..Reggel gyakorlat van. 

-Nincs gyakorlat, bevetés után kötelezően jár egy pihenőnap. 

-Mit kezdesz annyi papírmunkával? Pihenned is kellene, alig aludtál két órát...

-Évekig ennyit aludtam, hozzászoktam.-átváltott egy túlélő üzemmódba. 

Napok teltek el így. Senki sem értette rajtam kívül, de nem kérdeztek semmit. Katerina nem beszélt senkivel, ha nem volt szükséges, még Soappal sem. Vészesen közeledett tizenötödike, amikor kénytelenek voltunk hazamenni. 

-König, Soap és Kate..Ti mentek első körben haza. Valamelyikőtöknek szüksége van szállásra? 

Soap idegesen nézte a nőt, de végül mindegyikőnk nemmel válaszolt. 

-Akkor..Van kedved velem jönni?-nézett rá reménykedve, de nem válaszolt. 

Összecsomagolt cuccait rendezte át, majd felvette szövetkabátját és távozott. 

-Szerintem ez egy nem..

-Szerintem is..-néztünk a nő után. 

A reptéren Soappal elvált az utunk, én a németországi járatra szálltam fel. Arcomon csak egy hagyományos arcmaszk volt, így felszállhattam úgy, hogy senki sem ismerjen fel. J18...Lassan, de odafértem a helyemre. 

-Elnézést..-szólaltam meg, de túl ismerős volt a haj és a kabát..-Kate? 

-König? Te meg mit keresel itt? 

-Hazautazok..Ha nem vetted volna észre. Nem úgy volt, hogy Soappal mész? 

-Igen, úgy volt de haza kell mennem. 

-Haza? Nem úgy volt, hogy..

-König, ne kérdezősködj. Nem a te dolgod, nem akarok válaszolni a kérdéseidre, ne haragudj. 

Szemeire húzta a maszkot, majd az út felét átaludta. Néha néha felpillantott, hogy mi történik, de hamar vissza is merült az álomvilágba. 

Telefonja folyamatosan jelzett, hogy üzenete érkezett. Egyszercsak megunta, kiszedte a telefon akksiját. 

-Zaklatnak? 

-Igen, Soap az. Fáradt vagyok, csak pihenni akarok. 

-Jobb lenne, ha válaszolnál neki...Hamar kiakad és csalódik a másikban. 

-Nem tehetek róla, hogy hirtelen dolgom akadt otthon...

-Merre mész majd? 

-Drezda. 

-Ugyanoda megyünk, ha gondolod, elkísérhetlek. 

-Felőlem...-közönyösen válaszolt, majd visszaaludt. 

Reménykedtem, hogy majd válaszol Soapnak..Tényleg komolyan gondolja és hiába nem tetszik ez a dolog, csak reménykedni tudok, hogy jól alakul kettejüknek. Hamar és váratlanul érintett a leszállás, megvártam, hogy a többi ember leszálljon. 

-Katerina, megérkeztünk. 

Csendben összeszedte magát. Némán lépkedett előttem. Most vettem észre, hogy sokkal magasabb, mint hittem. Nem egy szokványos magasság, főleg nem nálunk. 

-Hívok egy taxit, nincs olyan messzi. 

-Köszönöm König.-nézett rám, majd átvette a csomagjait. 

Mire a taxi megérkezett, eltelt majdnem egy óra. Kellemetlenül ültünk be az autóba. 

-Mi a pontos cím? 

-A főtér elég. Ott várnak rám. 

A taxis rámnézett, mintha csak azt kérdezte volna, hogy párkapcsolati válság? Megráztam a fejemet. 

Hiányzott már Németország. Ez az otthonom, innen származok. Igaz, hogy a számtalan átalvatlan éjszakám és a szorongásom is innen jött. Fáradtan néztem az utcán levő embereket. Sürgés, forgás...Hihetetlen. 

-Itt is vagyunk.

-Köszönöm.-nézett rám Katerina, majd pénztárcájában kotort. 

-Hagyd, majd én fizetek.

-Akkor, itt a karácsonyi ajándékodra való.-nyomott a kezembe ötven eurót, majd lenge léptekkel távolodott el a taxitól. 

-Kemény dió?

-Tessék?

-Kemény dió a kisasszony?

-Igen, de még mennyire..Nem lehet vele bírni, de jó katona. 

Édesanyám már kétszer hívott. Nem tudtam felvenni a telefont, nem akartam beszélni senkivel. Lassan telt el az út, éreztem a női parfüm illatát. Kezemben még mindig ott volta bankjegy. A taxis kezébe nyomtam az út végén, amolyan borravalóként. 

A kis ház erkélyéről integetett anyám. 

Egyből rohant hozzám, amilyen gyorsan csak tudott. 

-König drágám, nagyon lefogytál..Nem etetnek a katonaságnál?

A nyakába borultam, kellett az ölelés. 

-Kedvesem, semmi baj. Megviselt az út, sokat utaztál. Gyere, menjünk fel. 

Gyorsan telt el az idő. Észre sem vettem, hogy másnap már szenteste. Telefonom halk rezgéssel jelezte, hogy hívnak. 

-Mindjárt jövök anyu, fel kell vennem.-néztem rá, mire csak bólintott.-König, kivel beszélek?

-König, ez a hely szörnyű...Mindenki olyan hamis, nem akarok visszamenni.

-Hol vagy?-kérdeztem komolyan, mire anyám felém nézett. 

Az egyik fiókban kutatott, majd a kezembe nyomta a kocsi kulcsot. Értetlenül nézett rám, de csak kitessékelt. Tudta, hogy mennem kell. 

-Kate, hol vagy? 

-A főtéren..

-Negyed óra és ott vagyok. 

Hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Szó nélkül indítottam be az öreg Mercit, amit még akkor hagytam itt, mikor felszereltem. Anyám vigyázott rá, aki néha szerelgette is. Szereti a hobbiját. Kihaltak voltak az utcák, néhol kisebb csoportosulások voltak. Szakadt a hó. Igyekeztem, hiszen a fene sem tudja, hogyha az utcán van, mennyi ideje van ott. 

Megláttam a főtéren, egyedül állt a szökőkút előtt. 

-Gyere, meg fogsz fagyni. 

-Ki kell jutnom a reptérre, minél hamarabb. Hajnalban megy a járatom.

-Visszamész a bázisra?

Megrázta a fejét. 

-Hanem? Soaphoz mész? Mi történt? Azt hittem, hogy rendben leszel, hiszen itt nőttél fel..

-Megtudtam pár dolgot..A kellemetlen igazságot. 

-Gyere, ülj be. Alig van még este hét, nem lehetsz a reptéren egyedül. 

-Hajnalban megy a járatom, nem lesz gond. 

-A faszt nem lesz gond, ne szórakozz. Van egy külön szoba, direkt vendégeknek. Mást nem lefekszel aludni és kiviszlek a reptérre. És nem, nem ellenkezel. Anyám szívesen fogad mindenkit, nem fogja felkapni, hogy utolsó pillanatban esel be. Gyere már, meg fogsz fagyni. 

Nagyon nehezen tudtam rávenni, hogy maradjon. Anyám nem volt rest, hamar gondját viselte. Mintha a saját gyermeke lenne. Igaz, úgy megtömte, hogy felkelni nem tudott az asztaltól a fiatal nő. 

-Anya, nem kér többet..Előkészítem a szobát. 

-Nem szükséges, nekem itt is jó..-nézett a konyhából a nappaliban levő tévére Kate. 

Anyu a kanapéra rángatta a nőt, majd leültek tévézni. Valamilyen gagyi sorozatot néztek, nem is annyira izgatott a dolog. Mintha egy kislányt láttam volna, aki sosem élte ki magát kicsiként. 

Talán elhamarkodott volt a kijelentésem, hogy gyerekes. Elvesztette a szüleit, a vőlegényét..

-Mikor indul a járatod? 

-Hat harminc..

-Ami azt jelenti, hogy négykor kelünk. A szoba az emeleten van, balra az első szoba. 

-Köszönöm.-nézett rám. 

-Semmiség. Nálunk mindenki szívesen van látva.-pillantottam anyámra, aki Kate kezébe nyomott egy tányérnyi édességet.-Jó éjt.

Nyomtam egy puszit anyu arcára. Szemem sarkából láttam, hogy Kate zavartan pillant vissza a tévére utána pedig rám. 

Kezemet a vállára tettem, enyhén megszorítottam. 

-Nem lesz gond Engel, nem lesz gond.-a szobámba mentem. 

Fáradtan dőltem be az ágyba, maszkomat az éjjelire tettem. Kevesen látják az igazi arcomat, de mindennek meg van a maga oka.