Sikítani tudtam volna, amikor oldalamhoz értem. Elzártam a vizet, nem tudtam kinek kellene szólnom. Észre sem vettem, hogy mi is történt igazából, de nem ez volt a lényeg. Pizsamámat felvettem, próbáltam nem a fájdalomra koncetrálni. Nem lehetek ekkora szerencsétlen. A fájdalomtól már nem is láttam normálisan. A falat fogtam, összegörnyedten. 

-Katerina? 

Az illető felé néztem, de csak annyi jött ki a számon, hogy fáj. 

-Mi fáj? Hol?

-Kilences borda, jobb oldal..-kénytelen voltam leülni.

Üvölteni tudtam volna, de igyekeztem magamban tartani. 

-Mi történt? 

-Soap, dokit. Szerintem Ghost túl durva volt, kilences borda repedése szerintem. 

-Orvos nem kell, arra itt vagyok én..

-Biztos nem, Soap, hívd már az orvost! 

-Gyere, segítek felállni.-nyújtotta kezét König. 

-Fel tudok állni magamtól is.-morogtam. 

-Ne makacskodj már, a fenébe is! Nem fogsz belehalni, ha segítenek neked. 

Beigazolódott a megérzésem, a kilences bordám elrepedt. Price hamar elővette Ghostot az eset miatt. 

-Nem tudtam, hogy mennyit bír az újonc oldala. Nem tehetek róla. 

-Az újoncnak van ám neve is, mégpedig Katerina! Nehéz megjegyezni, hadnagy?-csattantam fel.

-Higgadj le, Katerina.-szólt rám Price.-Ghost, neked az a feladatod, hogy a csapatot szinten tartsd, ne pedig leépítsd. Remélem, érthető voltam. 

-Természetesen.-nézett rám a maszkos alak. 

Egyedül próbáltam visszamenni a szobába, hogy végre ágyba boruljak. Rettenetesen fájt, amin a fájdalomcsillapító sem segített. Este sokszor felkeltem a fájdalomra. 

Nem tudtam elaludni, forgolódni sem tudtam oldalam miatt. Levonszoltam magam a konyhába, kávéval indítottam a hajnalt. A dohányzóban észre sem vettem, hogy volt valaki. 

Csak néztem a fekete foltot a feketeségben. Nem mozdult, csak hirtelen megszólalt. 

-Nem feltétlenül így terveztem, ne haragudj.

-Jézusom...Megkérhetlek arra, hogy ne ijesztgess legközelebb? 

-Természetesen. Olvastam az aktádat, nincs benne sok minden. 

-Igen, hiszen még csak alig vagyok harminc..Milyen furcsa belegondolni.-zsebemből elővettem a cigarettát.

-Sem gyerek sem pasi? Érdekes..Miért mentél el a németektől? 

-Nem láttam ott jövőt...Plusz, hogy kiraktak mert volt egy afférom az egyik ezredessel és a felesége majdnem megtudta. Ezért inkább fizetett, hogy elmenjek, én meg éltem a lehetőséggel. 

Nem válaszolt. 

-Lehet, nem tűnök ez alapján hűségesnek, de nem érzem a szükségét annak, hogy akárkit magam mellé engedjek. 

-Nálunk ez nem számít, hogy kivel hogyan fekszel le. Egy dolgot kérek, az pedig annyi, hogy legyél ésszerű és kövesd a parancsot. 

-Világéletemben szabályok szerint éltem. Szerintem nem lesz nehéz.-oldalamat fogtam mindvégig. 

-Tessék.-a kezembe adott egy gyógyszeres dobozt.-Erősebb, mint a morfium, napi egyszer maximum...De ahogy elnézem, téged kiütne egy napra. 

-Nem ötven kiló vagyok. Szedtem már erős gyógyszereket, megvagyok nélkülük.

A gyógyszert vissza adtam, majd elvonultam az irodába a papírmunkát megcsinálni. Nem volt fárasztó, agyilag sem terhelt meg. Hajnal négytől egészen kora délutánig végeztem a dolgomat, míg a többiek gyakorlatoztak. Az ablakból bámultam rájuk. 

-Szivesebben lennél velük?

-Igen.-oda sem néztem, hogy ki kérdezett, csak utána esett le, hogy ezt a hangot nem ismerem. 

-Kate Laswell.-nyújtotta felém kezét.

-Katerina Berger. A papírmunka készen van.-mutattam a paksamétára.

-Menj pihenj nyugodtan, Price mesélte, hogy mi történt. 

-Ezek megszokott dolgok számomra.-mosolyogtam. 

Próbáltam pozitív maradni, de így, hogy három napja vagyok itt eddig semmi okom nincs erre. Nem nagyon tudtam beszélgetni senkivel sem, a szobatársaim pedig mindig fáradtak vagy éppen én vagyok fáradt. Nem feltétlenül tudtam eldönteni, hogy kiben bízhatok meg..Price volt az egyedüli, akinek száz százalékos bizalmamat tudtam adni. Az este viszont tartogatott még meglepetéseket, hiszen a többiek kimozdultak. Hallottam, hogy a folyosó előtt erről beszélgetnek, hogy hova mennek. 

-Katerina is jön?-kérdezte Soap Königet. 

-Nem, nem jön. 

-Miért? Szerintem jó ötlet lenne, neki is ki kellene mozdulnia. 

-Soap, nem jön. Furcsa, nem szimpatikus, ráadásul gyerekes. 

Csak csendben hallgattam, míg kezem alatt meg nem mozdult a kilincs, pont König állt előttem. 

-Tényleg gyerekes vagyok?-néztem rá.

-Azt hittem, hogy alszol?

-Nem, de nemsokára fogok..-Soapra pillantottam, majd vissza az előttem levő férfire.-Tényleg gyerekes vagyok? 

-Nem akarom tovább firtatni a témát. 

-Akkor ezt egy igennek veszem.-majd ágyba nyúltam. 

Kicsit rosszul esett, de nem tudtam mit tenni neki. Van az egész csapatból egy ember, akinek nem annyira tetszik az arcom ezek szerint. 

Nem tartottam magamat soha gyerekesnek, csak egyszerűen nem volt gyerekkorom. Nem volt olyan otthon, amit otthonnak hívhattam volna..Nem volt senki aki hazavárt volna és nem bízhattam senkiben. Órákig gondolkoztam, de ezt azt zavarta meg, hogy a spicces társaság próbált csendben maradni. 

-König, igen, ott van az ágy..Nem nem ott! Mindegy..-sóhajtott Soap. 

-Kell segítség?-néztem oda.

-Nem tudom, szerintem jó lesz neki a földön.-legyintett a férfi. 

-Azért egy takarót tegyél már rá, nem egy kellemes dolog részegen a földön éjszakázni. 

-Tapasztalat?-kuncogott. 

-Nem, sosem voltam részeg és nem is ittam eddig. 

-Igazán? Ezért sajnálom, hogy nem jöttél. Jó este volt. 

-Nem, nem számít igazából. Nem akartam volna menni.

Soap leült az ágy végébe. 

-Tudom, egy kicsit nehéz beilleszkedni és mindenkinek nehéz elfogadnia, hogy itt vagy. Az előző női tagunk két éve szörnyethalt egy bevetésen, ahogy kirángatta Königet egy égő épületből. Rászakadt egy gerenda és igazából ennyi volt. König azóta nem szívesen fogadja, ha valaki új érkezik. Horangival is sokáig rosszban voltak. 

-Valahogy nem az én stílusom az ivászat és a munka egyszerre. 

-Te sosem voltál bulizni? Sosem kapcsolódtál ki? 

-Azt eszik vagy isszák?-kérdeztem komolyan. 

-Csak viccelsz velem, nem hiszem el..Ugye tényleg csak viccelsz? 

-Nem, nem vicceltem. Nem volt lehetőségem a bulikra, csak az, hogy valahogy életben maradjak. 

-Erről majd még reggel beszélünk. Próbálj meg pihenni valamennyit.

A két férfi horkolása miatt úgy döntöttem hajnalban, hogy a dohányzóba megyek. Nem éreztem magamat éhesnek, pedig az elmúlt napokban csoda volt, ha a reggeli lement. 

Lehajtottam fejemet az asztalra, miközben a telefonomban a fotókat néztem át. Régi, megfakult képeket néztem...Nem ismertem fel az embereket rajta, Mintha törölték volna az emlékezetemet róluk, pedig közel álltak hozzám. 

Szimplán próbáltam csendben maradni, csendben kiengedni az érzelmeimet. Gyerekesnek tartanak, megítélnek, talán még utálnak is. Hiszen csak egy fiatal vagyok, aki próbálna dolgozni...Élni a múlt súlyával, ami olyan, mint egy szilánk az ujjadban. Nem tudsz tőle rögtön megszabadulni. Kezeim remegni kezdtek, ennek ellenére még rágyújtottam. 

Régen volt már pánikrohamom, magamba roskadva néztem a hóesést. Az udvarról beszűrődő fény pont elég volt, hogy láthassak mindent. 

Szinte már zokogtam. Nem a testi fájdalom, hanem a mentális próbák miatt. Lelkileg ezt nem bírtam ki és valahogy ki kellett jönnie. 

-Rendben vagy?

-Nem akarok beszélgetni.-ráztam le a kezet a vállamról.-Húzz el, gyökér. Anyád a gyerekes, nem én. Egy szót se tudsz rólam. 

-Te most komolyan megsértődtél ezen?-húzott az asztalhoz egy széket. 

-Nem megsértődtem, te vagy az, aki alaptalanul mond ki dolgokat, bele sem gondolva, hogy a szavak nagyobbat ütnek mint a kezeid. Mit tudsz te rólam? Az aktámat se vetted a kezedbe. 

-Az igaz, mert nem érdekel hogy ki vagy, nem vagy számomra érdekes. 

-Akkor ez az érzés kölcsönös. Tudod mit? Bazd meg, de csak munkatársi alapon. 

Továbbra sem emeltem fel a fejemet. Nem voltam kiváncsi az arcára, nem akartam látni. 

-Emeld fel a fejedet.

Nem válaszoltam, csak ignoráltam. 

-Azt mondtam, hogy emeld fel a fejedet. 

-Kicsoda vagy, hogy megmondd, mit tegyek? 

-Egy feletted álló, szóval tedd amit mondtam.

Fél szemmel ránéztem. Láttam az arcán, hogy meg van törve. 

-Nézd, attól, hogy akkora vagyok, mint egy Csernobilban nevelt zsiráf és maszk van a fejemen nem azt jelenti, hogy szívtelen lennék. Nem vagyok nyitott az új emberekre, mert volt velük nem kevés baj. 

-Nem kötelező akkor velem beszélgetni. De az arcomat se kell nézni, nem kötelezett erre senki. Akarsz még valamit feleslegesen mondani, vagy még hallgatnom kell a sok baromságot, aminek nincs alapja? 

-Majd megbékélsz.-állt fel. 

Majdnem két órát töltöttem el a dohányzóba. Lassan világosodott, de nem tudtam rávenni magamat, hogy felkeljek. Megtelt emberekkel a környezetem, senki sem foglalkozott velem. November vége van, lassan december. Mindenki hazamegy, élvezi a karácsonyt. 

-Katerina, ébresztő..-ráztak fel éberálmomból. 

-Ébren vagyok..Ébren vagyok..