Amikor beléptem a boltba, az volt az első dolgom, hogy kulcsra zártam magam után az ajtót. Mel meglepődve nézte a műveletet, de kivárta mit akarok.
- Szia! Beszélhetnénk?
- Persze... Valami baj van?
- Ülj le. - mondtam. Úgy éreztem, úgy fair, ha most már, ő is tudja, és most még volt hozzá bátorságom, tudtam, hogy az hamar elillan.
- Jó ég Ness, terhes vagy?
- Mi? Nem, dehogy!- vágtam rá.
- Nem? Kár! - vont vállat.
- Szeretnék neked elmondani valamit. Nem, igazából nem akarom, de mint legjobb barátnőm tudnod kell róla.
- Jól van... - mondta elnyújtva a szót.
Aztán szépen elmondtam neki mindent bezárólag a legutóbbi találkozásig.
Mel valahogy úgy reagált, mint anyám percekig nem tudott megszólalni.
- Nem tudok mit mondani Drágám! Annyira kicseszettűl dühös vagyok és... és... ez... felfoghatatlan! Hogy történhetett veled ez?- nézett rám könnyben úszó szemekkel.- Jó ég, és te eddig titkoltad? Úgy tettél mintha minden rendben lenne... Miért nem mondtad el?
- Mert nem tudtam. El akartam felejteni.
- És az a kis pöcs, szabadon rohangál?
Bólintottam és tudtam, hogy az én hibámból.
- Hogy bírtad ezt ki Ness? Ez annyira borzalmas.
- Nem gondoltam rá, úgy tettem mintha az nem én lettem volna. - vallottam be.

- Szörnyű barátnő vagyok! Semmit sem vettem észre! Tudnom kellett volna, hogy baj van! Sajnálom Drágám! Mindent sajnálok! - Mel megszorította a kezemet közben sírt, én pedig átöleltem.
- El kellett volna mondanom, de azt hittem jobb így!
Még néhány percig sírtunk egymás vállán azután ki kellett nyitni a boltot, úgyhogy rendbe szedtük magunkat.
Van benne valami, hogy az igazság felszabadít, mert tényleg könnyebb lett a lelkem. Most, hogy majdnem mindenki tudott róla, aki közel állt hozzám, mondhattam volna, hogy kezdtem túl lenni rajta. De ez nem ilyen egyszerű. Ezt a sebet nem hiszem, hogy valaha is begyógyíthatja bármi. Ezzel együtt kell élnem. De az, hogy nem voltam egyedül a titkommal, az kapaszkodó volt a gödör falán.

Estefelé bevásárlás közben kaptam egy üzenetet, Marcustól. Már alig vártam, hogy valamilyen formában érintkezzünk, még ha az, csak egy üzenet is. Egy gimis fotót küldött magáról. A szívem nagyot dobbant, mert tudtam, ha akkor találkozunk is, beleszerettem volna. A képen más fiatal srácokkal ültek egy padon és nevetek. Neki kicsit hosszabb volt a haja, de már akkor is elképesztően helyes volt, ugyanúgy farmerben volt, és egy pontosan olyan Nine Inch Nails pólóban, mint amilyen nekem is volt. Elnevettem magam.
Visszaírtam neki, miközben realizáltam, hogy az az egyetlen fotóm róla. Talán jobb is ez így.

Cuki voltál! - a dögös jobban illett volna rá, de egy lány szájából ez ugyanúgy a csodálat jele volt. - Megérkeztél? Minden rendben volt?

Pár percig váratott, míg válaszolt, én addig pont letudtam a kasszát. A csomagokkal a kezemben olvastam az üzenetét.

Minden rendben volt, most a szüleimnél vagyok. Te hogy vagy?

Gyorsan bepötyögtem.

Jól vagyok. - többé-kevésbé így volt- Elmondtam Melnek.

Most szinte azonnal érkezett a válasz.

Később felhívhatlak? Most nem tudlak, de szeretném hallani a hangod!

Ezen elmosolyodtam, és visszaírtam neki, hogy persze.
Otthon neki álltam főzni, és közben azt tervezgettem, hogy mivel kápráztassam majd el Marcust, ha visszajön és számon kéri az egyezségünket.
Nem sok időm maradt a merengésre, mert csengettek a kapucsengőn. Mel állított be egy halom édességgel és filmekkel, aztán közölte, hogy letáborozik nálam. Nem bántam, filmeztünk meg beszélgettünk. Nem került szóba Patrick, csak csajos dolgokról, a pasi ügyeiről, az enyémről, kilátásokról, ilyesmikről.

Tudtam, hogy egyszer el fogok neki mesélni mindent, de az nem ma lesz.
Mel éppen zuhanyozott, ugyanis nálam készült tölteni az éjszakát, amikor megcsörrent a telefonom, Marcus nevével a kijelzőn. Így legalább nyugodtan tudtunk beszélni. Felvettem, és a konyhaasztalhoz telepedtem.
- Szia Angyalom! Zavarlak?
- Szia! Nem zavarsz, de itt van Mel.
- Jól van, örülök, hogy nem vagy egyedül. Hogy fogadta?
- Hát most itt van... - mondtam, ez jelezte, hogy egy pillanatra sem akar magamra hagyni.
- Értem. - valahogy hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- És te? Hogy vannak a szüleid? Gondolom tőlük loptalak el hétvégén. Haragszanak?
- Dehogy! - nevetett. - Örülnek, hogy most otthon vagyok. Jól vannak.
- És a munka?
- Az is megvan. De tényleg erről akarsz beszélgetni?
- Miért? Miről kellene? Kérdezzem meg, mi van rajtad? - kérdeztem tőle, kissé talán élesen.
- Érdekel? - tudtam, hogy vigyorog.
- Nem. - vágtam rá. - Gondolom a szokásos... Farmer, póló.
- Már ágyban vagyok. - felelte.
Én meg nyeltem egyet.
- Talán ez, most nem a megfelelő idő...
- Emlékeztetnélek, hogy te hoztad fel.
- Akkor nem értem, hogy mire gondoltál, miről kellene beszélnünk.
- Csak nem hiszem, hogy pont a munkám az, ami érdekelne...
- Miért ne érdekelhetne? - hozzád tartozik az is. - De ha nem akarsz róla beszélni, akkor azt mondd.
- Nem, most tényleg nem akarok. Inkább mesélj, hogy tetszett a kamasz Marcus?
- Szeretnéd, ha ajnároználak? - nevettem.
- Igen, azt nem bánnám. - nevetett vissza.
- Jó, akkor, ha egy suliba jártunk volna, tuti beléd lettem volna zúgva.
- Kár, hogy nem így történt. Már a feleségem lennél...
Éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Totál meglepett ezzel. A szívem legalább kétszázzal kezdett verni, de egy büdös szót nem voltam képes kinyögni. De mit mondhattam volna erre? Őszintén szólva bepánikoltam.
- Itt vagy még? - kérdezte.
- Itt. De ne beszélj hülyeségeket.
- Ez nem hülyeség. Ez tény...
- Nah, persze!
- Jól van - nevetett. - Látom sikerült zavarba hoznom.
Ez is tény volt, így inkább nem feleltem.
- Azt hiszem, lassan elköszönök, holnap korán be akarok menni. Van egy kis elmaradásom. De jó volt hallani a hangod!

Ezzel mosolyt csalt az arcomra.
- Rendben. Vigyázz magadra Marcus!
- Bár rád vigyázhatnék!
- Bár... Jó éjt!
- Neked is Angyalom!
Amikor letettem, arcomat a tenyerembe temettem, és azt sem tudtam mit gondoljak. Lehet-e tőle bármit komolyan venni. Ezt biztosan nem! De ez a beszélgetés jó időre ellátott témával a fantáziálgatásaimhoz.
Ezután majdnem minden nap hívott, ha csak pár percet is tudtunk beszélni. De még így is iszonyatosan hiányzott, és nagyon magányosnak éreztem magamat a tudattal, hogy nincs a közelemben. Igen én már menthetetlen voltam...
Aztán a hét vége felé az is kiderült, hogy nem fog még visszajönni. Besűrűsödtek a dolgai és azt mondta, pár hétig még marad.
Pár hét.... Rengetegnek tűnt.
Aztán a következő héten elmaradoztak a hívások is, de nem akartam zavarni, biztosan sok dolga volt. De azért hiányzott. Nagyon hiányzott. Néhány üzenetet váltottunk, de valahogy távolságtartónak éreztem. Legbelül tudtam, hogy ez csak a csalódottságom miatt volt, amiért majd belegebedtem, hogy végre megbeszélhessük a dolgainkat. Reménykedtem, egy kedvező fordulatban, hogy a célozgatásai talán jelentenek valamit, hogy talán már ő is másképp gondol rám. Hogy talán tényleg fontos vagyok neki. De ez mindaddig csak remény maradt, amíg nem az ő szájából hallottam.
De ha Marcussal kevesebbet is beszéltem, anyuékkal egyre többet, és elhívtam őket magamhoz. Tomot is. Egy részt, mert azt reméltem, ha ő ott van, akkor nem fogják szóba hozni a múltam, másrészt pedig szerettem volna kicsit kiengesztelni, amiért úgy ott hagytam a múltkor. Brannel viszont nem beszéltem. Én nem kerestem, ő meg azt hiszem, hogy szégyellte magát.
Tettem még egy nagy lépést, hajlandó voltam beleegyezni, hogy beszélek azzal a doktornővel, akit Marcus ajánlott. Mel azt mondta, hogy elkísér, azok után, hogy többször is megpróbáltam elmenni, de csak szemeztem az épülettel, bemenni nem mertem.
Délutánra vártam anyuékat, Tom kicsit előbb átjött, ő szerinte segíteni, de csak folyamatosan szóval tartott. Nem bántam, szerettem vele lógni.
Mire anyuék megjöttek, mi már nagyon jó hangulatban voltunk. Vacsora közben pedig arról győzködött, hogy kísérjem el New Yorkba.

Atya ég! New Yorkba!
- Mi a fenét csinálnék ott Tom?
- Várost néznél, jól éreznéd magad.
- Jah persze... Bocs, de azt hiszem New York nem nekem való. Plusz pénzem sincs utazni! - szereltem le.
- Pedig az utazás nem rossz ötlet Kicsim! - mondta komolyan anyu. - Mindenkinek jót tesz egy kicsit világot látni. Új környezet, új élmények... Igazam van Tom?

- Teljes mértékben Mary! - vigyorgott rám győzedelmesen.
- Hahó, mintha említettem volna olyasmit, hogy nem engedhetem meg magamnak!
- Félretettünk a továbbtanulásodra... Mivel láthatóan nem akarsz élni a lehetőséggel.... - mondta apu - Más célokra is felhasználhatod.
- Micsoda? - képedtem el. - Adnátok egy rakás pénzt, hogy utazgassak?- hihetetlenül hangzott az egész.
- Ha erre van szükséged. - tette hozzá.
Leesett az állam. A hullámok összecsaptak bennem. Mert, hogy akartam-e New Yorkba menni? Hát hogyne! Hogy ezért elfogadtam-e volna azt a pénzt? Kizárt.
Talán, ha nem azt gondoltam volna, hogy hibásnak érzik magukat és kompenzálni akarnak... De még akkor is ott volt Marcus kérdése. Tom nem pár napról beszélt, hanem hónapokról.
- Kösz, de nem. - álltam ellen.
- Az a te pénzed, belátásod szerint elköltheted. - mondta biztatva anyu.
- Dolgozhatnál az újságnak! - tett még rá egy lapáttal Tom. - Valld be, hogy élveznéd!
- Jó, lehet, de már van munkám, Mel számít rám és nem hagyhatok itt mindent, arról nem is beszélve, hogy nem is biztos, hogy alkalmazna az újságod.
- Igazság szerint alkalmazna... - mondta vigyorogva.
- Mi? - néztem rá kérdően és valamiért zavart az önelégült ábrázata.
- A régi újságból bevittem néhány számot.
- A sulisból? - kérdeztem elképedve. - Honnan a fenéből kotortad elő?
- Minden példányt archiváltak. Bármelyiket vissza lehet keresni.
- Jó ég... - szörnyülködtem, hogy Tom előásta azokat a régi cikkeket, ráadásul még be is vitte az újsághoz.
- Tetszett nekik. Tényleg felvennének!
- Jajj ne hülyülj már! - hessegettem el a szárba szökkenő gondolatot.

- Nem hülyülök Nessi. – mondta most komolyra fordítva a szót. – Csak egy szavadba kerül és már utazhatunk is! Gondold meg! Egyébként meg mit veszíthetsz?

Marcust...

- Ez egy kicsit most gyors. Megleptél ezzel az újság akcióddal. És megkérdezhettél volna előtte.

- Azért, hogy nemet mondj?

- Akkor is!

Tom fejcsóválva felnevetett. Idegesítő volt, ahogy kiolvastam a szemeiből, hogy igaza van, és hogy tudja mit csinál. Hogy mindent előre eltervezett, hogy tudja, hogy beleakadtam a hálójába. Mert úgy látszik nem felejtette el, mi volt a régi vágyam. New York, újságírás...

Fifikás kis rohadék!

De azok csak álmok voltak, most pedig élhettem volna a lehetőséggel.

Sikerült neki elérni a célját, hogy a következő napokban számba vegyem az életemet és komolyan fontolóra vegyem az ajánlatát. Még az is jó lett volna, hogy nem egyedül kell mennem, ott lenne velem, és a szárnyai alá venne. Nem mintha babusgatást vártam volna, de egy idegen városban azért jó tudni, hogy nem vagy egyedül.

A fontolgatásom komolyságát az is befolyásolta, hogy Marcussal már négy napja nem beszéltem, és ez volt a harmadik hete, hogy elment. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de féltem rákérdezni. Féltem, hogy igazam van. Félre tettem a gondokat, és leültem a könyvesbolt kuckós sarkába, ahol a mesesarok volt, és időnként felolvasást tartottunk. A mostani felolvasásra is rengeteg gyerek gyűlt össze, szerették hallgatni, ahogy olvasunk. Mel nagyon beleélte magát ezekbe a felolvasásokba és gyakorta bújt jelmezbe a gyerekek kedvéért. Na jó, meg azért mert ez volt az egyik hobbija. De, tényleg nagy sikere volt.

Épp a párnákat rendezgettem, amikor valaki megérintette a vállam. Majdnem felsikítottam, de csak egy szőke mosolygós nő állt előttem, és egyik vállán egy kissrác csimpaszkodott.

- Szia! Te vagy Nessi ugye?

- Szia! Igen. – álltam fel.

- Én Clarie vagyok, Marcus az öcsém, mesélt a felolvasásról, ő ajánlotta, hogy egyszer nézzünk be.

- Áhhh! Szóval te vagy Clarie! Már sokat hallottam rólad!

- Oh- fogta a fejét.

- Csupa jót! Marcus nagyon szeret téged!

- Én is sokat hallottam rólad.

- Gondolom...

- Tényleg! Amikor beszélünk, mindig megemlít téged is.

- Hát, barátok vagyunk...

Vagy már az se...

- Most azt hiszem, mennem kell. - nézett hátra és a másik fia épp átrendezte a polcokat.- Egyszer megihatnánk valamit együtt, te, Marcus meg én.

- Persze szívesen, ha majd visszajött bármikor!

Clarie értetlenül nézett rám.

- Már visszajött Los Angelesből. Tegnap előtt. Nem is mondta?

- Hát, nem.- mondtam

- Mi is hozzá jöttünk, csak előtte még beugrottunk ide. De azt hiszem, megyünk is, különben ki fogtok tiltani. Örülök a találkozásnak!

- Én is örülök! – mondtam, és figyeltem, ahogy felmarkolja a gyerekét és kivonszolja az üzletből. Szédülten dőltem a párnákra.

Visszajött, és nekem nem szólt.

Biztos ezer magyarázata lehet, de csak arra az egyre tudtam gondolni, ami a legvalószínűbbnek tűnt. Megfontolta és nem akar többé.

De hallani akartam tőle, mert nincs rosszabb a bizonytalanságnál. Tudni akartam az okát!

Csak azt nem tudtam, hogy felhívjam-e vagy üzenetet írjak. Egész haza úton ezen morfondíroztam, majd a Spot előtt megálltam és tárcsáztam a számát.

Hosszan csörgött ki, én pedig minden csörgésnél egyre idegesebb lettem.

Végül felvette.

- Szia! - szóltam bele.

- Szia! – viszonozta és a hangjából már tudtam, hogy baj van. – Clarie mesélte, hogy találkoztatok.

- Nekem pedig azt, hogy visszajöttél.

- Igen.

Síri csönd.

- Akkor ezt vegyen úgy, hogy átgondoltad, és ez a válaszod?- szegeztem neki.

- Találkoztam Vanesszával...- hangjából sütött a bűntudat.

- És?- kérdeztem feszülten.

- Beszélgettünk... Itt van most a városban.

- Mit jelent az, hogy beszélgettetek? Nálad van?

- Nem, de...

- Csak azt ne mond, hogy összejöttetek! Komolyan Marcus?

- Öt évig voltunk együtt, talán megér még egy próbát.

Hallottam a telefonban hogy a háttérből valaki azt mondja:

- Hülye, vagy!

A nővérére tippeltem, és egyetértettem vele.

- Komolyan? – kérdeztem hidegen. – Tényleg őt választod? Azt a nőt aki megcsalt?

- Ezt te nem értheted...

- Ezt nagyon jól látod! – feleltem vissza, és már a sírás kerülgetett. – Tudod, ha visszafogadod, meg is érdemled! Jó vele? Bármi is jó vele annyira, mint velem?

Hosszan hallgatott, mielőtt válaszolt volna, hallottam a sóhaját.

- Sajnálom!

- Hát tudod én is sajnálom, hogy voltam olyan kicseszett hülye, hogy azt hittem tényleg fontos vagyok neked! – azzal rá vágtam a telefont.

Ezután nem kellett sokat gondolkodnom, hogy tárcsázzak még egy számot.

- Szia Tom!

- Szia Nessi, mi a helyzet? Megfontoltad az ajánlatom?

- Ami azt illeti, meg!