Reggel kivételesen jókedvűen keltem, ami nálam azt jelenti, hogy nem akartam volna legszívesebben kiugrani az ablakon.
Nagyot nyújtózkodok, de kezemet beverem valamibe.
-Aú! - szisszenek fel és megfogom beütött végtagomat. Kinyitom a szemem és az első dolog amit megpillantok egy kínai csávó felémtornyosulva.
-Jól vagy? - kérdi mosolyogva.
-Mi a...?! - ülök fel hirtelen, mire a manósapkás hátrahőköl. Eláll a lélegzetem egy pillanatra a döbbenettől, mikor meglátom hol a fenében vagyok. A földön ülök és körülöttem mindenhol manók mászkálnak. Jézusom! Adja Isten (ha egyáltalán létezik), hogy csak hallucináljak.
Egy hatalmas gyár sarkában tartózkodok és a csíkos ruhás, csúcsos sapkás manók fel-alá rohangálnak, vagy éppen ajándékokat csomagolnak a hatalmas futószalagokon, melyek a terem egyik végéből mennek át a másikba, ahol egy sötét lyukon keresztül elűnnek a kíváncsiskodó szemek elől.
-Meglepődtél, mi? - nevet fel a fiú.
-Hol vagyok? - kérdezem, bunkó módon nem válaszolva kérdésére.
-Nem tudod? - csodálkozik el, miközben segítő kezet nyújt, hogy felemeljen a fa padlóról. Megrázom a fejem és feltápászkodok egyedül.
-Ez itt a Mikulás gyára! - mutat körbe.
-Azt hiszed elhiszem? - vonom fel egyik szemöldököm. Sok mindent elviselek, de azt rühellem ha hülyének néznek.
-Igen. Mert tényleg itt vagy. Bemutatlak a Mikulásnak. Biztosan ő hozatott ide. - fogja meg a kezem és elkezd húzni a mellettünk lévő csigalépcső felé.
-Na ne szórakozz! - torpanok meg hirtelen.
-Mi történt? - mereszt rám nagy szemeket a nálam vagy egy fejjel magasabb fiú.
-Nem vagyok idióta. Az történt.
-Persze! Ki mondta, hogy az vagy?
-Te éppenséggel annak nézel!
-Ez nem igaz! Már miért néznélek annak?
-Azt hiszed beveszem, hogy a Mikulásnál vagyunk?!
-Igen. Én nem szoktam hazudni. - pislog rám azokkal a nagy és ártatlan szemeivel, amikkel kezd az őrületbe kergetni.
-Jó, akkor mutass be annak a Mikulásnak. - fújtatok egyet mérgesen.
-Oké! - fogja meg újra a kezem és megint ráncigálni kezd. - Amúgy én Kim Taehyung vagyok, de szólíts csak V-nek.
-Oké.
-Téged hogy hívnak?
-Wendy.
-Szép név! Hány éves vagy?
-Most kikérdezel, hogy utána felhasználhasd az adataimat? - morranok rá, mire kicsit megszeppen.
-Dehogy! Én soha nem csinálnék ilyet! Mi, akik itt dolgozunk a Mikulás gyárban, tisztességesek vagyunk! - tiltakozik egyből riadtan, ami egész aranyosan hat.
-Aha, biztos.
-Szóval Wendy, ugye?
-Igen. - úgy tűnik nem hallotta ki a gúnyt előbbi mondatomból.
-Itt vagyunk! Itt dolgozik a Mikulás! - nyit be egy hatalmas kétszárnyú ajtón V.
-Hm? Te vagy az Tae? - néz fel egy halom papírból a...Mikulás??!! Nagyon úgy tűnik, ugyanis a piros ruha, a nagy pocak, a sapka, meg úgy az egész kinézete stimmel.
-Áh, Wendy. Látom te is megérkeztél. Hoseok megint jó munkát végzett. - mosolyog rám az idős bácsi, fekete keretes szemüvege mögül.
-Ez csak egy álom. - rázom meg a fejem.
-Nem, ez teljesen mértékben a valóság, drágám. - áll fel a Mikulás és egyre közelebb sétál. Hiába csipkedem a kezem, nem tudok felkelni ebből a lassan rémálommá változó álomból.
-Hé, Télapó! - rúgja be az ajtót lazán egy újabb kínai fiú, bár V nevét hallva, kételkedek, hogy azok.
-Jimin! Hányszor mondjam el, ne törj csak így be! Használd a kilincset!
-Bocsika. - emeli fel a jobbját, aztán megpillant engem. - Ez meg?
-Mi az, hogy ez?! Maximum ő! - háborodok fel megszólításomon.
-Bocsi, csak meglepődtem. - nevet fel a Jimin nevű egyén.
-Na, nyugodjanak le itt a kedélyek. - szól közbe a Mikulás. Basszus, én még mindig nem hiszem el, hogy a Télapónál dekkolok! - Szóval, Wendy. Én hozzatalak ide, mert már nem bírtam nézni a szenvedésed.
-Ezt meg, hogy érti? - csodálkozok el.
-Tudod, számomra az összes gyerek jólléte fontos és te is még gyereknek számítasz, hiába leszel nemsokára tizennyolc.
-De... - kezdenék bele, ám a Mikulás leint.
-Engedd, hogy befejezzem. Tehát, mivel még gyermek vagy, figyelek rád és vigyázok a boldogságodra, de ezt sajnos csak decemberben tudom megtenni. Ez az én hónapom.
-Akkor ezt nyolc évvel ezelőtt nagyon elcseszte... - morgom a nem létező bajuszon alatt.
-Tudom. És hidd el, mélységesen sajnálom, de az az időszak nekem sem volt könnyű. Éppen ezért hozattalak ide. Utálod a karácsonyt és az egész decembert, de én el fogom érni, hogy szeresd. Gondolj bele, a gyerekeid is majd így fogják látni.
-Nekem nem lesznek gyerekeim.
-Ezt még ne döntsd el ilyen korán.
-Hah...és? Most mit fog tenni, hogy megszeressem a karácsonyt?
-Túl kell lépned a múlton. - váaszolja nagy bölcsen.
-Túl kell lépnem?! Mégis, hogy léphetnék túl rajta?! Tudja maga mit éltem át nyolc évvel ezelőtt?! - akadok ki teljesen. Igen, már csak ez hiányzott. Feleleveníteni a múltam, ami már így is a nyakamban liheg a téli hónap elkezdtével.
-Igen, túl kell lépned. És tudod mi fog segíteni?
-Na mi? - forgatom a szemeim.
-Dolgozni fogsz. Méghozzá itt, a többi manó között. Barátokra fogsz lelni és mire itt lesz a karácsony, te rajongani fogsz ezért az ünnepért.
-Nincs más választásom, ugye? - sóhajtok egy nagyot.
-Nincs. - rázza meg a fejét a Mikulás.
-Rendben... Mi lesz a feladatom? - kérdezem egy cseppet sem kíváncsian. Én soha nem fogom szeretni ezt az ünnepet, még akkor sem, ha ezt a Télapó bizonygatja nekem. És még az is a pakliban van, hogy ez egy álom, akkor meg előbb-utóbb felébredek. Nincs veszteni valóm.
-Jimin. - fordul az újonnan érkezett felé.
-Igen? - kapja fel a szólított a fejét.
-Hívd ide a többieket. - utasítja a Mikulás, mire Jimin csak bólint és már el is tűnik a folyosón.
-Taehyung, vezessétek majd körbe Wendy-t, aztán adjatok neki egy szobát, lehetőleg a tiétekhez közel. Semmiképp ne maradjon egyedül.
-Értem.
-Na menjetek, lassan itt lesznek a többiek is. - legyint egyet a kezével, majd fáradtan visszakullog asztalához a Mikulás.
-Viszlát. - köszön V, majd kimegy a dolgozószobából. Én is követem és az ajtó előtt várjuk azokat a bizonyos 'többieket'.
-Elmondod mi történt nyolc éve? - kérdezi kíváncsian a manó.
-Nem. - felelem kurtán. Nem tartozik senki másra, csak rám és apámra.
-És majd egyszer elmondod?
-Nem.
-Ne aggódj! Én és a többiek sem adjuk fel könnyen. Ki fogjuk deríteni, miért vagy ilyen fagyos, Jéghercegnő. - mosolyog rám V, de én leblokkolok. Jéghercegnő? Honnan tudja a gúnynevemet?
-Itt is vannak. - integet hat fiú felé boldogan, így nem tudom kikérdezni őt.
-Sziasztok! - köszönnek.
-Heló... - biccentek feléjük.
-Srácok, ő itt Wendy. Mától kezdve velünk dolgozik a zárt osztályon. Wendy, ők itt a barátaim és egyben munkatársaim. Jimin, Rap Monster, J-hope, Suga és Jin.
-Állj! Mi az, hogy zárt osztályon? - nézek körbe riadtan a jelenlévőkön.
-Majd meglátod. Addig gyere, körbevezetünk. - vigyorog J-hope és elindulunk a vezetésével a gyárban, ám nekem folyamatosan a zárt osztály jár a fejemben.

Az épület hatalmas! Komolyan, ekkora nagy dolgot, hogy tudnak eltitkolni az emberek elől?!
Az alsó emeleten van a csomagoló rész, ahonnan az ajándékok a raktárba mennek felcimkézve. A másodikon taláható a játékkészítő. Itt több száz manó dolgozik, de csak a legügyesebbek jutnak el erre a posztra. A Mikulás szánját is megcsodálhattam, de a rénszarvasait nem láttam, mert Suga elmondása szerint ilyenkor mindig kinn vannak a legelőn. Megismerkedtem Suho-val, a játékkészítők mesterével és Zico-val a csomagolók vezényelőjével is. Mit ne mondjak, az utóbbi egy igen furcsa ember. Már csak azon csodálkozok, hogy mennyi (mint utólag kiderült) koreai van itt. Megszállták a Mikulás rezidenciáját vagy mi?!
Aztán Rap Monster megmutatta a szobám, mert a többieknek el kellett menniük gyorsan segíteni a játékkészítőkhöz, mert egy bizonyos Chanyeol galibát okozott egy másik barátjával. A beszélgetésükből azt szűrtem le, nem ez az első eset.

-Aludj jól, holnap kemény napod lesz. - mosolyog rám RapMon, aztán becsukja az ajtót, én meg a furcsa időeltolódás miatt egyből elalszom.

..........

Na itt is a második rész :) örülök, hogy még időben sikerült hoznom ❤