Egy nap. Ennyi időt kaptunk a pihenésre. Majd december huszadikán vissza kellett mennünk. Sajnáltam Sehun-t, nagyon is. Számára a pokol Hógolyóval találkozni, mégis, most az összes jó harcosra szükségünk van, úgyhogy Sehun-nak sincs választása.
-Indulhatunk? - kérdezem, mert most figyeljetek, én lettem az osztag vezetője! Ennek nagyon egyszerű oka van. Nem köt érzelem a többi manóhoz, így az élet-halál helyzetekben reálisan tudok gondolkodni. Nem tudom jó döntéseket fogok-e hozni, de mindenáron vissza fogok hozni életben mindenkit.
A Mikulás határozata volt, hogy ne menjünk egyből G-dragon-ék kutatására, mert kell egy kis pihenő idő, és jobban ki szerette volna vizsgáltatni az orvos csapattal T.O.P és Daesung állapotát. Nem sok derült ki róluk, de testük olyan, mint a mesében Csipkerózsikáé, vár valamire, ami biztosan nem a szőke herceg csókja. És pont ez a baj. Nem tudják mivel felébreszteni őket. Többek közt ezért is jön velünk Amber, egy másik szanitész, Krystal társa, aki segíteni fog az ellenszer megtalálásabn lehetőleg. Így vagyunk tízen ebben a kis osztagban, melyet közösen elneveztünk MHÉK-nak, vagyis Megtaláljuk Hógolyót És Kiiktatjuk-nak. Én valami menőbbre szavaztam volna, de itt demokrácia van és a többség döntött. Viszont amint kitesszük a lábunkat a gyárból, az én szavam lesz az úr.
-Igen, mehetünk! - kiáltja Jackson valahonnan hátulról. Sóhajtok egyet és népszámlálást tartok, mert annak a félnótásnak nem lehet hinni. Akkor nézzük kik vannak itt... Jackson, Bobby, Sehun, Suga, Mark, Kris, Amber, Zico, Ren, Zelo. - Oké, mindenki meg van. Gyerünk! - nyitom ki a hatalmas kaput Kris segítségével, aki vicc nélkül három fejjel magasabb nálam. A srác 190 centi! De azért vannak itt még furcsaságok. Ott van Mark a szinte lila hajával, Amber, akire azt mondanád először, hogy fiú, na meg Zelo a kisfiús kinézetével. Zico-ra meg fokozottan kell figyelni, amit Zelo-ra bíztam. A kis sunyi ellógta az előző küldetésünket, vagy minket. Bár ezt nem nagyon hangoztatjuk, mert nekünk meg fel sem tűnt, pedig ott volt a Mikulás irodájában és együtt jött ki velünk, de azzal a lendülettel el is ment a másik irányba. Megmondom őszintén, fogalmam sincs miért, hiszen mindenki azt állítja róla, hogy az egyik legjobb harcos.

Szótlanul megyek legelöl, jobb oldalamon a térképet pásztázó Sehun-nal. Neki sincs kedve a csevegéshez, feleslegesen meg minek jártassuk a szánk, nem?
Mögöttünk mindenki elbeszélget a másikkal, csak Ren van csöndben rajtunk kívül.
-Wendy...a BigBang meghalt? - kérdezi halkan sáljába burkolózva az előbb említett.
-Nem tudom. De ha még életben vannak, meg fogjuk találni őket és megteszünk minden tőlünk telhetőt a megmentésük érdekében - bíztatom, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Ren közelebb jön és megölel.
Hirtelen lesokkolódok. Két dolog miatt is. Egy, nem szoktam hozzá az ilyen közeledésekhez, kettő, Ren egy fiú??!!
-Te fiú vagy??!! - adok hangot döbbenetemnek. Ahogy magához ölelt nem éreztem semmit sem domborodni a mellkasánál. Na nem mintha erre figyelnék, de csak megérezném, ha esetleg nem extra lapos vagy mellrákja volt.
-Igen, miért? - mereszt rám nagy szemeket a fiú.
-Mióta?!
-Hát születésem óta - vonja meg a vállát. Oké, furcsa volt a hangja meg a viselkedése, de egy fiú miért szebb nálam?!
-Na ne szivass! Akkor ez csak paróka?? - fogom meg vállig érő szőke haját.
-Nem, igazi - szorítja össze a szemeit, mikor kicsit jobban meghúzom a kelleténél tincseit.
-Jesszus, te tényleg fiú vagy! - döbbenek le mégjobban, mire a mögöttünk jövő összes manó felnevet. - Ti ezt tudtátok?!
-Ja - bólint Jackson egy rágót rágva, amit fogalmam sincs honnan szerzett, de kinézem belőle, hogy ellopta egy gyerek csomagjából.
-De egy fiú nem lehet szebb nálam! - akadok ki, miközben szegény Ren arcát tapogatom. Porcelánbaba bőr, mandulavágású, sötétbarna szemek, telt ajkak, gyermeki arckifejezés. Most komolyan?! Ren megalázott a kinézetével...bár, ha jobban megnézem tényleg fiú. Kicsit erősebb arcvonások, kiálló ádámcsutka és keskeny csipő. Igen, ő tényleg egy fiú.
-Adjatok pár percet, míg ezt feldolgozom - teszem fel a kezem és Sehun mellé sétálok, aki szintén halvány mosolyt ölt arcára meglepettségem miatt.

A barlangig vezető úton végig Ren-en jár az agyam és mindig ugyanarra jutok. Szebb nálam! Jó, ez nem bűn, mégis tök szar érzés.
-Maradjatok itt éjszakára. Én is nemsokára jövök, csak elmegyek megnézni valamit - mondom a kis csapatnak, majd bevezényelem őket a barlangba, aminek bejárata elől már megfogyatkozott a hó.
-Oké - mászik be Mark először. Remélem azóta nem költözött be semmi sem...
-Bobby, Kris és Jackson. Ti velem jöttök - intek a három fiúnak. Bobby-ban megbízok, Kris rohadt erős, Jackson meg hiába idegesítő, nélküle már egy párszor meghaltam volna a hóval betemetett lyukakba, vagy a számomra láthatatlan szakadékokba esve. Sehun-t meg azért nem hoztam, mert pihenni hagytam.

-Mit keresünk? - néz rám Jackson kérdőn.
-Nyomokat.
-Nyomokat? Milyen nyomokat? - teszi fel a kérdést most Kris.
-Hógolyó nyomait. Hamarosan beesteledik és Sehun szerint esedékes egy hóvihar, az pedig eltörölné a nyomokat. Így mielőtt ez megtörtenhetne, megkeressük őket, hogy holnap legyen legalább kiindulási pontunk.
-Értem - bólogat Bobby.

Egy órán keresztül keresgélhettünk, már a szél is kezd feltámadni, mikor Jackson felkiált.
-Találtam valamit! - egyből odasereglünk köré és a nyakunkat nyújtogatjuk. Vagy legalábbis én, mint a legkisebb igen, mert nem vagyok röntgen látó, így Jackson hátán sem látok keresztül.
-Ezek mancsnyomok! - mutat rá az egyikre Kris, amit mostmár én is látok, mert Jackson volt szíves arrébb állni.
-Tényleg! Jegyezzétek meg hol van, holnap innen indulunk - utasítom jelen lévő társaimat, akik megértésük jeléül bólintanak egyet.
-Menjünk vissza a barlangba. Már szinte teljesen sötét van - mondja Jackson, mire egyszerre fordulunk meg. Valószínűleg még él az elméjében a legutóbbi éjszakai találkozás Hógolyóval.
Csak azt remélem, mindannyian beférünk a barlangba...