Valamikor hajnalban ébredhettem fel Jackson mozgolódására. Pontosabban rám mászott álmában, én meg nem kaptam levegőt.
-Szállj már le rólam! - pisszeg Bobby idegesen.
-Jackson? - kérdezek csak ennyit.
-Ja - feleli bőszavúan és nemes egyszerűséggel ledobja magáról a fiú lábát.
-Aú! - kiált fel Jackson, amivel sikeresen felébreszti Suga-t és Sehun-t is.
-Jackson maradnál egyszer csöndben! Akkor nem kéne minden áldott nap húszzor lecsesznem téged! - mondja vészjóslóan Suga, mire szegény leszidott meghúzza magát mögöttem. Csak megforgatom a szemem és felállok, így Jackson védtelen marad Yoongj haragja elől.
Inkább odamegyek a földön fetrengő Sehun-hoz, otthagyva a riadtan nyüszítő álomszuszékot Suga-val.
-Fáradt vagy? - ülök le mellé és megpróbálok egy mosoly-félét erőltetni magamra.
-Majdnem - vigyorog rám csipás szemekkel, majd értetlen arcom láttán folytatja - Majdnem sikerült mosolyognod.
-A majdnem az még mindig nem - sóhajtok elkeseredetten - Nekem ez sosem fog menni!
-Dehogynem! - ül fel és mosolyogva néz a szemeimbe - Látod? Nem olyan nehéz ez!
-Dehogynem! Nagyon nehéz! - bizonygatom hevesen bólogatva.
-És miért nem tudsz mosolyogni?
-Tudod...erről nem nagyon szeretek beszélni - hajtom le a fejem.
-Oh, bocsánat!
-Semmi baj - rázom meg a fejem - Kimegyünk megnézni elment-e már a hóvihar?
-Aha - áll fel és megborzongva indul el a barlang bejárata felé.
-Huh, még mindig hideg van - dörzsölöm meg karomat.
-Ja, nagyon - helyesel Sehun, aztán tátva marad a szája.
-Mi... - kérdezem, de nekem is elakad a szavam. - Ez meg?!
-Asszem gáz van - mered az előttünk tornyosuló hófalra, ami eltorlaszolja a bejáratot.
-Hé, fiúk! - kiáltok hátra.
-Mi az? - érkezik a kérdés Jackson-tól.
-Gyertek!
-Azt a... - káromkodna Suga, de befogom a száját.
-Hogyan jutunk ki? - érinti meg a tömör havat Bobby.
-Fogalmam sincs - egyenes válasz Suga, köszönjük a bíztatást.
-Ásunk? - teszi fel a kérdést Sehun, amire számomra a válasz egyértelmű.
-Még szép, hogy nem! - vágom rá, de senkit nem érdekel...
-Ásunk - bólint Jackson és szemében ég a tűz.
-Nagyszerű - sóhajtok és Bobby mellé állok.
-Egy...kettő...három! - számol vissza Suga és elkezdünk ásni a kezünkkel. Hiába nincs kedvem ehhez az egészhez, nem maradhatok ki belőle, én is a csapat része vagyok.

-Ezzel nem megyünk semmire - ül le fáradtan Bobby fél óra múlva.
-Szerintem sem - sóhajtok.
-De, ha nem ásunk, nem fogunk kijutni - tárja szét a karjait Sehun.
-Folytassuk - húzom fel a földről Bobby-t, aki nem sokáig kéreti magát. Tényleg itt ragadunk, ha nem ássuk ki magunkat innen.

Két óra múlva pihenőt tartunk és eszünk egy pár falatot a kalácsból, ami kissé megfagyott... A szünet után rögtön folytatjuk a munkálkodásunk.
-Sikerült! Ott az ég! - kiált fel boldogan Sehun. Ezek után sokkal gyorsabban kezdünk kotorni, míg egy akkora lyukat nem hozunk létre, amin egyesével kiférünk.
-Menj előre, Wendy - tart bakot nekem Sehun. Készségesen elfogadom és nehezen kimászok a barlangból.
A következő Jackson, akit segítek kihúzni, majd Suga, Bobby és végül Sehun-t is kisegítjük.

-Itt nincsen semmi nyom - mondja csalódottan Bobby, miután végigjártuk a környéket.
-A vihar mindent eltörölt - dől bele Jackson a hóba és teljesen normális felnőttként hóangyalt kezd el csinálni.
-Az enyém szebb lesz! - fekszik le Bobby is, nekem pedig akkor fagy le teljesen az agyam.
-Hé, Jéghercegnő! Ezt nézd! - szól Suga nekem integetve. Ő az egyetlen, akinél elviselem, hogy így szólítson.
-Mi az? - sietek oda hozzá.
-Nekem az ott nagyon egy betemetett manónak tűnik.
-Na ne mond! Mert az egy betemetett manó! - kezdek el rohanni, de nem sokáig mert a magas hóban pofára esek. - Ez hideg! - ugrok fel és kesztyűs kezemet arcomra szorírom, miközben jóval óvatosabben igyekszem a test felé.
-Suga! Segíts! - kiáltok vissza neki és elkezdem kiásni a hó alól szerencsétlen manót.
Mire a többiek is ideérnek, mi már kihalásztuk a kihűlt testet.
-Ez Daesung! - nyílnak tágra Jackson szemei.
-Még él! - könnyebülök meg, mikor meghallom lassú szívverését. - De ha nem visszük valami meleg helyre, ki fog hűlni.
-Sehun, segíts felemelni - utasítja Suga a fiatalabbat, majd ketten együtt elcipelik Daesung-ot a barlanghoz.
Bobby előre megy és segít az ájult leeresztésében. Én is leugrok Suga kérésére. Nem szerette volna, ha velük megyek, hiába bizonygattam, hogy nem lennék a terhükre.
Így várunk rájuk ketten Bobby-val (plusz Daesung, de ő jelen pillanatban elég csendes társaság...). A legidősebbet közrefogjuk és próbáljuk felmelegíteni saját testünkkel. Nem beszélünk sokat, nincs mit mondanunk egymásnak.

Sokáig várunk Sehun-ékra, de ők nem szándékoznak megérkezni. Már kezdek aggódni, mikor másnap reggel betoppanak. Szaggatott ruhákkal, vérző sebekkel és egy félig halott T.O.P-pal.