Az érzelmi túlterheltségnek annyi előnye van, hogy az orvos folyamatos pihenésre és nyugodt környezetbe "kényszeríti" az embert, úgyhogy az elmúlt egy hétben mást sem csináltam, csak az ágyamban feküdtem, Partvissal, vagy nélküle, tekintettel arra, hogy milyen kedvében volt. Mert egyszer például beleharapott a fülembe. Akkor kábé egy órán keresztül haragudtam rá, de olyan szépen nézett, hogy nem tudtam neki ellenállni. Csak azután, hogy megpróbálta beledugni a mancsát az orromba. Onnantól kezdve, egy napig nem jöhetett be a szobámba, Jimin kitiltotta. Apropó, Jimin. Szinte mindent megtett értem, hogy jóvátegye azt, hogy elveszi a barátnőjét. Jó, ez elég abszurdan hangzik, mert a barátnője egy egészen kedves lány....Jézusom, miket beszélek! Tényleg megárthatott az a  cukros káposzta. Ja, és ott van a Yoongi eset is. Amiről nem beszélek. Csak remélni merem, hogy ő sem. A mai napig nem tudom, mi ütött belém, mert ha nem a cukros káposzta, akkor mégis mi? De mindegyis. Szimplán csak el akarom felejteni a történteket.

Időközben egyébként a fürdőt is felújították. Jól mutat ott az a homokszín csempe. Olyan szép fényes, hogy minden reggel megcsodálhatom benne a gyönyörűséges arcomat.

Aznap is megtettem. Már jó tíz perce bent voltam és ide-oda kapkodtam a fejem a tükör és a csempe között, amikor Jiminék szobájából halk sutyorgást hallottam. A fürdő a két szoba közé van építve és a falak elég vékonyak - volt szerencsém tapasztalni, KHM - gondoltam hallgatózok kicsit. Az sosem árt.
Na jó, talán.

Jimin: Mikor mondjuk meg neki?

A barátnő: A történtek után nem lenne szerencsés előhozakodni vele.

Jimin: De akkor mégis mikor? Értem én, hogy a barátom meg minden, de szükségem van arra is, hogy csak veled éljek. Kettesben.

A barátnő: Tudom. Ugyanígy érzek.

Jimin: Basszus, nem tudom, mit tegyek. A legjobb barátom, nem dobhatom csak úgy ki.

A barátnő: De nem azt mondtad, hogy lenne hová mennie?

Jimin: De. Hoseok albérletében van kiadó szoba.

A barátnő: Na látod, mégcsak nem is kerülne az utcára. És mi lenne, ha kifizetnénk az első havi lakbérét? Te is nyugodtabb szívvel engednéd el.

Jimin: Igazad lehet.

Cupp-cupp, blah. Mellesleg nem vagyok hülye. Tudtam, hogy rólam beszélnek. És nem esett valami jól. Sőt, fájt. De így legalább fel tudok készülni arra, hogy Jimin egy szép napon majd a képembe mondja, hogy "bocsi, de a barátnőmmel/feleségemmel (pfuj) akarok együtt élni és ő fontosabb nekem, mint te, a legjobb barátom, akit kiskorom óta ismerek és együtt dobáltuk rohadt almával az öreg néniket, na szóval nem kellesz, mert a lány, aki lefekszik velem, sokkal fontosabb". De hát miket beszélek? Erre nem lehet kellőképpen felkészülni. A legjobb barátom....ki akar dobni. Jobb, ha beletörődök.
A csempéből most egy szomorú Jin tekintett vissza rám.

A délután további részében csak az ágyamban heverésztem és próbáltam elkerülni a szívtelenül kidobni készülő lakótársamat. De Jimin persze bejött hozzám, mert lelkiismeretesen ápolt.

-Mi újság? - ült le az ágyam szélére széles vigyorral az arcán. A képmutató dögje. De azért szeretem.

-Hm-hm - hümmögtem.

-Ez minden? - bökött oldalba játékosan.

-Jimin, nem szeretnél mondani nekem valamit? - néztem rá amolyan, "lebuktál" tekintettel.

Jimin arca elkomorult és gondterhelten nézett rám.

-Mennyit tudsz? - kérdezte végül.

-Éppen eleget.

-Figyelj, ezt igazán megérthetnéd. Nyár végén házasodunk, addig itt maradhatnál, de utána szeretnénk végre igazi közös életet élni. Ketten - sóhajtott.

-Fel tudom fogni. Nem vagyok érzelmi analfabéta, csak egyszerűen fáj, hogy ki akarsz dobni!

-Nem akarlak kidobni - túrt a hajába. - Emlékszel még Hoseokra? Általánosból. Na, neki, a saját kis lakásán kívül van még egy kétszobás lakása, ami most kiadó. Oda nyugodtan költözhetnél.

-Hoseok? Ő az az önző origamis?

-Hogy érted, hogy önző origamis?

-Hát mert mindig csak a magáét hajtogatja.

-Te hülye vagy! - csapott Jimin nevetve a vállamra.

-Meglehet - fintorogtam.

-Amúgy van még egy pár dolog, amit szeretnék megbeszélni veled, hyung! - váltott komolyabb hangnemre Jimin. - Először is: miért nem mondtad el, hogy kirúgtak? - nézett rám számonkérően, én pedig tágra nyílt szemekkel fürkésztem. Honnan tudja? Talán titkosügynök? Vagy beépített ember ott, ahol dolgoztam? Vagy kémkedik utánam? Mi a franc? Talán a barátnője mondta el neki? A hárpia...

-Mielőtt még elkezdenél teóriákat gyártani - nézett rám, amolyan "túl jól ismerlek" nézéssel - Elmondom, hogy míg itt lábadoztál, felhívtam az irodát, hogy nem tudsz bemenni. Akkor mondták, hogy már nem is dolgozol ott. Minseo sem szólt róla. Megtartotta a titkod - kacsintott.

-Remek - morogtam. - De amint látod, nincs pénzem, így elköltözni sem tudok! - vigyorogtam rá gúnyosan.

-Kifizetnénk neked az első havi lakbért és segítünk állást is keresni - sorolta Jimin. Túl sokat tesz értem. Nem is érdemlem meg. - Előtte persze elkísérünk téged megnézni a lakást.

-Köszönöm - pislogtam rá könnyes szemmel és már egyáltalán nem haragudtam rá.

-A másik dolog pedig - rágcsálta a szája szélét - Jin, szeretném, ha te lennél a tanúm az esküvőn - nézett rám szemében izgatottsággal.

-Pe...persze, szívesen - dadogtam. És akkor nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás és Jimin nyakába borulva húsz percen keresztül abba sem hagytam. És azt hiszem Jimin is sírt. És a vékony falaknak köszönhetően hallottam, hogy a barátnője könnyei is megeredtek.

Szép délután volt. Mind végig bőgtük.

Miután annyit sírtunk, hogy a könnycsatornáink kezdtek teljesen kiapadni, Jimin átment a barátnőjéhez és őt is megölelgette. Milyen undok.
Mindegy, végülis megbeszéltük, hogy még az esküvőjük előtt kiköltözöm, mert ők addig terveznek, meg mindenféle rokonok és szervezők jönnek majd. Ja és ne feldkezzünk meg a szervező rokonokról. Azok a legrosszabbak. Mindenbe beleszólnak és irányítani akarják az életed. Pfuj.
És én, bármennyire is kedvelem Jimin szüleit, az anyukája pontosan ilyen szervező rokon. És én ebből nem kérek. Meg a felhajtást sem szeretem nagyon. Így hát eldöntöttük, hogy jövőhéten megnézem a lakást és ha minden jól megy, be is költözöm.

Délutánra már nagyjából elmúlt a sírás okozta fejfájásom és mivel egyedül voltam otthon(Jiminék moziba mentek, ami igazából egészen addig fel sem tűnt, míg el nem kezdtem kiabálni Jiminnek, hogy "Jimin, hozd már vissza a gatyámat, amit a múltkor elvittél", és ő nem felelt.) Kicsit megsértődtem, hogy nem hívtak, és csak egy post-it tájékoztatott a hollétükről,(Jimin szeret post-itekre írogatni. A suliban is mindig erre írta a puskáit, csak egyszer az egyik ráragadt a dolgozatára és úgy adta be. A hülyéje. Ki is röhögtem.) de hát ez van.
Sértődés helyett inkább úgy döntöttem, megyek és megkeresem Partvist, mert mostanában kevesebbet láttam, és bevallom, hiányzott a bunkósága. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott az a szörnyű, izzasztó nyári meleg, amitől lerohad az emberről a gatya és azt hiszem egyetlen levegővétellel minimum két kilót izzadtam.
Tök nyugodtan indultam el az udvarban, de tényleg, ennél nyugodtabb már csak akkor lehettem volna, ha meghalok. De, és itt van a hangsúly, megláttam a házából kilépő és kulcsával bíbelődő Yoongit.

-Uramisten! - néztem rá elhűlve.
Nem akartam, hogy észrevegyen, isten ments és el akartam bújni egy fa mögé, de rá kellett jönnöm, hogy rohadtul nincs a közelemben egy fa sem. Basszus.

Jobbára egy virágcserép mögött kerestem menedéket, ami, mondanom sem kell, maximum a térdemig takart. Még a benne burjánzó gaz sem volt képes elfedni belőlem többet, a térdemen kívül. Így hát, mikor Yoongi elindult felém, elkezdtem forogni, úgy, hogy mindig háttal legyek neki. A fal felé fordulva álltam, talán úgy néztem ki, mintha épp lepisélném a virágot, de nem érdekelt, amikor lépéseket hallottam magam mögül. Ideért. Aztán el is haladt.

-Szervusz, Csókosszájú! - szúrt oda egy megjegyzést, miután pedig már azt hittem, megúsztam. A szemét dögje.
Csak motyogtam neki valamit, de már el is tűnt. Apropó szemét dög. Partvis is előkerült. És esküszöm röhögött rajtam! Jó, ha nem is szó szerint, de nagyon furcsa hangokat adott ki, amik jobbára nevetésnek hangzottak.

-Ezt még megkeserülöd - sziszegtem, felkapva az állatot, minden tiltakozása ellenére.

Éppen a nappaliban ültem, Partvissal az ölemben, Bepantennel kenegetve az általa ejtett sebeket, amikor Jiminék megérkeztek.

-És az a rész is tetszett, amikor az a fickó kizuhant a másodikról.

-Hát nem tudom, nekem a kislány szülinapi bulija jobban tetszett.

Na, aki azt hiszi, hogy az első mondat hangzott el Jimin szájából, az oltári nagyot téved. Jimin nem éppen az erőszak híve. Ezért is volt mindig jó társaság romantikus filmek nézésére. De aztán megjelenet a kis barátnője és rászoktatta a krimi, meg akciófilmekre. Nagyon örültem, mit ne mondjak. Mellesleg Jimin mellette szokott rá a sörre és a focimeccs nézésre. Ha A barátnő nem lenne, most ketten ülnénk itthon Jiminnel, epres tejjel és Szex és New York maratont tartanánk. Hát kösz.

-Szia, Partvis! - lépett Jimin a nappaliba széles vigyorral.

-Neked is szia - motyogtam sértetten.

-Szia, Jin - röhögött Jimin.

-Szia, Jin - hallatszott rögtön a barátnője is.

-Na, te is itt vagy - motyogtam.

-Hogy?

-Mondom, neked is szia! Istenem, figyelhetnél jobban!

A barátnő csak nevetve megrázta a fejét, majd Jimin mellé ült, a kanapéra.

-Na és milyen filmet néztetek?

-Erőszakosat - mondta Jimin olyan hangon, mint akit üldöz egy traktor, vagy mittudomén.

-Aha. Jut eszembe, nincs kedved velem filmezni hétvégén?

-Lenne, de most megyek kiválasztani az öltönyömet. De oda elkísérhetsz - nézett rám kiskutya szemekkel.

-Jó - sóhajtottam megadóan. Végülis mimden Jiminnel töltött maradék percemet ki akartam használni. És itt volt az alkalom.