A szobámban feküdtem, fejemre húzott takaróval, az élni akarás legkisebb jelei nélkül. Egyrészt azért, mert szörnyen másnapos voltam, másrészt pedig mert egyszerűen nem bírtam szembenézni végzetes tettem következményeivel. Vagyis, hogy kimondtam azt a bizonyos nevet. Hogy tehettem ilyet?! Elfogadhatatlan, felháborító és és és...pfuj.

-Jin? - hallottam meg Namjoon hangját magam mögött.

-Mhm - "válaszoltam" a párnába motyogva.

-Délután három óra van. Nem akarsz felkelni?

-Nhehm - feleltem.

-Hát jó, te tudod, viszont nem tudom, mit mondjak a többieknek.

-Milyen többiek? - kaptam fel a fejem olyan gyorsan, hogy 1. beleroppant a nyakam, 2. elszédültem és émelyegni kezdtem.

-Mindenki átjött. Hoseok, Yoongi, Jimin és...Minseo. Na meg Seokie.

-Mit keresnek itt? - próbáltam nem túlzottan kinyitni a számat, hogy még véletlenül se okádjam el magam.

-Jöttek, hogy...

-Hogy a fejemhez vágják, hogy egy barom vagyok? Kösz, azt tudom magamtól is - fintorgtam.

-Nem - rázta a fejét. - Mi lenne, ha kijönnél és elmondhatnák ők maguk, hogy miért vannak itt? - mosolygott.

-Adj két percet - dörmögtem végül, megadva magam. Namjoon bólintva kiment a szobából, én meg nagy nehezen, fújtatva feltápászkodtam és valahogy nézhetővé varázsoltam a fejemet. Igazából csak hanyagul végighúztam a fésűt a hajamon, de ez így szebben hangzott.

Az ajtó előtt egy pillanatra megálltam, ám végül összeszedtem magam, és nagyot sóhajtva kitártam az ajtót. Valóban mindannyian ott ültek a nappaliban, ám ahelyett, hogy rám szegezték volna a tekintetüket, egymással beszélgettek önfeledten. Így csak vállat vonva fogtam magam és leültem a kanapéra, Namjoon mellé. Egy darabig csak görcsösen szorongva tördeltem az ujjaimat, félve attól, hogy említésre kerül akár csak egyetlen dolog is, amit tegnap éjjel műveltem, de legnagyobb meglepetésemre ez végül nem következett be.

-Khm - szólaltam meg végül. - Sziasztok - kezdtem félénken, a többiek pedig csak mosolyogva biccentettek. - Akkor elmondanátok, hogy pontosan miért is jöttetek? - néztem végig rajtuk, és még soha nem voltam ennyire ideges a jelenlétükben ezelőtt.

Sokatmondóan összenéztek, amitől megint csak feszengeni kezdtem, majd Jimin szólalt meg.

-Az esküvő miatt vagyunk itt.

Tudtam. Ennyi volt, nekem annyi. Csodálatos, eseménydús életem ezennel a végéhez ért, mert most fogok belefulladni a szégyenbe. Kampec.

Éreztem, hogy a fülemig elvörösödök, és már meg is fogalmaztam magamban a beszédemet.

-Én...- ám csak eddig jutottam benne.

-Mondhattad volna kicsit pontosabban is, Jimin - csóválta a fejét Yoongi. - Most nézd meg szerencsétlent. Úgy néz ki, mint aki mindjárt megfullad.

-Micsoda? - értetlenkedtem.

-Jó, akkor mondjátok el ti - tárta szét Jimin a karjait.

-Nem a mi esküvőnk miatt vagyunk itt - mutatott Hoseok Yoongira majd magára.

-Hanem? - Most már végképp nem értettem semmit.

-Hanem Namjoon és a te esküvőd miatt.

-Mi van vele? - ráncoltam a homlokom, és próbáltam megfejteni, hogy mi is van most pontosan. Nem rémlett, hogy már összeházasodtam volna Namjoonnal, hacsak nem rúgtam be tegnap annyira, hogy ilyenre vetemedjek. De ezt erősen kétlem.

-Hát azért jöttünk, hogy részesei lehessünk az esküvőnek - magyarázta az-ember-aki-a-Feleség-és-én-kimondtam-a-nevét-pfuj.

-De az nem most van - kapkodtam körbe a fejem, és reménykedtem benne, hogy nem aludtam egészen júniusig. Az botrányos volna.

-És mi van akkor, ha mégis most van? - köszörülte meg Namjoon a torkát. Kikerekedett szemekkel, félelemmel vegyes ámulattal néztem rá és őszintén, egy szavát sem értettem. Se neki, se a többieknek.

-Hogy lenne már most?

-Jézusom, Jin - csapott Yoongi a homlokára. - Namjoon el akar venni, valamilyen különös, számomra bizarr ok miatt minél előbb. Mi pedig mind szabadok vagyunk ma, és időpont is volt az anyakönyvvezetőnél, bármelyik percben itt lehet, mert Jimin addig nem tágított, amíg plusz pénzért ugyan, de elvállalta, hogy házhoz jön - itt Jimin büszkén bólintott -, mert így a komfortzónádban maradhatsz, baráti körben, ráadásul a furcsa nevű állataid is jelen lehetnek - hadarta Yoongi.

-Igaz ez? - kapkodtam a fejem főként Jimin és Namjoon között, de persze a többiekre is jutott az ámuló pillantásaimból.

-A legteljesebb mértékben - erősítette meg Namjoon.

-Akkor én most...átöltözöm - álltam fel félig öntudatosan, félig viszont kábultan a másnaposságtól és az információ-áradattól. Meg is botlottam a küszöbben, ahogy beléptem a szobám ajtaján, de őszintén már nem igazán izgatott. Sürgősen találnom kellett valamiféle elfogadható öltözéket, ami nem egy gyűrött pólóból és több helyen is lyukas, kockás pizsamanadrágból állt. Azt gondolná az ember, hogy ez nem is olyan nehéz feladat, ám olyan állapotban, mint amiben én is voltam épp, hát úgy igenis embert próbáló feladattá minősült.

Éppen a szekrény előtt álltam tehetetlenül, amikor nyílt az ajtó és abban a hiszemben fordultam hátra, hogy Namjoon lesz, vagy Jimin, vagy Yoongi, vagy Hoseok, de nem. A Feleség állt az ajtóban. Annyira összekuszálódtak a gondolataim, hogy még arra sem volt erőm, hogy ítélkezve pillantsak rá. Így csak egy közömbös, megfáradt pillantásra futotta.

-Bejöhetek? - nézett rám, előre félve a választól.

Csak bágyadtan biccentettem egyet, mire belépett és becsukta maga mögött az ajtót.

-Hadd segítsek - lépett közelebb, mire csupán egy másodpercnyi hezitálás után elléptem a szekrénytől. Ő kissé bizonytalanul ugyan, de odalépett, szemügyre véve a szekrényem tartalmát.

Egészen addig hátráltam, míg az ágy szélének nem ütközve lehuppantam rá. Ő pár percig kutakodott, és legnagyobb meglepetésemre nem egy öltönnyel a kezében fordult meg.

-Én...szerintem ezt vedd fel - köszörülte meg a torkát, majd átnyújtva a ruhakupacot távozott.

Kissé értetlenül bámultam a kezemben tartott barna pulcsira és egyszerű farmerra, de túl zavarodott voltam, hogy bármit is megkérdőjelezzek.

Öt perccel később teljes pompámban léptem ki az ajtón, bár kissé még mindig feszengve. Namjoon nem volt a nappaliban, ellenben egy számomra ismeretlen nő igen. Minden bizonnyal az anyakönyvvezető.

-Jó napot - köszöntem neki halkan, mire mosolyogva viszonozta a köszöntésemet.

-Wow, Jin. Szuperül nézel ki - bokszolt a vállamba Jimin játékosan.

-Ühüm.

-Komolyan - erősítette meg Yoongi egy apró biccentéssel.

-Így igaz - kontrázott rá Hoseok.

-És nézd - rángatott arrébb Jimin. Először nem értettem, mit kell néznem, de aztán megláttam. Vizes akváriuma és Fűrészpor ketrece egymás mellett álltak a polcon, mindkettőn egy kis kék masni. Na nem az állatokon, az kivitelezhetetlen lett volna.

-Na és Partvis? - nyújtogattam a nyakam, hátha észreveszem.

-Ott ül - mutatott Hoseok a nappali egyik sarkába.

Csodálkozva bámultam a macskára.

-Na jó, melyikőtöknek sikerült masnit kötni a nyakába?

-Mondjuk úgy, hogy csapatmunka volt - nevetett Jimin.

-Köszi - mosolyogtam rájuk.

Pár pillanattal később nyílt Namjoon szobájának ajtaja, és magabiztosan kilépett a szobájából. Ő sem viselt szmokingot. Egy piros póló és egy bőrdzseki volt rajta, meg farmer. Mégis lélegzetelállítóan hatott.

Elémlépve megfogta a kezeimet és megkérdezte:

-Kezdhetjük?

Alig tíz perccel később hivatalosan is házasok lettünk.

Az anyakönyvvezető elment és mi ott ültünk a nappaliban, egymagunk, mindenki kéz a kézben a párjával.

-Milyen érzés házasnak lenni? - bökött oldalba Yoongi.

-Egészen kellemes - vigyorogtam.

-Egészen? - nézett rám Namjoon felvont szemöldökkel, de a szemei játékosan csillogtak.

-Igen - bólintottam nagy komolyan. - Azért ne szaladjunk olyan előre - csóváltam a fejem, mire Namjoon csak hitetlenül megrázta a fejét és magához húzva megcsókolt.

-Annyira édesek vagytok együtt - szipogott Hobi, mire többen is kérdőn néztünk rá, de ő csak legyintett. Úgyhogy elengedtük a témát. Helyette egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és szembefordulva a többiekkel, megálltam. Partvis azonnal felugrott a megüresedett helyemre.

-Mondhatok valamit? - kérdeztem tétován.

-Akármit - engedélyezte Yoongi. - Csak ne legyen obszcén.

-Hagyjál már, azt se tudom mit jelent - intettem le, majd egy kis komolyságot varázsolva az arcomra, belekezdtem. - Csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm. Mindannyiótoknak köszönöm ezt a napot, de különösképpen az elmúlt egy évet, ami olyan eseménydús volt, hogy azt elmondani sem tudom. De nem csak együtt, hanem külön-külön is rengeteget köszönhetek nektek. Namjoon - fordultam felé -, azt hiszem mondanom sem kell, hogy mennyire szeretlek és mennyire nagyon hálás vagyok azért, hogy mellettem vagy és elviselsz. Jimin, a legjobb barátom vagy. És mindketten tudjuk, hogy nélküled most nem tartanék itt. Yoongi. Neked nem csak mint barát, hanem mint hivatásos pszichológus is nagyon sokkal tartozom már. Igyekszem meghálálni mindent. Ahogy neked is, Hoseok. Rettentően jó barát vagy. Mindig fel tudsz vidítani, és erre szükségem is van. Partvis - fordultam a macskához, mire mind felnevettek -, szeretlek, te állat.

Partvis a legnagyobb döbbenetemre csak félrehajtott fejjel bámult rám, és esküszöm, mintha mosolygott volna.

-És végül - sóhajtottam nagyot -, neked is köszönök mindent, Minseo. Ha te nem vagy, most nem lennénk házasok Namjoonnal, és nem lenne a világon egy gyerek, aki a nevünket viseli, számomra még mindig érthetetlen okból - mosolyodtam el. - Lényeg a lényeg - sóhajtottam. - Mindannyiótokat szeretlek. És mind különlegesek vagytok számomra, más-más ok miatt. Ettől olyan szép az egész. Ettől van nekem ilyen...Jineális életem.

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni erre a részre :(
Remélem, azért tetszett <3
A továbbiakkal jelentkezem hamarosan :)