Yoongi és Hoseok esküvőjének napja. Miért is alakult volna zökkenőmentesen?

Akkor kezdem a legelejéről.

Reggel arra keltem, hogy Partvis az ágy végében ül és hatalmas szemekkel bámul rám, pont úgy, mintha éppen azzal vádolna meg, hogy kinyírtam az egész családját. Gyanakodva, valamint kissé félve néztem vissza rá, és csak nagyon lassan mertem felülni, hátha rám támad. De nem mozdult. Ez, ha lehet még ijesztőbbé tette a helyzetet.

-Namjoon - suttogtam a mellettem horkoló vőlegényemnek, és rájöttem, ha rajta múlna az életem, már rég halott lennék. - Namjoon! - szóltam egy fokkal hangosabban, és a biztonság kedvéért még oldalba is taszítottam könyökkel.

-Hrhrh - horkolt tovább teljes nyugalomban.

-Oké, Partvis - néztem a szemeibe, felvéve a lehető legnyugodtabb arckifejezésemet. - Csak semmi hirtelen mozdulat.

Partvis csak csendben meredt rám, miközben a farka ide-oda járt, mint egy kutyának.

-Jin - szólalt meg ekkor Namjoon, és én hülye azt hittem végre felkelt. De nem. Csak álmában beszélt a nyomorultja. - Jin, ne menj be oda!

-Nem is akartam - motyogtam, csak úgy poénból. De az igazi poén az volt, hogy Namjoon válaszolt rá.

-Akkor jó. Bent van egy víziló.

Döbbenten, pislogás nélkül meredtem magam elé, és azt hiszem Partvis is zavarba jöhetett egy pillanatra, mert véletlenül pislogott egyet, megtörve ezzel a zord, ádáz pillantást, amivel illetett.

-Hol van víziló? - kérdeztem, mert egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne folyjak bele ebbe az elmés beszélgetésbe.

-A szekrényben - suttogta Namjoon, majd halkan elkezdett nevetgélni.

-Te engedted be? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Namjoon azonnal elhallgatott, és lefagyott az arcáról a mosoly.

-Nem - mondta nem túl meggyőzően.

-Na jó, én ezt nem bírom - ráztam meg a fejem, majd rögtön azután Namjoon vállát is. - ÉBRESZTŐ! - kiabáltam, mire Namjoon végre felriadt.

-Ha, mi az? - ült fel az ágyban.

-Semmi - feleltem kimérten.

-Aha - dörzsölte meg a szemeit ásítva. - Miért ül ott Partvis? - hökkent meg, mikor végre magához tért.

-Mert meg akar ölni - jelentettem ki közömbösen. - És te simán végigaludtad volna.

-Szerintem ha meg akart volna ölni már rég megtette volna - vizslatta Partvist, mire a macska nyávogott egyet, majd leugrott az ágyról és a nappaliba távozott. - Na látod.

-Szuper - forgattam a szemeim.

-Na jó. Felöltözöm - kelt fel és sétált a szekrényhez. Én meg elvigyorodtam. Pont mielőtt kinyitotta volna, felsikoltottam. Namjoon ijedten ugrott hátra és kapott a szívéhez, én meg csak röhögtem rajta.

-Lol - keltem ki az ágyból nyújtózkodva.

-Mégis mi a fene volt ez? - kérdezte, miközben a térdeire támaszkodva próbálta visszanyerni a légzését.

-Gondoltam szólok, hogy ne lepődj meg, ha majd rád esik a víziló - vontam vállat.

-Milyen víziló? - ráncolta a szemöldökét.

-Én nem tudom - emeltem fel a kezeim védekezően. - Te hoztad be.

-Ezt most nem értem - csóválta a fejét.

-Nem baj. Megyek és megetetem az állatokat, mielőtt engem esznek meg.

-Most nem merem kinyitni a szekrényt! - kiabált utánam Namjoon a nappaliba.

-Haha.

(Mielőtt még mindenki szörnyetegnek tekintene, reggeli közben beavattam Namjoont mindenbe, ami történt, és utána ő is röhögött rajta.)

-Mikor kezdődik az esküvő? - kérdezte Namjoon, miközben mindketten unottan ültünk a kanapén, a tévé kijelzőjére meredve, pedig nem is volt bekapcsolva.

-Négykor - feleltem. - De Yoongi megkért, hogy menjek át hozzájuk kettőre, nem tudom, miért.

-Jó - reagálta le egy szóval.

-Szerinted elvihetem Partvist az esküvőre? - kérdeztem hirtelen.

-Ezt ne tőlem kérdezd.

-De te vagy itt.

-Jó, de nem az én esküvőm.

-Egyelőre.

-Egyelőre - bólintott.

-A mi esküvőnkre elviszem Partvist - közöltem.

-Jó.

-Talán van valami ellenvetésed? - néztem rá összehúzott szemekkel.

-Most mondtam, hogy jó.

-De nem hangzott őszintén.

-Pedig az volt.

-Jó.

Fura, fura nap.

Tulajdonképpen fél órán keresztül mást se csináltunk csak bámultuk a kikapcsolt tévét. Nem tudom mi ütött belénk, mindenesetre én egy órakor elkezdtem készülődni, hogy átmenjek Yoongihoz.

-Elviszlek - ajánlotta fel Namjoon. - Majd Minseo-éktól megyek az esküvőre.

-Jó.

Jó, jó, JÓ. MINDEN NAGYON JÓ.

Egy óra tizenöt perckor Namjoonnal a nyomomban léptem ki a lakás ajtaján. Partvist nem vittem, de csak azért, mert bebújt a szekrény alá, és mikor benyúltam, megkarmolt. Én meg megharagudtam rá.

-Hoztad az öltönyöd? - kérdeztem Namjoont, miközben lefelé mentünk a lépcsőn.

-Aha - mutatta fel a kezében hozott csomagot, amit én észre sem vettem.

-Remélem, kivasalod, mielőtt felveszed - néztem rá résnyire húzott szemekkel, mire Namjoon csak elmosolyodott. Én nem tudom, mi olyan vicces egy gyűrött öltönyön, de biztos.

Namjoon becsapta mögöttünk a kaput, és komótosan a kocsihoz sétáltunk, ahol én már nagyban vártam Namjoonra, hogy kinyissa a kocsit, de helyette belerúgott az első kerékbe.

-Nem tudom, ez milyen új metódus a kocsi beindítására, de nem hiszem, hogy működik - csóváltam a fejem.

-Nem, nem - nézett rám Nam idegesen. - Leeresztett a kerék. Francba! - szitkozódott.

-Mi?! Mégis mitől? Valaki kilyukasztotta? Hol élünk mi, a gettóban? Leeresztik a másik kerekét? Uramisten, nem biztonságos a környék. Namjoon, el kell költöznünk, azonnal! - pánikoltam.

-Nyugi már - nézett rám Namjoon. - Csak egy szög ment bele. Viszont nincs pótkerekem.

-Csodálatos - sóhajtottam. - Akkor most mi lesz? - néztem rá, tanácstalanul széttárva a karjaimat.

-Írj Yoonginak, hogy kicsit késni fogsz. Busszal kell mennünk - csóválta a fejét.

-Miért nem metróval? Az gyorsabb - tűnődtem, miközben sétálni kezdtünk a buszmegálló irányába. Gyűlölöm a metrót, meg persze a buszt is, de itt most nem az volt a lényeg, hogy én mit gyűlölök, hanem hogy időben odaérjek Yoongihoz.

-Felújítás van a vonalon - vont vállat Namjoon.

-Ne már - húztam el a számat. - Mégis meddig?

-Még egy hónapig - tájékoztatott Namjoon.

-És mégis mit újítanak fel? A sínt? Hogy jobban csússzon? - fintorogtam.

-Nem, dehogy - röhögött fel Namjoon. - Gondolom a megállókat, meg a metrókocsikat.

-Aha - nyugtáztam, majd erőteljesen legyezni kezdtem magam, ugyanis Namjoonnal ellentétben én már eleve az öltönyömben indultam el, és mondanom sem kell, hogy baszottul melegem volt.

A buszmegállóban egy teremtett lélek sem ácsorgott, amit én kifejezetten pozitívan éltem meg, mert semmi kedvem nem volt a többi izzadt ember társaságában nyomorogni. Már csak azt reméltem, hogy a buszon is hasonlóképpen lesz majd, mint a megállóban, de persze már az üres megálló is túl szép volt, hogy igaz legyen. Míg vártuk a buszt, dobtam egy gyors sms-t Yoonginak, aki azonnal reagált is. Azt írta 'OK'. Én lélekszakadva rohanok hozzá, minden követ megmozgatva, és akkor csak annyit kapok, hogy OK. Ez is nagyon JÓ.

A buszon természetesen egy talpalatnyi hely sok annyi sem volt. Félig az ablaknak préselődtem, és Namjoon karja beszorult az ablak és a hasam közé. Az egyik lábával pedig az öltönyöm szárán taposott.

-Elnézést, uram, arrébb tudna egy kicsit állni? - érdeklődött valaki, aki a következő megállóban szállt fel.

-Természetesen - feleltem. - Majd ha egyszer nem leszek az ablakra kenődve, első dolgom lesz, hogy félreálljak - motyogtam.

-Csak egy ici-picit kéne arrébb állni.

-Magának meg csak egy ici-picit kéne befogni... - mondta Namjoon. Azt hiszem rossz hatással vagyok rá.

Az illető vérig sértve állt ott, és mivel karma is a bitch, a busz lefékezett, ő meg fejjel zuhant egy nagydarab, szőrös férfi mellkasának.

-Köszönöm - suttogtam, és reméltem, hogy Namjoon hallja is, és nem feleslegesen nyalogatom össze a rettentően mocskos ablaküveget. Bár szavakkal nem válaszolt, de a beszorított karjával szorosabban fogta át a derekamat, így tudtam, hogy nem hiába nyeltem be a világ összes bacilusát.

Körülbelül húsz-huszonöt percnyi nyomorgás után meg is érkeztünk, és akkor már kegyelmet nem ismerve nyomakodtam le a buszról, félrelökve mindenkit, tulajdonképpen faltörő kosként funkcionálva.

-Majdnem ott vagyunk! - kiáltottam fel, talán afféle biztatásképpen, vagy nem is tudom. Egy perce félreálltam a járdán, hogy a térdeimre támaszkodva kifújjam magam, Namjoon meg az öltönyét simítgatta a csomagban, jól láttam, de mikor felegyenesedtem, gyorsan leengedte a kezét. - Mehetünk? - néztem rá felvont szemöldökkel, mire bólintott.

Már el is indultam, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve megtorpantam, és Namjoon mellé sétálva felé nyújtottam a kezem. Egy röpke pillanatig döbbenten pislogott rám, de aztán kérdés nélkül megragadta a felé nyújtott kezemet, így már kéz a kézben sétáltunk a külváros kevésbé forgalmas utcáin.

A kapuhoz érve aztán beütöttem a kódot, mire a kapu berregve kinyílt, és mi Namjoon bemasíroztunk az udvarra.

-Hát akkor - álltam meg Jiminék háza előtt. - Nemsokára találkozunk.

-Hívj fel, ha végeztél - biccentett Namjoon, mire egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, és odahajolva hozzá egy hosszú csókot nyomtam a szájára.

-Szia - integettem még utána, ahogy elindultam a közös lakóparki udvar másik végébe. A nap erősen tűzött, és szinte biztos voltam benne, hogy immáron jókora izzadságfoltok éktelenkednek a zakóm hónalj résznél.

Yoongiék háza előtt megálltam egy pillanatra, és kopogás előtt hallgatózni kezdtem. Odabentről egy pisszenés nem sok, annyi sem hallatszott. Fura, gondoltam. Sóhajtottam egyet, mert miért ne, aztán minden mindegy alapon ököllel dörömbölni kezdtem az ajtón. Alig telt el fél perc, mire az ajtó alig résnyire kinyílt, és egy kéz szó szerint berántott a házba a galléromnál fogva. Egy pillanat alatt lepergett az életem a szemem előtt. Na, persze nem csak az. Hanem mindenféle teória is.

Yoongiékat foglyul ejtette az orosz maffia, és Szergej éppen a torkomra szegezi mindkét kezét, hogy megfojtson.

Yoongi és Hoseok megőrültek a spanyol szappanoperától, és most valamilyen különös okból kifolyólag meg akarnak ölni.

Szimplán nem akartak feltűnést kelteni valami apró-cseprő dolog miatt.

De a hármas verzió nem tűnt túl valósághűnek. Én Szergejben hittem.

-Seokjin, csakhogy itt vagy - hallottam Yoongit egyenesen a fülembe suttogni. Így kénytelen voltam elvetni a Szergejjel való találkozás lehetőségét. Bár, még mindig simán lehetett, hogy Szergej a nappaliban ül és Yoongi csupán kényszer hatására cselekszik.

-Ha fogva tartanak, pislogj kettőt - suttogtam, amilyen halkan csak tudtam. Yoongi döbbenten, pislogás nélkül meredt rám, így vagy nem volt fogoly, vagy túlságosan félt a lebukástól, ezért nem mert pislogni. - Oké. Pislogj kettőt, ha nem mersz pislogni, mert félsz, hogy lebuksz.

-Te teljesen gyökér vagy? - horkant fel Yoongi idegbetegen, majd a fejét rázva elindult be, a nappaliba.

-Neee, ott van Szergej - kiabáltam utána, de ő persze mit sem törődött ezzel, így kénytelen voltam csapot-papot otthagyva utánavetni magam. - Vigyázz! - ragadtam meg két kézzel a vállát, felkészülve, hogy bármikor félreránthassam, ha esetleg Szergej tüzelni kezdene (na nem mint a kutyák szoktak, hanem rendesen, fegyverrel). Ám legnagyobb meglepetésemre, a nappaliban nemhogy Szergej, de egy teremtett lélek sem tartózkodott.

-Leakadnál rólam? - rázta le Yoongi a kezeimet a válláról. - Ülj le, légyszi - utasított kedvesen, ami elég ironikus, de mindegy. Kissé megijedtem, így fogtam magam és inkább egyetlen szó nélkül leültem a fotelba, Yoongi pedig velem szemben, a kanapén foglalt helyet.

-Mi az? - kérdeztem, miután jó három percig nem mondott semmit, csak komolyan bámult maga elé. - Miért hívtál ide? Valamit el akarsz mondani? Terhes vagy?! - akadtam ki teljesen.

-Mi van?! - kapta fel a fejét fintorogva. - Hogyne, Jin. Nővé operáltattam magam, és most Hoseok gyermekét hordom a méhemben.

-Neee, tényleg? - kaptam a szám elé a kezem.

-Neked tropára ment az agyad - jegyezte meg nem túl kedvesen, mire csak vállat vontam.

-Akkor, elmondod még ma, hogy mi van? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, mire Yoongi nagyot sóhajtott, akárcsak én mielőtt Yoongi berángatott a házba.

-Szóval, ez egy kicsit kínos, de....A nagy készülésben és kapkodásban teljesen kiment a fejemből, és csak akkor jutott eszembe, mikor Hoseok mondta, hogy neki az unokatesója, MInsung lesz a szerencsés, hogy elfelejtettem....elfelejtettem tanút szerezni magamnak - pillantott rám.

-És most azt szeretnéd, ha én szereznék neked egyet, alig két órával az esküvő előtt? - akadtam ki. - Ez azért elég nagy felelősség - kezdtem legyezgetni magam, mert hirtelen még az eddiginél is jobban leizzadtam. Yoongi fapofával meredt rám.

-Nem, te gyűrűsféreg. Komolyan mondom, neked is van agyad, csak tudnám minek, ha sose használod...Azt szeretném, ha te lennél a tanúm - mondta a szemembe nézve.

-Ó. Ez igazán...kedves. És logikus - gondolkoztam el, mire Yoongi halkan felröhögött.

-Eredetileg is téged akartalak megkérni, de állandóan kiment a fejemből - panaszkodott.

-Természetesen leszek a tanúd - bólintottam. - De csak egy feltétellel - tettem hozzá, mire Yoongi nyugtalanul fészkelődni kezdett.

-Mi volna az?

-Ha visszaadod a szívességet, és te is leszel az én tanúm - böktem ki, mire Yoongi szája szegletében megjelent egy halvány mosoly.

-A legnagyobb örömmel.

folyt. köv.

Igyekszem gyorsan hozni a kövi részt, mivel az majd teljes mértékben összefügg ezzel! Megteszek minden tőlem telhetőt. Addig is pedig, remélem tetszett ez a rész!💜