-Namjoon - böktem meg a vállát, mert már megint tátott szájjal bámult valami műsort a tévében és esze ágában sem volt rám figyelni.

-Ha? - bámult rám értetlenül. Olyan bamba volt, jó, hogy a nyála nem csorgott.

-Elütnél engem 10000 dollárért? - tettem fel a kérdést felvont szemöldökkel, erősen vizslatva a tekintetét, ami kifejezéstelenebb volt, mint egy buddhista szerzetesé.

-Micsoda? - kérdezett vissza, mert közben újra a tévére szegezte a pillantását. Azt hiszem hiba volt megvenni a HD kijelzős LG plazma tévét.

-Azt kérdeztem, hogy képes lennél-e elütni engem 10000 dollárért? - ismételtem sóhajtva.

-Jaaa, hogyne. Érted bármit - mosolygott rám kedvesen egyetlen másodperc erejéig, majd újra elmélyedt a virtuális valóság okozta örömökben.

-"Kéne neked egy lakótárs" - motyogtam Jimin feleségét imitálva, mivel eredetileg ő javasolta, hogy költözzek össze valakivel. Hát. Mind látjuk mi lett belőle. - Namjoon.

-Ha?

-Most bemegyek a szobába és bekenem magam mogyoróvajjal. Tetőtől-talpig - mondtam.

-Tedd, ami jól esik - dünnyögte, én meg a szememet forgatva vonultam a szobába, de nem azért, hogy mogyoróvajat kenjek magamra. Az gusztustalan lenne és pazarlás. Úgy gondoltam inkább lefekszem, hiába volt még csak este nyolc. Én ezt egyszerűen már nem bírtam idegekkel. - Namjoon!

-He?

-Holnap reggel el kell mennem itthonról, fel tudnál kelteni ötkor? - kiabáltam ki.

-Aha - hangzott a válasz, én meg úgy döntöttem nem érdekel, hogy figyelt-e, vagy sem, szimplán csak lefeküdtem.

Igazából egészen addig sikerült mélyen aludnom, míg Namjoon éjfélkor nem jött be lefeküdni. Utána csak fetrengtem, egyik oldalamról a másikra fordultam, hallgattam a horkolását, elátkoztam miatta, szidtam az anyját, fejbevágtam kispárnával és azt hallgattam hogyan veszekszik saját magával álmában ("Megmondtam, hogy a fiókba tedd a zoknimat!", "És én oda is tettem!", "De az nem a jó fiók", Ez az egyetlen fiókunk, Namjoon!", "Nem érdekel, Namjoon"). Amúgy nem tudom miért álmodik állandóan zoknikról. Kissé nyugtalanító, valljuk be. Mivel valóban fel kellett kelnem hajnali ötkor, kissé frusztrált lettem a nemalvástól, na meg attól, hogy 4:59 volt, de Namjoon tátott szájjal hortyogott mellettem, teljességgel figyelmen kívül hagyva, mit kértem tőle. 5:00-kor "véletlenül" megütöttem.

-Ha, mi van?! - ült fel hirtelen, a szája széléről letörölve a nyálcsíkot, aminek hosszúságával szerintem akár Guinness rekordot is felállíthatott volna. Pfuj.

-Öt óra van - mutattam az órára kedvetlenül, miközben felkeltem, hogy felöltözzek.

-És miért vagy ébren? - dörzsölte meg a szemeit ásítva.

-Hát nem azért, mert te nagylelkűen felébresztettél öt órakor, ahogy megkértelek rá - zsörtölődtem, ahogy belebújtam a pólómba.

-De hát fent vagy. Akkor nem mindegy, hogy én keltettelek-e vagy sem? - értetlenkedett.

-Nem - bújtam a nadrágomba.

-És ha most jól értelmezem, akkor most azért ébresztettél fel, hogy elmondd, nem ébresztettelek fel?

-Pontosan - vigyorogtam rá, mielőtt elindultam volna ki a konyhába, hogy megegyek egy brióst, mert azt szoktam enni, ha ideges vagyok.

A hűtőből kivett kakaóval, és a briósommal ültem az asztalnál, idegesen csámcsogva, amikor Namjoon kócos feje jelent meg az ajtóban.

-Miért nem alszol? - vigyorogtam rá, mire hitetlenül elnevette magát, és kivett egy narancslevet a hűtőből, majd leült velem szembe.

-Hová mész? - kérdezte, miután legalább három percen keresztül csámcsogott a narancsleven. Nem tudtam, hogy azon is lehet csámcsogni, de Namjoonnak sikerült. Egy főnyeremény ez az ember, komolyan mondom.

-Jiminékhez bébiszittelni - mondtam.

-Ilyenkor? - fintorította el a száját, mint aki még mindig nem képes elhinni, hogy felkeltettem hajnali ötkor.

-Valami cuccra mennek reggel fél hétre úgyhogy igen, ilyenkor - öblítettem le az utolsó falat brióst az utolsó korty kakaóval. Máris jobban éreztem magam.

-Milyen cuccra? - ráncolta a szemöldökét.

-Namjoon - sóhajtottam. - Ha tudnám neked definiálni a cucc jelentését, akkor nem kéne cuccnak hívnom. Kérdezd meg őket magad - tettem hozzá.

-Meg is fogom - jelentette ki dacosan.

-Jó - nyugtáztam bólintva.

-Jó - felelte.

Egy darabig mindketten csendben ültünk, de aztán két perc múltán egyszerre szólaltunk meg.

-Nem akarsz velem jönni?

-Elmehetek veled?

Egy pillanat erejéig nem mondtunk semmit, majd egyszerre röhögtük el magunkat.

-Megyek és felöltözöm - állt fel Namjoon a fejét ingatva, még mindig röhögve.

Jiminékhez hat előtt két perccel érkeztünk meg, és már kopogásra emeltem volna a kezem, mikor az ajtó magától kinyílt.

-Psszt, csendben! - jelent meg előttünk Jimin, szájára szorított ujjal. - Joonie alszik.

-Tudod Jimin - kezdtem suttogva, miközben Namjoonnal a nyomomban beléptem és Jimin halkan becsukta mögöttünk az ajtót. - Én is aludnék, de képzeld.... - tártam szét a karom, mire Jimin csak unottan legyintett egyet. - És a becézés még mindig Seokie, és nem Joonie - tettem hozzá motyogva, felhúzott orral.

-Sziasztok - lépett ki ekkor a fürdőből A feleség (ew), és sietve átölelte Namjoont, majd engem is megpróbált, de haha, elszaladtam. Jó, igazából nem nevezném futásnak, de elég gyorsan sikerült átslisszolnom a nappaliba, kitérve ezzel A feleség fojtogató karjainak hatósugarából. Bumm, biccs.

-Na és hová mentek? - hallottam Namjoont, én meg közben ráérősen bekapcsoltam a TV-t.

-Állásinterjúra - felelte Jimin.

-Közösen? - képedt el Namjoon, vagyis a hangjából ítélve magam elé tudtam képzelni azt a döbbent, bárgyú tekintetét. Ahh, szép is a szerelem.

-Csak én. De Minseo elkísér.

-Na de ilyen korán? - hitetlenkedett továbbra is Namjoon.

-Amint látod.

-Na és milyen állás? - kérdezte. Erre mondjuk én is kíváncsi lettem volna, mert egyszerűen elképzelni sem tudtam Jimint máshol, mint a pult mögött. Ez egy kicsit gonoszan hangzik, de ez az igazság. Már megszoktam. És nem is bízom meg másban, ha az italomról van szó. Még magamban sem.

-Majd elmondom, ha megkapom. Most viszont mennünk kell. Köszönjük, hogy vigyáztok Jooniera...

-Seokie - motyogtam magam elé a fejemet csóválva, és már csak annyit hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó.

-Hát ez fura - lépett be Namjoon a nappaliba a fejét vakarva. - Nem is tudtam, hogy Jimin állást keres - mondta.

-Hát ülést már nyilván talált - humorizáltam. Namjoon pár másodpercig értetlenül bámult, majd a homlokára csapva elnevette magát.

-Óóóó, értem, állás-ülés, leesett - mondta, majd megkísérelt leülni a kanapéra, de valamilyen csodálatos egybeesés(haha) folytán melléült.

-Úgy látom nem csak az esett le - nyújtottam neki a kezemet a szememet forgatva. Nagy nehezen sikerült leülnie, és ezt követően maradandó sérüléseket okoznia nekem, ugyanis ez a szerencsétlen át akart karolni, de kicsit elszámította magát, így nemes egyszerűséggel belekönyökölt a szemembe.

-Köszönöm, Namjoon, ez mérhetetlenül jól esett - szorítottam a tenyeremet a könnyező bal szememre.

-Jesszus, Jin, annyira sajnálom - kapott a szájához. - Nagyon fáj?

-Épp csak annyira, mintha belekönyököltek volna - feleltem, és valamilyen oknál fogva elhitettem magammal, hogyha pislogni kezdek, az majd elmulasztja a fájdalmat, ezért eszelős tempóban kezdtem pislogni, de ettől csak rosszabb lett. És még Namjoont is sikerült megijesztenem....mégjobban.

-Úristen! Rohama van a szemednek?! - kiáltott fel kétségbeesetten. - Sosem láttam még ilyesmit ezelőtt. Hívjak mentőt? - pánikolt.

-Ja. Rohammentőt - dünnyögtem, majd kissé hangosabban tettem hozzá: - Nem kell, Namjoon, semmi bajom, nyugalom. Minden rendben - nyugtattam, ami eléggé ironikus volt, tekintve, hogy én voltam az, akinek lassan, mint csörgedező patak folyt ki a szeme, de mindegy.

-Semmi sincs rendben! - kiáltotta kétségbeesetten. - Kinyomtam a vőlegényem szemét, hogy lenne már minden rendben?! - pattant fel idegesen, és esküszöm, hogy ő is könnyezni kezdett. És ha csak nem nyomta ki éppen a saját szemét, márpedig ezt kétlem, akkor éppen bőgött. - Mindent elrontok, most biztosan utálsz - törölgette a szemeit szipogva, én meg nagyot sóhajtottam, és áldottam az eget, amiért Seokie nem ébredt fel erre a hisztire.

-Namjoon, figyelj! - néztem rá fél szemmel, mert a balt még mindig nem tudtam rendesen kinyitni. - Nem foglak azért utálni, mert, nagy lendülettel, 200 lóerővel, dupla meghajtással és a sebességhatárt figyelmen kívül hagyva VÉLETLENÜL szemen könyököltél. És nem rontasz el mindent. Csak egy részét. De hé, engem ez cseppet sem érdekel - tártam szét a karjaim. - Szeretlek, oké? - néztem rá (még mindig csak fél szemmel), és magamban elkönyveltem, hogy nem lennék jó kalóz, mert az én szemem ezt nem bírja.

-Oké - bólintott némi hezitálás után, megtörölve a szemeit. - Én is szeretlek. És nem akartalak megvakítani.

-Tudom. Majd mindenkinek azt mondjuk, hogy azért nem látok fél szememre, mert elvakított a szépséged, jó? - vetettem fel a szerintem nem is olyan rossz ötletet.

-Jó - nevette el magát végül.

-Na gyere ide - intettem neki. - Öleld meg a Karib-tenger legjóképűbb félszemű kalózát - mondtam, Namjoon meg mint egy nagyra nőtt óvodás totyogott oda hozzám és ölelt meg. Egyébként ágyékon térdelt, de ezt már inkább nem akartam neki említeni.

Seokie jó kisfiú lévén nem kelt fel nyolc előtt, és akkor is csak megetetni kellett és tisztába tenni, aztán újra tisztába tenni, mert miért ne. Közben Namjoonnal tévéztünk, én kifosztottam Jiminék hűtőjét, egyszer A feleség keresett telefonon, de nem voltam hajlandó felvenni, így kénytelen volt Namjoonnal tárgyalni. Csak aztán tíz óra után Seokie nem volt hajlandó visszaaludni, viszont a sírást sem volt hajlandó abbahagyni. Mit ne mondjak, mindannyian megkönnyeztük azt a napot.

-Seokie, cssss, az isten áldjon meg, Guinness-rekordra gyúrsz, vagy mi a franc? - próbáltam elhallgattatni, de nem vált be. Pedig felvettem és ringattam, megetettem, de semmi sem használt.

-Minseo nem veszi fel - nézett rám Namjoon fájdalmas képpel.

-Szuper - sóhajtottam. - Én is mindjárt sírni fogok - nyüszögtem lebiggyesztett szájjal.

-Én is - mondta Namjoon szomorúan.

10 perccel később Seokie nyugodtan szuszogott a kezemben, mintha mi sem történt volna. És hogy ez hogyan történt? Tegyük kicsit még abszurdabbá a napot, mert miért ne?

Szóval Namjoon és én fáradtan, a még mindig bőgő gyerekkel huppantunk le a kanapéra, és valamelyikünk ráült a távirányítóra. A csatorna átváltott az MTV-re, ahol éppen Rick Astley - Never Gonna Give You Up című száma, és Seokie bőgése szipogássá csillapult, majd teljesen elcsendesült.

-Ki gondolta volna, hogy Rick ilyen nyugtató hatással van a babák idegrendszerére? - kérdeztem a homlokomat dörzsölve.

-Senki az égvilágon - sóhajtotta Namjoon.

Ekkor nyílt az ajtó, és a hangok alapján hazatértek Jiminék.

-Hé - lépett be Jimin, nyomában a feleségével.

-Hello - intettem neki meggyötört tekintettel.

-Hoztunk ebédet - emelte fel a kezében tartott szatyrot. - Leteszem a konyhában - mondta suttogva, majd kisétált. A felesége ellenben ott maradt és bújkáló mosollyal bámult.

-Mi az? - kérdeztem fintorogva.

-Semmi - rázta a fejét. - Csak...jól áll nektek a gyerek - vigyorgott, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, távozott.

Namjoonnal értetlenkedő pillantást váltottunk, majd megvontam a vállam és úgy ítéltem meg, hogy agyára ment valami. Ennyi.