-Jimin, nem fogod elhinni milyen szörnyű napom volt! - roskadtam le a kanapéra, és kiengedtem Partvis a hordozóból. Vidáman(?) nyávogva szaladt körbe a szobában, hogy mindent megszagoljon.

-Fogadunk? - nézett rám Jimin bújkáló mosollyal.

-Kérsz valamit inni? - állt meg mellettem A feleség, előre-hátra hintázva a lábain, mosolyogva.

-Mi baja van ma mindenkinek? - néztem rájuk értetlenül.

-Hogy érted? - nézett rám Jimin.

-Mindenki gyanúsan kedves ma - feleltem összehúzott szemekkel.

-Mindig ilyenek vagyunk, csak nem veszed észre, mert paranoiás vagy és elítéled az embereket - csapott a vállamra Jimin.

-Ez meglehet - helyeseltem. Kissé vonakodva ugyan, de egyetértettem.

-Szóóóóval....? - nézett rám A feleség továbbra is.

-Víz jó lenne - bólintottam végül.

-Ühüm - bólintott, majd sarkon fordult, de az ajtóban megtorpant. - Nem kérsz egy koktélt vagy valamit?

-Mi? - ráztam meg a fejem értetlenül, mintha nem értettem volna tisztán, holott nagyon is képben voltam azzal, hogy mit kérdezett.

-Koktélt - ismételte meg.

-Miért kérnék koktélt? - értetlenkedtem.

-Miért ne? - vont vállat.

-Oooké - feleltem furán. - Lepj meg - hagytam rá végül, mire szélesen mosolyogva eltűnt a konyhában. - Hát vele meg mi van? - bámultam Jiminre.

-Hiányzik neki a munka. Nem mondja, de elég egyértelművé válik, amikor hajnali háromkor arra kelsz, hogy a konyhában hajt végre akrobata mutatványokat, miközben az egyik kezében Seokjoont egyensúlyozza, a másikban meg egy üveg tequilát szorongat és önti össze éppen különböző folyadékokkal. Mindez az hivatott jelezni, hogy hiányzik neki a munkája, ha nem azt, hogy felcsapott kémikusnak és a fiunkon kísérletezik - hadarta. - Éppen időben sikerült leállítanom, ugyanis majdnem vodkát töltött a cumisüvegbe - tette hozzá.

-Sosem lehet időben elkezdeni a piálást, nem igaz? - röhögtem, Jimin meg bólogatva értett egyet. - Tényleg. Hol van Seokie? - kérdeztem, és vizslató tekintettel szkenneltem át a nappalit, mintha csak Seokjoon ott bújkálna valamelyik sarokban.

-A szobájában. Alszik - felelte Jimin.

Bevallom, egy röpke pillanatra, éppen csak egy másodpercre, de összeszorult a torkom. A szobájában. Ami régen az én szobám volt. De már nem az. Már semmi sem olyan, mint régen. Minden...

-Jimin - szólaltam meg, mire Jimin érdeklődve pillantott rám.

-Hm?

-Hé, mondtam már, hogy köszönöm? - néztem rá, ő meg egy pillanatig értetlenül vigyorogva nézett rám, de látva, hogy én milyen komoly vagyok, ő is elkomorodott.

-Őszintén... - kezdte. - Egyszer sem mondtad - nézett a szemembe, mire újra visszatért a kellemetlen szorító érzés a torkomba.

-Én.... - kezdtem, de Jimin közbevágott.

-De nem is kellett. Tudod, hyung, mondani nagyon sok mindent lehet. Tudod, mennyi ember mond ki dolgokat anélkül, hogy komolyan gondolná? Rengeteg. Sosem mondtad, hogy köszönöd, de az, hogy mindig ott voltál, ha szükségem volt rád többet ér ezer üres szónál is - mondta, én meg csak ültem ott, könnybelábadt szemekkel, és már éppen át akartam ölelni Jimint, mikor A feleség megelőzött, és zokogva rontott be a nappaliba és vetette magát....a nyakamba. Nem Jiminébe. Az enyémbe. Amit nem tudtam mire vélni.

-Ez annyira gyönyörű volt - zokogta a nyakamba. A kedvenc pólómra könnyezett. Mellesleg szerintem is gyönyörű volt, de nem én mondtam, hanem Jimin.

-Na...jól van - ütögettem meg esetlenül a hátát.

-Annyira szeretlek titeket - sírt még mindig. És még mindig a pólómba.

-Jimin csinálj valamit - tátogtam felé.

-Rendben - bólintott, majd közelebb csúszott a kanapén, és átkarolta a feleségét és engem is.

-De ne ezt - motyogtam meggyötörten.

-Jin, csak most az egyszer...ne mondj semmit - suttogta A feleség a fülembe, én meg nagyot sóhajtva haraptam az alsó ajkamba, hogy még véletlenül se hagyhassa el egyetlen szó se a számat.

Három percnyi fojtogató ölelés után kezdtem kifogyni a levegőből, főleg, hogy közben Partvis is az ölembe ült, és ott kezdett el mosakodni. Fura nap. Felettébb fura nap.
Szerencsére "megérkezett" a megmentőm, Seokjoon formájában, ugyanis irtó hangosan kezdett el bőgni, és még a csukott szobaajtón át is legalább ezer decibellel szólt.

-Megyek, megnézem - törölte a szemeit a pólója ujjába A feleség és végre leszállt rólam. - A koktélod a konyhában van - tette még hozzá szipogva, majd ment, hogy megnyugtassa Seokiet.

-Na és, mit szeretnél ma csinálni, hyung? - fordult felém Jimin hirtelen.

-Öööö, nem tudom - feleltem vállat vonva. - De ma még be kell néznem Yoongiékhoz is - sóhajtottam.

-Ez nem is rossz ötlet! Menjünk mind! - csillantak fel Jimin szemei. - Minseo! Pakold be a kistáskát, kimegyünk! - kiáltotta felpattanva a kanapéról. Mintha csak börtönből szabadulna, úgy örült annak, hogy kimehet a "nagyvilágba". Pedig tudtommal ő bejár dolgozni. De úgy látszik, ez az "összezárva a gyerekkel" téma őt is megviselte cseppet érzelmileg. Na, mondjuk én is össze vagyok zárva a gyerekekkel naphosszat, de őket este hazaviszik. Hála a jóégnek.

-Partvis? Jössz Yoongiékhoz? - néztem az ölemben ülő macskámra, aki erre csak nyávogott egyet, és leugorva rólam szaladt az ajtóhoz. - Akkor ezt meg is beszéltük - motyogtam, miközben nagy nehezen én is feltápászkodtam.

Mire kiértem az előszobába, Jimin már az ajtóból integetett, hogy igyekezzek.

-Gyere, hyung! Siess!

-Jövök már - kapkodtam a lábaimat. Meg is lett az eredménye. Megbotlottam a küszöbben. - Aztarohadt - próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat. Nem sikerült. Beleestem a virágágyásba.

-Jin, mit csinálsz a földön? Gyere már! - kiáltott Jimin a távolból. Azaz a szomszéd ház elől.

-Megyek - tornáztam fel magam a földről, és megállapítottam, hogy mikor Yoongi a múltkor arra panaszkodott, hogy beállt a dereka, nem kellett volna kinevetnem, mert most az enyém is. - Nem könnyű az élet huszonöt felett - poroltam le a pólómat, amiből igen nehéz lesz kiszedni a sárfoltokat. A feleség könnyeiről meg már ne is beszéljünk.

Jimin, és a felesége, kezében Seokieval, na meg Partvis is, ami még mindig fura volt, már mind ott álltak Hoseok és Yoongi immáron közös házának az ajtaja előtt, sőt, már készen is álltak arra, hogy erőszakosan behatoljanak a házba. Legalábbis Jimin kilincsre szorított keze ezt sugallta.

-Jössz már? - bámult rám Jimin türelmetlenül.

-Egy perc. Felhívom Namjoont. Ő se maradjon már le erről a....akármi is legyen ez - húztam el a számat.

-Oké, de siess - bólintott Jimin, majd az egész családjával karöltve benyomult az ajtón. Partvis is.

Én arrébb sétáltam, és nagyot sóhajtva tárcsáztam Namjoont.

-Halló? - szólt bele végre kábé a huszadik csörgés után.

-Szia.

-Jin? - a hangja igencsak meglepettnek hangzott.

-Igen, én vagyok. Miért? Talán másra számítottál?

-Nem, nem, de te nem a konyhában vagy?

-De, Namjoon. Otthon vagyok a konyhában, és felhívtalak ahelyett, hogy bementem volna a nappaliba - forgattam a szemeim.

-Szóval nem vagy itt - szűrte le nagy nehezen.

-Nem. Nem vagyok. Már legalább másfél órája nem vagyok ott.

-Ijjj - mondta, és láttam magam előtt, ahogy elhúzza a száját. Remek. Az én napom egy merő szenvedés, ez meg azt hiszi a konyhából telefonálgatok neki jókedvemben.

-Ijj hát - sóhajtottam. - Meg tegez. Na de nem ez a lényeg - legyintettem. - Itt vagyok Jiminéknél, vagyis most nem náluk vagyok, hanem az udvaron állok Yoongiék előtt, mert amúgy Hoseokék hoztak ide. Mármint nem Yoongi és Hoseok, hanem Hoseok és az apja, meg az ijesztő unokatestvére, aki miatt bevertem a fejem, ami mondjuk már előtte is fájt, mert Soojin a buszon teljesen kiakasztott, és ezért szálltam le és akkor találkoztam Hoseokékkal, akik elhoztak és azt mondták később menjek át hozzájuk, és Jimin felesége majdnem megfojtott, aztán Jimin hirtelen nagyon át akart menni Yoongiékhoz, úgyhogy most itt vagyok, és csak azt akartam mondani, hogy örülnék, ha idejönnél - hadartam el. - Namjoon? Ott vagy? - szóltam a telefonba, mert gyanúsan nagy volt a csend. Viszont lecsekkoltam, és még vonalban voltunk.

-Mindkettőnknek egyszerűbb lett volna, ha a konyhából telefonáltál volna - sóhajtott fel végül.

-Ezzel nem vitatkozom - mondtam.

-Jó, tíz perc és ott vagyok. De ígérd meg, hogy ezt a sztorit majd részletesebben is kifejted, mert nem igazán értem, hogyan függ össze Jimin hirtelen támadt mehetnékje azzal, hogy a húgom téged ölelget - felelte.

-Rendben - mosolyodtam el, és letettem a telefont. Hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy most már van még egy személy az életemben (Jiminen) kívül, aki megérti az abszurd gondolkodásmódomat. Bár Namjoonnak még tanulnia kell, azért egész jól belejött.

Abban a biztos tudatban, hogy hamarosan már én sem leszek egyedül (hacsak nem számítjuk Partvist ugye) indultam be a házba. Átlépve a küszöböt aztán azonnal meg is torpantam. A lakás minden egyes apró, és nem apró négyzetcentiméterét különböző fajtájú, színű, és illatú virágok borították.

-Mi a jó isten? - szippantottam nagyot, mire azonnal el is tüsszentettem magam.

-Jin! Hát itt vagy! - igyekezett felém Hoseok kitárt karokkal, és fél karral átölelve terelgetett befelé, a másik kezével zsebkendőt nyújtva felém, amit készséggel el is fogadtam, mert a virágok igencsak baszták az orromat.

-Botanikus kertet nyitottatok?! - néztem Hoseokra, erősen megkérdőjelezve a mentális épségét, miközben az orromat fújtam.

-Ugyan, kérlek! - csóválta a fejét. Közben megérkeztünk a nappaliba, ahol a többiek is ültek. Vagyis Jimin, a felesége, Seokjoon a hordozójában, Partvis (mellesleg ő is tüsszögött), Yoongi, Hoseok apja és a fura unokatesója, Minsung. - Átnéztük a katalógust, amit a virágbolt küldött, és mivel nem tudtunk dönteni mindenből küldtek mintát. Miután kiválasztjuk, amit akartunk, majd elküldik azokat külön, a többit meg odaajándékozzuk a násznépnek - magyarázta, én meg segítségkérően pillantottam körbe a szobában, hátha valaki más is átérzi a légteret átjáró őrület egyre intenzívebb sugallatait, de legnagyobb sajnálatomra mindenki totál oda meg vissza volt a virágokért. Egyedül talán Partvisban lelhettem lelkitársra, aminek a gondolata még mindig furán hat rám, akárhányszor rágondolok.

-És eldöntöttétek már melyik lesz? - lelkesedett A feleség, kezében egy csokor tulipánt szorongatva.

-Nem - rázta a fejét Hoseok. - De még van három napunk dönteni.

Hoseok beszélni kezdett a többiekhez, mindenféle dekorról, meg beporzásról, meg méhekről magyarázva, én meg közben csendben odaaraszoltam Yoongi mellé, és lekuporodtam a földre, felhúzva a lábaimat.

-Ha azt akarod, hogy kimentselek pislogj kettőt - suttogtam neki, a kezemmel eltakarva a számat.

-Értékelem az erőfeszítést, de egyelőre még megvagyok - mosolyodott el.

-Hogy bírod? - húztam el a számat.

-A turbó, vagy a részletes verzió érdekel? - fintorodott el.

-Ráérek - vontam vállat, jelezve, hogy nyugodtan belekezdhet a szánalmas élete kifejtésébe, mert úgysincs jobb dolgom.

-Két napja folyamatosan virágos poénokkal szórakoztatom magamat, hogy valahogy átvészeljem ezt. Hoseokot annyira leköti a választás, hogy fel sem tűnnek neki a poénjaim, pedig már saját magamat is kiégetem velük - sóhajtott. - Folyamatosan pisilnem kell a sok virág öntözés miatt. A fürdőbe már nem is kell légfrissitő, mindent belep a virágillat. És a fénypont: múlt éjjel azt álmodtam, hogy az oltárnál állva egy Hoseok helyett egy húsevő növényt veszek el.

-Hát ez....üdv a klubban - néztem rá végül röhögve.

-Milyen klubban? - ráncolta a homlokát.

-Az őrültekében - mondtam, mire felröhögött.

-Yoongi - kiáltott ekkor neki Hoseok a szoba másik feléből.

-Mi az?

-Nem tudod hová tettük az azáleákat?

-De. Ott vannak a százszorszépek mellett. De megmondtam, hogy írd fel valahova mit hová teszel, hogy elNEFELEJCSd - mondta, Hoseok meg bólintott. - Látod? Ezt mondtam. Fárasztó - nézett rám nagyot sóhajtva.

-Nekem tetszett - röhögtem.

-Azt mindjárt gondoltam.

-Namjoon is hamarosan itt lesz - tereltem a témát.

-Tök szuper - mosolygott rám Yoongi.

Ekkor Partvis jelent meg előttünk, és nyávogva felnézett Yoongira.

-Szevasz - nézett vissza rá Yoongi, és lehajolt, hogy megvakarja Partvis füle tövét. Amit ő nyugodtan tűrt. Sőt, szerintem még élvezte is. - Te hallod, ez a macska mióta ilyen barátságos? - nézett rám kérdőn.

-Ma reggel óta. És igen, szerintem is ijesztő és gyanús - vizslattam a macskát összehúzott szemekkel.

-Talán csak rájött, hogy nem is olyan rossz együttélni veled - nevetett fel Yoongi, majd pár másodperc után még hozzátette: - Vagy szimplán csak beletörődött a sorsába.

-Haha - imitáltam nevetést, de nem tudtam nem elvigyorodni.

-Többi állattal mi van? Tudod, hörcsög, aranyhal....Namjoon? - kérdezte Yoongi, még mindig a macska füle tövét vakargatva. Bújkáló mosollyal a szemében nézett rám. Nagyon jó kedve volt, aminek én mondjuk örültem, csak nem pontosan értettem az okát.

-Fűrészpor egész éjjel rág, majd ki kell találnom valamit. Vizes meg...ő csak úszkál.

-Nem mintha lenne választása.

-Ez igaz. De ő egy aranyhal. Mi másra vágyhatna? - tártam szét a karjaim.

-Yoooongi! - kiáltott ekkor megint Hoseok. - Merre vannak az ibolyák?

-A konyhaajtótól jobbra, a páfrány mögött - kiáltotta vissza Yoongi, én meg elkerekedett szemekkel bámultam. - Mi az?

-Páfrány is van?!

-Jaaa - értette meg értetlenkedésem okát. - Az eredetileg is itt volt - legyintett, mire azért valljuk be, némileg megkönnyebbültem.

-Huh, akkor jó.

-Hé - nézett rám Yoongi hirtelen. - Tudod melyik virág szeret meditálni?

-Csak nem a LiliOMMM? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Yoongi bólintva felnevetett.

-Tudtam, hogy te vagy az én emberem - csapott a vállamra. - Mikor Hoseoktól kérdeztem meg ugyanezt tegnap este, azt válaszolta, hogy "az imádkozósáskák". De nem hibáztatom érte, mert már hajnali egy volt, és mindketten egy csokor orchidea között ültünk, és valószínűleg már be voltunk szívva az illatától - magyarázta.

Tök jól elbeszélgettem Yoongival, de aztán két perc múlva arra kaptuk fel a fejünket, hogy Hoseok és Minsung valamin összekaptak. Hoseok a kezében egy csokor virágot lóbálva veszekedett.

-Megmondtam, hogy nem akarok rózsákat!

-Miért nem?

-Mert túl általános! Valami különlegeset akarok, de látom ezt te nem tudod felfogni - kezdett csapkodni.

-Ó, és mégis miért nem? Igenis, hogy fel tudom fogni, de te kicsit visszavehetnél az arcodból és lehetnél egy kicsit kevésbé önző, egoista és...és... - kereste a szavakat, majd a Hoseok kezében lévő virágcsokorra pillantott, és kibökte: -....és NÁRCISZtikus!

-Na jó, azt hiszem mindannyian túl sok virágport szívtunk be - csóválta a fejét Yoongi, majd gyorsan felpattant és összecsapta a tenyereit, mire mindenki összerezzent. - Szerintem jobb lesz, ha most kicsit kimozdulunk innen, oké? Elmegyünk szépen ebédelni, mindenki a vendégem - mondta, de senki sem mozdult. - Indulás! - förmedt a társaságra kicsit indulatosabban, mire mind szedelőzködni kezdtek. - Minsung, te majd megkapod a rózsákat - súgta oda neki még kifelé menet, amaz meg elégedetten bólintott.

Namjoon pont akkor érkezett meg, mikor Partvissal ketten legutolsóként kiléptünk az ajtón.

-Hát itt meg mi van? - szállt ki döbbenten a kocsiból, az elhaladó embertömeget bámulva, ami nem volt éppen nagy, ám annál hangosabb.

-Kakukk-fű - válaszoltam, és az ujjammal a halántékom mellett körözve mutattam, hogy mindenki kakukkos lett, vagyis megbolondult.

-Aha. És most hová megy mindenki?

-Ebédelni. Bezárom Partvist Jiminékhez és jövök, addig beszélj a többiekkel - intettem neki, és Partvissal a nyomomban elindultam Jiminék háza felé. A macska még akkor is készséggel követett. Nem értem. Egyszerűen nem értem.

Ja, és ne felejtsem el! Sope itt hagyott három meghívót azoknak, akik a múltkor kértek, és megbíztak, hogy kézbesítsem, úgyhogy íme:

Részletek a hátulján, mi? Azt bezzeg nem küldték át....pfuj.

😂💜