-Május 28 - kiabáltam be a nappaliba Namjoonnak, miután feljöttem a postával.

-Április 30 - kiabált vissza.

-Mi van? - kérdeztem, belépve a nappaliba.

-Április harmincadika van - felelte.

-És?

-És nem május huszonnyolc.

-És ez most hogy jön ide?

-Hát te mondtad - vont vállat.

-Jó, de én csak azért mondtam, mert megjöttek a meghívók - dobtam az ölébe egy borítékot. - Yoongi és Hoseok esküvője - tettem hozzá, miután felváltva bámult rám és a borítékra is értetlenül.

-Jaaa - esett le neki. Mostanában kicsit lassú szegénykém.

-Ja - bólogattam. - Mondjuk meglepő, hogy még csak most küldték ki a meghívókat - morfondíroztam.

-Ja - értett egyet Namjoon. - Nekünk nem kéne...?

-Azt mondtuk kis esküvő lesz. A meghívókat majd odaadjuk személyesen.

-Jó, de akkor sem kéne...?

-Mire akarsz kilyukadni, Namjoon?

-Nem kéne....?

-Befejezel akár egy mondatot is ma?! - förmedtem rá, erre meg Partvis, aki addig a pillanatig mellesleg sehol sem volt, rám fújt. Én meg visszafújtam rá. Hát már azért na.

-Úgy értem terveznünk kéne - nyögte ki végül.

-Oké. Akkor most engedd meg, hogy felvázoljam a kapcsolatunkat - köszörültem meg a torkom. - Először is, tök hirtelen bukkantál fel az életemben tavaly augusztusban. Váratlan volt, de kellemes, nem tagadom. Nagy nehezen összejött a dolog, erre másnap leléptél hat hónapra. Váratlan volt, és kicsit sem kellemes. Aztán visszajöttél, járni kezdtünk és konkrétan három hét után megkérted a kezem. Igent mondtam, de ezt te is tudod, ott voltál. Pedig konkrétan max két hónapot töltöttünk együtt előtte összesen. Most már hármat. Ha azt vesszük, semmi nem volt megtervezve, és bár néha a nyakunkba ömlött a szar miatta, azért ez így volt jó - vázoltam fel, Namjoon meg csak bámult rám bambán. - A lényeg az - sóhajtottam -, hogy majd minden alakul, ahogy kell. Nem kell rágörcsölnöd, minden menni fog, mint a karikacsapás. Fájdalmasan és köröket futva - mondtam. - DE! A végén minden nagyon fasza lesz - fejeztem be.

-Tehát nem kell meghívó? - bámult rám Namjoon. Én meg csak kedvesen, az őrület szélén állva mosolyogtam vissza rá.

-Nem ezt mondtam.

-Hát?

-Hogy majd lesz meghívó, ha lesz! Na - pattantam fel a kanapéról, és inkább elvonultam a konyhába.

Őszintén szólva, rohadtul ideges voltam. Én nem is értem Yoongi és Hoseok mégis hogy a fenébe tudták ezt végigcsinálni. Mert ebbe bele kell bolondulni. Mondjuk könnyebb a helyzet, ha már eleve bolond vagy. Akkor nem fáj annyira.

Fáradtan sóhajtva ültem le a konyhaasztalhoz és a kezeim között forgattam a fehér borítékot. Majd kinyitottam, hogy újra megnézzem a meghívót és esetleg kicsit inspirálódjak belőle. Egy krémszínű kihajtható lap, "Meghívó" felirattal, és egy aranyozott virágmintával.

-Micsoda giccsparádé - forgattam a lapot a kezemben mosolyogva, tudván, hogy ez egészen biztosan nem Yoongi ötlete volt.

Ha kihajtottad a lapot, egy képpel találtad szembe magad Hoseokról és Yoongiról, ami bevallom engem először eléggé megijesztett, mert hát hirtelen két nagy fejjel találtam szembe magam. A lap szemközti oldalán pedig a szöveg "Kedves Seokjin..." blablabla. Alatta pedig egy idézet: "Kövesd az álmaid - mondta a pszichológusom. Úgyhogy elvettem."

Na ez mondjuk találó.

Visszatettem a meghívót a borítékba és a konyhaasztalon álló vázának támasztottam. Mondjuk szebb lenne, ha virág is lenne benne, de mikor legutoljára tettem bele, Partvis meg akarta enni.

Kivettem a hűtőből egy üveg vizet, és visszacsoszogtam a nappaliba, de az ajtóban meg is torpantam. Namjoon tátott szájjal bámulta az új HD kijelzős LG plazma TV-t, amin éppen egy nagyon híres hackerről szóló dokumentumfilm ment.

-Na nem - ráztam a fejem. - Én ezt nem bírom ki - beszéltem tulajdonképpen saját magamhoz. - Partvis! - kiáltottam. Namjoon meg sem rezzent.

Legnagyobb meglepetésemre Partvis nyávogva szaladt elém a szobámból, ahol a jóég tudja mit csinált.

-Elmegyünk - néztem rá, mire nyávogott egyet. Furán kedves volt. - Meglátogatjuk Jiminéket - mondtam neki, mire megint nyávogott és elszaladt a bejárati ajtóhoz és a kilincset bámulva ült ott. Úgy tűnik ő sem szereti a hackerekről szóló dokumentumfilmeket. Ezen mondjuk nem lepődöm meg. Mondjuk azt nem értem, hogy attól, hogy Namjoon is hacker, miért bámulja ezeket? Mert én is bámulhatnék ennyi erővel kisgyerekekről filmet, ha már bébiszitter vagyok. Bár azért lehet lecsuknának....

Partvis türelmetlenül nyávogott egyet az ajtóban ülve, úgyhogy elindultam.

-Namjoon, elmegyek itthonról - kiabáltam, de választ persze nem kaptam. - Beszállsz a hordozódba? - fordultam Partvishoz. Bizonytalanul nyávogott egyet, de végül, mikor leraktam elé, engedelmesen, zoknyávogás nélkül bemászott. - Fura vagy - motyogtam neki, de nem válaszolt.

Mikor kiléptem az ajtón, megcsapott a forróság, amire nem számítottam, de ahogy meg tudtam állapítani volt legalább 25 fok.

Nem igazán volt kedvem buszozni, de metrózni meg még inkább nem. Vezetni viszont még mindig nem tudok. Úgyhogy volt három opcióm: nem nyavalygok és felszállok arra a rohadt buszra, elmegyek gyalog (pfuj), vagy megtanulok repülni. Végül a repülés mellett döntöttem, de akárhogy próbálkoztam, sehogy sem sikerült.

-Attól tartok buszoznunk kell, Partvis - sóhajtottam.

A buszon aztán kényelmesen elhelyezkedtem, és tök jól elvoltam, míg egy körülbelül 5 éves kislány le nem ült mellém.

-Szia - bámult rám a hatalmas szemeivel. Össze is fontam magam előtt a karjaimat, mert féltem, hogy egyenesen a lelkembe bámul.

-Hello - feleltem furán.

-Hová utazol? - csevegett.

-Miért mondanám meg neked? - vontam fel a szemöldököm.

-Miért ne?

-Honnan tudhatom, hogy nem követsz a helyre, ahová megyek és gyilkolsz meg hidegvérrel?

-Hogy hívnak? - terelte a témát a kislány, aminek nem nagyon örültem, mert feltűnően ignorálta az előző kérdésem, ami gyanús volt. Nagyon gyanús.

-Előbb mondd meg te - váltottam védekező üzemmódba.

-Soojin - válaszolta.

-Jin vagyok - feleltem kurtán.

-Mint a mesében? - kerekedtek el a szemei.

-Milyen mesében? - ráncoltam a szemöldököm.

-Az Aladdinban. Abban is van Jin - magyarázta.

-De az nem én vagyok - húztam fel az orrom sértetten.

-Mit viszel a kosaradban? - kérdezett újra a kislány.

-A farkast - válaszoltam neki. Ha már ilyen "mesés" beszélgetésben volt részem, legalább rájátszok, hogy élvezetesebb legyen.

-Hazudsz - nézett rám Soojin összehúzott szemekkel.

-Kikérem magamnak! - csattantam fel felháborodva.

-Igenis, hogy hazudsz, mert az óvodában azt tanultuk, hogy a farkasok nagyok, és biztos nem férne be abba a kicsi dobozba.

-Gondolj, amit akarsz - vetettem oda félvállról.

Ekkor Partvis hangosan felnyávogott.

-Tudtam, hogy nem farkas! Megnézhetem a cicát? - kérdezte.

-Mondtam már. Nem macska, hanem farkas.

-De az előbb nyávogott. Hallottam.

-Tudathasadásos farkas. Vagy több nyelven beszél. Vagy színészkedik. Válaszd ki a kedvenced - javasoltam a kislánynak.

-Miért vagy ilyen fura? - nézett rám kérdőn.

-Nem vagyok fura - kértem ki magamnak. - Viszont tudtommal a te anyád nem fizet azért, hogy szórakoztassalak, úgyhogy, ha megbocsátasz.... - fordultam az ablak felé.

-Emlékeztetsz a nagybátyámra - fecsegett tovább.

-Igazán? - motyogtam összeszorított szájjal.

-Igen. Ő is fura - bólogatott.

-Én nem vagyok fura - bizonygattam.

-Te tudod - vont vállat.

-Hol van anyukád? - pislogtam rá kérdőn, mert igencsak érdekelt, hogy egy felnőtt miért ereszti szabadon a gyerekét, hogy aztán idegeneket molesztálhasson kedvére.

-Most apukámmal vagyok. Elmegyünk a kórházba meglátogatni anyát - felelte.

-Oh. Hát, sajnálom - köhögtem, hogy leplezzem a zavaromat.

-Én nem. Egész jól keres.

-Mi van?!

-Agysebész - vigyorgott.

-Na jó, mondanám, hogy örültem, de nem fogok hazudni. Most leszállok, szervusz - kaptam fel Partvis dobozát, és három megállóval előbb letolakodtam a buszról. Leszállva aztán megráztam a fejem és próbáltam elfelejteni az előbbi negyed óra borzalmait. Nem ment. Mégiscsak repülnöm kellett volna.

Tanácstalanul toporogtam a megállóban, amikor lelassított mellettem egy fekete fogalmamsincsmilyenmárkájú kocsi, én meg majdnem magam alá pisiltem félelmemben. Nyilvánvalóan meg akartak késelni. Egyértelmű. Fényes nappal, az utcán, több száz szemtanúval. Tökéletes helyszín, tökéletes időben. Majdnem elkezdtem rendőrért kiabálni, mikor lehúzódott az anyósülés felőli ablak, és megláttam Hoseokot.

-Jin - integetett vigyorogva.

-Hoseok? - hunyorogtam, napellenzőt formálva a kezemből, mert a szemembe sütött a nap. - Mi ez a kocsi? - léptem közelebb, de azért nem túl közel, mert mi van ha mondjuk Hoseokot éppen fogva tartják és ez csak a látszat és ha közelebb megyek akkor elrabolnak és kibeleznek és eladják a szerveimet a feketepiacon és és és....uramatyám!

-Menő, mi? - ütögette meg büszkén Hoseok a kocsi oldalát.

-Hülye vagy?! Lejön a fényezés én kinyírlak! - hallatszott valaki hangja a hátsó ülésről. Na ez az, erről beszéltem! Ki akarnak nyírni. Mindkettőnket ki akarnak nyírni.

-Bocs, bocs - mentegetőzött, de nem tűnt túl ijedtnek vagy ilyesmi. - És te Jin? Merre?

Még mindig nem lehettem biztos benne, hogy minden rendben van, de azért nagyot nyelve válaszoltam.

-Meglátogatom Jimint - motyogtam.

-Szuper! Elvigyünk? - vigyorgott rám.

-Hová?! - estem kétségbe.

-Jiminékhez - felelte Hoseok. - Tudoood. Egy helyen lakunk.

-Aha - motyogtam. Ez a nap! Egyik trauma ér a másik után.

-Na, pattanj be - biccentett a hátsó ajtó felé. - Csak ne ijedj meg - röhögött.

-Mi?! - kérdeztem félve.

-Nyugi már - röhögött, de valahogy nem nyugtatott meg. Mondjuk fejben már eltökéltem, hogy ha ki akarják tekerni a nyakamat, rájuk uszítom Partvist. Bár ma túl kedves volt.

Végül, a meleg ellenére, borzongva léptem a hátsó ajtóhoz és tártam ki a kocsiajtót.

A másik oldalon egy fiatal srác ült, festett szőke haja a szemébe lógott, az orrában és a szájában is piercing csillogott, a jobb karja tele volt tetoválva, és bár a bal karját nem láttam, feltételeztem, hogy az is. Egy fehér együtteses pólót viselt és egy szakadt, kék farmert.

Kissé bizonytalanul, nem sok jóra számítva, de azért beültem hátra és az ölembe fogtam Partvis dobozát.

-Ő itt Jin - mondta Hoseok, miután beültem. A vezetőülésben egy idősebb, már kopaszodásnak indult bácsi ült, és most mosolyogva fordult hátra. A pszichopaták is mindig mosolyognak. Így leplezik, hogy pszichopaták. - Jin, ő itt az apukám, Jung Eun.

-Örvendek, fiam - biccentett irányomba, én meg csak egy épphogy bólintással jeleztem vissza neki.

-Ő pedig ott melletted az unokatestvérem, Minsung.

-Csá - biccentett, majd akkora rágó lufit fújt, hogy mikor kipukkadt, beterítette a fél arcát.

-Én is örülök - motyogtam.

-Apu és Sungie le tudtak jönni előbb, hogy segítsenek az előkészületekben - magyarázta Hoseok, miközben elindultunk.

-Még egy Sungie, és úgy tarkón csaplak, hogy lerepül az orrod - szólalt meg Minsung, mire én alig észrevehetően igyekeztem arrébb csúszni, de minduntalan az ajtóba ütköztem.

Hiába szólogatott be "Sungie" állandóan két perces ismeretségünk alatt, Hoseok valahogy mégsem tűnt úgy, mintha nagyon magára venné a sértéseket.

-Ez jó volt - fordult hátra Hoseok, mire Minsung rámosolygott. Furcsa kapcsolat. - Minsung éppen lázadó korszakát éli - fordult most hozzám Hoseok.

-Már huszonegy éve - röhögött fel.

-Igazán...stílusos - erőltettem magamra félmosolyt.

-Kösz, kösz - bólogatott, látszólag nem véve az iróniát.

-És te, Jin? Hogyhogy Jiminékhez? - érdeklődött Hoseok.

-Hát izé...Namjoon dokumentumfilmet nézett az új HD kijelzős LG plazma tévénken, én meg kicsit idegbajt kaptam, ezért fogtam Partvist és eljöttünk - magyaráztam.

-Miii? - kiáltott fel hirtelen Minsung, mire ijedten összerezzentem és magamhoz szorítottam az állathordozót. - Egy egész partvist viszel abban a kicsike cuccban? - mutatott a hordozóra. - Menő - nyugtázta.

-Nem, nem, Sungie - nevetett Hoseok. - Partvis Jin macskája.

-Király - bólogatott. Úgy tűnt, szeret bólogatni. - Harci macska? - kérdezte.

-Micsoda?

-Harci macska? - ismételte. - Tudoood, be van tanítva, mint egy pitbull, és ha azt mondod "ölj!", akkor BUMM - kiáltott fel, mire akkorát pattantam ijedtemben, hogy lefejeltem a plafont.

-Ne...nem tudom, még nem próbáltam - dadogtam össze-vissza.

-Kár - jegyezte meg.

-Anélkül is megpróbál megölni, hogy megparancsolnám neki, szóval szerintem annyira nem - motyogtam.

-Megjöttünk - csapta össze a tenyereit Hoseok.

-Kösz a fuvart - vágtam rá gyorsan, majd szó szerint kiestem a kocsiajtón.

-Ha lesz kedved, majd nézz be hozzánk is - integetett Hoseok.

-Mindenképp - kiabáltam vissza már Jiminék ajtaja előtt állva. Sosem voltam még ilyen gyors ezelőtt. Bámultam, ahogy a kocsi egyre csak távolodik, majd belevész a látóhatárba...kábé tíz méterrel gurult arrébb, de drámai akartam lenni. Mikor kiszálltak, bekopogtam az ajtón.

-...már háromszor felhívtam, most már hívjad te - nyitotta ki az ajtót A feleség (blöh), és közben hátrafordulva beszélt. Aztán észrevett. - Jin! Szia - mosolygott.

-Hello - motyogtam. - Jimin itthon van? - tértem a tárgyra.

-A nappaliban - bólintott, majd kitárva az ajtót beinvitált. Milyen kedves. Én meg ironikus.

folyt. köv.

Kb. 5 napig tartott ezt megírni XD Nem tudom miért. De nagyon hosszú, úgyhogy...folyt. köv. 😉