Elgondolkoztál már valaha azon, hogy milyen nehéz egy ötévest lefoglalni tévé nélkül? Mert én kénytelen voltam. Két hét telt el, mióta felrobbant a tévé, de még mindig nem cseréltük ki. A helyén egy üres folt virított, enyhén fekete parkettával karöltve. Eredetileg rögtön másnap elmentünk volna egy újat venni, de valaki (Namjoon) egész nap nem volt otthon, mert elment a húgával (blöh) meg Seokieval meglátogatni a szüleit, úgyhogy egyedül maradtam. Vagyis nem egészen, mert Jimin meglátogatott, ami egyszerre volt jó (mert hát a legeslegeslegjobb barátom) és idegesítő (mert egyfolytában gügyögve beszélt).
Utána meg valahogy mind elfeledkeztünk róla. De most, hogy az ötéves Jaehyun a kanapé helyett a lábamon ugrált már egy órája, kénytelen voltam újra elgondolkozni a kérdésen.

-Mondd csak, Jaehyun - néztem a kisfiúra, mire az egyetlen másodpercre hajlandó volt abbahagyni a lábam taposását, de utána rendületlenül folytatta, mintha mi sem történt volna. - Te minek örülnél jobban? Egy kisautónak vagy egy HD kijelzős LG plazma tévének? - kérdeztem, mire elgondolkodva nézett rám.

-A kisautó piros? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-Nem tudom - vontam vállat.

-A kisautót választom, mégha nem is piros - felelte pár másodpercnyi töprengés után.

-Biztos? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. - A kisautón nem tudsz például valóságshow-t nézni, míg egy HD kijelzős LG plazma tévén viszont igen.

-De én nem akarok olyan valóságos sót nézni. Kisautózni akarok - felelte dacosan.

-Rossz válasz - mondtam, mire morcos fejjel újra ugrálni kezdett, továbbra is a lábamon. - Jó, jó, veszünk kisautót, csak hagyd ezt abba - fogtam le a gyereket, mire az arcán megjelent a gyerekekre olyannyira jellemző "nyertem, köcsög" mosoly. Pfuj.

Így hát kénytelen voltam azon a csütörtök délelőttön elindulni Jaehyunnal a plázába. Namjoont nem kérhettem, hogy vigyen el, mert egész héten megállás nélkül dolgozott, Jiminék valahol voltak, Hoseok dolgozott, Yoongi azonban...Yoongi aznap szabadságon volt és nem csinált semmit. Vagyis csak azt hitte. MUHAHAHA.

-Figyelj, Jaehyun - fordultam a kisfiúhoz, mikor már a buszon ültünk. - Elmegyünk a plázába kisautót venni, előtte viszont beugrunk egy mogorva, ijesztő bácsihoz, jó?

-Mennyire ijesztő? Olyan ijesztő, mint Zordon? - kérdezte ijedten. Jó tudni, hogy ezek szerint Zordon az Oroszlánkirályból kiüti nála a félelem-mércét. Nálam már a Jancsi és Juliskánál kiakad. (megj.: vajon miért, nem is értem...)

-Nem annyira ijesztő, de van baja - mondtam végül. Nem úgy tűnt, mintha nagyon megnyugtattam volna a gyereket, de hát ez van, nem lehet minden habostorta.

A lakópark kapuján belépve megszokásból végigfuttattam a szemem Jimin házán, ahol nem is olyan régen még én is éltem, majd kézenfogva Jaehyun-t elindultam az udvar végében álló ház felé. Április utolsó napjai voltak, de már akkor is rohadt meleg volt. Ez lehetett az oka annak, hogy Yoongit a zöldségeskertjében találtuk meg, amint éppen gazolt.

-Yoongi! - kiabáltam neki a kerítés felett, mire felnézett és miután realizálta, hogy én vagyok az, a derekát fájlalva állt fel és indult el felém.

-Hát te meg? Hogyhogy itt? - tudakolta. - Bassza meg, beállt a derekam - tette hozzá diszkréten.

-Yoongi! - szóltam rá, amit nem értett, de aztán a magam mellett álló gyerekre mutattam.

-Mi van vele? - értetlenkedett a gyerekre bámulva, aki valóban úgy nézett ki, mint aki igencsak be van tojva Yoongi látványától, aki viszont erőteljesen úgy nézett ki, mint egy hatvan éves öregasszony. Már csak a kendő hiányzott a fejéről.

-Ne káromkodj, az van - mondtam.

-Előbb-utóbb fel kell nőnie, nem igaz kiskrapek? - bámult Jaehyunra, mire a kissrác ijedten belekapaszkodott a pólómba és elbújt a hátam mögé. - Hát ennek meg mi baja?

-Úgy tűnik ijesztőbb vagy, mint Zordon - jegyeztem meg röhögve, amit Yoongi nem értett, de nem is baj. - Mi a helyzet a kerteddel? - tereltem a témát.Yoonginak a zöldégeskertje a mindene, de ezt eddig is tudtuk. Imád róla beszélni. Mondjuk, sokkal érdekesebb lenne a téma, ha igazi drogot is termesztene benne, és nem csak átverné az embert cukros káposztával, de mindegy.

-Minden nagyon fasza - mondta, teljességgel figyelmen kívül hagyva, amit pár perce kértem tőle. Vagyis, hogy ne káromkodjon. - Minden szépen nő, káposztám is hamarosan lesz, ha érdekel - sandított rám. - Saláta is van, meg paprika és paradicsom. A paradicsomok nagyon szépen nőnek, akkorák, mint a tenyerem, bezzeg a paprikák, hogy basznák meg, azok csak nem akarnak nőni. A rohadékok. Na és a zöldhagyma - állt meg csípőre tett kezekkel egy sor előtt, elmélázva. - Nem nőnek a zöldhagymák. Öntözöm, gondozom, klasszikus zenét játszom, de a mocsadékok csak nem akarnak nőni. Most mi van? - nézett rám megfordulva.

Nem igazán tudtam neki válaszolni, tekintve, hogy annyira röhögtem, hogy majdnem kiköptem a tüdőmet.

-Nem nőnek a zöldhagymák - imitáltam, mikor levegőhöz jutottam, de aztán megint annyira kellett nevetnem, hogy majdnem bepisiltem. Jaehyun értetlenül állt az eset előtt, Yoongi pedig rosszalló pillantások sorozatát lövellte irányomba.

-Baromi vicces - morogta. - Megnézném akkor is így röhögnél-e, ha a te zöldhagymáid basznának nőni - mondta, mire még az eddiginél is jobban röhögtem, annyira, hogy már a földön fetrengtem. Mármint szó szerint.

-Mi baja Jin bácsinak? - kérdezte Jaehyun tágra nyílt szemekkel bámulva, és teljesen összezavarodva kapkodta a fejét köztem és a csipőre tett kézzel álló és fejét csóváló Yoongi között.

-Hogy mi baja? - kérdezte Yoongi keserűen. - Egy egész aktányi anyagom van arról, hogy mi baja és szívesen meg is mutatnám, de sajnos bent van az irodámban.

Jaehyun ezt persze még inkább nem értette. Én viszont már annyira kész voltam, hogy Yoongi ezen megjegyzésén is csak tovább röhögtem, annyira, hogy már beszúrt az oldalam.

-Kelj már fel, te szerencsétlen - noszogatott Yoongi kedvesen.

-Adj egy percet - kértem fuldokolva, ami akkor nem csak a nevetés miatt volt, hanem a por is rátett egy lapáttal, amit belélegeztem a földön fetrengés közben.

-Nem adok. Na, kelj fel! - mordult rám és a könyökömnél fogva felrángatott a földről.

-Aú, ebbe beleroppant a csípőm! - jajdultam fel fájdalmasan, mert ahhoz képest, hogy Yoongi megjelenésre öregasszonynak tűnt, testi erőben nem volt éppen rest. Nem nézted volna ki belőle, hogy ilyen erős fizikumú.

-Úgy kell neked - motyogta. - És csak ezért jöttél ide, hogy kinevess, vagy akartál valami mást is? - tette hozzá.

-Kérdezni akartam valamit - köszörültem meg a torkomat, és közben a ruhámat is leporoltam, mert nem éppen volt tiszta a föld...

-Ez már eleve rosszul kezdődik - sóhajtott Yoongi.

-Ezt figyelmen kívül hagyva - jegyeztem meg csípősen (bár még mindig fájt a rángatástól, LOL). - Szeretném megkérdezni, hogy eljönnél-e velünk a plázába HD kijelzős LG plazma tévét venni?

-Kisautót veszünk! - szólt közbe Jaehyun. Bezzeg ilyenkor nem fél. Hah.

-Hogyne - hagytam rá, majd Yoongira pillantva felvontam a szemöldököm. - Na?

Pár másodpercig csendben ácsorgott, valószínűleg mérlegelve a lehetőségeit, majd nagyot sóhajtva és a szemét forgatva válaszolt:

-Jó. De csak most az egyszer.

-Szuper - csaptam össze a tenyereimet izgatottan, amitől Jaehyun ijedten rezzent össze mellettem. Fura gyerek.

-Megyek és átöltözöm, adj öt percet - mondta, majd fintorogva becsoszogott a házba.

Utána nézve egy percre elgondolkodtam. Tavaly nyáron, a cukros káposztás eset előtt, amit nem emlegetünk fel bizonyos, khm, okok miatt, mindennél jobban próbáltam elkerülni Yoongit és teljesen furának tartottam, most meg elhívtam magammal vásárolni, mert szerettem volna vele tölteni egy kis időt, ahogy ő tette velem, mikor Namjoon nem volt itt és mindezt azért, mert...

-Na jó, itt vagyok, mehe... - lépett ki az ajtón, de befejezni már nem tudta, mert szó szerint a nyakába vetettem magam.

-Nem tudom mondtam-e már, de nagyon jó barát vagy - suttogtam fojtottan. Yoongi csak megilletődve krákogott egyet és esetlenül megveregette a hátamat.

-Kösz, ez igazán kedves és....váratlan - motyogta.

-Oké, mehetünk - engedtem el pár másodperc után, és kézen fogva a mostanra már teljességgel megzavarodott Jaehyun-t, elindultam.

A plázában kevesen voltak, aminek én speciel csak örültem, mert nem szeretem az embereket.

-Szóval, hová megyünk? - kérdezte Yoongi, aki a random szeretetrohamom óta elég furán viselkedett.

-Az elektronika részlegre. Utánam! - adtam ki a parancsot felemelt, ökölbe szorított kézzel, de megbotlottam a cipőfűzőmben és majdnem orra buktam.

-Jin bácsi, jól vagy? - kérdezte Jaehyun, és már majdnem megörültem, hogy milyen törődő gyerek, de aztán hozzátette: - Nehogy kitörd a nyakad, Jin bácsi, mert akkor nem tudsz nekem kisautót venni.

Én megsemmisülten bámultam a gyerekre, aki ártatlanul pislogott vissza rám, Yoongi meg úgy röhögött, mint egy asztmás szamár.

-Karma - jegyezte meg vihogva.

-Ja, persze. Kar-ma, láb-holnap - dörmögtem magamban. - Mehetnénk?

Nagy nehezen sikerült elindulnunk és mikor elértük a Media Marktot, megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

-Ez nem is kisautó - fújtatott Jaehyun idegesen.

-Jó, tudom, de most először ide jövünk, aztán megyünk kisautót nézni - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. - És ha jól viselkedsz nem csak kisautót kapsz, hanem fagyit is - tettem hozzá, mire Jaehyun azonnal átértékelte a helyzetet és aztán csak csendben követett.

-Tulajdonképpen kiderült, hogy miért is robbant fel a TV-tek? - érdeklődött Yoongi, miközben a sorok között sétálva nézelődtünk.

-Fogalmam sincs - vontam vállat. - Talán megunta, hogy Namjoon állandóan dokumentum filmeket néz hackerekről. Azon nem lepődnék meg. Én is legszívesebben felrobbannék, mikor azokat kell néznem.

-Nekem mondod? Hoseok állandó jelleggel kisiskolásoknak szóló rajzfilmeket bámul. Már kívülről tudom a My little pony főcímdalát - horkant fel.

-És...hogy érzed ettől magad? - ugrattam a tipikus pszichológusos dumával, mire csak egy lesajnáló pillantást kaptam.

-Kettőnk kapcsolatában én vagyok az, aki ezt a kérdést felteszi neked, Jin.

-Egy próbát megért - feleltem, majd hirtelen megtorpantam. - Állj!

A TV, ami előtt megálltam, tökéletesnek tűnt. Pont mint amilyet elképzeltem. HD kijelzős LG plazma tévé. Azt hiszem abban a pillanatban a szemeim helyén apró kis szívecskék villództak.

-Ez kell nekem - jelentettem ki.

-Jézusom, ez egy kisebb vagyon - olvasta le Yoongi az árcédulát.

-Ha tudnád milyen jó pénz van a bébiszitterkedésben - suttogtam neki. - Az anyukák képesek bármennyit fizetni, csak hogy pár órára megszabaduljanak a kis démonaiktól.

-Magyarul azt mondod tele vagy lével? - vonta fel Yoongi a szemöldökét.

-Nem panaszkodom - vontam vállat.

-Szóval megveszed?

-Meg én - bólintottam. - Szóljunk valakinek - fordultam körbe. - Pincér! - kiáltottam el magam.

-Mi van? - értetlenkedett Yoongi.

-Nem tudom, éhes vagyok és ez jutott eszembe. Eladót akartam kiabálni, csak véletlen kicsúszott a pincér - mondtam.

-Aha. Tudod, van jövő hétre egy szabad időpontom, ha gondolod gyere, mert én úgy látom megint tök hülye vagy.

-Köszi - mosolyogtam rá szélesen, majd letámadtam az első arra járó eladót.

Két órával később Yoongi nappalijában ültünk, Jaehyun még mindig fagyis szájjal, egy piros kisautót szorongatva aludt a kanapén, Yoongi a fotelben ücsörgött, én meg a szőnyegen térdeltem és próbáltam kisilabizálni a tévé garancia papírjából a...a nem tudom mit. A garanciát? Az a logikus.

-Én ezt nem értem - sóhajtottam fel végül.

-Mi az már megint? - kérdezte Yoongi unottan, fel sem nézve a telefonjából.

-Hát...ezt az...izét - lebegtettem a kezemben a papírlapot.

-Aha, szuper, mesélj még - motyogta.

-Mondd, te minden páciensedre ennyire hatalmas figyelmet fordítasz?

-Nem, csak a reménytelen esetekre.

-Haha - húztam kényszeredett mosolyra a számat.

-Na, mondd, mi nyomja a lelkedet - nézett rám végül, lerakva a telefonját.

-A garancia papír... - kezdtem.

-Ugyan, ugyan, Jin. Mindketten tudjuk, hogy ennek semmi köze a garancia papírhoz.

-Tulajdonképpen de, mert itt azt írja, hogy 5 év, de itt meg....

-Jin, tudod, hogy velem lehetsz őszinte. Szóval, megkérdezem még egyszer. Mi az ami aggaszt?

-Jelen pillanatban az, hogy nem tudom mennyi a garancia a ROHADT TÉVÉRE!

-A probléma gyökere pedig...

-A probléma gyökere az eladó, aki nem tud egyértelműen fogalmazni! - csattantam fel. - Az a gyökér.

-Jin...

-Mi van?! - fújtattam idegesen.

-Félek...

-Hát az eladó is jobban tenné, ha félne, mert ha visszamegyek számolhatja a garanciát a napjaira, és ohohó, nem fog sokat kapni! - hadartam idegesen, majd eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott Yoongi. - Micsoda? - kérdeztem vissza értetlenül.

-Félek - ismételte suttogva.

-Mitől? - kérdeztem vissza, szintén suttogva, bár hogy én minek suttogtam azt a jóég se tudja.

-Magam sem tudom pontosan, csak.... - harapott az alsó ajkába.

-Csak? Folytasd kérlek - mondtam, és bevallom, eléggé bejött ez a pszichológusosdi.

-Minden olyan hirtelen történt. Egyedül voltam egy csomó ideig, aztán jöttél te, aztán Hoseok, és Jimin meg Namjoon és ti vagytok a legjobb dolgok az életemben, de ugyanakkor borzasztóan ijesztő is, és félek, hogy csalódást okozok valamelyikőtöknek. Azt akarom, hogy Hoseoknak olyan esküvője legyen, amilyet megálmodott, mert megérdemli, és nektek is ugyanezt kívánom, Jiminnek meg persze azt, hogy legyen nagyon boldog és büszke apuka és szeretném, ha mind tudnátok, hogy mennyit jelentetek, de félek, hogy a végén elcseszek valamit - mondta, és szipogva a kézfejébe törölte az orrát.

Csendben ültem, emésztve Yoongi szavait és az az idióta garancia papír hirtelen értelmét vesztve pihent a kezemben. És ez jobban szíven ütött, mint hittem volna. Mert addig, amíg teljesen jelentéktelen "vitát" folytatunk valamiről, ami nem is fontos, addig nem fájnak a következmények. De amint Yoongi azt mondja, hogy fél, hogy elveszít, nem tudok nem arra gondolni, hogy pont ugyanezt érzem. És ez szörnyen nyomaszt.

-Ha én sem csesztem még el, te sem fogod - motyogtam végül, mire halkan felnevetett és halványan elmosolyodott. - Már annyiszor elcseszhettem volna, Yoongi, és ezt szerintem te tudod a legjobban. De hé, az emberek, akik körülvesznek, valamiért szeretnek minket. És most már így jártak, lejárt a garanciánk, nem vagyunk visszaválthatók - húztam keserű mosolyra a számat. - Nem érdemes ilyeneken töprengeni, Yoongs. Ha meg mégis ezt akarod tenni, akkor legalább szívj el előtte egy cukros káposztát.

Yoongi elmosolyodott, és pár percig csak csendben ültünk, Jaehyun szuszogását hallgatva, mikor végül Yoongi törte meg a csendet.

-Nem tudom mondtam-e már, de nagyon jó barát vagy.