Nem! Ez teljességel lehetetlen! Nem lehetnek eljegyezve, hiszen azt Jimin elmondta volna. De akkor mit keresett rajta az a gyűrű? Azon az ujján. A gyűrűsön. A bal kezén.
Megvan! Biztosan a szeretője jegyezte el! Hiszen otthon még sosem láttam rajta. Mert csak akkor veheti fel, mikor Jimin nem látja. Biztosan most is hozzá igyekezett, azért szállt le egy megállóval előbb.
Elég drága gyűrűnek tűnt, szóval valami tehetősebb ember lehet a szeretője. Egy ügyvéd, vagy orvos...Dr Lee! A sebész, aki Jimin sebét varrta össze, miután részegen rallyzott a fűnyíróval. Már akkor is gyanúsan méregették egymást. Sejthettem volna, hogy van valami köztük.

-Minden rendben van, fiatalember? - hajolt bele a személyes terembe egy vénséges vén anyóka. Csak ekkor vettem észre, hogy ide-oda csóválom fejem és valószínűleg elég elvetemült képet vághattam, mert az öregasszony olyan gyorsan mászott ki a képemből, ahogy előtte bele.

-Igen, semmi bajom - pattantam fel az ülésről, ezzel a frászt hozva a mamikára, meg még pár emberre. Meg a buszsofőrre.

Egy megállóval előbb szálltam le, mert ki akartam szellőztetni a fejem és feldolgozni magamban, hogy Jimin barátnője megcsalja Jimint.

Útközben elhaladtam egy pékség előtt és már majdnem bementem venni valamit, amikor eszembe jutott, hogy nincs pénzem. Mármint van, de az lakbérre kell. Valahogy ezt a problémát is orvosolni kéne. Eddig két helyre küldtem be az önéletrajzomat, de még egyik helyről sem jeleztek vissza. Habár így visszagondolva, nem is biztos, hogy feladtam a leveleket a postán. Fene tudja. Úgysem akartam volna egyik helyen sem dolgozni. Pfuj. Nem akartam többé adminisztrátor lenni. Az a sok átkozott papír, a dohos iroda, a betokosodott kollégák, a kotnyeles takarítónők, akik mindenáron tudni akarják, hogy miért sírsz a szeméttározó mögött egy kockás plédbe csavarva, pillecukrot majszolva...Ebből én nem kérek többet. Egyszóval: pfuj.

A parkban aztán szokásomhoz híven kiöntöttem a szívemet azon élőlényeknek, akik még hajlandóak voltak végighallgatni - vagyis a kacsáknak. Ezzel el is voltam egy darabig, de miután egy óvodáscsoport egyik tagja mutogatni kezdett felém és azt hajtogatta, hogy: "A csúnya bácsi beszél a kacsákhoz, ááá!", jobbnak láttam lelépni onnan. Mellesleg megsértődtem. Beszéltem a kacsákhoz, rendben. De hogy csúnya lennék?! Igaz, hogy az arcom már beesett a sok nemalvástól, de kikérem magamnak, hogy csúnya lennék!

Ezután egy bokorban kerestem menedéket, hogy egy farönkön ülve olvashassam el az újságot, de miután többen is benéztek a bokorba és elkiáltották magukat, hogy:"Mi az istent csinál maga? Elment az esze?", jobbnak láttam onnan is elhúzni a csíkot.

A hazatérésig hátramaradt óráimban céltalanul bolyongtam tehát a parkban és azon gondolkodtam, hogy mondjam el Jiminnek a rossz hírt, miszerint a barátnője megcsalja egy negyvenes évei végét taposó, és Jiminnél jóval gazdagabb orvossal. Akármennyit is agyaltam rajta, erre nem létezett jó megoldás.
Az, hogy munkát kéne keresnem, eszembe sem jutott.

Délután egykor aztán a hasam korgására eszméltem fel és úgy döntöttem, alibi munkábajárás ide vagy oda, én haza megyek enni!

Két buszt is lekéstem, mivel az oviscsoport pont a park bejáratában állomásozott és én meg véletlenül sem akartam, hogy elvigyenek a rendőrök.

A busz most szinte üres volt, így kényelmesen elüldögéltem hazáig.

A házunk bejárata előtt elidőztem egy darabig, mert eszembe jutott, hogy Jimin azt mondta a barátnője délelőttös a kávézóban, tehát akkor már itthon kellett lennie. Persze csak, ha nem Dr Lee-vel hempergett éppen, ugye.

Végül nagyot sóhajtva lenyomtam a kilincset, felkészülve a találkozársa, amikor...amikor kis híján kitörtem a nyakamat a macskámban.
Megbotlottam és az államat felhorzsolva csúsztam végig a konyha padlóján, megállva egy pár balerina cipőbe bújtatott láb előtt.

-Úristen, Jin! Jól vagy? - hallottam meg A barátnő idegesítően vékony hangját. Pfff.

-Jobban nem is lehetnék - szűrtem ki a szavakat a fogaim között.
Ezután két kéz ragadott meg a jobb könyökömnél fogva, és rángatott fel a linóleumról.

-Biztos jól vagy? - rágcsálta szája szélét, miközben aggódva méregetett.

-Mondtam, hogy semmi bajom! - feleltem, de beszéd közben annyira fájt az állkapcsom, hogy azt hittem leszakad.

A barátnő bólintott, de azért továbbra is gyanúsan méregetett.

-Csináltam szusit. Nem kérsz? - kérdezte végül.

-Etesd meg a szusid Dr Lee-vel! - sziszegtem.

-Hogy?

-Csak azt mondtam, persze, kérek! - mondtam, de rettentően fájt kimondani ezeket a szavakat. Először is, mert, ugye fájt az állam, másodszor meg, mert nem kedvelem Jimin barátnőjét.

Evés közben aztán ide-oda hajolgattam az asztalnál, hogy végre szemügyre vehessem a kezét. De a sok tál természetesen eltakarta. Mivel sehogy sem sikerült megfigyelnem, amit akarok, ezért más megoldást kellett találnom.

-Van valami a kezeden - mondtam végül.

-Ó, hol? - emelte fel a kezeit.

Bingó! A bal gyűrűsujján ott csillogott az a gyűrű.

-Ja, sehol. Amúgy szép a gyűrűd. Honnan van? Kitől kaptad és mikor? - Lehet, hogy kicsit túlzásba estem, de ez akkor egy cseppet sem érdekelt.

Jimin barátnője hitetlenkedve elmosolyodott és megrázta a fejét.

-A bátyámtól kaptam, mielőtt besorozták katonának.

-Aha. És nem gondolod, hogy megtéveszted az embereket azzal, hogy azon az ujjadon hordod, ahol mások az eljegyzési gyűrűjüket szokták? - hajoltam közelebb, egyre emelkedő hangerővel intézve hozzá a kérdést.

-Nem hinném, hogy ez bárkit is érdekel - rázta meg a fejét.

-Még Jimint sem? - kaptam be egy falat szusit.

-Még Jimint sem, képzeld - mosolygott. -Különben is, majd ha Jimin szeretne az ujjamra húzni egy gyűrűt, akkor leveszem.

Ezen a ponton kezdtem el fulladozni a számban levő ételtől.

-Már miért akarna? - hörögtem, miközben próbáltam nem meghalni.

-Mert szeretjük egymást és jó ideje együtt vagyunk.

Itt még fulladoztam pár percig, amin Jimin barátnője cseppet sem zavartatta magát, - amit nem csodálok - majd kivonszoltam magam a fürdőbe, ahol kis híján vízbe fojtottam magam, annyi vizet fröcsöltem az arcomba. Végülis, már teljesen mindegy volt, hogy a szusitól, vagy a víztől fulladok meg, nem?

Pár perccel később már újra az ebédlőasztalnál tömtem magamba a szusit, megpróbálva nem túl eszelősnek látszó mosolyt erőltetni az arcomra, amikor....

-Egyébként Jin, hogyhogy ilyen hamar hazajöttél? Tudtommal négyig dolgozol.

És ezzel elkezdődött az egész fuldoklásos cucc újra, elölről.

-Ja, igen, a munka, ahová járok...dolgozni, igen, ahol ma is bent voltam. Na igen. Csőtörés volt....

-És ez menyiben befolyásolja a számítógéppel végzett munkádat? - kérdezte Jimin barátnője értetlenkedő arckifejezéssel. Ami, bár fáj bevallanom, jogos volt.

-....ezért elment az áram - improvizáltam, szerintem sikertelenül. De mit tehettem volna? Fuldokoltam és még a víz is folyt rólam az előbbi információ miatt, na meg mert A barátnő folyamatosan faggatott!!!

Legnagyobb meglepetésemre Jimin barátnője nem firtatta tovább a témát, csak egy egyszerű "aha"-val zárta le a beszélgetést. Fura volt.

-Jimin mikor jön haza? - kérdeztem, csak, hogy biztosan eltereljem a témát.

-Három után - válaszolta, majd felállt, eltakarítva az asztalról és elindult kifelé.
Mikor már azt hittem, hogy sikeresen megúsztam, visszafordult az ajtóból és egyenesen a szemembe nézve higgadtan közölte:

-Holnap Jiminnel mindketten egész nap bent kell legyünk a kávézóban, és már korán elmegyünk, szóval ha gondolod, nyugodtan itthon maradhatsz, nem kell a városban össze-vissza járkálnod.

Ezután kacsintott egyet és kiment. Szoborrá merevedve ültem a helyemen, és a sokktól mozdulni sem bírtam. De honnan jött rá...? Mindegy. Nem is érdekel. Most csak azt kell elérnem nála, hogy ne mondja el Jiminnek. Basszus.