-Nem hiszem el, hogy végig tudtál róla és nem mondtál semmit! - szóltam hitetlenül a telefonba. Jimin csak halkan nevetgélt.

-Ha tudnád mennyire nehéz volt, hogy ne szóljam el magam! Ne tudd meg, mit összeszenvedtem, hogy tartani tudjam a számat. Minseo bezzeg úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.

-Ő is tudott róla? - kérdeztem szemöldök ráncolva.

-Persze, hogy tudott. Sőt, azt hiszem Hoseok és Yoongi is tudták.

-Ne már! - hűltem el. - Az angol királynőt esetleg nem akartátok volna beavatni?

-Gondoltunk rá, de egyikünk sem tudja a telefonszámát - nevetett fel Jimin, mire én is elmosolyodtam.

-Na jól van. Most megyek. Majd még beszélünk - tettem le a telefont és elindultam kifelé a nappaliba, csakhogy félúton kis híján nyakamat szegtem, mert Partvis, az a dög, akit nagyon-nagyon szeretek, de néha nagyon-nagyon felidegesít, ott ült az ajtóban és megbotlottam benne. Végül a szekrény sarkába kapaszkodva találtam meg az egyensúlyomat. Partvis lenézően nyávogott egyet, majd sarkon fordult és otthagyott.

-Ha gonosz lennék, ma nem kapnál vacsorát - szóltam utána. - Még szerencse, hogy szeretlek.

-Ki szeret kit? - jelent meg Namjoon a szobája ajtajában.

-Hát izé.... - vakartam meg a halántékomat. - A helyes válasz nyilván az lenne, hogy én téged, de én most Partvishoz beszéltem, szóóóval...

-Szeretnél esetleg az ő férje lenni? - nézett rám félrebillentett fejjel.

-Ami azt illeti, gondoltam már rá, szomorú, kilátástalan napjaimon - mondtam és Namjoon döbbent fejét látva elröhögtem magam. - Látnod kéne magad.

-Miért, mert olyan jól nézek ki? - villantott rám egy pimasz félmosolyt.

-Na, azért nálam jobban nem. Tudod, van egy határ - mondtam mire elnevette magát.

-Mit fogsz ma csinálni? - érdeklődött.

-Mit csinálnék? Dolgozom, ahogy eddig - vontam vállat. - Kilencre hozza az anyjuk az ikreket. És lehet, hogy Jimin is beugrik Seokieval.

-Akkor legjobb lesz, ha felveszem a zajszűrős fejhallgatómat. Gyerekzsivajban kissé nehézkesen tudok adatbázisok feltörésére koncentrálni - nevette el magát.

-Ó, te szegény, szerencsétlen lélek.

-Ugye? - vágott szenvedő képet, majd egy puszit nyomott az arcomra és eltűnt a szobájában.

Én egy kicsit rendbe raktam a nappalit, kiabáltam Partvissal amiért állandóan útban van, és már kilenc óra is lett, ami azt jelentette, hogy megérkeztek az ikrek. A két ötéves kisfiú, Jae és Min. Párszor már vigyáztam rájuk és meg kell mondjam, igazi kis ördögfiókák. Most is, alighogy az anyjuk elment, beszabadultak a nappaliba és egyből a kanapén kezdtek ugrálni.

-Na, hé! Legalább a díszpárnákra ne! - szóltam rájuk, de persze az égvilágon semmit nem értem el vele. Csak annyit, hogy kidugták rám a nyelvüket. - Szép, mondhatom - dünnyögtem magamban. Akkor kicsit irigyeltem Namjoont, amiért bezárkózhat a szobájába. Legszívesebben én is ezt tettem volna. De sajnos nem lehetett.

-Jin bácsi - lépett elém hirtelen az egyik iker (azt hiszem Min). Utáltam, ha lebácsiznak, de azért igyekeztem kedvesen mosolyogni rá.

-Igen?

-Pisilni kell - meresztette rám azokat a nagy, őzikebarna szemeit.

-Hát, tudod merre van a mosdó - néztem rá kedvesen, aztán leesett. - Baszki, segítenem kell. Jó, jó, na menjünk - tereltem a mosdó irányába, de előtte még visszanéztem a testvérére. - Ne csinálj semmi hülyeséget, hallod? - emeltem fel fenyegetően az ujjamat, de ő csak fintorgott egyet.

Mire visszaértünk, Jae már a nappali szőnyegén feküdt és az asztal alá próbált bemászni. A testvére azonnal odarohant és aztán már ketten hasaltak a szőnyegen.

-Mégis mi a fenét műveltek? - néztem rájuk megrökönyödve.

-Ott van a cica - válaszolt Jae és közben nagyon eltökélt fejet vágva nyújtotta be a jobb kezét az asztal alá, hogy megsimogathassa Partvist.

-Hát jó - engedtem el a témát és inkább csak bekapcsoltam a tévét.

Az ikreket a macskám hajkurászása természetesen nem kötötte le tíz percnél tovább. Utána újra ugrálni kezdtek, csakhogy ezúttal rajtam.

-Elég már, hé! Ti mindig ilyen hiperaktívak vagytok? Nem csodálom, hogy anyátok lepasszol. NA, Jae, az a fülem! - ordítottam, miután a kis pimasz fülön harapott! Fülön! Mint az állatok.

-Játszani akarunk - követelte Min és Jae rögtön csatlakozott hozzá. - Játszani, játszani - kántálták.

-Jó, jó, jó, csak ne üvöltsetek - adtam meg magam. Én is szívesen elfogadtam volna egy zajszűrős fejhallgatót. - Mi lenne, ha bújócskáznánk? - vetettem fel az ötletet, csak azért mert az a játék csenddel jár és nem igényel nagy erőfeszítést ebben a kis lakásban.

Az ikrek lelkesen fogadták az ötletet.

-Te számolsz - mutatott rám Jae, én meg engedelmesen becsuktam a szemem és számolni kezdtem. Közben hallgattam az ikrek pusmogását.

-Ne oda bújjál, onnan kilóg a lábad!

-De én oda akarok, ne mondjad meg hová bújjak!

-Jól van akkor legyél búúúta. - Így mondta, búúúta, elnyújtva az ú-t.

-Tizenhárom - számoltam tovább.

-Jaj, most nézd meg, miattad én még el sem vagyok bújva.

-Nem is az én hibám!

-Tizenhét - szúrtam közbe jó hangosan, hogy megelőzzem az esetleges veszekedést. Sikerült.

-Elszaladok - jelentette be hirtelen az egyik iker, és utána már csak a lábai koppanását hallottam.

-Húsz - fejeztem be és kinyitottam a szemem, de nem indultam el keresni. Ennyi nyugalom nekem is kijárt. Igazából szerintem kábé öt percen keresztül meg sem mozdultam, mikor végre a térdemre csaptam és feltápászkodtam. - Na jó, aki bújt, aki nem, megyek.

Unottan körbejárattam a tekintetem a szobán és a szemem megállapodott a kanapé mögül kilógó cipőn. De persze nem vagyok azért akkora köcsög, szóval úgy tettem, mint aki nem vette észre. Na meg persze a beállt csend sem volt egy utolsó dolog. Haha. Komolyan, néha úgy érzem nem csak szép vagyok, de egy zseni is.

-Vajon hol lehetnek ezek a gyerekek? - töprengtem fennhangon. - Remélem nem a konyhában, mert most oda megyek kávét inni - jelentettem be, és elvonultam kávézni. Élveztem a csendet magam körül és még a magazinomat is volt időm kiolvasni. Talán negyedórája élveztem ezt az állapotot, mikor a konyhaajtóban megjelent egy fej.

-Jin bácsi - szólalt meg érdeklődve Min.

-Hm?

-Nem keresel meg? - döntötte oldalra a fejét.

-De, persze, hogyne. Megvagy - néztem rá.

-De ez nem ér - fújtatott bosszúsan.

-Már hogy ne érne? Megtaláltalak - vitatkoztam. - Mondtam is, hogy megvagy.

-De Jin báááácsi - hisztizett.

-Jó, jó, na, menj, bújj el újra.

A kisfiú pár másodpercig mérlegelte a helyzetet, de aztán úgy döntött ad még egy esélyt és elszaladt. Milyen kedves. És én is milyen kedves vagyok, mert hagytam neki tíz másodperc előnyt.

Min nem igazán gondolkozott azon, hogy hová bújjon, ugyanúgy a kanapé mögé rejtőzött.

-Jaj, vajon hol lehet ez gyerek? - tetettem, hogy keresem. - Nocsak, meg is vagy - léptem a kanapéhoz.

-De ez nem ér! - csattant fel újra, és durcásan összefonta a karjait maga előtt. - Miért találtál meg ilyen gyorsan?

-Hát neked semmi sem jó? - álltam fölötte csípőre tett kézzel. - Na gyere, keressük meg a tesódat - indítványoztam, mire kissé vonakodva ugyan, de felállt és együtt indultunk Jae keresésére. De sehol nem volt, én meg egy kicsit bepánikoltam.

-Hol lehet? - morfondírozott Min, miközben benézett a szekrény alá, amit nem értettem, mert oda még az ember kisujja sem férne be, de mindegy.

-Na jó - fordultam Min felé. - Az ikreknél van telepátia, ugye? Használd - bámultam a kisfiút összehúzott szemekkel, de csak értetlenül meredt rám.

-Mi az a telipata izé? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel.

-Telepátia, de úgy érzem ennek most nem vesszük hasznát - mosolyogtam kényszeredetten. Már kezdtem pánikba esni, mikor Namjoon szobájából hirtelen felhangzott egy kiáltás. Namjoon volt az. Gondolkodás nélkül berontottam a szobájába.

Namjoon a székében ült a számítógépe előtt és ijedten, tágra nyílt szemekkel bámult lefelé. Az íróasztal alatt, Namjoon lábainál ott ült Jae.

-Megvagy - kiáltottam fel nevetve és egyszerűen nem tudtam nem kiröhögni Namjoont, aki éppen a halálán volt.

-Mégis mi a fene ez? - kérdezte levegő után kapkodva.

-Bújócskáztunk - röhögtem, Jae pedig közben kimászott az asztal alól.

-Megfogtam a bácsi lábát és megijedt - jelentette be büszkén, diadalmas mosollyal az arcán.

-Nagyon ügyes vagy - paskoltam meg a fejét. - Menjetek ki szépen a nappaliba, mindjárt jövök - tereltem ki az ikreket.

-Mi a franc? - Namjoon még mindig sokkos állapotban volt.

-Jól elbújt a kis krapek - jegyeztem meg. - Nem is hallottad, mikor bejött?

-Ebben? - mutatott a fejhallgatójára, ami most a nyakára tolva pihent. - Basszus, tudod mennyire para, mikor ülsz a sötétben és egyszer csak az asztal alatt hozzáér valami a lábadhoz? - magyarázta félig feldúltan, félig hitetlenkedve.

-Úgy kell neked, minek sötétben dolgozol? - tártam szét a karomat.

-Mert így kényelmes - vont vállat.

-Te tudod. Na mindegy, én kimentem, mert ezek szétszedik a házat - sóhajtottam drámaian és becsuktam magam mögött az ajtót.

-Fogadjunk, hogy nem mersz leugrani a szekrény tetejéről - hallottam meg Jae hangját.

-De merek - állt bele Min.

-Na jó, nem érdekel ki meri, és ki nem, senki nem teszi meg - léptem közbe, mire mindketten dühösen meredtek rám. - Nem érdekel. Nem ugrálunk szekrényekről.

Jimin délután állított be Seokieval, pont, mikor az ikrek csendes pihenőn voltak.

-Na de jó - sóhajtottam, mikor beengedtem őket. - Éppen csend lett, erre idehoztál még egy gyereket.

-Nyugi már. Alszik - mutatott a babakocsira.

-Remek.

-És hogy bírod a strapát?

-Remekül - ironizáltam. - Az egyetlen pozitívum, hogy elég jól fizet.

-Hm-hm. Ez is egy nézőpont.

-Ez az egyetlen nézőpont.

Jimin lehuppant a kanapéra, én meg mellé.

-Kitűztétek már az esküvő időpontját? - váltott témát.

-Mivel Yoonginak és Hoseoknak májusban lesz, nem akarunk belerondítani, viszont nekünk nem is kell akkora felhajtás, úgyhogy zártkörű rendezvény lesz valamikor június elején.

-Az szuper. De mennyire zártkörű? Engem azért meghívsz? - élcelődött, én meg a szememet forgatva bokszoltam a vállába.

-Még gondolkodom rajta - nevettem. - De esetleg tehetnél egy szívességet.

-Bármit.

-Viszonozhatnád amit anno érted tettem, és lehetnél a tanúm.

-A legeslegnagyobb örömmel - vigyorgott én meg átölelve megveregettem a hátát.

Fun fact: pontosan ma van két éve, hogy publikáltam ezt a ficit 🥺 és nagyon örülök, hogy a mai napig megoszthatom veletek. Köszönöm, hogy itt vagytok💜💜💜