Feladat: megkeresni a fenti képhez kapcsolódó szövegrészletet XD
Most nevessetek az elején, mert én személy szerint a végén bőgtem(nem önző a saját írásomon bőgni? idk) 

Március 6. - Hat hónappal Namjoon távozása után

Reggel arra ébredtem, hogy a szemembe süt a nap. A kezemet napellenzőként használva kászálódtam ki az ágyból, és örömmel állapítottam meg, hogy huszonhárom (unalmamban számoltam) esős, borult nap után ma végre kisütött a nap. Azt viszont nem néztem épp jó szemmel, hogy már fél tizenegy múlott. Hát, ez a szombat sem fog épp produktívan telni. (Tévedtem). 
Éppen kiléptem a fürdőből, amikor csengettek. Félig csukott szemmel meneteltem oda az ajtóhoz. Hoseok volt.

-Jó reggelt, szomszéd! - köszönt.

-Nye - fojtottam el egy ásítást.

-Bejöhetek? - érdeklődött, miközben előre-hátra hintázott a lábain.

-Felőlem - vontam vállat, és elcsoszogtam a nappaliig, ahol rávetettem magam a kanapéra, Hoseok pedig leült mellém. Érdeklődve nézelődött, amikor megakadt a szeme a polcon.

-Te Jin - fordult felém.

-Hm? - kérdeztem, félig már visszaaludva.

-Tudsz róla, hogy van egy hörcsögöd?

-Persze, hogy tudok - vontam vállat. - Én vettem.

-Miért?

-Esténként egyedül voltam. Na jó, Partvis itt van, de hát, ő olyan, tudod, izé... - magyaráztam. - Társaságra volt szükségem, Fűrészpor pedig mindig éjjel rág, úgyhogy ezután már olyan volt, mintha nem lennék tök egyedül. Inkább olyan volt, mintha megszállta volna valami a házat - fejtettem ki.

-Azt mondtad, Fűrészpor? - kérdezte döbbenten.

-Azt.

-Fűrészpornak hívják a hörcsögöt?

-Hát, ja. Fűrészpor színű a bundája. Amúgy, aranyhalat is vettem - mutattam hanyagul a hátam mögé, Hoseok pedig még döbbentebben fordult hátra a másik polchoz. - Vizes.

-Persze, hogy vizes, ez egy hal - pislogott Hoseok furán.

-Nem. Úgy értem az a neve, hogy Vizes. A csillagjegye pedig Halak - folytattam.

-Oké. Először is: mikor vetted ezeket az állatokat?

-Hát, izé. Nem t'om. Egy ideje megvannak - vonogattam a vállam.

-Mikor? - szegezte nekem a kérdést újra Hoseok.

-Na jó. Tegnap - sóhajtottam.

-Oké, oké - dörzsölte Hoseok a halántékát. - Másodszor: hogyhogy hirtelen most kezdett el zavarni a csönd, ami hat hónapja nem zavart?

-Öhm - vakartam meg a fülem tövét, immár teljesen éber állapotban. - Hát, khm...Na jó - adtam meg magam, miután Hoseok vesébe látó pillantása biztosított róla, hogy esélyem sincs hazudni neki. - Tegnap sétáltam és elmentem egy kisállatkereskedés mellett. Olyan szomorúan nézett rám Fűrészpor a kirakatból, muszáj volt megvennem.

-Na és Vizes? - kérdezte Hoseok, bár elég furán ejtette ki a halam nevét a száján.

-Rám tátogott kifelé menet. Kénytelen voltam megvenni - ismertem be.

-Jó, ezt most próbálom megemészteni - hunyta be a szemét.

-Mint tegnap Partvis Vizest - néztem magam elé szomorúan. - Majdnem megette. De megmentettem - jelentettem be hősiesen.

-Nagyon ügyes vagy - ráncolta Hoseok a homlokát. - Egy utolsó kérdésem van.

-Igen?

-Honnan a bánatból szeded ezeket az idióta állatneveket?

-Nem tudom, csak úgy jönnek maguktól. Azt hiszem, így születtem - mondtam. (:D)

-Aha - bólintott Hoseok.

Közben Partvis is besompolygott a szobába, lenéző pillantással illetett, majd, miután kedvesen intettem neki, rám fújt, és bevonult a szobámba. Később kiderült, hogy azért, lepisilje a párnámat. De ezt estig nem vettem észre :( .

-Amúgy miért jöttél? - kérdeztem Hoseoktól.

-Ja, igen - mondta. - Nos, az van, hogy én jövő hónapban odaköltözöm Yoongihoz, tehát ez a lakás üres lesz - biccentett a lakása irányába.

-Oh - képedtem el. - Akkor másvalaki fog ideköltözni?

-Nem - rázta a fejét, és ettől őszintén szólva eléggé megkönnyebbültem. Ki nem állhatom az idegeneket. - Nem adom el, megtartom. Csak jelezni akartam, hogy április elejétől már nem itt élek - sóhajtotta.

-Hát jó - mondtam, tekintettel arra, hogy nem tudtam, mit kéne reagálnom.

-Na, ennyi - állt fel a kanapéról. - Megyek boltba, kell valami? - nézett rám mosolyogva.

-Hát....Mit eszik egy hörcsög? És egy aranyhal? - fintorodtam el.

Hoseok bosszúsan, csípőre tett kézzel meredt rám, de azért mélyen belül vigyorgott, tudom. A vége az lett, hogy Hoseok megvárta míg felöltözöm, vagyis felszenvedem magamra a nadrágomat, meg a cicamancs-mintás ingemet, meg a cipőmet, aztán elrángatott magával vásárolni.

Már visszafelé zötykölődtünk a buszon, kezemben egy halom különböző állattápos zacskóval, amikor megcsörrent a telefonom. Hoseok kezébe nyomtam a cuccaimat és kihalásztam a mobilt a zsebemből. Jimin enyhén pszicho feje villogott a kijelzőn.

-Na, mi van, mondjad - szóltam bele, de csak recsegést, meg minden egyéb fura zajt hallottam. - Halló - szóltam bele újra.

-Hy...u...ng - hallottam meg végre, bár a recsegéstől és a szakadozástól alig értettem valamit.

-Halló, Jimin? - kiáltottam a telefonba, mire több utas is rosszallóan felém fordult, Hoseok pedig oldalba bökött, hogy ne ordítsak, mert mégiscsak egy buszon vagyunk.

-A...íz....f....jt - ennyit értettem.

-Mi van? Halló, H-A-L-L-Ó - üvöltöttem, eltartva a mobilt a fülemtől. - Jimin? Vétel, vétel - kiabáltam tovább, Hoseok pedig kezdett kínosan feszengeni mellettem.

-Ji.....S..o...a...kó....áz - hallatszott.

-Milyen kolbász? Halló, halló - ütögettem a készüléket, mintha ez bármit is javítana a helyzeten, de persze nem tette. Aztán megszakadt a vonal.

-Hát ez meg mi volt? - bámultam az elsötétült kijelzőt.

-Nem tudom, de most leszállunk - rángatott Hoseok, mielőtt tiltakozhattam volna.

-Nem is vagyunk még otthon - néztem körbe és állapítottam meg, hogy ez nem a mi környékünk.

-Szívesen, hogy nem hagytam, hogy meglincseljenek a buszon - meredt rám Hoseok dühösen.

-Miért akartak volna megbilincselni? - töprengtem értetlenül.

-Nem, nem - hadonászott. - Csak meglincselni, "bi" nélkül.

-Ó - mondtam. - Hát, ez esetben kösz, vagy mi - rágtam a szám szélét, majd újra a telefonomra néztem, ugyanis sms-em jött. Jimintől. Falfehér arccal bámultam a szövegre, aztán Hoseokra, aztán megint a szövegre, és megint Hoseokra.

-Jól vagy? Mi történt? - vágott aggodalmas képet, én meg üvölteni kezdtem. Megint.

-Áááááá!

-Mi van már? Na, halkabban - nézett rám Hoseok könyörgőn, mert az emberek megint bámulni kezdtek. - Semmi baj, semmi baj, csak színészkedik - magyarázta a járókelőknek, hogy miért visítok eszeveszett őrült módjára, azok pedig vagy elhitték, vagy nem. Szerintem nem. Nem vagyok jó színész, ezt tudjuk. 

-Ááááá - folytattam az üvöltést.

-Mondd már meg, hogy mi van? - rángatta Hoseok a karomat.

-Jimin szülni fog! - kiabáltam.

-Mi van? Nem Minseo-

-Akkor ő, tök mindegy, de jézusoooom, ááá, én erre nem állok készen! - ordítottam.

-Mégis mire?

-Erre a gyerekre, isteneeeeeem - fogtam a fejem.

-Nyugodj meg, nem is a te gyereked! Fogunk egy taxit, és odamegyünk - rángatott maga után Hoseok, időközben megtudakolva a kórház címét a telefonomból, amin még mindig megvolt nyitva Jimin üzenete.

Nagy nehezen betuszkolt egy taxi hátsó ülésére, és megkérte a sofőrt, hogy "taposson bele".

-Jin, nyugalom, minden rendben van - nyugtatott. - Mély levegő. Ki és be - instruált.

-Nem akaroooom - fújtattam eszelősen.

-Tudom, tudom. De erős vagy, megtudod csinálni.

-Nem, én ezt nem bírom ki, áááá - üvöltöttem újra és rászorítottam Hoseok felém nyújtott kezére.

-Nem lesz semmi baj.

-De fááááj, és nem akarom - akkor már könnyeztem is. A taxis ferde szemmel méregetett minket a visszapillantótükörben. Az a helyzet éppen olyan volt, mintha én készültem volna szülni és nem Jimin felesége.

-Kibírod, kibírod. Tizennyolc év és elköltözik otthonról - nyugtatott. - Aztán Jimin újra a tiéd.

-Ááááááá - nem tudom, ezzel hogyan akart megnyugtatni, de nem sikerült neki.

A taxis végül lefékezett, Hoseok fizetett, kikapkodta a cuccainkat, majd engem is a hátsó ülésről, és betaszigált a kórházba.

-Elájulok - motyogtam, belépve az előtérbe. És tényleg.

Arra ébredtem, hogy valami a szemembe világít. Azt hittem megint a nap az, de nem. Egy lámpa volt. Beletelt egy kis időbe, míg rájöttem hol vagyok. Egy kis kórteremben feküdtem, infúzióval a karomban. Mellettem a széken Hoseok és Yoongi ültek.

-Meddig voltam kiütve? - kérdeztem, épphogy résnyire nyitva a szemem.

-Egy órán át - dörmögte Yoongi. - De figyelj, engem igazán nem érdekel mennyi sokkhatás ért, vagy fog érni, mint pszichológusod kijelentem, hogy reménytelen eset vagy, nem lehet veled mit kezdeni - tárta szét a karját.

-Ezt ne most - pisszegte le Hoseok.

-Jó, de máskor megmondhatom neki?

-Máskor meg - intézték el.

-Megszületett már a gyerek? - érdeklődtem rekedten, igyekezve leküzdeni az ingert arra, hogy újra üvölteni kezdjek.

-Még nem - rázták a fejüket. - De már csak egy-két óra. Jimin mondta.

-Volt itt Jimin? - kaptam fel a fejem.

Csak bólintottak.

-Oda akarok menni - ültem fel.

-Hová?

-A szülőszobához. Jiminhez - keltem fel, kitépve az infúziót.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - szólt Hoseok, de Yoongi rászólt.

-Hagyd. Az orvos is megmondta, hogy minél többször ájul el, annál strapabíróbb lesz. Hadd csinálja - mondta, én meg otthagyva őket indultam el.

Nem kellett sokat keresnem, csak mentem az üvöltések irányába, amerre, ahonnan felhangzottak a "levágom a f...odat" felkiáltások. Kiültem a folyosóra és vártam. Vártam. És vártam. Aztán úgy két óra múlva az egyik ajtón kilépett Jimin, bár elsőre nem ismertem fel a maszk meg minden orvosi cucc miatt.

-Hyung!! - kiáltotta, mikor meglátott. - Megszületett - tette hozzá sugárzó mosollyal és könnyes szemekkel.

Összeszorult torokkal bólintottam és kitárva a karjaimat, szorosan megöleltem.

-Örülök - motyogtam Jimin hátának. És akkor nem is hazudtam. Jiminnek örültem. Másnak...annyira nem. Végül Jimin elengedett és szipogva megtörölte a szemét.

-Kisfiú - nézett rám csillogó szemekkel.

-Kisfiú - ismételtem. Tehát több benne a Jimin. Ami jó.

-Tudod, mi a neve? - nézett rám izgatottan. - Emlékszel, mikor a ship nevekről beszélgettünk?

Bólintottam, bár nem értettem, hogy jön az ide.

-Az egyik név - folytatta. - Megtetszett. Elsősorban ugyan Minseo ötlete volt, de persze nekem is tetszett.

-És? - néztem rá várakozva.

-A fiam neve Seokjoon. Utánad és Namjoon után - mondta ki, én meg egy darabig remegő szájjal meredtem rá, aztán a következő pillanatban a kórházi folyosó padlóján kuporogtam zokogva. Úgy bőgtem, ahogy azelőtt soha. Jimin leguggolt mellém és átkarolt. Ő is sírt.
Nem tudom meddig ülhettünk ott, de végül Jimin húzott fel és kormányozott el egy üvegfalig. Kicsit nehezen láttam a könnyeimtől, de igyekeztem összpontosítani.

-Nézd - mutatta Jimin szipogva. - Az ott, a második sorban az első. Ő ott Park Seokjoon, a kisfiam - mondta, és az a csodálat, ami akkor a szemében volt, mégjobban sírásra késztetett. És persze amit tett, hogy (részben) rólam nevezte el a fiát, az több volt, mint amit ép ésszel fel bírtam volna fogni.

-Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű gyerek lesz - jegyeztem meg, mire Jimin hálásan pillantott rám, hiszen ő pontosan tudta, mi játszódott le bennem a gyerek miatt. De az akkor a legőszintébb vélemény volt, amit valaha életemben mondtam.

-Szóval ő ott Seokjoon - köszörülte meg a torkát valaki a hátunk mögött. Mintha villám csapott volna belém, úgy fordultam hátra. Namjoon állt ott. Mosolygott. Sírt. Sírva mosolygott. Ahogy akkor mindannyian.

-Visszajöttél - motyogtam a torkomban dobogó szívvel.

-Vissza - suttogta.

Akkor kezdtem újra úgy zokogni, mint egy kisbaba, de nem bántam, mert akkor ott, mindenem megvolt, ami csak kelhetett.