Harminc percig álltam az utcán pizsamában Namjoon távozása után, a kihalt utcát bámulva üveges szemekkel. Elment. És jó darabig nem is jön vissza.

-Ennél rosszabb már úgysem lehet - ráztam meg a fejem nagyot sóhajtva. Erre beborult. - Ironikusan mondtam - néztem fel az égre, széttárva a karjaimat, mire véletlen meglöktem egy mellettem elhaladó fiú vállát, aki erre szúrós szemekkel nézett rám, mire behúztam a nyakam, és inkább elsiettem a helyszínről, vissza, a lakásomba.

A folyosó végén jártam, mikor kivágódott Hoseok ajtaja, és Hoseok egyenesen nekem jött.

-Jesszusom, Jin! - kapta a kezét a szája elé. - Jól vagy?

-Soha jobban - dünnyögtem magam elé.

-Minden...oké? - vizslatott tovább, mert nyilván látta, hogy eléggé szarul nézek ki.

-Okébb nem is lehetne - fintorogtam, összefonva a karjaimat a mellkasomnál. - Na tessék, esik - bámultam ki a folyosóról.

-Na, jó - ragadta meg Hoseok hirtelen a karomat. - Látom, hogy valami nagyon nem stimmel veled, és látom, hogy nem akarod és nem is fogod elmondani, de nyilván van köze Namjoon hirtelen lelépéséhez - mondta, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Honnan tudsz erről?

-Láttam az ablakból - vont vállat.

-Mit is láttál pontosan? - érdeklődtem, egyre vörösödő fejjel.

-Éppen eleget - mondta gyorsan. - Mindegy, nekem nem úgy tűnt, mintha örökre menne el, szóval előbb-utóbb visszajön, te meg addig ne emészd itt magad, hanem szedd össze magad, és gyere velem! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

-Mégis mióta vagy ekkora diktátor? - bámultam rá hitetlenül, mire vigyorogva vállat vont.

-Tudod, a gyerekek nem mindig olyan tündériek, amilyennek látszanak. Olykor elkell a fegyelmező stílus is.

-A gyerekek sosem tündériek - motyogtam.

-Ezt meg sem hallottam. Na, nyomás - lökött be az ajtómon, nekem meg még ellenkezni sem volt időm, vagy hogy egyáltalán átgondoljam a helyzetet, már azon kaptam magam, hogy egy esernyőn osztozva Hoseokkal sétálunk a buszhoz.

-És...mit veszünk? - kérdeztem, miközben megálltunk a buszmegállóban, ahol végre volt felettem tető, és így már a bal vállam sem ázott folyamatosan, mert az már nem fért be az esernyő alá.

-Majd meglátod - vont vállat Hoseok.

-Jó, akkor ne mondd meg - forgattam a szemeimet, és már bántam, hogy beszélgetést kezdeményeztem.

A busz hamar megérkezett, és nem is voltak rajta sokan, úgyhogy le is tudtunk ülni a hátsó ajtó közelében. Alig 10 perccel később le is szálltunk, bár én majdnem fennmaradtam a buszon, mert egy gonosz bácsika nem volt hajlandó maga elé engedni, úgyhogy félre kellett löknöm, mire kiabálni kezdett, végül Hoseok kért elnézést (tudnám miért) és rángatott arrébb. Még javában szitkozódtam, mikor Hoseok megtorpanva belökött maga előtt egy üvegajtót, és diszkréten maga után húzott a pólómnál fogva.

-Naaa, ki fogod nyújtani - nyafogtam, megigazítva a ruhámat.

-Elég már - nézett rám lesajnálóan.

-Jin!!! - hallottam meg hirtelen, mire azonnal felkaptam a fejem. Nem boltban voltunk, hanem a kávézóban, ahol Jimin dolgozik.

-Hello - köszöntem meglepetten, és hagytam, hogy Jimin megöleljen. Óvatosan oldalra sandítottam, hogy lássam Hoseok arcát, de ő feltűnően kerülte a pillantásomat.

-Gyertek, üljetek le - invitált minket Jimin a pulthoz. - Mi szél hozott? - vigyorgott ránk a pult túloldaláról, miközben egy poharat törölgetett.

-Engem egy Hoseok nevű szél hozott - ironizáltam, Hoseok azonban még erre sem volt hajlandó reagálni.

-Mit lehet itt inni? - dünnyögte maga elé, az itallapot vizslatva.

-Hát, ez például nagyon finom - bökött az egyik italra Jimin a lapon. - És nem csak azért mondom, mert én csinálom. Tényleg finom - tette hozzá nevetve.

-Akkor legyen az - egyezett bele Hoseok, Jimin pedig nekilátott, hogy elkészítse.

-Te mit iszol? - nézett rám, miután lerakta Hoseok elé az ezer-esernyős, színes cuccot.

-Semmit. Nincs rá pénzem - jelentettem ki, az ablakon legördülő esőcseppeket bámulva.

-Meghívlak - vágta rá Jimin és Hoseok is egyszerre.

-Igazán nem kell - fintorogtam, és közben akaratomon kívül is szemkontaktust létesítettem az ablak mellett ülő szőke lánnyal, mire kedvesen odaintett nekem, én meg undorodva fordultam Jiminék irányába.

-Ahogy gondolod - csóválta a fejét Jimin. - De ha meggondolnád magad, csak szólj.

-Ne már, Jin - csapott a karomra Hoseok. - Nem azért hoztalak ide, hogy itt is magadba fordulva ücsörögj, világfájdalommal. Itt a legjobb barátod, örülj már egy kicsit!

-Jó, jó, igaz - sóhajtottam. - De most már tényleg visszavehetnél ebből a diktátor stílusból - húztam össze a szemeimet fenyegetően.

-Rendben - ivott bele a koktéljába.

-És, mire fel a szomorúság? Namjoon vissza fog jönni, ezért ne legyél lesújtva, mi mind itt vagyunk neked - nézett rám Jimin bociszemekkel.

-Na jó. Honnan tud mindenki arról, mi történt? - elégeltem meg, hogy mindenki ilyen jól informált.

-Nekem Minseo mondta - emelte fel a kezeit védekezően.

-Én láttam az ablakból - ismételte Hoseok.

-Nekem meg Hoseok üzente meg - tartotta elém a telefonját a semmiből Yoongi, aki valószínűleg pár perccel ezelőtt jött be, csak azért, hogy most a frászt hozhassa rám.

-Ez nem igaz! - tettem a kezem a szívemre, ami majd' kiugrott a helyéről. - Jézus esetleg nincs itt valahol? - kérdeztem, mire mindenki vigyorogva nézett rám.

-Jimin, dobj már meg egy light kólával, légyszi - ült le Yoongi is.

-Máris.

-Ti mióta vagytok mind ilyen jóban? - néztem végig rajtuk erős gyanúval.

-Miről beszélsz? Mindig is jóban voltunk - vágta rá Yoongi.

-Aha. Én nem egészen így emlékszem.

Erre már senki nem válaszolt, a nap további részében pedig csak ültünk ott, és többnyire mindenki rajtam szórakozott. Kicsit zavart, de legalább kis időre elfelejtettem, hogy vissza kell majd mennem az üres lakásba. Vagyis Partvis ott van, de ő bunkó. Így telt hát az első napom Namjoon nélkül. És bár ő nem volt ott, a barátaim (bár ez erős kifejezés, kivéve Jimin esetében) mind ott voltak. Úgyhogy nem is volt olyan szörnyű.

1 hónappal Namjoon távozása után

-Figyelj rám, Mingyu, nagyon erősen koncentrálj, és figyeld a számat, amíg hozzád beszélek. Utoljára mondom el, hogy nem szabad felmászni a szekrény tetejére, és onnan tigrisugrással rávetődni a macskára, mert valamelyikőtök pórul jár, és az egészen biztos, hogy te leszel - emeltem meg fenyegetően az ujjamat, mire a hároméves, akire már második hete vigyáztam folyamatosan, egyszerűen képen röhögött, majd közölte a maga sajátos kisgyerek nyelvén, hogy "buta vagyok, és leszarja, amit mondok". Vagyis kidugta a nyelvét.

-Remek - álltam fel a guggolásból a halántékomat dörzsölgetve. - Szerencséd, hogy anyukád rendesen megfizet ezért - dünnyögtem, és a telefonomat a kezemben forgatva ültem le a kanapéra.

Azóta vártam valamiféle visszajelzésre Namjoontól, mióta nyár végén lelépett, de nem kaptam. Jimin azt mondta, a felesége is csak annyit tud, hogy nem jelentkezhet, de minden rendben van vele, ne aggódjak, amint tud, jelentkezik. Én pedig vártam, türelmesen. Na jó, amúgy rohadtul ideges voltam a nap minden percében, de többnyire mindig elterelte valami, vagy valaki a figyelmemet. Az idő telt, hol gyorsan, hol lassan, én meg csak tengtem-lengtem. Szeptember elején egy hétre visszaköltöztem Jiminékhez, mert nagyon magányosnak éreztem magam, de aztán kipateroltak, mert közölték, hogy most átalakítják a régi szobámat gyerekszobává. Úgyhogy hazajöttem. Aztán elkezdtem vigyázni a gyerekekre. Azt hittem így majd röpül az idő, de nem. És akkor még nem is tudtam, hogy októberben sem jön majd haza. De addig legalább reménykedtem.

Éppen rászóltam Mingyura, hogy ne egye már meg a páfrányomat, de persze nem hallgatott rám, mikor csengettek.

-Megyek - üvöltöttem. Elvonszoltam magam az ajtóig, ahol Hoseok állt, oldalán Yoongival. - Sziasztok - mosolyogtam rájuk. Hivatalosan ugyan nem mondták ki, hogy járnak, de a nyár vége óta gyanúsan sok időt töltöttek együtt, és mindent együtt csináltak. Én például arról is tudtam, hogy Yoongi ingyenes pszichológiai tanácsadást is szokott tartani Hoseoknak, mikor megroppan az idegrendszere a tanítástól.

-Szia, Jin - köszöntek mindketten. - Itt van még Mingyu? - érdeklődött Hoseok.

-Aha. Éppen páfrányt eszik. Miért?

-Eljöhetnétek az állatkertbe - mondta.

-Öhm, oké - bólintottam rá pár másodperc habozás után. - Összeszedem a kölyköt és mehetünk.

Jó félórával később éppen Mingyut igyekeztem megfékezni, nehogy beugorjon a majmok közé, mikor megcsörrent a telefonom.

-Figyelnétek rá picit? - kiáltottam Yoongiéknak, majd dobogó szívvel elővettem a telefonom. Azt hittem Namjoon lesz az, de ismeretlen számot jelzett. Kissé csalódottan ugyan, de felvettem.

-Tessék, ki az?

-Ne már! Nem igaz, hogy nincs elmentve a telefonszámom - hallatszott egy női hang.

-Ki vagy? - ismételtem.

-Minseo - mondta az illető, mire felszaladt a szemöldököm.

-Mit akarsz? - kérdeztem, mert elképzelni sem tudtam, miért hívhat.

-Csak szólni akartam, hogy Namjoon telefonált - sóhajtotta. - Nem jön haza jövő hónapban. Legkorábban csak márciusban - tette hozzá elhalóan, mire a telefon mindkét végén hirtelen csend állt be pár másodpercre. - Ha átjössz ma, elmondok mindent - tette hozzá kis idő után.

-Oké, pár óra és ott vagyok - tettem le, és kiszáradt torokkal bámultam, ahogy Mingyu megeszik egy levelet, amit a földről szedett. Hoseok rángatta ki a kezéből.

El sem hittem, mit hallottam, de tudtam, hogy nem hagyhatom ott Yoongit és Hoseokot, és főleg nem Mingyut. Úgyhogy pár perc után mosolyt erőltetve az arcomra sétáltam oda hozzájuk, hogy megnézzük a fókákat. Kár, hogy semmire nem emlékszem belőle.